Újra itthon

2012-06-19 Kedd

Meg kell vallanom, hogy bár az utóbbi időben többször próbálkoztam nektek blogírással, áttörést nem sikerült elérnem. Nagyon függ a programok alakulásától, hogy mikor jutok gépközelbe. Másrészt pedig nyár lévén a kölykök sincsenek olyan szigorúan tartva, ezért szinte ugyanakkor kelnek és fekszenek, mint mi.

Kölykök? Igen, kedves olvasó itthon vagyok.

Még pénteken hazakerültem. Persze ez is eltartott egy ideig, mert sajnos a saját doktornőm nélküli döntési mechanizmusok iszonyat bürokratikusak és lassúak. De azért péntek délután 3-ra sikerült elérni, hogy hazaengedjenek. Ebben az is segített, hogy megint jó vérképem lett.
Siettünk is haza, mert ott szerettem volna lenni, amikor Macó és az ő osztálya táncol a sokadalmon. Macó ugyanis jár néptáncra és fellépett az ő csoportja is. Én vezettem hazafelé és szerencsére időben haza is értünk.
Ott aztán újra láthattam a csipet-csapatot, annak minden eleven tagjával együtt.

Szombaton már nem is tudom mit csináltunk. Ja, de. Csirke segítségével sikerült rekonstruálni az eseményeket. Szóval az utóbbi időben Balu már igen komolyan lobbizott (azaz az Anyját az őrületbe kergette), azért, hogy a medence végre felállításra kerüljön. Ennek megfelelően a visszajövetelem utáni első napnak nem lehetett más célja, mint a kerti fémvázas medence felállítása. Ezzel is küzdöttem a nap első felében. No nem mintha olyan bonyolult dolog lenne, de a fiaim már részben elkezdték összerakni a vázat, csak a medencevásznat hagyták ki belőle, így aztán az összeépítés első lépéseként visszabontottuk az általuk összerakott szerkezetet.
Ekkor még úgy gondoltam, hogy ugyan én nem is fogok fürödni, de legalább a fiaim kipancsolhatják majd magukat ebben a kis kék paradicsomban.

Aztán Balu szülinapra ment az osztálytársához, én meg itthon tébláboltam, amikor megérkeztek a németek. Björn, Eva és Till egy német család Lipcséből. Till kb. 2,5 éves lehet, egy kicsit kisebb Zétinél.
Felemás érzéseink voltak velük szemben. Egyrészt Till tényleg elragadó volt, igazi önálló nagyfiú, korához képest. Mondjuk ezen igazán semmi meglepő nincs, lévén, hogy a szülei nem vitték túlzásba vele kapcsolatban az aggódást. Nem azt mondom, törődni törődtek vele. Mindig tiszta és rendes ruhában volt, szerették, etették és fektették. De hogy megérkeznek valahova és fél óra ismeretség után otthagyják a gyereküket 2 órára, mert be kell vásárolniuk? Ez azért szokatlan. Nálunk persze jól elvolt a kis vasgyúró. Imádta Zéti játékait és a sok fiút. Emlékezetes pillanat, amikor vízbe tettem a kissrácot és valahogy bekeveredett a medence közepére, majd elesett és egy pillanatra levegő után kapálódzott a vízben (úszni még persze nem tud). A szülei írd és mond meg sem mozdultak. Pedig látták. Én ugrottam és ugrasztottam Bendzsit, aki aztán lábra állította megint. Meglepő volt a nyugalmuk.
Lehet, hogy ez tök természetes odafent Németországban, és csak mi lihegjük túl ezt a gyerekkérdést, de hihetetlen önállóságra van szoktatva a gyerek.
Itt voltak egész vasárnap délutánig, mert Björn eléggé elfáradt előző nap a kánikulában való bringázástól és mindenképp meg akarta úszni az újabb napot. Először vonatban, később már hajóban is gondolkoztak, de amint szép lassan kiderítettük nem maradt más választás, mint a bringa, ha estére Esztergomba akartak érni. Végül délután nagy nehezen útra keltek. Biztosan megint nehéz útjuk volt, mert amikor indultak, még tombolt a hőség, és mostanában még este nyolckor sem jön enyhülés.

Tegnap reggel okmányirodában voltam, még mindig Piroscsík hátsó rendszemtábláját próbáljuk pótolni. Most már szerencsére van rendszámtáblám és - hála Papának a segítségért - már fel is van szerelve. Ugyanis a régi rendszámtartó keretet is le kellet cserélni, az ugyanis eltörött. De a csavarok, amik azt tartották, már nagyon beragadtak a helyükre és csak flexszel meg fúróval tudtuk végül kibányászni őket. Végül is mostanra már helyén van a tábla és öröm és boldogság tölti el szívemet, hogy túl vagyunk ezen.
Pontosabban csak töltené, mert a magyar bürokrácia csavart még egyet a sztorin. Sajnos azt a matricát, ami a zöld kártya érvényességét jelzi, nem tudják pótolni az okmányirodában. Azért még majd el kell menni Tatabányára, mert azt csak a közlekedési hatóság pótolja.

Egy kis szemelvény Zéti és Anyuka beszélgetéséből. Miközben írom a blogot, beszélgettek a vacsoráról:
Anyuka: Gyere egyél egy kis káposztát!
Zéti: Nem kérek
Anyuka: Hát semmi sem jó neked?
Zéti: De, a husi jó, meg a kecsap!
:-)

Egyébiránt ma voltam dokinéninél ambulancián. Egyrészt a jó hír az, hogy most két hétig békén hagy, legközelebb csak harmadikán kell megjelenjek. A rossz hír viszont, hogy ő is nagyon ellenséges volt azzal kapcsolatban, hogy a következő kezelésem első felét ambulánsan kapjam. Bár ő is nyitva hagyta a kérdést, de tekintve, hogy korábban Dolgos főorvos is hasonlóan reagált, úgy tűnik nem sok esélyem van. Pedig de jó lenne még két hetet itthon tölteni!

A vakáció ellenére, vagyis épp azért, minden nap tanulok a kölykökkel. Nem sokat. Egy pár mondatot kell írniuk és néhány feladatot megoldaniuk. Az egész nem lenne több fél óránál. Csakhogy Balu csinál belőle másfél órát, mert előtte és közben folyamatosan nyavalyog. Hogy miért kell neki többet írnia, mint Bendzsinek? Miért kell egyátalán feladatot oldani?
Hát azért, mert a tanító néni kérte, hogy gyakoroljuk az írást. Balunak pedig matekból is gyakorolnia kell, természetesen a szorzótáblát. Persze ezt nyáron nem akarjuk túlzásba vinni. Ha elutazunk, úgysem ez lesz a fókuszban. De most hogy itthon vagyunk és van szabad kapacitás, most van idő erre. Meg most még talán könnyebben rá is vehetők a dologra, hogy még benne vannak az iskolai élmények a fejükben. A nyár végén már úgyis teljesen más lesz a fókuszban..
Bendzsi egyébként dicséretet érdemel, mert ő nem nyavalyog, hanem szívesen és szorgalmasan oldja a feladatokat. Hibázni hibázik, főleg írás közben, de legalább nem nyavalyog, hanem egy szükséges feladatnak tekinti, amin át kell esni, ahhoz hogy az ember kinn pancsolhasson a medencében.

Más egyelőre nincs. Keresek még képeket, hogy lássátok milyen itthon.

Ez a kép pár napja készült Zéti évzáró tornabemutatóján. Ő is csinálja, mint a nagyok! :-)

A háttérben Björn és Eva Anyukával, Till itt elől áll Balu mellett.

Már olyan meleg a víz, hogy Anyuka is pancsolt egy kicsit.

Közben egyébként nagyban tervezem a jövő heti kempingezést. Kaposvár - Pécs környékén gondolkozunk eltölteni egy hetet. Sok látnivaló van arrafelé is. Ha esetleg van tapasztalatotok ezen a környéken, vagy valami látnivalóra hívnátok fel a figyelmet, amit ne hagyjunk ki, kommenteljetek!

Holnap hazamehetek?

Tegnap még ott tartottunk, hogy ugyan ígérni nem ígért semmit a doktornő, de lelkesedése és pozitív hozzáállása mindenképp jót ígért a hazamenetelem szempontjából.
Ő olyannyira biztos volt a dolgában, hogy ma hajnalban már vért sem vettek. Gondolom úgy gondolta, hogy egy olyan jó vérképp mellett, mint a tegnapi, nem lehet gond. Persze Dolgos főorvos úr másképp gondolta. A döntés az lett, hogy meg kell várni, míg tízes lesz sejtszaporítóval a fehérvérsejt-számom, akkor elvenni a szaporítót és megnézni, hogy tartja-e a test az elért sejtszámokat. Ez az ultra-ortodox, tökéletesen biztonságos módszertan. Ezt egyszer ugyan elmesélte nekem a doktornőm, hogy ez lenne az elvárt, de ő maga sem tartotta be soha. Ha már elért egy jó szintet a fehérvérsejt (kb. 4-5), akkor elvette a szaporítót és másnap hazaengedett.
Azonnal ellenkampányba kezdtem, hogy legyenek már szívesek tekintettel lenni a hétvégére és mi lenne, ha ma mégis vennénk vérképet és ha azon elég magas a fehérvérsejt, akkor este nem kapnék szaporítót és akkor holnap mégis hazamehetnék.
Szokás szerint nem örültek, hogy kavarok, de nagyon nincs kedvem még egy hétvégét bent tölteni a nagy semmiért. Szóval sikerült meggyőzni a tervről a doktornőt. Levették a vért még délben. Délutánra jöttek a számok: a fehérvérsejt 9-es. A kilencet elfogadtatta a doktornő a Dolgos főorvossal, így most este nem kapok szaporítót. Eddig okés.
Száz szónak is egy vége, némi machinációval ugyan, de most úgy tűnik, hogy holnap hazamehetek.

Egyébként a nap nyugisan telt, olvasgattam, dolgoztam, játszottam és most pedig meccset nézek. Persze sétáltam is, mert az kell a sejtek fejlődéséhez. Kerek kis nap volt és az eddigiekkel szemben végre sokat sütött a nap.

Na megyek meccset nézni, szurkoljatok holnapra a sejtjeimnek!

Ön miért van még itt?

2012-06-13 Szerda

A címben feltett kérdés is elhangzott ma és nem is akárki szájából, hanem a helyettesítő doktornénijéből.
Már reggeltől alig vártam a vérképemet, de amikor szólt a nővérke, hogy vérválasztásom lesz, összeomlott bennem minden. Vérválasztásom? Hát ennyire rossz már megint a vérkép? Esett a vörösvérsejt? A kutyafáját, már megint nem megyek haza!
A vérválasztás megtörtént, én pedig lelkileg belenyugodtam a megváltoztathatatlanba. Mégpedig hogy a hétvégét is itt kell töltenem. Hogy miért? Hát mert ha ma van vérválasztás (szerda), akkor a vért holnap kapom meg (csütörtök), ez esetben a rákövetkező napi (pénteki) vérképet az én doktornőm nem szokta figyelembe venni (ha nőtt is a sejtszám, az úgyis a pótlásnak tudható be). Azután meg már hétvége van, az ügyeletes nem hoz ilyen döntést hétvégén, ezért legközelebb hétfőn várható a megkönnyebbülés.
DE már igazán nem is tudott letaglózni ez a dolog, mert már tegnap is csendes közönybe süllyedtem. Nem sírok, ha nem azt csinálják a sejtek, amit kéne nekik, de nem is reménykedek a gyors hazatérésben.

Aztán délután előkerült a doktornéni. Olyannyira délután, hogy valamikor munkaidő vége felé, 5 körül tudott meglátogatni minket. Ismerem és szeretem őt, ugyanennek a szintnek a másik felét felügyeli.
Ő mondta, a címben szereplő mondatot, hogy igazából nem érti, hogy még mért vagyok itt, mert szerinte nagyon jó a vérképem. Meg azt is mondta, hogy holnap megtárgyalja a Dolgos főorvos úrral, hogy mikor is tudnának kiengedni. Biztatott, hogy ez még akár ezen a héten, holnap vagy holnapután megtörténhet.
Szóval most reménykedek. Nem nagyon, csak egy picit. Beleélni nem élem magam, mert rossz pofára esni.

Napközben Csirke volt itt. No nem sokat. Tízre jött és fél kettőkor ment. Olyan volt, mint amikor a fáradt, kihülőben lévő hamuból próbálsz még tüzet csiholni. Teljesen kivan a csaj. Most van az iskola utolsó hete. Minden nap minden gyereknap valamiből évzárója van, az iskolák már nem tanítanak, hanem kirándulásokat szerveznek, amihez szendvicset kell gyártani a gyerekeknek, satöbbi. Láttam a naptárját, tele van írva programokkal, napi 4-5 program az átlagos ezen a héten. És persze a gyerekek se lettek időközben könnyebben kezelhetőek.
Szóval most Csirke aktuálisan szét van esve a túl sok feladattól, de elmúlik ez a hét is és rendbe fog jönni a lelkem.
Egyébiránt nagyon jó volt vele, finom ebédet hozott. Viszont annyira kikészített (vagy ő vagy az éjjeli nem-alvás) :-), hogy miután elment aludtam 3 órát.

Jaj-jaj én itt nagyba mesélek és közben elkezdődött a német-holland meccs. Rájöttem, hogy úgy tudom megnézni a meccseket, ha korán belépek az MTV internetes oldalára, akkor, amikor még kevesen vagyunk bent, és kivárom, hogy elkezdődjön a foci. Ha ugyanis akkor akarok becsatlakozni, amikor elkezdődik, akkor már nem lehet, mert a szerverek a túlterhelés miatt visszautasítják a kérést.

Na megyek is focit nézni. Legyetek jók és szurkoljatok a sejtjeimnek, hogy mihamarabb mehessek haza.

Kényszerpihenő

2012-06-12 Kedd

Sajnos még mindig bent vagyok a kórházban. Ugyan járt itt ma reggel a doktornő, de még akkor amikor a vérvétel is alig volt meg, nem hogy eredmények lettek volna.
Annyit mondott, hogy arra számítsak, hogy csak akkor engednek haza, ha a sejtek egyértelmű emelkedést mutatnak és a fehérvérsejtszám akkor sem esik le, ha elveszik a szaporítót (Neupogen).

Ez a konzervatív megközelítés. A doktornő legutóbb már akkor hazaengedett, amikor a számok kezdtek jó formát mutatni. Most sajnos azért nem, mert (ahogy az előző bejegyzésben írtam) a tegnapi sejtszámok csalódást okoztak a tegnapelőttihez képest.
A mai számok sem tökéletesek. Bár a fehérvérsejt és a vérlemezke örvendetesen javul, a vörösvérsejtek nem emelkedtek még. Remélem a holnapi mérésen már valamicske javulást mutatnak...

Szóval, ha minden tuti, akkor holnap jó lesz a vérkép, ez alapján holnap este nem kapok Neupogént és ha azután még a holnaputáni vérkép is jó, akkor hazaengednek. Ez a legjobb kombináció, ha valami nem az elvárások szerint alakul, akkor csak pénteken tudok hazamenni.

Legjobb lenne már csütörtökön otthon lenni, mert Zétinek a legkisebb fiamnak évzárója lesz a szertornán és végre megnézhetnénk, hogy mit is tud a kis ördögfióka. Egész évben jár szertornára az edzőtáborba és nagyon-nagyon imádja, de a szülőket nem engedik be, ezért nem látunk semmit abból, hogy mi is történik. Csütörtökön lenne lehetőség bekukkantani a kulisszák mögé.
Másrészt hétvégén jönnek Németországból CouchSurfing-es látogatók. Aki esetleg nem ismerné, a Couchsurfing egy honlap és egy mozgalom, ahol felajánlhatod a kanapédat másnak, hogy megszállhassanak nálad egy pár éjszakára. Mi is regisztrálva vagyunk. Nyáron szoktak jönni általában biciklisták, akik Bécs és Budapest között keresnek egy éjszakás szállást. Most is ilyen csapat jön, egy család egy kisgyerekkel. Németországból, Passauból indultak biciklivel és a Duna mentén gurulnak le Budapestig. Nem mintha tudnék németül, de mégis jobb lenne otthon lenni és találkozni velük.
Ja és a hétvégén lesz a Sokadalom is, ami a kedvenc tatai programunk. Ez egy néptánc és népi zene fesztivál rengeteg jó előadással, programmal és válogatott kézműves árusokkal, akik nem bóvlit árulnak.

Szóval haza akarok menni. Addig is dolgozok, olvasok, játszok, sétálgatok, ilyenek. Ma kiszöktem a kórházból (ne mondjátok el a doktornéniknek!), mert kifogytam minden kajából. Elsétáltam a profiig és ott bevásároltam. Nagyon jól esett a séta, és végre volt egy kis változatosság a napomban. Végre nem csak a dögunalmas kórházat láttam.
Szegény Marsra utazó űrhajósok! Majdnem egy éven keresztül utaznak csak oda, és eközben hónapokon keresztül semmit sem látnak, csak az a 20 köbmétert, ahol utaznak. Nekem már egy hét után herótom lenne a bezártságtól és a "változatlanságtól", azaz hogy semmi változatosság nincs, be vagy zárva. El lehet ezt húzni kicsit játékokkal meg laptopos filmnézéssel, de a legrosszabb dolog itt a kórházi létben is a kiszámíthatóság. Az unalom. Minden nap ugyanaz történik, ugyanolyan színű a fal, ugyanazt a semmiízű vizes zsemlét adják reggelire és én is nagyjából ugyanazt csinálom. Minden áldott nap!
Ha otthon vagyok, az más. Ott nem vagyok bezárva, van szabad döntési, választási lehetőségem, hogy mit teszek és a három gyerek mellett mindig történik valami.

Na jó nem keserítem tovább az állapotomat, helyesebb, ha visszasüllyedek a langyos közönybe, és várok rendületlenül...

Itt ragadtam

2012-06-11 Hétfő

A sejtjeim úgy ragaszkodnak ehhez a helyhez, hogy inkább tréfálkoznak a számlálóval semmint hogy megmutatnák magukat és akkor végre hazaengednének.

Történt ugyanis, hogy a reggelt már epekedve vártam, hogy gyorsan vegyék le a vért, jöjjön el 11 óra, tudjuk meg a mait és aztán hurrá, mehetek is haza! Legalábbis ezekkel a várakozásokkal ébredtem. Előző nap még szépen el is mosogattam, rendet raktam a hűtőben és más hihetetlen és egyéb helyzetben elképzelhetetlen tevékenységeket végeztem. Abban bíztam ugyanis, hogy ma már megyek is haza.

Először a doktornő kedvetlenített el. Azt mondta, hogy bár a hétvégi vérképeim biztató emelkedést mutatnak, addig esélyem sincs hazamenni, amíg a vérlemezkéim nem rendezik a soraikat és nem mutatnak fel saját erőből valamilyen épkézláb emelkedést (sajnos tényleg elég erőtlenek voltak a lemezkék, szóval a doktornő nem kötözködött, csak tette a dolgát. Felkészületlen beteget nem engedünk haza.)

Node sebaj, gondoltam. Semmi sincs elveszve, ha a vérlemezkék jót mutatnak a mai vérképen, akkor meg van mentve a haza és mehetek haza. Jól is mutattak. A tegnapi 15 helyett 22 lett a számuk, ami testvérek között is komoly másfélszereződés.
Viszont közben a neutrofilek (fehérvérsejtek) száma esett mégpedig majdnem a felére, és a vörösvérsejtek is billegnek. Szóval mégsem lettem hazaengedve. Pedig mennyire készültem rá! A kutya vigye el!

Na mindegy. Öröm az ürömben, hogy így legalább láthattam Czangit, Nikit és Perut a Telekomból. Ők még valamikor múlt héten jelentkeztek be egy hétfői látogatásra. Ugyan feltételesre hagytuk, hogy ha hazamegyek, akkor elmarad a találka, de ez most nem következett be. Jó volt látni a régi szép termékes csapatot együtt, már csak Jácint meg Szabi hiányzik a körből. Jót beszélgettünk, mivel a Telekom és azon belül a Pillangó hozott össze minket, ezért leginkább ezekről a témákról. Niki ötlete volt, hogy legközelebb társasozzunk is. Jó volt együtt és kár hogy ilyen korán elmentetek.

Egyébiránt nem történt semmi egész nap. Voltam sétálni is, és majdnem el is áztam, de szerencsére csak majdnem. A Csirke által tegnap este hozott pörköltet ebédeltem és nagyon finom volt. Már nagyon a végére járok a mindenféle készleteimnek, ezért remélem hamarosan tényleg hazaengednek.

Ja, még rákérdeztem a doktornőnél, hogy most mennyi időre enged haza. Azt mondta, hogy egy ilyen keményebb kezelés után kijár a két hét, hogy regenerálódni tudjon a szervezet. Remélem tényleg tudok két egész hetet otthon lenni.

Dolgoztam

2012-06-10 Vasárnap

Olybá tűnik, megint kimaradt egy nap. Végül is szerencsére minden rendben, ezért a hétvége napjai teljesen ugyanúgy teltek.

Mivel Papa nem jött tegnap, ebéd nélkül maradtam volna. De észrevették Zsuzsa és Öcsi ezt a helyzetet és gyorsan a segítségemre siettek. Így aztán jutott rendes ebéd az asztalra tegnap is és ma is. Zöldséglevest kaptam és milánóit, mindkettő nagyon jól sikerült és még véletlenül sem hasonlítottak a kórházi megfelelőikre. Ha már itt voltak, beszélgettünk is egy kicsit. Ugyan nem sokat, de ameddig ettem a finom falatokat, azért trécseltünk mindenféléről.

Ma nem volt senki, de nem bánom, ez a terv része volt. Az volt a célom, hogy hétvégére ingermentes környezetet teremtsek a saját munkámhoz. Hogy rá legyek kényszerítve, hogy dolgozzak, hiszen a körülmények adottak.
Jelentem, dolgoztam. Ugyan nem azzal a sebességgel, mint amit normál munkában nyújtok és lehet hogy megtettem néhány felesleges kört is, de tényleg sikerült munkára fognom magam. Amit kicsit elhibáztam, hogy ezt a gyakorlatot nem hétvégére kellett volna tennem, mert sajnos a kollégáim csak részben voltak elérhetők és itt-ott bizony elakadtam. Sebaj, majd holnap vagy holnapután folytatom, akkor már munkanap lesz és rájuk is támaszkodhatok.

Megkaptam a mai vérképem is és szerencsére minden mutató emelkedett és kint van a kritikus tartományból. Ez így nagyon jó, de mivel tegnap kaptam vér és trombita utánpótlást, meg kell várni a holnapot, hogy biztosan ne essenek vissza, hanem emelkedjenek tovább holnap is.
Ha ez így lesz, akkor szerintem nem lehet gond a holnapi hazamenetellel, amit már nagyon várok.

Tegnap és ma is sétáltam egy keveset, hogy a kondim se essen vissza.
Szerencsére már sem a szám, sem a torkom, sem a fülem nem kínoz és a tomporom is szépen gyógyul. Szóval tényleg minden kezd helyrejönni.

Várom a hazamenetelt.

Gyűlnek a sejtek

2012-06-08 Péntek

A sejtek szépen kezdik összeszedni magukat. Még nem produkálták az a szinte exponenciális emelkedést, amit néhány korábbi ciklus végén már megtettek. Egyelőre csak halk tömegként gyűlnek az ereimben és lassú változásokat hoznak.
Még mindig apláziában vagyok (1 alatti fehérvérsejt), de legalább már nem 0,0x a sejtszámom, hanem 0,36. Ez sajnos nem társul még a vörösvérsejtek és vérlemezkék számának rendeződésével. Ott is látszik valami javulás, de még néha utánpótlásra szorulok ezekből a sejtekből.
A dokinéni azt mondta, hogy hétfőn valószínűleg hazaenged. És mielőbb összerakja ehhez a zárójelentésemet is. Szóval most itt kuksolok bent hétvégére a kórházban, várom, hogy szépen rendeződjenek a sejtjeim.

Az a tervem a hétvégével, hogy munkára fogom magam. Egyszerűnek hangzik, de korántsem az. Már kb. egy hete többé-kevésbé jól vagyok, olyannyira, hogy dolgozhattam is volna. Ehelyett eljátszottam, olvasgattam az időt és nem tudtam magam termelőre fogni.
Ez nagyon gáz, mert a cégben számítanak rám. Ha bármilyen okból nem tudom hozni, amit elvárnak tőlem, azt mielőbb jeleznem kell. Ha nem, akkor veszélybe sodorom a projektet és a benne lévő kollégákat. Ezt pedig végképp nem szeretném. Inkább mondjam ki rövid időn belül ha nem megy, minthogy nyaggassam magam, közben hitegessem a céget, további kárt okozva.
Persze az lenne a jobb, ha menne. Nincs végtelen pénztartalék és nekem is jobb lenne, ha szép lassan visszasodródnék a munkába.
Meg is kértem Papát, hogy inkább ne jöjjön holnap vendégségbe, mert szeretnék a dolgomra koncentrálni. Szerintem ez nem köcsögség, egyszerűen így helyes. Az lenne gonosz, ha hagynám, hogy feljöjjön, majd nem foglalkoznék vele.

Ma és tegnap is sokat sétáltunk Csirkével. Mindkét nap itt volt velem. Tegnap kicsit többet, ma kicsit kevesebbet. Amikor sétálunk, mindig a kórház legkülső útja mentén sétálunk körbe. Ez egy szakaszon szinte a kerítés mellett halad, úgy hogy a kerítés túloldalán egy elég nagy ovi van. Sajnos a kerítés magas, zárt betonvas, nem lehet átlátni rajta. Amióta kitavaszodott, az ovisok szinte mindig kint vannak az udvaron és játszanak. A labdák pattognak, néha a kerítésen túl is. Mostanában ha sétálunk, mindig nézem a labdákat ezen a szakaszon. Az egyik alkalommal négy labdát dobtam vissza. Van nekik pöttyös és sima, gumi és bőr, mindenféle korú és állapotú labdájuk.
Egyik alkalommal amikor visszadobtam a labdát, nagy sikoltozás és öröm hangjai jöttek át, majd egy kisfiú (az óvónéni kérésére) meg is köszönte, hogy átdobtam a labdát. :-) Hej de könnyű néha örömet okozni... Jó volt örömet okozni. :-)
A napi sétának megvan az az előnye, hogy mostanra már nem fáraszt el annyira a körözés a házak között. Bár ma igen meleg volt és akkor azért leizzad az ember, de összességében egyre könnyebben mennek a körök.

A sejtek számának gyarapodásával párhuzamosan a legtöbb fájdalom is gyógyul. A szám már nem sebes és az utóbbi két napban már nem is száraz. Végre újraindult a nyáltermelésem.
A torkom még ugyan fáj, de messze nem annyira, mint eddig. A fülem is érzékeny még, de itt is egyértelmű a javulás. Egyedül az aranyeremnek nem tett még jót a több vér, még sajnos gyógyulgat.

Szóval nagyjából és teljesen jól érzem magam.
Ülni még mindig nem tudok, ez is nehezíti a munkába állást.

Nyúz

2012-06-06 Szerda

Ma reggel felhívtam a donorkereső doktornénit az OVSz-nél. Már egy ideje meg van nálam a száma, de akarta várni egy picit az után, hogy a doktornőm legutóbb beszélt vele. Szóval felhívtam a hölgyet, aki nagyon készséges volt és a következőket mondta el:

• Igen, öt ismert donorjelöltem van. Ebből 3 brazil, 1 portugál, 1 pedig angol. A donorjelöltség azt jelenti, hogy az ő 6 fő markerjük megegyezik az én 6 fő markeremmel.
• A jelölteket ezután az országok külön-külön megkeresik. Ez kis és jól szervezett országok esetében max.1 hét alatt lezajlik, nagy és kevésbé jól szervezettek esetében akár egy hónapot is igénybe vehet. Az is lehet, hogy a jelöltet nem lehet beazonosítani, nem találják, például azért, mert elköltözött és nem helyesbítette a címét.
• Esetemben ez úgy néz ki, hogy már mind az 5 jelöltre kiment a részletes elemzés kérés a többi ország felé és az egy hét már lejárt, de egyikre sem érkezett még visszajelzés. Ilyenkor automatikusan rákérdeznek, hogy ne vesszen el.
• Ha végre valamelyik jelöltet megtalálják, behívják és részletes kiértékelést adnak róla rám vonatkoztatva. Például ekkor még kiderülhet, hogy egy 60 éves és 50 kilós hölgyről van szó, ahol sem a várható őssejtek menyisége, sem pedig minősége nem kielégítő.
• Ha van részletes elemzés eredmény, azt azonnal átadják a doktornőmnek.

Magyarul az van amit eddig is tudtunk, kicsi az esélye, hogy legyen donorom reális időn belül. De talán jobb is ez, mert így nem kell átesnem a transzplantáción, ami egy elég csúnya és veszélyes beavatkozás a szervezet működésébe, ezért ha lehet elkerülném.

Más. Az esti ügyeletes ma Dolgos főorvosúr volt. Ő az, aki operatív menedzser szinten összefogja az egyes kezeléseket, tudja, hogy mit miért csinálunk. Ő az, akit erről vagy arról meg kell győzni, vagy ki kell kérdezni a szempontjait. A saját doktornőm (és még pár osztályos orvos) saját osztállyal bíró operatív kezek. Elnézést a kifejezésért, de lényegében így van. Kisebb kezelésekről, ütemezésekről, mellékhatás leküzdésére szolgáló gyógyszer adásáról és adagolásáról ő dönthet, de a kezelés menetét befolyásoló kérdésekben minden esetben Dr. Dolgos diszponál.
Van nekem ugye az a kérdésem, hogy lehetne-e a következő fázis első felét ambulánsan megkapni. Erre tett korábban utalást a Bátai doktor, aki viszont nem a Dolgos beosztottja, ezért tőle enyhén eltérő hitvallást is követhet.
Szóval rákérdeztem Dolgosnál a dologra. Először megint elzavart, mondván, hogy ezt már jelezte, hogy csak a kezelésem végén hajlandó róla egyeztetni. Mondtam, hogy jó, de akkor számítson rá, hogy napokon belül a nyakába ugrok ugyanezzel a kérdéssel. Ekkor már inkább magyarázatba fogott.
Mondása szerint ő nem szereti az ambuláns kemoterápiát, mert sejtszám-vesztés ilyenkor is bekövetkezhet és nincs kontroll alatt a beteg. (A heti kontroll nem kontroll) Ettől az alaptól csak abban az esetben hajlandó eltérni, ha látja, hogyan reagált a beteg az előző kezelésre, hány napos és milyen szövődményekkel terhes apláziája volt előzőleg, és mennyire tudott felgyógyulni a szabija alatt, azaz milyen állapotban indítjuk a kemoterápiát.
Ehhez jön az én értelmezésem. A legutóbb csúnyán behúztak a csőbe azzal, hogy nem fixáltuk le a szabi hosszát a szabim előtt, hanem az ambuláns kezelésen kaptam meg a doktornőtől az ukázt, hogy mikor kell jönnöm. Az ambuláns kezelésnél már nincs egyeztetés, beteg érdekeinek figyelembe vétele és kompromisszum. Ott már csak ukáz van, amihez a beteg igazítja magát. Magyarul félek én attól, hogy egy-két hét szabit követően ők mondják meg, hogy lehet-e a folytatásban ambulánsan maradni, mert ekkor 90% feletti valószínűséggel a nem lesz a válasz és én már nem tudok majd érvelni.
Ezért az az érdekem, hogy ne hagyjam eltolni a témát a szabim idejére. Még azelőtt újra el kell kapni Dolgost és tovább kell pumpolni, hogy milyen jó is lenne otthonról kapni a gyógyszert, ha az nem veszélyes.

Visszatérve még a tegnapi napra. Bejött hozzám Lencse Zoli (munkatársam) és kicsi felkavarta az állóvizet a fejemben. Rég gondolkoztam, ötletelgettem 2 órát egyhuzamban. Teljesen kikészültem agyilag tőle. De jó volt ez a fáradtság, mert ez teljesen más, mint a mérgek által okozott kiütés. Ezt a fáradtságot ismerem, megszoktam, ez a munkám része. Minden este (a normális életemben) ilyen fejjel megyek haza. Nem vagyok rá büszke, de gondolom nem egyedi, ha a szellemi munkás agyilag kifárasztva jár esténként haza.
Szóval volt nálam Zoli, koncepcionáltunk, tervezgettünk, latolgattuk az esélyeket és kerestük a problémára a legjobb megoldást. Jól esett újra dolgozni egy kicsit. Elhatároztam, hogy ma már mindenképp dolgozni is fogok a másik, Bandis témán. Sajnos nem sikerült ma sem, pedig ez már tisztán csak akarat kérdése.

Tegnap és ma is voltam sétálni. Tegnap csak rövidebbet, mert erősen fújt a szél, ma két etapban 5 kört, ami már szép teljesítmény. A mai nap az volt a veszélyes, hogy nem volt jó öltözék. Az árnyékban hűs van, elkél a pulcsi. Ahol sütött a nap, ott viszont folyt rólam a lé. A fülem persze továbbra is hiperérzékeny, mindkét séta után újfent elkezdett sajogni, csak hogy tudjuk róla, hogy ő is itt van. Most hogy ezeket írom, megint fáj, jelezvén, hogy nem szereti, ha rosszakat írok róla. :-)

Napról napra erősödöm, jobb kedvem van és minden szempontból javul az állapotom. Persze semelyik mellékhatás nem múlt még el, de visszafogottabbak, kezelhetőek.
Sajnos a sejtszámok ezt az optimizmust nem igazolják vissza. Egyelőre maradnak lent, és ha utánpótlást kapok még képesek újra esni. Ez mondjuk a legutóbb is így volt, a kedélyállapotom rendeződését követően csak jó pár nappal rendeződtek a sejtek is. Becslésem szerint ezen a héten még nem, de talán már a jövő héten sor kerülhet a hazaengedésemre.

Ja, ne felejtkezzek meg a rokonlátogatásokról sem. Tegnap Mama volt itt egész nap és hozott finomságokat, amiből például csak most ettem meg a cseresznyét. Ma pedig Csorvási Gabi volt, hozott epret (ezt még nem kóstoltam) és sokat beszélgettünk, a délutáni sétámon vele voltam.

Remélem örültök az információmorzsáknak, nagyon nehezen potyognak az égből a mondások, türelmesen kell várni őket.

Semmi különleges

2012-06-04 Hétfő

Szép kis nap volt a mai. Délelőtt széepn sütött a nap, voltam is sétálni. Majd öt körül ideértek a felhők és estére nagy csimm-bumm közepette lemosták a város porát. Most a város, mint a sivatagból vízbe mászó krokodil, sáros. Kell még neki némi mártózás, hogy megtisztuljon.

Ma volt megint dokinéni. Rákérdezhettem a folytatást érintő nyitott pontokra. Visszaigazolta, hogy a kettes konszolidáció megtörtént, ő csak azért nyomtatta ki, mert neki így van összeállítva a doksi, tehát azzal már nem kell számolni. A Reindukció 1-2 következik.
Ha a mostani ciklusból egy héten belül kikeveredek és utána 2 hetet vagyok otthon, akkor június végén indulhatna a reindukció 1-2. Ez kétszer 14 nap kezelés köztes szünet nélkül. Ha moderált, két hetes felgyógyulással számolok, akkor augusztus közepén vagyok újra szabad. Kérdés, hogy ekkor mekkora szabiról lehet szó.
A doktornő jelezte, hogy majd legközelebb egyeztessünk a nyári szabi terveimről... A mottó: minél több, annál jobb.
Persze még az is kérdéses, hogy a reindukció 1-et lehet-e ambulánsan beadni, ahogy Bátai doktor már utalt rá. Mert ha igen, akkor ott még két héttel nő a kvázi-szabi, ami ajándék idő.
Volt ma nagyvizit is és próbáltam ezt a kérdés a Dolgos főorvos elé is tárni, de nem hallgattattam meg. Csak annyit mondott, hogy nem beszélünk a folytatásról addig, amíg a jelen kezelés le nem zárult. Ezek szerint az az averzió nem (sem) a doktornő sajátja, hanem a főnöke táplálja bele. Mindenesetre okosabb nem lettem.

Ma még beszélgettem egy nővérkével, mert ő is megy el. Azt mondta, hogy azért megy, mert nem bírja a halált, a sikertelenséget, a sikerélmény teljes hiányát. Hát igen, nem irigylem őket sem a munkájukért.
Ő megerősítette azt,  amit eddig is megfogalmaztam már magamnak. Nevezetesen, hogy a doktornő csak egy kéz, egy végrehajtó, az operatív irányító a Dolgos főorvos. Ő az aki lényegében minden a kezelést érintő érdemi kérdésben dönt. Ezért szükséges az a rengeteg egyeztetés az osztályon belül, mert minden döntést átbeszélnek, felülvizsgálnak a fődokival.

Ma voltam megint fül-orr-gégén, mert a tegnapi fürdés óta fáj a fülem. Nem tudtam meg semmi újat, eget verőt. Nem is kaptam semmi szert, ami a fülfájásomat csökkentené. Szerencsére a fülfájás egy kicsit ma délutánra már visszafogta magát.

Ma volt vérvétel és nem sokkal később vérválasztás is. Mindhárom sejttípus esetemben a minimumon van, vagy ha lehet, akkor még néha az alatt. Szaporodásuk sajnos nem indult meg a hétvégén, még várom, hogy végre rendeződjön a dolog.
Addig nem fog igazán javulni a szájfájás-torokfájás-fülfájás, amíg nincsenek fehérvérsejtek.

Egyébiránt még meglátogatott ma Gábor, Saszet Gabi. Ő is hozott tejet, meg bolti cuccokat és aztán beszélgettünk is egy keveset. Érdekes módon ő is most alakítja át az életét úgy, hogy külföldre költözik (Prágába, a párjához, Ágihoz) és ott próbál szerencsét.
A puding próbája, hogy megeszik. Gáborral már sokat elmélkedtünk a lehetőségekről és a korlátokról, igazán most nyáron fog kiderülni, hogy tud-e élni velük, kint Prágában is.

Na, jó pihenést nektek is, megyek hácsizni!

Ma is... Ma sem...

2012-06-03 Vasárnap

Ma is!
Ma is sétáltam vagy négy kört a kórházban. Kicsit jobban ment, mint tegnap. Már volt, hogy két kört meg tudtam egyben tenni. Szép idő volt. A délutáni körök alatt már lassabban sétálgattam, gyakran megálltím süttetni a fülemet a nappal. Ugyanis úgy jártam, hogy elfelejtettem a délelőtti fürdés után, hogy ilyen fülfájós időszakban nem szabad mosdás után nekem kimenni. Ha meg is jártam. Mostanra már kezdett háttérbe húzódni a fülfájás, ezt sikerült gyorsan újraélesztenem. szép húzás mondhatom. Most is nagyon fáj. Idegesítő.

Ma is fáradt vagyok séta után. Szerencsére nem annyira, hogy csak beessek az ágyba aztán kaput, hanem inkább kell 15 perc kikapcsolás és utána helyrejönnek a dolgok.

Ma is sokat interneteztem, élveztem a gyors internetet. Meg játszottam is, de kezdek beleunni, mert napokig nem történik semmi. Meg olvastam. Nem. Nem is olvastam. Szegény Shogun, ma kimaradt a programból.

Ma sem!
Ma sem láttam Majmóékat. Csak a fáradt Anyjukkal beszélgettem, akinek össze vannak kuszálódva az antennái a festés utáni rendrakás kapcsán. Nekem kellett figyelmeztetnem, hogy most pénteken megy megint pszichológusképzőbe és még nem fejezte be az előző témát. Na meg megemlítettem azt az aprócska, de általam nem elhanyagolható tényt, hogy már egy hete, hogy legutóbb leszállt hozzám az angyal. És hogy ennek a Csirke nevezetű angyalnak kutya kötelessége volna rendszeresebben látogatnia szegény elárvult hapsiját. Mert akkor a hapsi úgy jár, mint a lányok, akiket húsvétkor nem locsolnak meg. Nevezetesen, hogy elhervad. És ez igen szomorú dolog volna.

Ma sem bírtam rendesen enni. Ha szabad ezt mondani, a helyzet még hervasztóbb a számban, mint eddig. Eddig is voltak mindenféle sebek és fájdalmas területek a számban, de a Caphosol el tudta mulasztani őket. Most már nem. Egyre nehezebb enni. Minden étkezés előtt lelki gyötrelem rávennem magam, hogy egyek valamit, mert így elfogyok. Ma kaptam például péksüteményt és úgy fogyasztottam, mint gyerekkoromban a Nagymamámnál a kiflit. Jól belemártogattam a forró tejbe, és amikor már esett szét, akkor haraptam belőle.

Ma sem derült ki, hogy hogy vannak a sejtjeim. Kisebb nyomozás után kiderült, hogy a doktornő nekem nem írt fel vérvételt a hétvégére. Én meg hajnal 5-kor ezek szerint annyira kómás vagyok, hogy nem vettem észre, hogy nem vesznek vért, csak az antibit adják be. Szóval a hétvégén nem volt vérvétel, ezért nincs semmilyen számeredményem, és ugyanezen okból nem írtak fel semmi vért vagy trombitát a dokik, mert azt mindig a vérkép alapján rendelik el. Holnap reggel lesz vérvétel és akkor megvilágosodunk. De halkan megjegyzem, hogy sok jót nem várok, mert ha már lett volna trendforduló, akkor a számban nem lakna egy egész sündisznócsalád.

Ma sem dolgoztam még sajnos, de már érezhetően kezdek jobban lenni. Azt várom, hogy még a héten beindulhat a munka.

De ma!
De ma járt itt Neil (ejtsd: Níl). Ő hozta a péksütit és még hozott egyéb finomságokat is a boltból. Neil Ági párja. Köszönöm, hogy eljött, életmentő volt a látogatása. Esélyem sincs pótolni még a fogyóeszközöket sem a Ti segítségetek nélkül. Ki nem mehetek a kórházból, ezek a házhoz szállítók pedig igencsak túl vannak árazva. Beszélgettem is Neil-el, elsősorban a munkájáról, terveiről. Határozott és okos csávó, tudja mit csinál.

Na ennyit mára. Legyetek jók, pihenjetek sokat. És legyetek rosszak! Kicsit rúgjatok ki a hámból és érezzétek jól magatokat. Fárasztó ez a sok megkötöttség között élés és néha kell, hogy az ember kieresszen egy kicsit. Persze ez a kölykökre nem vonatkozik :-) Mert akkor megőrül az anyjuk és akkor megint esős idő lesz a telefonban, amikor Csirkével beszélgetek.

Hegyet másztam

2012-06-02 Szombat

Ma hegyet másztam vagy négyszer, anélkül, hogy elhagytam volna kórházat.

Gondolom nem okoz nagy meglepetést, ha azt mondom, hogy a László kórház udvara lapos, mint egy tepsi. Mégis nagy hegymászásnak éreztem ma minden sétát.

Már tegnap elhatároztam, hogy ma aztán rengeteget fogok sétálni, mert fel akarom éleszteni magam a tespedtségből, és lassan jó lenne haza is kacsintgatni. Voltam is sétálni, délelőtt két kört és délután két kört. Furcsa, de nem volt élmény. Menet közben is teljesen elcsigázottnak és fáradtnak éreztem magam, nagyon el vagyok szokva a saját súlyom cipelésétől. Visszaérve a kórházba aztán egy kis kómázás következett minden egyes kör után, mert nagyon kimerítették a telepeimet a séták.
Pedig nem nagy cucc sétálni egy kört, de ha az ember hetek óta csak fekszik, és aztán nekiáll sétálni, úgy érzi, olyan a séta, mint hegyet mászni. Nem is simán hegyet mászni, hanem futni felfelé úgy, hogy a végén csak lerogysz a cél mellé, teljesen kiütve.

De cserében most este még mindig aktív vagyok, és a lábam is sajog picit a szokatlan mozgástól, és ez jó.

Egyébiránt nem sok minden történt ma. Megint játszottam és interneteztem, könyvet olvastam. Semmi extra. A fájások nem múlnak, de lassan azért gyengülnek, már nem kerget az őrületbe a nyelés, de a szám még mindig darabokban van.

Orvosilag annyit történt, hogy tegnap éjjel megkaptam a további hónapok kezeléseinek tervét a doktornőtől. Ma rákérdeztem az ügyeletes dokinál, hogy mit tud a közeljövő (nyár) ciklusairól. Itt említett olyat is, hogy ő a kezelés egy részét akár ambulánsan is be szokta adni, nem fekteti be a beteget az egész időszakra, hanem az elején még a beteg ambulánsan kap kemót. Az ambulánsan azt jelenti, hogy a heti rendszeres látogatásaimon kapnám meg a kezeléseket, de közben otthon maradhatnék a családdal. Ez nagyon jó lenne, kicsit meghosszabbíthatná az otthonlétet. Őszintén már nem merek benne reménykedni, amíg a saját doktornőmre rá nem tudok kérdezni, mert már túl sokszor kaptam nemet válaszként.

A vérképemet ugyan nem láttam, de ma nem kaptam se vért, se trombocitát, ezért arra tippelek, hogy nem estek vissza a sejtszámok. Holnap kikérem a mait is, hogy lássam hogyan alakul a trend.

Hát röviden ennyi. Ezen kívül teljes a béke és a nyugalom a kórházban, alig lézengenek az emberek.

LTE

2012-06-01 Péntek

Ma már majdnem úgy volt, hogy ma nem írok nektek blogot, de végül másképp alakult. Este fél kilenc felé már olyan fáradt voltam, hogy alig tudtam nyitva tartani a szemeimet, de utána még jött esti vizitre a doktornő (jobb későn, mint soha) és még az esti antibit is megkaptam. Ezek a látogatások kiverték az álmot a szememből, ezért blogolok most nektek.

Szóval a nap nehezen indult, mert éjjel nem aludtam jól és ezt nappal kellett pótoljam. Reggel még csak-csak magamnál voltam, de a délelőtt nagy részében csak aludtam vagy fáradtan feküdtem. Meg is jött nem sokkal később a doktornő, és arra kért, hogy menjek sétálni! Hogy mik vannak? Eddig mindig sétaellenesek voltak, most meg már ő kéri, hogy sétáljak?

Na mindenesetre jó oka volt rá. Ugyanis egy pár napja kiújult az aranyerem. Naponta háromszor kenegetem, de a doktornő szerint nem gyógyul és ez baj. Szerencsére nem vérzik, de én is érzem, hogy fáj. Arra kért, hogy folytassam a kenegetést, és lehetőség szerint kerüljem a jövőben a háton fekvést és az ülést. Na ez azért érdekes, mert a mai napig ezekben a pozíciókban töltöttem a nap 95%-át.
Marad hát az oldalt- és hasonfekvés, meg az állás, séta.

Szóval egyrészt azért kért a sétára, hogy gyógyuljon az aranyerem, másrészt pedig azért, mert látták, hogy ma délelőtt is egyfolytában feküdtem és nem segíti a gyógyulásomat a sok fekvés.

Pedig a fekvést és a bezártságot azért vállaltam már egy ideje, mert féltem az újabb vírustól, mellékhatástól, a torokfájás vagy a fülfájás megerősödésétől.

Sebaj, ezzel az orvosi útmutatással igazán nem nehéz egyet értenem, ezért ma délután már kétszer is voltunk sétán a kórházban Mamával.
Apropó, Mama. Itt aludt Krisztinánál tegnapról mára, hogy átadhassa Alexnek Krisztina cuccait, mert Alex autóval megy ki Angliába és vállalta, hogy kivisz ezt-azt.
Ezután bejött hozzám és itt is volt délutánig. Nagyon nehéz beteg lehettem ma, sokat aludtam, amikor ébren voltam, akkor is morcogtam. De azért birkatürelemmel viselt el engem Mama, amit köszönök neki.

A nagy csodát Jácint hozta délután. Volt nálam látogatni és beszélgettünk a projekt struktúrákról, a működés nehézségeiről a Pillangóban és azon kívül, meg az életről, Fociról, gyerekekről. Nagyon jó volt.
Viszont hozott nekem két érdekes dolgot. Egyrészt visszakaptam a fekete munkahelyi papucsomat, mert ez még valamilyen okból ott maradt a Telekomban. Másrészt pedig hozott egy LTE stick-et.

Az LTE (vagy más néven 4G) olyan nagy sebességű mobil internet szolgáltatás, ami már tényleg kompromisszumok nélküli internet hozzáférést tesz lehetővé. A stick pedig egy nagyobbacska pendrájv, amiben benne van a SIM kártya és fel tud kapcsolódni az LTE hálózatra.
Még a múlt héten kaptam a mondást a T-Mob ügyfélszolgálattól, hogy elméletileg már kiépítésre került a szolgáltatás itt a László kórház környékén is. Jácint az én kérésemre hozta ezt a kütyüt, hogy kipróbálhassam, hogy tényleg működik-e.

Jelentem, müxik. Ugyan a jelerősségnél az öt pucukából csak egy aktív és ki is írja, hogy a jelerősség gyenge, azért szépen dalol. Az eddigi méréseim alapján jó tízszer olyan gyors, mint az eddigi telefonos mobilinternet. A sebességtesztek állandóan ingadozó eredményt hoznak, nagyon függ az eredmény attól, hogy hogyan áll a laptop és merre lóg ki belőle ez a ketyera.
Mindenesetre olyan internetes élményekben lehetett ma részem általa, mint a tévéhíradó online megnézése (ezt legközelebb kihagyom, semmi teteje), és videós szkájpolás Papáékkal, meg jútyúb videók nézegetése. Ezekről a dolgokról már teljesen leszoktam január óta.

Na, de ennyit az ódáról. Elég morcogósnak indult és sötét nap volt a mai, de úgy érzem meg van bennem az erő, hogy holnap ismét sokat sétáljak és kihozzam magam ebből a beteg-állapotból. Az már mégiscsak skandallum, hogy a doktornőnek kell engem megkérnie, hogy legyen szíves többet mozogni.