Én a vízilovakkal vagyok!

Még egy kis kiegészítés. Csirke Párizsi utat akar nyerni és ezért pályázik egy régebbi képünkkel.
Sajnos regisztrációt igényel a dolog, de hátha! Már sok hasonló internetes szavazáson vettünk részt és tudjuk, hogy ahol tétje van a dolognak, ott nem a szimpátia számít, de a remény hal meg utoljára!
Szavazzatok!

Motivációs erőként felajánljuk a tombolán nyert üveg vodkát! Na?

Februári jóllét

2013-02-19 Kedd

Jó dolgom van. Hazaengedtek, és most minden kerek.

Olyan sebességgel pörögnek le a naptáron a napok, hogy az szinte követhetetlen számomra. Már egy hete hazaköltöztem és már előtte is itthon töltöttem a hétvégét (kimenővel, még nem záróval). Ehhez képest szinte még nem csináltam semmit. vagyis persze, minden nap teszek ezt-azt, és lefoglalom magam.

Most például Piroscsíkba keresek rugót. Merthogy a szerencsétlen autó nehezen viselte a múlt heti hirtelen felmelegedést és eltörött a jobb első rugója. Szerencsére álló helyzetben, éjjel. Előtte való nap jöttem le Tatára az 1-es úton és szerencsére ott semmi baja nem volt. Azóta utána is olvastam a dolognak, és ismert gyártási hibáról van szó, de mivel szinte mindig állóhelyzetben jelentkezik, nagy hőingadozáskor, ezért nem tartják veszélyesnek.
A Ford ingyenesen javítja, erre rá is kérdeztem. Ebből a szempontból tényleg rendesek. Viszont a márkaszervizbe szállíttatást nekem kell megoldanom és várhatóan plusz költség is felmerülne (toronycsapágy csavar csere - 12 eFt). Viszont van egy futóműszervíz is velünk szemben, ahova szállíttatás nélkül el tudnám juttatni az autót, ott a szerelés 4eFt plusz persze a rugó ára, ami 10 alatt aligha lesz meg. Szóval az ember hazajön, hogy kapjon a nyakába problémákat, amiket megoldhat és lekösse magát velük.

Orvosilag minden rendben velem. Kicsit nehezen akartak helyreállni a sejtszámok. Már a kettővel ezelőtti héten is minden rendben volt velem (akkor még a kórházban), de a sejtek nagyon bizonytalanok voltak, az amúgy sem erőteljes emelkedést többször esés szakította meg. Végül hétvégére hazaengedett a doktornő, és a hétfői vérképem jobb is lett. De hétfőről keddre ott kellett maradjak a kórházban, mert a doktornő szabin volt. Kedden akartam hazajönni, erre megint esést regisztráltunk. Végül mégis hazajöhettem, azzal a mondással, hogy pénteken vissza kell menjek kontrollra. Péntekre viszont már megint nagyot emelkedtek a számok. Sőt mi több, olyan nagyot emelkedtek, hogy a doktornő bepótolta rajtam az elmaradt lumbálásomat is. Ez némi fejbéli zavart okozott ugyan a hétvégére, de mostanra teljesen elmúlt. Hosszú a sztori tudom és száz szónak is egy a vége, a lényeg az, hogy itthon vagyok és most jók a sejtszámok.Még az ambuláns ellenőrzés alól is felmentést kaptam, így most addig nem kell menjek, amíg fel nem hívnak, hogy illene megjelennem. Tudom, ilyenkor kell gyorsan telefonszámot cserélni. :-)
Egyébként a doktornőm most lebetegedett, mert ma este tartana előadást a CLL-ről, ami most emiatt elmaradt. Remélem nyerek egy pár napot ezzel is és még maradhatok itt.

Egy kis intermezzo. Itt ülök a nappali közepén a karosszékben, itt gépelem a blogot. Csirke nézegeti Balázs füzetét, és megakad a szeme egy jegyen.
- Balázs, mi ez a kettes?
- Látod Mami, egyre jobb vagyok, régebben folyamatosan csak egyeseket hoztam!
:-) Minden relatív.

Balu is jól van. Lényegében úgy lép és jár, mint mindenki más. Nem látszik a járásán, hogy fém van a csontjai között. Elméletileg a héten távolították volna el a rögzítőkapcsokat, ezért voltak hétfőn Tébányán Papával. Az orvos bácsi előjegyezte Balázskát altatásos műtétre március elsejére, 28.-ai befekvéssel. Jövő hét végéig még benne marad a vas, de ahogy mondtam, már nem kúszik-mászik, stabilan lép. Igazából messzebbre nem hajlandó sétálni és súlyt sem hajlandó vinni, de egyébként minden rendben.
Macó az imént csinált nekem egy finom forró csokit és tejszínhabbal, meg csokitörmelékkel a tetején szervírozta. Nyami! Nagyon fincsi volt.

Most épp a háziját írja a konyhaasztalnál és közben énekelget valamit. Az asztal másik oldalánál Csirke görnyed, ő is valami matek példát próbál megoldani és néha ide jön hozzám kérdezgetni. :-) Bendzsi is Zéti egy, a szőnyegre terített pokrócon játszik kinder tojásos kacatokkal. Én még mindig a karosszékben ülök egy pár lépésnyire tőlük. Anyuka pedig itt ül a hátam mögött a kanapén és olvas valamit.
Persze mire leírom ezeket, a konfiguráció már meg is változott, Bendzsi is az asztalhoz került, kiderült, hogy van még elmaradt házija.

Holnap reggel Balunál nyílt nap lesz, bemehetünk az első három órát megnézni. Nyelvtan - tesi - matek. Ez a sorrend. Érdekes volna a nyelvtan és a matek is, de közte a tesi kevésbé, tekintve, hogy Balu most nem tornázik. Valószínűleg csak a harmadik órára, matekra megyek majd be, előtte még intézek néhány ügyet telefonon.
Ma délelőtt sétáltunk egy nagyot a tó körül Papával, Mamával és Anyukával. Jól esett nagyon a séta és jól is bírtam. El kell kezdjek minden nap mozogni az itthonlétem alatt. A séta után (11 fele) ettem egy pár falatot és már siettem is a fogorvoshoz. Ahhoz képest, hogy délre lettem előjegyezve, alig egy órával később, egykor kerültem be a szobába. Hamar letudta a fogaimat, csak egy gyors tömésről volt szó. Fuji 9-es tömést kaptam és lakkozást is, potom 5 eFt-ért.

Közben Balu és Bendzsi teljes egyetértésben énekelget az asztalnál, házi feladat írást mímelve. A dal az 'Egy boszorka van...' kezdetű nóta, melyet Balu szövegszerűen énekel, Bendzsi meg csak danolászik, nem sok fogalma van a szövegről.

A napokban elért egyik legkomolyabb előrelépésem az itthoni Wifi hálózat megreformálásához köthető. Hibás volt az az eredeti koncepcióm, hogy  egyetlen Wifis routerrel le fogok fedni egy ekkora házat. Egy ideje már tisztában vagyok ezzel a helyzettel. Fura módon a ház két átellenes végén szoktunk internetezni.  A nappaliban és a dolgozó/alvós környékén. Ha az egyik vagy a másik végpontba teszek masinát, akkor az átellenesben nincs jel. Így most hosszú idő után rászántam magam egy újabb router vásárlására és ezzel megoldódott a ház lefedése. a két gócpontban van egy-egy router és ezért mindenhol pöpec a jel. És persze van egy harmadik is, ami összeköti ezt a kettőt és a vezetékes hálózatot adja fentről, a tetőtérből.

Most hirtelen csend lett. A három gyerek különösebb ok nélkül eltűnt valamelyik szobában. Itt maradtunk mi "öregek" a nappaliban.

Akárhogy is, jó itthon. Szeretek itthon lenni. Ez egy idill most nekem. Persze tudom, így nem sok értéket termelek és ezért fizetésem sem lesz, de ennek ellenére jó. Múlt hét végén megint dolgoztam egy pár órát és megtapasztaltam, hogy bármennyire is okos tud lenni az ember, amikor nincs stressz alatt, a stresszkezelés nem egyszerű dolog. A stressz megfog és erősen szorít belülről és addig, amíg ki nem elégítettem a magamban felgyűlő csinálhatnék vágyat, nem tudok túllépni rajta. A stressz nehéz uraság. És a gáz az, hogy a most egyértelműen magamat stresszeltem. Előzetesen már felvezettem a munkatársaimnak, hogy nem akarok a héten dolgozni, mert itthon leszek és a családommal töltött időt akarom élvezni. Szóval mondhattam volna könnyedén nemet. De nem tudtam. Az derült ki a kommunikációból, hogy szükségük van rám. Nem volt lelkem a trutyiban hagyni őket. Úgy éreztem, ki kell vennem a részem a probléma megoldásából. A bajtársiasság miatt. Mindenki egyért. Másrészt vannak dolgok, amikhez értek. Sok olyat csináltam már és ezért tudok róla írni. Míg valaki másnak előbb meg kéne tanulni a témát, hogy egy fele annyira valósághű leírást alkothasson róla.

Már visszajöttek. Balu engem nyaggat, nem képes lenyugodni. Állandóan lökögeti magát itt mellettem a nagy szürke tornalabdán és kérdez. Amikor megkérem, hogy ne kérdezzen, mert szeretnék blogot írni, megkérdezi, hogy miért nem tudok blogot írni, amikor kérdez? :-)

Tényleg. Nem írtam a Fazekas-bálról. Szombat este ugyanis Csirkével bálban voltunk. A kölykök (és Anyuka is) addig Papáéknál aludtak. Nagyon jó volt a bálban, sokat táncoltunk. Bár szokás szerint kissé magamra vontam először a figyelmet a nagy kopasz fejemmel. De aztán sokat táncoltunk. Olyan sokat, hogy én már nem is bírom. Leülök inkább pihenni és Csirke kint ropja még a tánctéren néhány másik anyukával.  De aztán kilihegem magam és megyek én is vissza. Volt persze vacsi is, de szerintem az inkább átlagos volt, mint jó. Aztán éjfélkor tombola volt. Mi is olyan cuccokat ajánlottunk fel tombolára, amit már nem használnánk, ezért féltünk, hogy mások is hasonlóan tettek, és vajon akkor mit fogunk nyerni. Csirkében persze ilyenkor is dúl a nyereményéhség. Mindegy mit, csak nyerjünk! Hát nyertünk. Volt öt szelvényünk, abból az egyiket kihúzták. Kaptunk egy üveg vodkát. Azóta azon filózok, mit is lehet kezdeni egy üveg vodkával egy töményet nem fogyasztó családban? Gondoltam már gyújtósnak nyáron a grillezéshez, vagy hogy beöntöm Piroscsíkba a benzinhez. De persze ezek egyike sem működik, mert túl sok a víz benne. Pedig eredeti ukrán zárjegy van rajta.

Zéti egy percre eltűnik. Majd jön vissza:
- Mami! Mami, sajnálom, de összepisiltem a harisnyám!
(Még mondják, hogy Zéti nem jól nevelt kisfiú! :-)

Na mára ennyit, mert folyamatosan nyaggatnak mindennel. Legfőképpen Csirke és őt nem tudom lerázni. Bocsássatok meg, ha nem írok olyan gyakran, mint kéne!

Már otthon lenne a helyem

2012-02-09 Szombat

Tegnap már nagyon haza szerettem volna jutni, de aztán nem engedett a doktornő, mert túl sokat esett a fehérvérsejt Zarzió nélkül. Mielőtt hazaengednek, mindig végeznek egy ellenőrzést, hogy fehérvérsejt-szaporító (ez a Zarzió) nélkül milyen a vérképem. Hát most ezen a vizsgán elbuktam, ezért még maradok. A mai vérképem ha jó, akkor hazamehetek és csak hétfőn látom a kórházat viszont.
Nem is volt olyan nagy baj, hogy nem kerültem haza, mert így dolgozhattam. Jó tett a szellemi torna, csúnyán el is fáradtam tőle. De azért bírtam végül. Csak hát olyan szerencsétlenül jött ki Czangi látogatása... Már egy hónapja nyaggatom az öregfiút, hogy jöjjön el látogatni. Ha mást nem, legalább a könyveit vigye el, mert Csirke nyaggat már egy ideje, hogy miért szállítgatom mindig a kórházba és haza a könyveket, mért nem adom vissza a gazdájának. Na, most már megint hazafele menőben vagyok, rákérdeztem, nem tud-e este benézni. De, tudott. Ő el is jött, ahogy ígérte, én viszont éppen a doksigyártás utolsó simogatási fázisában voltam kiküldés előtt. Így csak pár percet tudtunk beszélni, pedig lett volna téma dögivel. Ezúton is üdvözlöm minden Telekomos ismerőseimet és barátaimat, akikkel volt szerencsém együtt dolgozni! Hallom Czangitól, hogy jól vagytok és szívtok továbbra is az aktuális projektjeiteken! Kitartás! Nincs már messze a következő projekt!
Na nem akarok gonosz lenni, mert én is így éltem az életemet, projektről projektre. Minden projektnek voltak húzós időszakai. És minden projekt után jött egy újabb. Ahol megint csak húztuk az igát. Azzal a felszólítással, hogy most kell megtolni, hogy elérjük a következő mérföldkövet. És toltuk. És elértük. Mert mérföldkövek mindig vannak. Ugyan a tapasztalat az, hogy nem akkor érjük el őket, amikor tervezték az okosok. Mert a terv arra való, hogy legyen mit rágnia a mindenkori projekt mindenkori menedzsmentjének. A terv csak egy viszonyítási alap, hogy legyen mihez képest csúszni. Ha a terv jó, akkor segít abban, hogy milyen lépéseket nem kéne elfelejteni. De nem mindenható! A terv változik. A másik mágikus szó a szkóp. Azaz, hogy mit akarunk megcsinálni, mi a cél. Amikor az okosok terveznek, nagyot akarnak harapni rövid időn belül kevés erőforrással. (Tényleg van ez a szó is: erőforrás. Minden és mindenki erőforrás. Barátom, aki ezt olvasod, Te is egy erőforrás vagy, ha projekt közelébe kerülsz.) Az ősöreg szabály szerint a szkóp az idő és az erőforrás valamelyikével mindig gond van. Ilyenkor első lépésként megpróbálnak kihajtani többet az erőforrásokból, és több erőforrást felvenni. Viszont a többlet erőforrás többlet költség, amit korlátoz a büdzsé. (Ez is de szép magyar szó!) A büdzsé a pénztáránk mélysége. Azaz, hogy mennyit tudunk költeni.
Ha már ez erőforrásokon nincs mit tolni, akkor kerül elő a szkóp és a határidő. Attól függően, hogy a felsőbb menedzsment mit visel el jobban, szoktak határidőt tolni, vagy szkópot csökkenteni. És aztán ez a játék megy unos-untalan. Nem lehetetlen, persze, hogy valamilyen megmagyéarázhatatlan okból a szkóp, az erőforrás és a határidő egyensúlyba kerül. Ekkor szokott megkezdődni a szkópfújás, vagy az erőforrás-visszatartás, ha ezt megneszelik a menedzserek. A szkópfújás az, hogy növelni akarják a projektben lefedett feladatok körét. Többet-szebben-jobban. Ezért a projektvezetés szempontjából fontos, hogy még ha jónak tűnik is a terv és úgy tűnik, hogy a három tényező egyensúlyban van, azt kell elhitessük magunkról, hogy ég a ház. Persze az se jó, ha azt gondolják, hogy nagyon ég a ház, mert az olyan, mint farkast kiáltani. És a végn majd akkor sem fogunk tudni segítséget kérni, ha tényleg égni fog. Úgy kell éreztetni, hogy kicsit ég a ház. Csak pont annyira, mint a többi projektnél is.
Jaj-jaj hova tettem a fejem, hogy projektekről mesélek nektek. Merthogy úgyis láttatok már ilyet, sok újdonság nincs benne. Aki meg nem látott annak jó. És annak meg mért rontsuk el a kedvét?

Szóval írok inkább valami másról. Csak az kérdés, hogy miről. Sajnos a kölykeimet már hetek óta nem láttam, így róluk nem tudok mit. Pedig ők rengeteg témát szolgáltatnak. Tálcán hozzák.
Most csak egy dolgot tudok, ami érdekes. Szeretnénk menni nyáron biciklitúrára. Eddig a Balaton merült fel, mint célpont, de semmi sem biztos. Az első megoldandó feladat ezzel kapcsolatban Kismacs (Zéti) bicikliztetése. Ugyanis őt eddig egy gyerekülésben cipeltük, ha bringázni mentünk. De már kezd túlsúlyos lenni és kicsi neki a gyerekülés. Szóval kinőtte, na. De bringázni még nem tud. Ha nagyon bele is húzunk a biciklizés gyakorlásába tavasszal, akkor sem hiszem, hogy fel tud nőni egy többnapos biciklitúrához nyárra. Megoldás lehetne egy félbicikli. Tudjátok, olyan bringa, aminek csak hátsó kereke van, a kormánynál viszont van egy rúd, amit a vontató felnőtt bicikli ülésrúdjához lehet rögzíteni. Ez most egy-két évig hasznos dolog lenne, de biztos, hogy nem ruháznék be ilyenbe. Elegem van a ház körül a haszontalan eszközökkel, kacatokkal, amiknek céljuk és értelmük volt valaha, de már nem aktuálisak, és csak kerülgetjük őket. Gyerekjátékból szerintem múzeumot tudnánk nyitni. A könyveknek nem elég egy kb. 2 köbméter kapacitású nagy szekrény. És Csirke tegnap is jött és hozott még két böhöm nagy könyvet, hogy nézzem meg, most vette akciósan.

Közben beszéltem Ágival az unokatestvéremmel és elvállaltam, hogy megnézem a szakdogáját. Idézek belőle egy mondatot: "Az 1-es típusú cukorbetegek β-sejt vesztése mellett fontos, jelenleg is kutatott tényező a betegség kórélettanában a hasnyálmirigy α-sejtjeinek abnormális glukagon szekréciója." A kötőszavakat egész jól értem! :-) De azért találok benne itt-ott elírást, azokban tudok segíteni.

Röviden most ennyit. Még mindig várom a vérképemet, hogy kiderüljön hazamehetek-e ma. Ha nem, akkor fogom magam és sétálok egy nagyot, mert én már tök jól érzem magam. Persze az láttam, hogy odakint sok a beteg ember, így emberek közé nem megyek.

Még annyit, hogy szegény Pali bá mostanában rengeteget alszik. Ami egyrészt jó, mert átalussza a beteg időszakot, másrészt viszont zavaró, hogy szinte mindig alszik. Napi 4-5 óra ébrenlét az nem sok. De azért jól viseli a dolgot, nagy baja nincs, azon túl, hogy nyomott. Nekem is volt hasonló kezelésem és nekem se volt egy leányálom.

Na csók!

Éledezek

2013-02-05 Kedd

Kicsit csendesen telt az elmúlt két hét itt a kórházban. A csend és a nyugalom jó dolog, de ha én vagyok csendben és nyugalomban, akkor ott valami nem teljesen kerek. Azt kell mondjam, hogy szépen leépített az értelmi képességeim minimumára ez a legutóbbi kezelés. Más, komolyabb, konkrét bajom viszont nem esett, szóval vehetjük úgy is, hogy jól telt az elmúlt időszak.
Most viszont, hogy kezdek kiemelkedni az együgyűség mocsarából, mégiscsak zavar, hogy mennyire nem csináltam semmit napokon át. Persze csináltam. Mert filmet néztem, de egy nem sok, annyit se tudnék felidézni belőle, hogy mit láttam. Könyvet is olvastam, de az abból kiolvasottak is az enyészeté lettek. Meg persze fejtettem Sudokut, amivel legalább valami kis maradandót alkottam, mert beírtam a számokat a rejtvényújságba. :-)
Mondtam volt, kezdek kiemelkedni. És ez így is helyes, mert még mindig hadilábon állok a tartós fejtöréssel, de legalább már oda tudok figyelni valamire, egy koncepciót tudok összerakni a fejemben és az újabb olvasott információdarabkákat ehhez az építményhez próbálom kapcsolni.

Szellemileg tehát kezdem összeszedni magam. Fizikailag viszont még csak most kezd tudatosodni, hogy mekkora gáz van. Kábé másfél hete ugyanis nem mozdultam ki. Ezt a bezárkózást a legutóbbi vita után önkorlátozásként vállaltam, hogy ha lehet ne kapjak össze megint valami hülyeségen az orvosokkal. Viszont a másfél hét igen romboló hatású volt a mozgékonyságomra nézve.
Először tegnap éreztem, amikor CT-re vittek, hogy a rövid mozdulatsor, ami ahhoz kell, hogy az ember beemelje magát egy személyszállító kisbuszba és közbe lehúzza a fejét, majd végül becsukja az ajtót, nekem egyszerűen meghaladja a képességeimet. Eddig ha szállítottak valahova, általában voltam olyan kondiban, hogy ezt az alap mozgássort kivitelezzem segítség nélkül. Most kifejezetten oda kellett figyelnem, hogy ne verjem a fejem az autóba és a tetejében még elkerüljem azt, hogy a lábam beleakadjon a küszöbbe. Tudom, hogy ez zöldségnek hangzik, de nem az. Van olyan testi-szellemi leépülés, ahol ez nem megy biztosan, csak ha odafigyel az ember.

Sajnos a sejtszámaim is legalább olyan felemásan javulnak, mint a fizikai és szellemi állapotom. A fehérvérsejt már szombat óta megnyugtatóan és trendszerűen emelkedik. Tegnap már meghaladta a 0.5-ös értéket a neutrofilek száma, ezért már közösségbe engedhetőnek minősülök. Biztos-ami-biztos még a tegnapi napot is idebent töltöttem, csak ma kértem először kimenőt. A vörösvérsejtek és a vérlemezkék viszont még mindig esnek. Folyamatosan kapok pótlást belőlük. Márpedig amíg legalább nem stabilizálódik a helyzetük, addig nem fognak hazaengedni. Ugyanis ezek hiányában is súlyos életveszélyes helyzetek alakulhatnak ki, és a vérképemet nem tudjuk otthon követni. Így hát lehet, hogy megint hiába reménykedek egy e hét pénteki hazaengedésben, ha addig nem áll meg a zuhanás.

A hétvégét bár jó lenne már a családdal tölteni, de a saját stabilitásom fontosabb a gyors találkozásnál. Főleg ilyen szipogós időben. Tegnap és ma is volt szerencsém emberek közé tévedni és a kórház viszonylagos vírusmentessége után meglepő volt az a sok szipogó, krákogó ember odakint. Tényleg csak akkor szeretnék kikerülni, ha már nagy biztonsággal védett vagyok.

Tegnap egyébként CT-n voltam. A doktornő mondta, hogy akar egy státuszt látni a lépemről, májamról, vesémről, hogy van-e valamilyen tapintható és nem érezhető gond, azaz hogy lássuk, hogy 8 kemoterápiás ciklus után milyen állapotban vannak a szerveim. Tegnap megvolt a CT, ma a doktronő már ránézett, de azóta nem találkoztam vele. Holnap fogom kikérdezni, hogy mit látott rajta. Gondolom semmi komolyat, mert akkor bejött volna elmondani, hogy tudjam, ha valami nincs rendben. A másik ok, ami miatt abban bízok, hogy nem volt semmi elrettentő a CT eredményében, az az, hogy a doktornő kiengedett boltba. Ezt még én kértem tőle a reggel, mert látom, hogy a családomnak most bonyolult a látogatásomat megszervezni és egyébként is vágytam már egy kis mozgásra. Ezért elmentem a közeli Reál boltba és beszereztem néhány csemegét. No nem volt éhenhalási veszély, mert valami ennivalót mindig hoznak a standard kórházi csatornákon, de annak változatossága és fogyaszthatósága némi kívánni valót hagy maga után. Nem így a bolti kaja, amivel kicsi feldobhatom a napjaimat.No nem nagyon, mert így tél közepén sajnos nem nagyon kapni értelmes zöldséget, gyümölcsöt, de azért mégis. Sok kaját sem mertem venni, mert félek attól, hogy felét haza kell majd vinni.

Egyébként nagyon jól esett a séta, este még elmegyek egy kicsit itt a kórházban is sétálni. A lábaim visznek a megszokott mozgás szerint, csak most így az ágyban ülve érzem, hogy az izmok, inak számára ez a kis terhelés is érezhető volt.

Holnap térnek haza Csirkéék. Erről eddig nem igazán akartam írni, mert fene se tudja, hogy kik olvassák a blogot és annyi bolondságot lehet hallani az internetet olvasó rablókról. Szóval az elmúlt két és fél hétben üresen állt a családi ház, mert Csirke kiment a tesójához Spanyolba, én itt ülök a kórházban, a gyerekekre pedig a nagyszülők vigyáztak. Kutyánk persze már rég nincs, így rá nem vigyázott senki, de a halakat el kellett költöztetni Papáékhoz, mert nagyon lehűlt az épület. Ki volt kapcsolva a fűtés, a hűtő. lényegében minden. Kíváncsi leszek érezhető-e majd valami megtakarítás a rezsiszámlákon.
Érdekes lesz majd újra életet lehelni az elhagyott otthonba. Remélem mire én hétvége felé hazatérek már minden a régi fényében fog pompázni. (Ez persze erős költői túlzás, mivel a három gyerekből és a szüleik rendetlen mivoltából fakadóan nálunk sosincs teljes rend. A rend a mi családunk életében csak átmeneti, tűnő jelenség. Olyan mint a hullócsillag az égen. A tudat nem befolyásolja a tetteinket. Így is mindig elégedetlenkedünk, hogy milyen rendetlenség van a házban és hogy a kölykök mindent széthagynak.)

Megkopaszodtam

2013-02-01 Péntek

Megkopaszodtam megint. Még tegnap történt a nagy esemény. A tegnap reggeli vérvétel során Józsi nővér megemlítette, hogy ideje lesz lenyírnom a hajamat, mert túl sok a hajszál a párnámon. Szokás szerint nem hittem neki, elhessegettem a gondolatot magamtól.
Viszont a délelőtti ágyneműcsere alatt segédkeztem Andi nővérnek a cserében, és ekkor szembesültem én is a ténnyel, hogy a hajszálak véletlen elrendezésben ugyan nagyon érdekes mintát alkotnak a lepedőmön, viszont lehet hogy nem volna jó gondolat az újabb lepedőt is feldíszíteni hajszálakkal. Ezért aztán el is határoztam, hogy még aznap megszabadulok a hajamtól.
Jött Papa látogatóba. (Szegénynek nem volt választása, mert elfogytak a kajáim és én könyörögtem, hogy küldjenek valamit enni. Mint utólag kiderült, Öcsi is volt olyan jó és felajánlotta, hogy bevásárol nekem, de addigra erre már nem volt szükség, mert Papa kitöltötte az űrt.) Le is csaptam Papára is meg is nyírattam magam vele. Gép itt van az osztályon, így az eszköz rendelkezésre állt. Papa meg is nyírt, persze csak hajnyíróval, nem borotvával, ezért tüskés fejű lettem.
Érdekes, hogy egyszer már elvesztettem a hajamat és tudom, hogy az egész csak egy dizájn dolog. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy a mai lassúságom, rosszkedvem kicsit arra vezethető vissza, hogy tegnap kevesebb lettem némi sörénnyel.
Pedig azóta akikkel beszéltem erről, meg akik láttak (pl. nővérek), azt mondták, hogy jobban nézek ki így. Emberibb fejem van.
Sebaj visszanő még!

Egyébként még mindig az apláziás (sejthiányos) időszakában vagyok a nyolcadik kezelésemnek. Egyedül a vörösvérsejtjeim mutatnak tegnap óta örvendetes emelkedést, de mivel tegnap kaptam vért, ezért arra még nem lehet hivatkozni. Mindenesetre ha meg tudják tartani ezt a jó szintet, akkor az már önmagában félsiker, kíváncsi vagyok, mit hoz a hétvége. A vérlemezkéim és a fehérvérsejtjeim viszont továbbra is nulla közeli számokat mutatnak, azaz a sétálás továbbra is tilos.
Pedig nagyon vágyok már kifelé és az elmúlt egy-két napon nagyon szép volt az idő. Kacsintgattam is kifelé az ablakon, de nem mertem megkockáztatni a sétát. Pedig már nagyon elegem van a bezártságból, több mint egy hét óta nem mozdultam ki a négy fal közül.
A hétfői CT lesz az első alkalom a szobám elhagyására. Igen, CT.
A ma délutáni gyors viziten említette a doktornő, hogy készüljek rá, hogy hétfőn megyek CT-re. Meg akarják nézni, hogy néz ki a tüdőm, májam, vesém, stb. Az okot nem mondta, de nem nehéz kitalálni, hogy kell nekik egy helyzetkép a belső szerveim állapotáról, hogy megállapíthassák, hogy tudom-e folytatni a kezelést. Ahogy láttam, az utolsó két kör keményebb méregmennyiségeket alkalmaz.

Egyébként nagy újdonság nincs. Nagyon vágyom már haza. Jó lenne együtt lenni Csirkével és a kölykökkel. Rég láttam őket és rég voltam otthon. Nagyon bezárt ez a világ itt a kórházban. Mostanában kevesebben látogattok, gondolom a hideg és a fertőzésveszély miatt.
Reményeim szerint talán már jövő hét vége felé hazakerülhetek. Persze ehhez e hét végén meg kell indulni a termelésnek, mert a doktornő gondolom stabil sejtszámokat szeretne ilyen influenzás időszakban és a lumbálásomat is csak akkor akarja végrehajtani, ha már jól lesznek a vérlemezkéim. Ez pedig mind-mind napokat hosszabbít az ittlétemen. Persze mondhatjuk, hogy mit számít egy nap ide vagy oda, de minél közelebb van a börtöntöltelék a kiszabaduláshoz annál inkább lassul a napok pergése.