2013-04-29 Hétfő
Sziasztok! Tudom régen írtam és most nem is rólam meg a családról lesz szó, hanem Csirke pszichológiai szakdolgozatáról. Eljutottunk odáig, hogy szükségünk lenne némi segítségre Tőletek.
Kérlek, ha van gyermeketek, töltsétek ki a mellékelt kérdőívet. Nettó 5 percnél nem igényel többet az életetekből. A kitöltés anonim.
Kérdőív link
Köszi,
Apamókus
2013. április 29., hétfő
2013. április 20., szombat
Gerecse
2013-04-21 Vasárnap
Tegnap voltunk a Gerecse tízen és alig három óra alatt teljesítettük. Persze ez csak úgy lehetséges, hogy egyik gyereket se vittük magunkkal. Balu és Bendzsi Budapesten voltak zeneakadémián és az állatkertben, Zétit pedig kölcsönadtuk a nagyszülőknek megőrzésre. Ugyan már Zéti is teljesítette kétszer a tízest, de neki egy ekkora túra még mindig rengeteg nyavalygásba kerül, ezért jobbnak láttuk nem vinni magunkkal. Különben is, most én sem vagyok erőm teljében, Csirke vitte a hátizsákot szinte egész úton.
Be kell vallanom, nekem elég harapós volt a tempónk, de végül sikerült együtt maradnia a csapatnak. Bélussal és Beával, a barátainkkal, meg Bea bátyjával és annak fiával mentünk végig és hát persze a srácok mentek előre, és folyamatosan szólongattak, hogy szedjük már a lábunkat. Én is ezt csináltam gyerekkoromban... :-)
Rengeteg ember volt, mi 9 körül indultunk a legnagyobb tömegben. Az eleje könnyű tavaszi séta volt, majd jött a hegyre felmászás az árokban. Ott már tényleg bevásárlóközpontok karácsonyi embersűrűségére állt be a tömeg, sokan siettek volna, de a járható úton nem fértünk el túl sokan egymás mellett. Ennek ellenére nem volt vészes a dolog, ha valaki kifulladt, félreállhatott. Később már sokkal inkább túra-jellege volt, emberek ritkásabban jöttek, csicseregtek a madarak, minden szép volt. Majd pedig beértünk a célba és kaptunk kitűzőt, meg Túró Rudit is. Szokatlanul felszerelt volt az idei túra, mert az elején kaptunk vizet, a végén pedig édességet. Persze vittünk magunkkal mi is édességet, de végül abba nem is kezdtünk bele, csak Bea csokiját faltuk, ami a kisréti vadászháznál bontott fel.
Most már csak a bokáim, a vádlim és a fenekem jelzik nekem, hogy tegnap nagy túrán voltunk. Ez már nagy előrelépés, mert tegnap minden lépést megéreztem délután.
Délután, még a kölykök hazaérkezte előtt azzal foglalatoskodtam, hogy feltettem egy esőkabátot és két cipőt a Jófogásra. Itt nem kell fizetni a hirdetésért és reméljük, hogy valaki ráakad valamelyik tárgyra és megveszi tőlünk. Rengeteg ilyen használt, kinőtt, de még jó állapotú holmink van, próbáljuk őket szép lassan felpakolni a netre és eladni. Aztán miután megjött Balu és Bendzsi, nekiláttunk biciklit szerelni. Mostanában többször előfordult, hogy sötétben keveredtünk haza Papáéktól biciklivel és nem voltak felszerelve a lámpák. Ezeket pótoltuk most három bringán, Csirkéé még hátra van, de abból is amit felszereltünk, reparálni kell még, mert utána eltekertünk Papáékhoz, és Balu lámpája menet közben leesett. Valami nem kóser a rögzítésében. Zéti cangáját is megszereltem, hogy ne zörögjön annyira a hátsó sárhányó. Jó volt, bár arra jöttem rá, hogy a fiaim kifejezetten munkakerülőek lettek az utóbbi időben. Csak akkor jött meg kicsit a kedvük, amikor a saját drótszamarukat szerelhették. Balu szerelt is és ugyan ki kellett segítsem, de egész jól elboldogult, Bendzsi viszont inkább azt mondta, hogy nem megy és leült a padra.
Amúgy csütörtökön voltam orvosnál és jövő hét csütörtökig itthon lehetek. Ez megint egy hét adomány, részben annak köszönhető, hogy állítólag tele a kórház, részben pedig annak, hogy nem volt igazán szép a vérképem. Sőt! Szinte alig változott a két héttel ezelőttihez képest. A fehérvérsejtek még romlottak is. A doktornő valami vírusos fertőzést gyanít a háttérben, én semmi ilyesmit nem érzek, de nem akarom elkezdeni az utolsó ciklust, amíg nem lesznek stabilak a számok. Meglátogattam Gyulabát is, a legutolsó szobatársamat. Szegény még bent van, mert ugyan már többé-kevésbé kijött a kezeléséből, de még nem volt neki sem elég sejtje, hogy egy kontroll-biopsziát hajtsanak végre rajta. Nagyon rossz most neki, kapott egy olyan szobatársat, aki iszonyat hangosan horkol. De annyira, hogy alig hallottuk egymás szavát, mert a másik úriember akkor is aludt és horkolt, olyan hangerővel, mint egy fűrészgép.
Ma pedig grillezünk, Csirke már tegnap bepácolta a combot, amit vettem. Ebédre megsütjük, átjönnek Béláék is, és talán addigra a kölykök is hazakeverednek Mamáéktól. Délután pedig meglátjuk mennyire lesznek álmosak, mert ha nem nagyon, akkor kilátogatnék az agostyáni arborétumba. A föld napja keretében szemétszedés és ingyenes körbevezetés van délután négyig.
Tegnap voltunk a Gerecse tízen és alig három óra alatt teljesítettük. Persze ez csak úgy lehetséges, hogy egyik gyereket se vittük magunkkal. Balu és Bendzsi Budapesten voltak zeneakadémián és az állatkertben, Zétit pedig kölcsönadtuk a nagyszülőknek megőrzésre. Ugyan már Zéti is teljesítette kétszer a tízest, de neki egy ekkora túra még mindig rengeteg nyavalygásba kerül, ezért jobbnak láttuk nem vinni magunkkal. Különben is, most én sem vagyok erőm teljében, Csirke vitte a hátizsákot szinte egész úton.
Be kell vallanom, nekem elég harapós volt a tempónk, de végül sikerült együtt maradnia a csapatnak. Bélussal és Beával, a barátainkkal, meg Bea bátyjával és annak fiával mentünk végig és hát persze a srácok mentek előre, és folyamatosan szólongattak, hogy szedjük már a lábunkat. Én is ezt csináltam gyerekkoromban... :-)
Rengeteg ember volt, mi 9 körül indultunk a legnagyobb tömegben. Az eleje könnyű tavaszi séta volt, majd jött a hegyre felmászás az árokban. Ott már tényleg bevásárlóközpontok karácsonyi embersűrűségére állt be a tömeg, sokan siettek volna, de a járható úton nem fértünk el túl sokan egymás mellett. Ennek ellenére nem volt vészes a dolog, ha valaki kifulladt, félreállhatott. Később már sokkal inkább túra-jellege volt, emberek ritkásabban jöttek, csicseregtek a madarak, minden szép volt. Majd pedig beértünk a célba és kaptunk kitűzőt, meg Túró Rudit is. Szokatlanul felszerelt volt az idei túra, mert az elején kaptunk vizet, a végén pedig édességet. Persze vittünk magunkkal mi is édességet, de végül abba nem is kezdtünk bele, csak Bea csokiját faltuk, ami a kisréti vadászháznál bontott fel.
Most már csak a bokáim, a vádlim és a fenekem jelzik nekem, hogy tegnap nagy túrán voltunk. Ez már nagy előrelépés, mert tegnap minden lépést megéreztem délután.
Délután, még a kölykök hazaérkezte előtt azzal foglalatoskodtam, hogy feltettem egy esőkabátot és két cipőt a Jófogásra. Itt nem kell fizetni a hirdetésért és reméljük, hogy valaki ráakad valamelyik tárgyra és megveszi tőlünk. Rengeteg ilyen használt, kinőtt, de még jó állapotú holmink van, próbáljuk őket szép lassan felpakolni a netre és eladni. Aztán miután megjött Balu és Bendzsi, nekiláttunk biciklit szerelni. Mostanában többször előfordult, hogy sötétben keveredtünk haza Papáéktól biciklivel és nem voltak felszerelve a lámpák. Ezeket pótoltuk most három bringán, Csirkéé még hátra van, de abból is amit felszereltünk, reparálni kell még, mert utána eltekertünk Papáékhoz, és Balu lámpája menet közben leesett. Valami nem kóser a rögzítésében. Zéti cangáját is megszereltem, hogy ne zörögjön annyira a hátsó sárhányó. Jó volt, bár arra jöttem rá, hogy a fiaim kifejezetten munkakerülőek lettek az utóbbi időben. Csak akkor jött meg kicsit a kedvük, amikor a saját drótszamarukat szerelhették. Balu szerelt is és ugyan ki kellett segítsem, de egész jól elboldogult, Bendzsi viszont inkább azt mondta, hogy nem megy és leült a padra.
Amúgy csütörtökön voltam orvosnál és jövő hét csütörtökig itthon lehetek. Ez megint egy hét adomány, részben annak köszönhető, hogy állítólag tele a kórház, részben pedig annak, hogy nem volt igazán szép a vérképem. Sőt! Szinte alig változott a két héttel ezelőttihez képest. A fehérvérsejtek még romlottak is. A doktornő valami vírusos fertőzést gyanít a háttérben, én semmi ilyesmit nem érzek, de nem akarom elkezdeni az utolsó ciklust, amíg nem lesznek stabilak a számok. Meglátogattam Gyulabát is, a legutolsó szobatársamat. Szegény még bent van, mert ugyan már többé-kevésbé kijött a kezeléséből, de még nem volt neki sem elég sejtje, hogy egy kontroll-biopsziát hajtsanak végre rajta. Nagyon rossz most neki, kapott egy olyan szobatársat, aki iszonyat hangosan horkol. De annyira, hogy alig hallottuk egymás szavát, mert a másik úriember akkor is aludt és horkolt, olyan hangerővel, mint egy fűrészgép.
Ma pedig grillezünk, Csirke már tegnap bepácolta a combot, amit vettem. Ebédre megsütjük, átjönnek Béláék is, és talán addigra a kölykök is hazakeverednek Mamáéktól. Délután pedig meglátjuk mennyire lesznek álmosak, mert ha nem nagyon, akkor kilátogatnék az agostyáni arborétumba. A föld napja keretében szemétszedés és ingyenes körbevezetés van délután négyig.
2013. április 17., szerda
Jó
2013-04-08 Csütörtök
Na jó, hosszas győzködésetekre megint dalra fakadok, pedig mostanában minden szabad időmet elveszi ez az online társasjáték. Jó játék, szeretem.
Mi is van velem? Jól vagyok. Tök jól vagyok. De tényleg. Olyannyira, hogy készülök a Gerecse 20-ra. Ha minden igaz szombaton 20 km-t fogunk Csirkével gyalogolni a Gerecsében. Sajnos a kölykök nem jönnek, mert ők a zeneakadémiára és állatkertbe mennek Pestre, iskolai szervezésben. Szegény Zéti pedig itthon marad magnak, ha már mindenki csatangol. Merthogy közben Anyuka is nyakába veszi a lábát és rokonokat fog látogatni Hegykőn meg Ausztriában.
Az utóbbi napokban Csirkével minden reggel sétálunk egy kört a tó körül, ami kb. 8 km, sík terepen. Síksága miatt nem tökéletes felkészítés a Gerecsére, de ahhoz képest, amilyen fizikummal bírtam két héttel ezelőtt, amikor kikerültem a kórházból, a mostani állapotom hihetetlen fejlődést mutat. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: fel tudok állni a fotelből a kezem segítsége nélkül, tudok sokat magabiztosan gyalogolni, szédülés nélkül, elbírok súlyosabb terheket. Ezek mind nem mentek a kórházi leépülés után. Persze most újabb ciklus érkezik és megint várható leépülés. Már rémálmaim is vannak a kórházról. Hosszas fejtegetésbe nem kezdenék arról, hogy hogyan is sikerül összekuszálnom mindent az álmomban és ezzel elérnem, hogy az éjszaka közepén rémülten ébredjek fel és megörüljek annak, hogy Csirke hangosan horkol mellettem. Ugyanis a horkolás volt az, ami sehogyan sem illett az álmomba és ezért zökkentem ki. :-)
Csirke egyébként valószínűleg allergiás valamelyik fára, mert amióta kitört a tavasz, folyamatosan szipog, fújja az orrát. Persze a megoldást megint a győri orr-csodadoktornőben látja, csak azt felejti el, hogy tavaly is volt nála és akkor azzal indokolta a nem épp olcsó kezeléseket, hogy így többé nem fog bedugulni az orra. Na hát minden csoda három napig tart, itt egy picit tovább, három hónapig, de mihelyt megjöttek az őszi szelek, az orra elkezdett nem-szelelni és a varázs megtört. De miért is írok én a nagy nyilvánosság előtt a párom orráról? Mert ilyen, hajthatatlan.
Néhány aggasztó tünetet is mutatok az utóbbi napokban, tegnap megint vérzett az ínyem, ma reggel pedig arra ébredtem, hogy eldugult az orrom, majd kiderült, hogy a dugulást orrvérzés okozza. Ezekre ma úgyis fény derül, valószínűleg nem minden fenékig tejfel a vérképemben.
Ja, igen, ma megyek két hét után megint kontrollra Pestre a doktornőhöz. Csirke is jön, neki is dolga van Pesten. Most fogja a doktornő eldönteni, hogy mikorra hív be megint kórházba. Most az utolsó, záró ciklusa következik a kemoterápiának, ami előre láthatólag másfél hónapot fog igénybe venni. Van benne kétszer 5 nap kezelési időszak (5 nap kezelés, 9 nap pihi, újabb 5 nap kezelés), majd felgyógyulás. Remélem ez már nem fog nagyon leszedni a lábamról, de semmire sincs garancia. Fájni fog nekem, hogy itt kell hagynom ezt a vidám, csivitelő világot. Nagyon jó itthon. Nem túl termelékeny ez az élet, én belátom, de most pont erre van szükségem. Sok mozgásra, tiszta levegőre, jó kajákra, pihenésre.
A termelékenység hiánya abban csúcsosodik ki, hogy még mindig nem írtam meg Csirke szakdolgozatát, pedig szerintem nem lenne több 2-3 napnál. De egyszerűen nem tudom rávenni magam és itthon mindig akad valami kifogás, egy kis munka a kertben, amivel el lehet ütni az időt.
A kert egyre szebb. Sokat dolgozunk rajta, szinte minden nap kint vagyunk délután, amikor szép az idő. Sajnos ásni nem tudok igazán a kanül miatt, de persze így is ástam néhány ágyást, de Csirke is kitett magáért. De gereblyézek, kapálok, metszek, mindent amit lehet. Sokat tanultam Papától a metszésről, remélem nem felejtem el megint. Felállítottam az ugrálót, levágtuk a füvet, szóval tevékenykedünk folyamatosan. Húsvétkor, amikor hazakerültem a nagy esőzések hatására a jobboldali szomszéddal határos egyik régi kerítés, amit egy vályogház megmaradt fala jelentett, két szakaszon is leomlott. Így most szabadon lehet járni-kelni a szomszéd és köztünk. Ez azért igen zavaró, mert az egy nyolc tulajdonossal bíró osztatlan közös tulajdon. Szó se róla, mostanában jobban védünk minden ingóságot, rendszeresen zárjuk a fészert, de ami pozitívum, hogy eddig nem tűnt el semmi. Persze ettől függetlenül meg kell csináltassam a kerítést, mert tőlük ilyet nem várhatok. Vagyis persze várhatnék, csak soha nem lesz belőle semmi. Valami olcsó kerítés falazóanyagot keresek, kőkerítést szeretnénk, de a tégla ára az egekben van. Ez is egy a még nyakamon lévő feladatok közül.
Rokkantságom ügyében örvendetes fejlemény, hogy átalakítottuk a családi bt.-t és így más csak kültag vagyok. Elméletileg így már megkaphatom a járandóságomat, mert a beltagságom miatt utasították el eddig. Ez figyelmeztetés minden hosszabb betegségbe kerülő bt beltagnak! Hiába állapít meg az orvosi szakértő bizottság rokkantságot (az esetemben 80%-ost), a rokkantsági státuszt és a kapcsolódó rendszeres támogatást nem lehet megkapni, ha nem szűnt meg a foglalkoztatottságod. És a bt beltag foglalkoztatottnak minősül, akkor is, ha a bt nem csinál semmit. Felmerül a kérdés, hogy mirt nem szüntettem meg inkább a céget? Hát azért, mert még szeretnék dolgozni és a megszüntetés is annyiba kerül, mint az átalakítás. Harmadrészt pedig azért, mert ha újra el kezdek dolgozni, ott újra szükségem lesz egy bt-re és csak három év után lehetek megint evás. Szóval bonyi, de remélem most sikerült lerendezni az egészet és végre kapunk valami kis rendszeres támogatást az állambácsitól. Lényegében december óta egy fityinget sem kaptam. Egyelőre elvagyunk, egy korábbi befektetéses biztosításomat felbontottam, abból éldegélünk. Csirke is most bontja fel a sajátját, az megint kisegít minket pár hónapra.
Egyébként javaslom, hogy gondoljátok meg, hogy ha van ilyen unit-linked biztosításotok, akkor megéri-e még fenntartani és tovább fizetni, mert a befektetési egységek árfolyama mostanában nem növekszik, hanem igen volatilisen ugrál, ezért egyáltalán nem biztos, hogy többet kaptok vissza, mit amennyit befizettetek (figyelembe véve a biztosító által levont díjakat is). És persze ezek a biztosítások legtöbbször csak halálesetben fizetnek biztosítási díjat, például egy ilyen komoly betegségre sem fizet semmit.
P
Na itt megakadtam, mert a nagy fiaim felébredtek és lejöttek. És persze azon minutában elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki olvashatja a Harry Pottert. Mostanában folyamatosak a viták, eszik egymást kicsinyes ökörségek miatt. Nem tudnak éretten gondolkodni, kompromisszumot kötni és megbocsátani, mindenáron a saját érdeküket védik. Ha kell, foggal körömmel, de legtöbbször inkább csak kiabálással. Ami persze zavaró, tekintve, hogy a család többi része még alszik. No mindegy, fiús családokban ez állítólag normális.
A kölykök nagyon édesek egyébként. Balu nagyfiúnak, kis felnőttnek érzi magát. Tény, hogy igen magas, 39-es cipőt hord. Jó a hangja, szépen énekel. Lassan eljut a trombitával odáig, hogy már kezdem kihallani a dalt/zenét a fújásokból. A matek továbbra sem a zsánere.
Bendzsike inkább matek-orientált, de ő sem veszettül. Viszont nehezebben tanul verset, mint Balázs és Zéti. Majdnem egy héten keresztül tanultuk együtt a Himnusz első három strófáját. Meg kell vallanom én már az első versszakot se tudtam elmondani hibamentesen, de most már nekem is megy az első három. Bendzsi még mindig szopja az ujját, főleg, ha álmos, de akkor is ha unatkozik. Még mindig előfordul, hogy értelmes beszéd helyett nyöszörög inkább, ha nem tetszik neki valami. Ja, és tegnap sírt is, amikor nem kapta meg azonnal az általa vágyott szandált. Egyébként Baluval is előfordul még, hogy szopja az ujját, de sokkal kevesebbszer, mint Bendzsinél. Bendzsi ügyes a sakkban és szereti is, de semmiben nem emelkedik ki igazán, amit sajnálok kicsit, mert szerintem sokkal több van benne ennél. Persze saját példámon tudom, hogy nem feltétlen jó az az egyénnek, ha akár külső, akár belső késztetésre többet hoz ki magából a szükségesnél. Mert az ezzel járó stressz tönkreteszi az életét.
Zétike uralkodik az egész világon. Talán még az apján nem. De Mamit állandóan sakkban tartja a sírásaival, hisztijeivel. Nehéz eset az biztos. Amit sikerült az elmúlt két hétben elérni nála, hogy már önállóan hajlandó cipőt felvenni és kifújni az orrát, mert eddig ezekhez is felnőtt segítség szükségeltetett. Persze még mindkét témában előfordul visszaesés, főleg ha nem vagyok jelen és az anyját vagy Anyukát nyaggathatja. Zéti is nagy dumás, szóval nálunk olyan zaj tud néha lenni, mint egy belvárosi piacon. Szerencsére mostanában nem beteges, rendszeresen jár oviba, bár azzal még mindig nem értek egyet, hogy miért kell délben hazahozni, de erről lehetetlen az anyját meggyőzni.
A kutyatéma is rendszeresen felmerül, egyre inkább szem előtt van, Csirke és Bendzsi totál kutyabolond. Egyelőre még megúsztuk a kutya befogadását, és most a kerítés hiányában megint elnapolódott a kérdés, de ha a tendencia folytatódik, nem tudom tovább odázni a dolgot.
Na jó, már ennyit. Még rengeteg téma volna, de kezdődik a nap, vinni kell a kölyköket suliba, oviba.
Na jó, hosszas győzködésetekre megint dalra fakadok, pedig mostanában minden szabad időmet elveszi ez az online társasjáték. Jó játék, szeretem.
Mi is van velem? Jól vagyok. Tök jól vagyok. De tényleg. Olyannyira, hogy készülök a Gerecse 20-ra. Ha minden igaz szombaton 20 km-t fogunk Csirkével gyalogolni a Gerecsében. Sajnos a kölykök nem jönnek, mert ők a zeneakadémiára és állatkertbe mennek Pestre, iskolai szervezésben. Szegény Zéti pedig itthon marad magnak, ha már mindenki csatangol. Merthogy közben Anyuka is nyakába veszi a lábát és rokonokat fog látogatni Hegykőn meg Ausztriában.
Az utóbbi napokban Csirkével minden reggel sétálunk egy kört a tó körül, ami kb. 8 km, sík terepen. Síksága miatt nem tökéletes felkészítés a Gerecsére, de ahhoz képest, amilyen fizikummal bírtam két héttel ezelőtt, amikor kikerültem a kórházból, a mostani állapotom hihetetlen fejlődést mutat. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: fel tudok állni a fotelből a kezem segítsége nélkül, tudok sokat magabiztosan gyalogolni, szédülés nélkül, elbírok súlyosabb terheket. Ezek mind nem mentek a kórházi leépülés után. Persze most újabb ciklus érkezik és megint várható leépülés. Már rémálmaim is vannak a kórházról. Hosszas fejtegetésbe nem kezdenék arról, hogy hogyan is sikerül összekuszálnom mindent az álmomban és ezzel elérnem, hogy az éjszaka közepén rémülten ébredjek fel és megörüljek annak, hogy Csirke hangosan horkol mellettem. Ugyanis a horkolás volt az, ami sehogyan sem illett az álmomba és ezért zökkentem ki. :-)
Csirke egyébként valószínűleg allergiás valamelyik fára, mert amióta kitört a tavasz, folyamatosan szipog, fújja az orrát. Persze a megoldást megint a győri orr-csodadoktornőben látja, csak azt felejti el, hogy tavaly is volt nála és akkor azzal indokolta a nem épp olcsó kezeléseket, hogy így többé nem fog bedugulni az orra. Na hát minden csoda három napig tart, itt egy picit tovább, három hónapig, de mihelyt megjöttek az őszi szelek, az orra elkezdett nem-szelelni és a varázs megtört. De miért is írok én a nagy nyilvánosság előtt a párom orráról? Mert ilyen, hajthatatlan.
Néhány aggasztó tünetet is mutatok az utóbbi napokban, tegnap megint vérzett az ínyem, ma reggel pedig arra ébredtem, hogy eldugult az orrom, majd kiderült, hogy a dugulást orrvérzés okozza. Ezekre ma úgyis fény derül, valószínűleg nem minden fenékig tejfel a vérképemben.
Ja, igen, ma megyek két hét után megint kontrollra Pestre a doktornőhöz. Csirke is jön, neki is dolga van Pesten. Most fogja a doktornő eldönteni, hogy mikorra hív be megint kórházba. Most az utolsó, záró ciklusa következik a kemoterápiának, ami előre láthatólag másfél hónapot fog igénybe venni. Van benne kétszer 5 nap kezelési időszak (5 nap kezelés, 9 nap pihi, újabb 5 nap kezelés), majd felgyógyulás. Remélem ez már nem fog nagyon leszedni a lábamról, de semmire sincs garancia. Fájni fog nekem, hogy itt kell hagynom ezt a vidám, csivitelő világot. Nagyon jó itthon. Nem túl termelékeny ez az élet, én belátom, de most pont erre van szükségem. Sok mozgásra, tiszta levegőre, jó kajákra, pihenésre.
A termelékenység hiánya abban csúcsosodik ki, hogy még mindig nem írtam meg Csirke szakdolgozatát, pedig szerintem nem lenne több 2-3 napnál. De egyszerűen nem tudom rávenni magam és itthon mindig akad valami kifogás, egy kis munka a kertben, amivel el lehet ütni az időt.
A kert egyre szebb. Sokat dolgozunk rajta, szinte minden nap kint vagyunk délután, amikor szép az idő. Sajnos ásni nem tudok igazán a kanül miatt, de persze így is ástam néhány ágyást, de Csirke is kitett magáért. De gereblyézek, kapálok, metszek, mindent amit lehet. Sokat tanultam Papától a metszésről, remélem nem felejtem el megint. Felállítottam az ugrálót, levágtuk a füvet, szóval tevékenykedünk folyamatosan. Húsvétkor, amikor hazakerültem a nagy esőzések hatására a jobboldali szomszéddal határos egyik régi kerítés, amit egy vályogház megmaradt fala jelentett, két szakaszon is leomlott. Így most szabadon lehet járni-kelni a szomszéd és köztünk. Ez azért igen zavaró, mert az egy nyolc tulajdonossal bíró osztatlan közös tulajdon. Szó se róla, mostanában jobban védünk minden ingóságot, rendszeresen zárjuk a fészert, de ami pozitívum, hogy eddig nem tűnt el semmi. Persze ettől függetlenül meg kell csináltassam a kerítést, mert tőlük ilyet nem várhatok. Vagyis persze várhatnék, csak soha nem lesz belőle semmi. Valami olcsó kerítés falazóanyagot keresek, kőkerítést szeretnénk, de a tégla ára az egekben van. Ez is egy a még nyakamon lévő feladatok közül.
Rokkantságom ügyében örvendetes fejlemény, hogy átalakítottuk a családi bt.-t és így más csak kültag vagyok. Elméletileg így már megkaphatom a járandóságomat, mert a beltagságom miatt utasították el eddig. Ez figyelmeztetés minden hosszabb betegségbe kerülő bt beltagnak! Hiába állapít meg az orvosi szakértő bizottság rokkantságot (az esetemben 80%-ost), a rokkantsági státuszt és a kapcsolódó rendszeres támogatást nem lehet megkapni, ha nem szűnt meg a foglalkoztatottságod. És a bt beltag foglalkoztatottnak minősül, akkor is, ha a bt nem csinál semmit. Felmerül a kérdés, hogy mirt nem szüntettem meg inkább a céget? Hát azért, mert még szeretnék dolgozni és a megszüntetés is annyiba kerül, mint az átalakítás. Harmadrészt pedig azért, mert ha újra el kezdek dolgozni, ott újra szükségem lesz egy bt-re és csak három év után lehetek megint evás. Szóval bonyi, de remélem most sikerült lerendezni az egészet és végre kapunk valami kis rendszeres támogatást az állambácsitól. Lényegében december óta egy fityinget sem kaptam. Egyelőre elvagyunk, egy korábbi befektetéses biztosításomat felbontottam, abból éldegélünk. Csirke is most bontja fel a sajátját, az megint kisegít minket pár hónapra.
Egyébként javaslom, hogy gondoljátok meg, hogy ha van ilyen unit-linked biztosításotok, akkor megéri-e még fenntartani és tovább fizetni, mert a befektetési egységek árfolyama mostanában nem növekszik, hanem igen volatilisen ugrál, ezért egyáltalán nem biztos, hogy többet kaptok vissza, mit amennyit befizettetek (figyelembe véve a biztosító által levont díjakat is). És persze ezek a biztosítások legtöbbször csak halálesetben fizetnek biztosítási díjat, például egy ilyen komoly betegségre sem fizet semmit.
P
Na itt megakadtam, mert a nagy fiaim felébredtek és lejöttek. És persze azon minutában elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki olvashatja a Harry Pottert. Mostanában folyamatosak a viták, eszik egymást kicsinyes ökörségek miatt. Nem tudnak éretten gondolkodni, kompromisszumot kötni és megbocsátani, mindenáron a saját érdeküket védik. Ha kell, foggal körömmel, de legtöbbször inkább csak kiabálással. Ami persze zavaró, tekintve, hogy a család többi része még alszik. No mindegy, fiús családokban ez állítólag normális.
A kölykök nagyon édesek egyébként. Balu nagyfiúnak, kis felnőttnek érzi magát. Tény, hogy igen magas, 39-es cipőt hord. Jó a hangja, szépen énekel. Lassan eljut a trombitával odáig, hogy már kezdem kihallani a dalt/zenét a fújásokból. A matek továbbra sem a zsánere.
Bendzsike inkább matek-orientált, de ő sem veszettül. Viszont nehezebben tanul verset, mint Balázs és Zéti. Majdnem egy héten keresztül tanultuk együtt a Himnusz első három strófáját. Meg kell vallanom én már az első versszakot se tudtam elmondani hibamentesen, de most már nekem is megy az első három. Bendzsi még mindig szopja az ujját, főleg, ha álmos, de akkor is ha unatkozik. Még mindig előfordul, hogy értelmes beszéd helyett nyöszörög inkább, ha nem tetszik neki valami. Ja, és tegnap sírt is, amikor nem kapta meg azonnal az általa vágyott szandált. Egyébként Baluval is előfordul még, hogy szopja az ujját, de sokkal kevesebbszer, mint Bendzsinél. Bendzsi ügyes a sakkban és szereti is, de semmiben nem emelkedik ki igazán, amit sajnálok kicsit, mert szerintem sokkal több van benne ennél. Persze saját példámon tudom, hogy nem feltétlen jó az az egyénnek, ha akár külső, akár belső késztetésre többet hoz ki magából a szükségesnél. Mert az ezzel járó stressz tönkreteszi az életét.
Zétike uralkodik az egész világon. Talán még az apján nem. De Mamit állandóan sakkban tartja a sírásaival, hisztijeivel. Nehéz eset az biztos. Amit sikerült az elmúlt két hétben elérni nála, hogy már önállóan hajlandó cipőt felvenni és kifújni az orrát, mert eddig ezekhez is felnőtt segítség szükségeltetett. Persze még mindkét témában előfordul visszaesés, főleg ha nem vagyok jelen és az anyját vagy Anyukát nyaggathatja. Zéti is nagy dumás, szóval nálunk olyan zaj tud néha lenni, mint egy belvárosi piacon. Szerencsére mostanában nem beteges, rendszeresen jár oviba, bár azzal még mindig nem értek egyet, hogy miért kell délben hazahozni, de erről lehetetlen az anyját meggyőzni.
A kutyatéma is rendszeresen felmerül, egyre inkább szem előtt van, Csirke és Bendzsi totál kutyabolond. Egyelőre még megúsztuk a kutya befogadását, és most a kerítés hiányában megint elnapolódott a kérdés, de ha a tendencia folytatódik, nem tudom tovább odázni a dolgot.
Na jó, már ennyit. Még rengeteg téma volna, de kezdődik a nap, vinni kell a kölyköket suliba, oviba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)