2012-02-27 Hétfő
Vérválasztás

Tegnap egész nap és tegnap éjjel az én doktornőm volt ügyeletes. Ezért reggel még korán megnézett minket, majd ment is haza aludni. A reggeli viziten feltettem neki pár kérdést, amire kaptam kutyafuttában választ is.
Az első kérdésem arra vonatkozott, hogy mikor várható a faxra eredmény (a fax értelmezését a tegnapi bejegyzésben írtam le). Az én korábbi értelmezésem az volt, hogy a fax pontosabb adatokat fog adni a kóros sejtek arányáról, mint a korábbi vizsgálatok. Ezt a doktornő cáfolta. A kóros limfoid (nyirokrendszeri fehérvérsejtek) sejtek tekintetében biztosak lehetünk, hogy a mérési hibahatáron belül kipusztultak. Viszont a betegségemnek van egy mieloid (csontvelői fehérvérsejtek) vonala is, amelyet az eddigi kemoterápiák nem kifejezetten céloztak, a fax azért érdekes, mert több infót kaphatunk arról, hogy a mieloid vonalon mi a helyzet.
A második kérdésem pedig a donorkeresés státuszára vonatkozott. Itt megtudtam, hogy az orvosok egy szakbizottságának jóvá kell hagynia egy nemzetközi donorkeresést, mielőtt az elindul. A bizottság legközelebb március 3-án ülésezik (ami szombat, de ezt csak később tudtam meg. Gyanús, hogy hibás a dátum). Ergo addig semmi előrelépés nem várható az ügyben.
Volt később nagyvizit is, ahol szokásos szemtelenségemmel (mivel hogy a nagyvizit arra van, hogy az orvosok lássanak, nem hogy a beteg okosodjon) kérdést mertem feltenni a nagyfőnököknek: Mit jelent a kezelésem szempontjából az, ha most nem látunk a köztes csontvelő biopsziában kóros limfoid sejteket? Rövidül várhatóan a gyógyulási folyamat?
A válasz rövid volt és határozott. Az, hogy nem látunk kóros sejteket, azt jelenti, hogy a betegség jól reagál a kemoterápiára, tehát várhatóan a Hölzer-protokoll megszakítás nélkül folytatható. Ez mindenképp jó jel, de a kezelés várható időtartamát közvetlenül nem befolyásolja.

Most akkor a fentiekből mit lehet kihámozni? Hát azt, hogy jók az előjelek, de folytatni kell az utat ahhoz, hogy célba érjünk. Pont.

Egy pár szóban a nap eseményeiről is. Délelőtt nem mehettem sehova, mert vártam a nagyvizitet, így inkább interneteztem. A telefonválasztás témakörében (kipurcanóban van a meglévő mobilom és cserében gondolkodom) próbáltam előrelépni, de minél többet olvasok, annál több lehetséges alternatíva kerül elő és egyre nehezebb választani. A HTC vagy Samsung alapkérdést akartam megválaszolni, ehelyett bejött a képbe a Motorola RAZR is.

Viszont meglepetésre jött a nővérke (Józsi) vért vett. Mint kiderült, a sejtszámaim már nem olyan fényesek és vérválasztásra került sor. Ez jó hír, mert már kezdtem érezni, hogy hirtelen felálláskor, vagy egy komolyabb lépcső után szédülök, de ezek szerint ez a sejtszámokból is nyilvánvaló. Szóval holnap kapok vért. Hurrá!

A nagyvizit csak fél egyre ért ide, szóval nyugodtan elmehettem volna sétálni... No mindegy, gyorsan megebédeltem és már indultam is a Népligetbe.
Találtam egy utat, ami nem vezet át az aluljárón, azon mentem, hogy lehetőleg kevesebb emberrel találkozzak.
A Népliget hétköznap kora délután lényegében kihalt. Nagyon messze el lehet látni a kopár fák között és sehol semmi mozgás nem volt. Aztán a séta során összefutottam egy kutyás párral, meg egy babakocsis kismamával, de lényegében teljesen szabad a terep hétköznap. Ez pont ideális az én sétáimnak, pont az emberkerülés teszi nehézzé a közlekedésemet.
Szóval sétálgattam a ligetben, zenét hallgattam, leültem egy-egy napos padra olvasgatni. Jó volt. Egy picit hideg (időnként meg kell fordulni, hogy a másik oldalad is süsse a nap), de tényleg jó volt. Viszont az egyik padnál rám köszöntött a szerencse. A pad erősen madárszaros volt, de a közepét láthatóan letisztították, és mivel közel-távol ez volt az egyetlen jó állapotú napsütötte pad, leültem. Már egy ideje olvasgattam, amikor árnyékokat láttam elsuhanni. Madarak repültek a fejem fölé a fára. Fél perccel később kezdődött a szőnyegbombázás. A padot és közvetlen környezetét körbetojták a madarak. Mivel én is ott voltam, én is kaptam. Két becsapódás ért, a két karomon. Ha lehet hinni a legendának, most majd szerencsés leszek, mert leszartak a madarak.

Hazajövetel után nekiláttam evát utalni, meg leveleket olvasni. Semmi komoly. Aztán szkájpoltam a fiaimmal, megmutattam az új frizurámat. Most meg blogot írok, nektek.

Még valami a mai naphoz. Egy ideje már nem fogyasztottam édességet, valahogy nem kívántam. Ma megettem egy félt tábla Milkát és érezhetően beindult az agyam. Szóval egyértelmű kapcsolat fedezhető fel esetemben a cukorfogyasztás és a szellemi teljesítmény között. Viszont a rendszeres cukorfogyasztás idővel cukorbetegséget okozhat és pont ez az, ami miatt 115 kilós vagyok normál esetben és nem 100. Szóval itt egy dilemma, amiből nem látom a kiutat. Ha nem fogyasztok cukrot, akkor nincs gond, de nem is fog az agyam. Ha viszont igen, akkor pusztítom a testemet és magam. Van ötletetek?