2013-05-21 Mi is van ma? Kedd
Üdv megfáradt vándor örülök, hogy ide tévedtél és a blogomat olvasod. Megint bent vagyok a kórházban, mert a Dolgos főorvos űr volt olyan szokatlanul rendes, hogy hazaengedett hétvégére. Vagy inkább fogalmazhattam volna úgy, hogy meghajlott a sejtszámok egyértelmű alakulása előtt? Ki tuda. Mindegy is. Lényeg, hogy hazamehettem és tegnap reggelig ott is voltam.
Élveztem nagyon az otthonlétet az idő csodálatos volt és ugyan a lábszáraim és a bokám még mindig úgy fájtak reggelenként, mint korábban, más komolyabb bajom nem volt. Egyébként tegnapra már egészen embernek kezdtem érezni magamat. Az étvágyam is jó volt, volt is erőm tenni-venni. Persze az erőt relatíve kell érteni, mert tíz perc fűkasza-cipelés után kidőltem, mint a kivágott fa.
Merthogy persze füvet is vágtam, szép hosszú overálban, nehogy egy elrepülő kődarab felszakítsa a bőröm. Persze biztos így sem szabadott volna, de akkor meg dögunalom lett volna az otthonlét. A vakítóan szép késő tavaszi napot elkerülve inkább délelőtt és késő délután tevékenykedtem. Könnyen barnulok, de ez egyben ugye most átok is, mert a bőröm ilyen állapotban érzékeny a napfényre. Fűnyírás mellett grilleztem is vasárnap. A megszokott fenyő épületfa mellé feltettem cseresznye ágakat is, ami a részben kiszáradt cseresznyefánkról származik. Tisztán észrevehető a különbség a kétféle fa között. Én már hozzászoktam a fenyőhöz, a gyors, de rövid tűzhöz, a nagy hőhöz, amit lead. A cseresznye viszont lassan ég, parázslik, apránként hamvad el. Másként kell használni.
Finom grillkolbászokat és csirkemellet sütöttem roston a jól megszokott saválló lapunkon. Nagyon finomra sikerült szerintem, de nem hallottam rossz szót azóta sem a sütésemről. Pedig fújt a szél is és ahogy említettem, kicsit szokatlanul égett a cseresznye, néha nem tudtam belőle kihozni azt a meleget, amit szerettem volna.
Kapirgáltam is és kiegyeltem a répát, mert már kezdenek megerősödni és veszettül sok van egy sorban. Ez tanulság magamnak, hogy nem szabad ennyi magot ültetni egy sorba, mert bár ki semmi piszoknak tűnik, mikor elszórjuk, de szépen nő, erősödik és aztán nincs szive az embernek kiölni annyi szép példányt. Mgé most is meghagytam egymás mellett 2-3 tövet, azt majd két hét múlva újra meg kell ritkítani, amikor már látszik melyik húz, melyiket érdemes megtartani.
Kapálgattam a zöldségesben és próbáltam kicsit jobban megismerni a földet és a növényeket. Eddig sajnos mindig elég kutyafuttában kertészkedtem, de érdekel a téma. Mit mivel lehetne kombinálni, mit hogyan kell kezelni, óvni. Az jól látszik, hogy bár dolgozni akarok, de szeretnék otthon is lenni és többet foglalkozni a kerttel.
Ahogy egy régi szakadt könyvünk címe mondta: "Nagy öröm a kiskert!" És így is van. Persze nem ártana azért a kerítést sem pótolni, mert az már kevésbé lesz öröm, ha a munkám gyümölcsét más fogja elfogyasztani. Nem mintha ellenemre lenne, hogy a szomszéd gyermekei egészségesen táplálkozzanak...
Kerítés ügyben megmondom mi van: semmi. Amióta bent vagyok nem igazán foglalkoztam a tátongó ürességgel, amit ott van. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudok semmit sem kiverni a szomszédból. Cserében ő sem belőlem, de ez nem vigasztal. A jogszabályok és a hivatalok nem támogatnak abbéli szándékomban, hogy legyen kerítés. Fizess paraszt!
Eldöntetné a kérdést, ha biztos munkám lenne, mert akkor azonnal kitermelem azt a pár százezer forintot, ami a dolog kóstál. De így? Szánjam rá a megtakarításaim egy részét? Lehet, hogy ez az egyetlen megoldás.
Amúgy Anyuka nagyon finomakat főzött, amikor otthon voltam és még Csirke is kitett magáért, csinált darázsfészket, míg mi kint a tóparton piknikeztünk.
Akarom mondani piknik. Egy ideje nyavalyogtam már Csirkének, hogy menjünk ki sütögetni valahol az erdőre, de süket fülekre találtam. Mindig volt valami oka annak, hogy miért ne most. A huszadik alkalom után aztán leesett a tantusz, hogy mi a csudának vesződök én ezzel a nővel, elmegyek nélküle. Ha sosincs kedve, akkor biztos meghúzódik neki mögötte valami ok, ami miatt nem akar jönni, de az én feladatom nem az okok feltárása, hanem a sült szalonna befalása. (Nyamm!!)
Így aztán megkértem Bendzsit, aki ebben a dologban társamul szegődött és jó partnerként intézkedett addig míg én az ebédet sütögettem a grillen, hogy rakja már össze azokat a dolgokat egy nagy kék szatyorba, amikre szükség lehet. Vittünk plédet, tűzgyújtó szerszámokat, késeket, kenyeret, zsírt, vizet. Sajnos szalonnát nem, mert úgy tudtuk, hogy nincs otthon. És mint utólag kiderült legközelebb érdemes metszőollót, kis fejszét vinni a tűzrevaló begyűjtéséhez. Szóval miután mindez megvolt, (Remélem nem hagyok ki semmi fontosat.) indultunk is a tópartra. A jelentkezési koreográfia a szokásos volt: Bendzsi jön: Hát persze!, Zéti válaszra sem méltat, mikor rákérdezek, Balu nem jön, ő inkább olvas. Úgy legyen. Akkor hárman megyünk. Ekkor leesett Balunak a tantusz, hogy várjál már, így kiesek valami fontos buliból? Na ne! És jött.
Szóval elmentünk mind a négyen, mi fiúk. A csajokat otthon hagytuk.
Lementünk a tópartra, ott hátul a volt szabad strandon van egy tűzrakó hely, ami kiváló, pont erre a célra való. Volt is némi tüzifa és szerencsére akadt nyárs is, így nem kellett magunknak faragnunk. (Jegyzet magamnak: A nyársakat majd érdemes lenne elkérni Papáéktól legközelebb.)
Tüzet raktunk, sütögettünk, ettünk. Kiraktuk a plédet, azon ettünk és utána azon kártyáztunk is. (Ja, ezek szerint vittünk kártyát is.) Jó volt. Annyira jó volt, hogy még a kölykök meg is dicsérték, hogy milyen jól érezték a pikniken magukat. Megyünk legközelebb is!
Ehhez kapcsolódik a kérésem, ha tudtok szép tűzgyújtó helyről, ahol lehet tűzrevalót gyűjteni és van víz is mosogatni, meg tüzet oltani, akkor lécci tegyétek már fel ide kommentként! Köszi
Így legalább lehet túrákat szervezni a tűzrakóhelyhez és eltölteni egy szép délutánt. Kizárólag fiúbuli!
(A lányok meg addig szőrteleníthetik a lábukat, vagy süttethetik a hasukat a napon, vagy inkább preferáltan süthetnek a megfáradt férfinépnek finomságokat! :-)
Visszafele Balu mackó az anyjának akart kedveskedni és szedett egy rakás bodzavirágot. Most érik, tele vele az erdő és az ösvények! Nagyon finom lötyit lehet belőle csinálni...
Szóval nem vittem GPS-t és ezért nincsenek koordinátáim, de ha valaki más is szeretne piknikezni, akkor a tűzrakóhely a minden tatai által ismert régi szabadstrandon van. Autóval is megközelíthető. Autóval Tatáról Remeteség felé haladva a Gottwaldtól 50 méterre vissza balra vezet egy út az erdőbe. Azon kb. kétszáz métert kell még jönni, ott lehet a csapnál parkolni. A városból pedig a tóparti sétaúton adja magát a dolog az erdei aszfaltos rész után, a csapnál.
Na, most hogy így megint megtöltöttem pár oldalt szöveggel és ezáltal elvettem Tőletek újabb súlyos perceket, azt hiszem befejezem. Még egy fél mondat a státuszról. Folyik belém a víz, lúgosítanak a második körre. Minden rendben.Két hét múlva karácsony. :-)
2013. május 21., kedd
2013. május 17., péntek
Fáj
2013-05-17 Péntek
Úgy tűnik nyomós ok kell ahhoz, hogy blogot írjak, mert jó ideje megint nem vettem kezembe a virtuális pennát.De most itt vagyok megint, hogy sírjak. Igen, sírjak a dögunalomról és most újfent arról, hogy fájnak a csontjaim. De valami rettenetesen.
Viszont még ezek előtt néhány újabb adalék a bokámon lakó seb állapotáról. Hát úgy történt, hogy először csak szépen, nyugodtan kezelgettük Betadinnal, ezzel a jódos fufukával (nem saját szó, itt használják). Amikor már kezdett varasodni, a doktronőm elrendelte, hogy kenegessem babapopsi-kenőccsel is (Neogranormon). (Ennek Csirke megörült,mert végre kaptam valami olyan szert is, amit ő ismert, én nem.) A Kenőcs viszont begyullasztotta a sebtájékot, elég ronda kezdett lenni, megduzzadt, vöröses színt vett fel, délutánonként forrósodott.
Erre elvették a kenőcsöt, kaptam antibiotikumot (Targocin), napi egyszer, öt napon keresztül és kezdődött a hidrogén-peroxidos kezelés. Az elméletileg fertőtlenít és szárít. Hát szárított is, de annyira, hogy a seb összeugrott, kvázi maga felé húzva a környéki bőrt.
Újabb változásként, amikor már nagy-nagyon rémisztően nézett ki a seb, azt tanácsolták, hogy mégse kezeljük hidrogén peroxiddal, maradjon csak a jódos szpré (Betadin). Azóta úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz a sebemnek, ha nem kezelem semmivel. Mára már szépen helyreállt, korrekt varratok vannak rajta és iszonyatosan tud viszketni, ami az én legjobb tudomásom szerint csak jót jelent.
Szóval összességében szerintem inkább időt veszítettünk a gyorsítási kísérlettel, mint nyertünk.
A csontfájás tegnap előtt kezdődött, de ma hajnalra érte el eddigi csúcspontját. Tegnapelőtt csak azt hittem, hogy olyan szerencsétlenül aludtam az éjjel, hogy elnyomtam az inakat és azért fájnak egy picit. Mára ez annyira kifejlődött, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájtak a lábaim. De kemény gyerek akartam lenni, azért csak hajnal háromkor fordultam nővérhez, hogy mentsen már meg, ha lehet. Kaptam egy fájdalomcsilit (szép zöld-sárga) azzal aludtam is 4 órát, csak a nővér ébresztett hétkor. (Ilyenkor örülök annak, ha Józsi a nővér, mert ő nem reggel 5-kor vesz vért, mint a többiek, hanem inkább hét fele.) Most épp nem fáj semmim, úgy tűnik ez a csontfájás inkább éjjel jelentkezik. Kicsit süsü vagyok, elnyomja az agyamat a fájdalomcsili.
Ez egyébként semmi rendellenest nem jelent. Amikor bemérgezik az embert, akkor a méreg bekerül a csontokba és és amikor a csontokban újraindul a termelés az fájdalommal járhat. Vagy valami ilyesmi. Van akinek rettenetesen fáj. Van, aki észre sem veszi.
Tehát akkor most örülni kéne, hogy újra mozgolódni kezdtek a csontvelőim, de ők még nem tudják, amit én tudok, hogy ebben a kezelési ciklusban 2 hét eltolással két mérgezés van és még csak az elsőn vagyok túl. Jövő hét elején újra kezelést kapok és akkor a most helyreállt sejtek le lesznek puffantva.
Osztok szorzok, gondolkozom, hogy miről kéne még beszámolnom nektek. Az egyik az alvás. Napközben is 2-3 alkalommal alszom 1-2 órát. Nem vészes, de a szervezet nagyon igényli, szinte követeli. Amikor Papáék jönnek vendégségbe, akkor szunyókálok egyet, amíg ők az ágy végében olvasgatnak, amikor Csirke jön, akkor próbálom megnyújtani az ébrenlétet amíg lehet, és azelőtt aludni mielőtt megérkezik és azután, hogy elment. De sok játékterem nincs, egyszerűen képes vagyok és beszéd közben is elnyom az álom.
Most bejött a segédnővér, hozta a zsemlét, amit itt reggeli gyanánt adnak. Szerintem valamikor még gyerekkorában citromba harapott és azóta nem feledi az ízét, mert még mosolyogni szinte nem is láttam. Összekaptunk már egy párszor a szekrények használatát és az influenzás munkavégzést illetően. A legújabb heppje, hogy nem csukja be maga után az ajtót, azért ki kell vánszorogjak az ágyból, hogy becsukjam én. Ó, a régi szép idők, amikor egy hétre Ildikó segédnővér keze alá kerültem a másodikon!
Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen hozzáállással végzi a dolgát és szerintem ne szolgáljon embereket ki az, aki ezt degradálónak érzi. Uff.
Sajnos szellemileg is érzem, hogy butulok. Beszélgettem a minap Emesével a Telekomból és mindegyre meg kellett kérdeznem egy-egy ember nevét, mert nem használom őket és kimentek a fejemből. Sebaj, úgy tervezem, hogy a kezelésem végét követően nem megyek azonnal "gályázni", hanem még egy ideig otthon leszek, felgyógyulok és tervben van, hogy végiglátogatom a rég nem látott barátokat, ismerősöket. Szóval reszkessetek! Merthogy, ha az eddigiekből ez nem lenne világos, vége a kemoterápiás kezeléseimnek és szeretnék visszaállni munkába ősztől.
Nyáron még sokat kirándulunk és a kerítés ügyét is rendbe akarom otthon szedni, majd amikor jönnek a rossz idők és csak unatkoznék a kertben, akkor dolgoznék újra. Vagyis hát ez az, amit Micimackó a mézesbödönökről gondol, aztán, hogy mi is van a bödönökben, (azaz hogy mikor mennyi melóm lesz), az még kiderül.
Azon gondolkozok, hogy mi jókat és szépet tudnék nektek mondani, mert már mégsem járja, hogy csak a saját fájdalmaimmal töltsem meg a blogot. Sajnos sok szépség nem történik itt velem, annál inkább mesélnek az otthoniak. Például Zétike szerint Apa a világ legerősebb embere. :-) Mert Apa fél kézzel át tudja állítani a gyerekbicikli kormányát és ülését is! Úgy ám! És még meglazítanom se kell a csavarokat hozzá. Szóval vigyázzatok velem! :-) Ő most van abban a korszakban, amikor a saját szülei az istenek.
Bendzsi nagyon ügyesen hegedül, bár mi nem sokat hallunk ki belőle, de a tanítónéni nagyon elégedett vele.
Macó a család ura, ő is ügyesen trombitál, nála néha lehet hallani a muzsikát is
Balu és Bendzsi is jó jegyeket hoz haza. Mi már korán megbeszéltük, hogy nem kell összetörjék magukat egy színjelesért, mi nem azt értékeljük, ha valaki négyest vagy ötöst kap. Persze ketteseket se hozzon.
Mostanában sokat olvasnak, Balu bele van esve a Harry Potterbe, már a negyediket rágja. Bendzsi inkább mindenevő, olvasott Harry Pottert, Szupernagyit, most a Robinson Crusoért nyaggatott legutóbb.
Na ennyit röviden. Kaptatok egy kis olvasnivalót, de látom itt az ideje egy kis rendrakásnak, aztán megyek megint aludni...
Úgy tűnik nyomós ok kell ahhoz, hogy blogot írjak, mert jó ideje megint nem vettem kezembe a virtuális pennát.De most itt vagyok megint, hogy sírjak. Igen, sírjak a dögunalomról és most újfent arról, hogy fájnak a csontjaim. De valami rettenetesen.
Viszont még ezek előtt néhány újabb adalék a bokámon lakó seb állapotáról. Hát úgy történt, hogy először csak szépen, nyugodtan kezelgettük Betadinnal, ezzel a jódos fufukával (nem saját szó, itt használják). Amikor már kezdett varasodni, a doktronőm elrendelte, hogy kenegessem babapopsi-kenőccsel is (Neogranormon). (Ennek Csirke megörült,mert végre kaptam valami olyan szert is, amit ő ismert, én nem.) A Kenőcs viszont begyullasztotta a sebtájékot, elég ronda kezdett lenni, megduzzadt, vöröses színt vett fel, délutánonként forrósodott.
Erre elvették a kenőcsöt, kaptam antibiotikumot (Targocin), napi egyszer, öt napon keresztül és kezdődött a hidrogén-peroxidos kezelés. Az elméletileg fertőtlenít és szárít. Hát szárított is, de annyira, hogy a seb összeugrott, kvázi maga felé húzva a környéki bőrt.
Újabb változásként, amikor már nagy-nagyon rémisztően nézett ki a seb, azt tanácsolták, hogy mégse kezeljük hidrogén peroxiddal, maradjon csak a jódos szpré (Betadin). Azóta úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz a sebemnek, ha nem kezelem semmivel. Mára már szépen helyreállt, korrekt varratok vannak rajta és iszonyatosan tud viszketni, ami az én legjobb tudomásom szerint csak jót jelent.
Szóval összességében szerintem inkább időt veszítettünk a gyorsítási kísérlettel, mint nyertünk.
A csontfájás tegnap előtt kezdődött, de ma hajnalra érte el eddigi csúcspontját. Tegnapelőtt csak azt hittem, hogy olyan szerencsétlenül aludtam az éjjel, hogy elnyomtam az inakat és azért fájnak egy picit. Mára ez annyira kifejlődött, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájtak a lábaim. De kemény gyerek akartam lenni, azért csak hajnal háromkor fordultam nővérhez, hogy mentsen már meg, ha lehet. Kaptam egy fájdalomcsilit (szép zöld-sárga) azzal aludtam is 4 órát, csak a nővér ébresztett hétkor. (Ilyenkor örülök annak, ha Józsi a nővér, mert ő nem reggel 5-kor vesz vért, mint a többiek, hanem inkább hét fele.) Most épp nem fáj semmim, úgy tűnik ez a csontfájás inkább éjjel jelentkezik. Kicsit süsü vagyok, elnyomja az agyamat a fájdalomcsili.
Ez egyébként semmi rendellenest nem jelent. Amikor bemérgezik az embert, akkor a méreg bekerül a csontokba és és amikor a csontokban újraindul a termelés az fájdalommal járhat. Vagy valami ilyesmi. Van akinek rettenetesen fáj. Van, aki észre sem veszi.
Tehát akkor most örülni kéne, hogy újra mozgolódni kezdtek a csontvelőim, de ők még nem tudják, amit én tudok, hogy ebben a kezelési ciklusban 2 hét eltolással két mérgezés van és még csak az elsőn vagyok túl. Jövő hét elején újra kezelést kapok és akkor a most helyreállt sejtek le lesznek puffantva.
Osztok szorzok, gondolkozom, hogy miről kéne még beszámolnom nektek. Az egyik az alvás. Napközben is 2-3 alkalommal alszom 1-2 órát. Nem vészes, de a szervezet nagyon igényli, szinte követeli. Amikor Papáék jönnek vendégségbe, akkor szunyókálok egyet, amíg ők az ágy végében olvasgatnak, amikor Csirke jön, akkor próbálom megnyújtani az ébrenlétet amíg lehet, és azelőtt aludni mielőtt megérkezik és azután, hogy elment. De sok játékterem nincs, egyszerűen képes vagyok és beszéd közben is elnyom az álom.
Most bejött a segédnővér, hozta a zsemlét, amit itt reggeli gyanánt adnak. Szerintem valamikor még gyerekkorában citromba harapott és azóta nem feledi az ízét, mert még mosolyogni szinte nem is láttam. Összekaptunk már egy párszor a szekrények használatát és az influenzás munkavégzést illetően. A legújabb heppje, hogy nem csukja be maga után az ajtót, azért ki kell vánszorogjak az ágyból, hogy becsukjam én. Ó, a régi szép idők, amikor egy hétre Ildikó segédnővér keze alá kerültem a másodikon!
Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen hozzáállással végzi a dolgát és szerintem ne szolgáljon embereket ki az, aki ezt degradálónak érzi. Uff.
Sajnos szellemileg is érzem, hogy butulok. Beszélgettem a minap Emesével a Telekomból és mindegyre meg kellett kérdeznem egy-egy ember nevét, mert nem használom őket és kimentek a fejemből. Sebaj, úgy tervezem, hogy a kezelésem végét követően nem megyek azonnal "gályázni", hanem még egy ideig otthon leszek, felgyógyulok és tervben van, hogy végiglátogatom a rég nem látott barátokat, ismerősöket. Szóval reszkessetek! Merthogy, ha az eddigiekből ez nem lenne világos, vége a kemoterápiás kezeléseimnek és szeretnék visszaállni munkába ősztől.
Nyáron még sokat kirándulunk és a kerítés ügyét is rendbe akarom otthon szedni, majd amikor jönnek a rossz idők és csak unatkoznék a kertben, akkor dolgoznék újra. Vagyis hát ez az, amit Micimackó a mézesbödönökről gondol, aztán, hogy mi is van a bödönökben, (azaz hogy mikor mennyi melóm lesz), az még kiderül.
Azon gondolkozok, hogy mi jókat és szépet tudnék nektek mondani, mert már mégsem járja, hogy csak a saját fájdalmaimmal töltsem meg a blogot. Sajnos sok szépség nem történik itt velem, annál inkább mesélnek az otthoniak. Például Zétike szerint Apa a világ legerősebb embere. :-) Mert Apa fél kézzel át tudja állítani a gyerekbicikli kormányát és ülését is! Úgy ám! És még meglazítanom se kell a csavarokat hozzá. Szóval vigyázzatok velem! :-) Ő most van abban a korszakban, amikor a saját szülei az istenek.
Bendzsi nagyon ügyesen hegedül, bár mi nem sokat hallunk ki belőle, de a tanítónéni nagyon elégedett vele.
Macó a család ura, ő is ügyesen trombitál, nála néha lehet hallani a muzsikát is
Balu és Bendzsi is jó jegyeket hoz haza. Mi már korán megbeszéltük, hogy nem kell összetörjék magukat egy színjelesért, mi nem azt értékeljük, ha valaki négyest vagy ötöst kap. Persze ketteseket se hozzon.
Mostanában sokat olvasnak, Balu bele van esve a Harry Potterbe, már a negyediket rágja. Bendzsi inkább mindenevő, olvasott Harry Pottert, Szupernagyit, most a Robinson Crusoért nyaggatott legutóbb.
Na ennyit röviden. Kaptatok egy kis olvasnivalót, de látom itt az ideje egy kis rendrakásnak, aztán megyek megint aludni...
2013. május 11., szombat
Csipp-csöpp
2013-05-11 Szombat
Még csepeg a fejem felett a szerelékbe az antibiotikum (Targocin), arra várok aztán talán mehetek aludni.
Van a jobb lábamon egy kiterjedt sebes rész, amit úgy sikerült oda applikálnom, hogy elestem a bringával még múlt hét végén, amikor haza lettem engedve. Sajnos lassan gyógyul, ami nem lenne olyan nagy baj, ha időközben nem kapom meg a kezelést és ezért ne lenne a közeljövőben várható a sejtszámaim drasztikus esése. Az pedig éppen nem tenne jót a sebgyógyulásnak, így most azt a mágiát próbáljuk végrehajtani, hogy felgyorsítsuk a sebgyógyítást úgy, hogy a sebek elfogadható állapotba kerüljenek még az előtt, hogy a sejtszámok leesnének. Na hát ezt a bonyolítást okoztam magamnak azzal, hogy eldőltem a bringával.
Egyébként úgy estem le a bringáról, hogy nem szálltam ki az ülésből, hanem onnan lábujjhegyen állva próbáltam - álló helyzetben - függőlegesen tartani a bringát, ami nem sikerült maradéktalanul. :-)
Node sebaj, mert mindez akkor történt, amikor Zéti bebizonyította másodszorra is, hogy ő már nem baba, hanem kisfiú, mert már tud biciklizni. És tényleg. Az elinduláshoz még némi segítségre van szüksége, de a megállás már alapvetően megy és a haladás is tökéletes. Persze nem a héten vágunk neki valami hosszabb kerékpárostúrának vele, de a nyárra már tervezek hasonlót.
Visszatérve a kezelésemhez, hétfőn bejöttem és előlúgoztak, kedden és szerdán megkaptam a mérgeimet, azóta csak lúgozva vagyok (naponta kétszer egy liter) és Forinátot kapok (naponta négyszer, 6 óránként), ami arra jó, hogy megvédi a nyálkahártyáimat (gyomor, száj, orr, stb.). MEg arra is, hogy miatta este tíz előtt nem fekhetek le és reggel 4-kor már ébresztenek.
Mi volt itt Öcsi, tegnap Papa, azelőtt Csirke, holnap meg Czangi látogat, szóval van nyüzsi és ez nagyon jót tesz a hangulatomnak. Egyébként sok problémám nincs, csak a mérgezés napján éreztem magam szörnyen, fájt a fejem, hányingerem volt. Amióta a méregszint alábbesett, nincs komoly gondom.
Ez a kezelés egyébként szakasztott mása a tavaly november végi-decemberi kezelési ciklusomnak. Ha szeretnétek tudni mi vár rám, olvassátok vissza a tavaly év végi blogbejegyzéseket. Dióhéjban nem sok jó, a második kétnapos mérgezést követően extra alacsony vérsejtszámok következnek, amik miatt mindenféle bonyodalmak jelentkeznek, ez legutóbb szédülésben, teljes fizikai leépülésben öltött testet. DE aztán vége lesz és talán június közepétől szabad leszek már mint a madár.
Na nem viszem túlzásba, mert már le is csepegett és mehetek is végre aludni. Jó éjt!
Még csepeg a fejem felett a szerelékbe az antibiotikum (Targocin), arra várok aztán talán mehetek aludni.
Van a jobb lábamon egy kiterjedt sebes rész, amit úgy sikerült oda applikálnom, hogy elestem a bringával még múlt hét végén, amikor haza lettem engedve. Sajnos lassan gyógyul, ami nem lenne olyan nagy baj, ha időközben nem kapom meg a kezelést és ezért ne lenne a közeljövőben várható a sejtszámaim drasztikus esése. Az pedig éppen nem tenne jót a sebgyógyulásnak, így most azt a mágiát próbáljuk végrehajtani, hogy felgyorsítsuk a sebgyógyítást úgy, hogy a sebek elfogadható állapotba kerüljenek még az előtt, hogy a sejtszámok leesnének. Na hát ezt a bonyolítást okoztam magamnak azzal, hogy eldőltem a bringával.
Egyébként úgy estem le a bringáról, hogy nem szálltam ki az ülésből, hanem onnan lábujjhegyen állva próbáltam - álló helyzetben - függőlegesen tartani a bringát, ami nem sikerült maradéktalanul. :-)
Node sebaj, mert mindez akkor történt, amikor Zéti bebizonyította másodszorra is, hogy ő már nem baba, hanem kisfiú, mert már tud biciklizni. És tényleg. Az elinduláshoz még némi segítségre van szüksége, de a megállás már alapvetően megy és a haladás is tökéletes. Persze nem a héten vágunk neki valami hosszabb kerékpárostúrának vele, de a nyárra már tervezek hasonlót.
Visszatérve a kezelésemhez, hétfőn bejöttem és előlúgoztak, kedden és szerdán megkaptam a mérgeimet, azóta csak lúgozva vagyok (naponta kétszer egy liter) és Forinátot kapok (naponta négyszer, 6 óránként), ami arra jó, hogy megvédi a nyálkahártyáimat (gyomor, száj, orr, stb.). MEg arra is, hogy miatta este tíz előtt nem fekhetek le és reggel 4-kor már ébresztenek.
Mi volt itt Öcsi, tegnap Papa, azelőtt Csirke, holnap meg Czangi látogat, szóval van nyüzsi és ez nagyon jót tesz a hangulatomnak. Egyébként sok problémám nincs, csak a mérgezés napján éreztem magam szörnyen, fájt a fejem, hányingerem volt. Amióta a méregszint alábbesett, nincs komoly gondom.
Ez a kezelés egyébként szakasztott mása a tavaly november végi-decemberi kezelési ciklusomnak. Ha szeretnétek tudni mi vár rám, olvassátok vissza a tavaly év végi blogbejegyzéseket. Dióhéjban nem sok jó, a második kétnapos mérgezést követően extra alacsony vérsejtszámok következnek, amik miatt mindenféle bonyodalmak jelentkeznek, ez legutóbb szédülésben, teljes fizikai leépülésben öltött testet. DE aztán vége lesz és talán június közepétől szabad leszek már mint a madár.
Na nem viszem túlzásba, mert már le is csepegett és mehetek is végre aludni. Jó éjt!
2013. május 8., szerda
Csodabolygó
2013-05-08 Szerda
Idétlen idők óta írni akarok nektek. De tényleg. Magamban szoktam fogalmazni, amikor egy picit egyedül vagyok, hogy mit is kéne leírnom a blogba, mi minden szebbnél szebb és érdekesebb dolog történik velem nap mint nap. De aztán valahogy nem lesz belőle iromány. És itt a játék a bűnös. Már jópár hónapja játszom és kezdem megunni, no meg fogadalmat tettem Csirkének, hogy az utolsó ciklusomat követően abbahagyom, szóval nem is erről akarok írni. Le fogom tudni tenni, amikor már nincs szükség rá. De tényleg Ti vagytok azok, akikre így kevesebb idő jutott.
Sok zöldséget akarok nektek írni, így hát inkább azokat írom, ami mélyről jön. Imádok otthon lenni, nagyon jó volt otthon. Egy nagy csoda, ami sok kis eseményből mosolygásból, beszélgetésből áll össze. Persze nem minden fenékig tejfel, mert például még a kidőlt kerítést nem sikerült megjavítanunk, de összességében talán életem legboldogabb napjai ezek, mik két ciklus között lezajlanak. Most már rengeteget voltunk szabad téren, bicikliztünk, kertészkedtünk vagy csak lebzseltünk. Mindig ami jól esik. És ehhez az időjárás is ideális díszletet adott, ez a korai nyár lenyűgöző volt.
Csodálatosak a fiaim, külön-külön, de együtt még inkább. Imádom mind a hármat. Abban a korban vannak, amikor nagyon meghálálják a gondoskodást, amikor elfogadják a szeretetet, amit adsz nekik és adnak is vissza belőle. Kicsit már látom előre milyen lesz a kamaszkor és már félek az elzárkózástól, amikor már nem lesz kívánatos, hogy Apa és Mami mindent tudjon, mindenbe be legyen avatva. Balunál már néha ennek előjelei láthatóak, de még igazán nem vészes.
Közben elrabolt a fáradság és aludtam másfél órát. Kicsit jobb az állapotom. A délután nagyon rémes volt. Kínzott a hányinger, hiába kaptam két csillapítót. Fájt a fejem, zümm-zümm mondták benne a méhecskék. Állandóan kavarogtak a gondolataim, de semmi épkézláb nem jött ki belőlük. Ma van a kezelés második napja. Hétfőn jöttem vissza a kórházba, de hétfőn még csak előlúgosítva lettem. Majd kedden délelőtt nekiestünk a 24 órás metotrexátnak, ami ma délelőtt járt le. Aztán levezetésként 2 órában kaptam Onkospárt. Közben folyamatos lúgosítás. A végére totál kiütöttek, nagyon rossz hangulatot csináltak nekem.
Majd folytatom még holnap a mesélést! Pá!
Idétlen idők óta írni akarok nektek. De tényleg. Magamban szoktam fogalmazni, amikor egy picit egyedül vagyok, hogy mit is kéne leírnom a blogba, mi minden szebbnél szebb és érdekesebb dolog történik velem nap mint nap. De aztán valahogy nem lesz belőle iromány. És itt a játék a bűnös. Már jópár hónapja játszom és kezdem megunni, no meg fogadalmat tettem Csirkének, hogy az utolsó ciklusomat követően abbahagyom, szóval nem is erről akarok írni. Le fogom tudni tenni, amikor már nincs szükség rá. De tényleg Ti vagytok azok, akikre így kevesebb idő jutott.
Sok zöldséget akarok nektek írni, így hát inkább azokat írom, ami mélyről jön. Imádok otthon lenni, nagyon jó volt otthon. Egy nagy csoda, ami sok kis eseményből mosolygásból, beszélgetésből áll össze. Persze nem minden fenékig tejfel, mert például még a kidőlt kerítést nem sikerült megjavítanunk, de összességében talán életem legboldogabb napjai ezek, mik két ciklus között lezajlanak. Most már rengeteget voltunk szabad téren, bicikliztünk, kertészkedtünk vagy csak lebzseltünk. Mindig ami jól esik. És ehhez az időjárás is ideális díszletet adott, ez a korai nyár lenyűgöző volt.
Csodálatosak a fiaim, külön-külön, de együtt még inkább. Imádom mind a hármat. Abban a korban vannak, amikor nagyon meghálálják a gondoskodást, amikor elfogadják a szeretetet, amit adsz nekik és adnak is vissza belőle. Kicsit már látom előre milyen lesz a kamaszkor és már félek az elzárkózástól, amikor már nem lesz kívánatos, hogy Apa és Mami mindent tudjon, mindenbe be legyen avatva. Balunál már néha ennek előjelei láthatóak, de még igazán nem vészes.
Közben elrabolt a fáradság és aludtam másfél órát. Kicsit jobb az állapotom. A délután nagyon rémes volt. Kínzott a hányinger, hiába kaptam két csillapítót. Fájt a fejem, zümm-zümm mondták benne a méhecskék. Állandóan kavarogtak a gondolataim, de semmi épkézláb nem jött ki belőlük. Ma van a kezelés második napja. Hétfőn jöttem vissza a kórházba, de hétfőn még csak előlúgosítva lettem. Majd kedden délelőtt nekiestünk a 24 órás metotrexátnak, ami ma délelőtt járt le. Aztán levezetésként 2 órában kaptam Onkospárt. Közben folyamatos lúgosítás. A végére totál kiütöttek, nagyon rossz hangulatot csináltak nekem.
Majd folytatom még holnap a mesélést! Pá!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)