Tüdőgyuszi

2012-07-30 Hétfő

Ma már azok a doktornők vannak, akik egész héten kezelnek, ezért kicsit mélyebben át tudtam velük beszélni a helyzetemet.

Megjött a CT vizsgálat eredménye, és sajnos a bal tüdőmben egy kiterjedt részen tüdőgyuszi van. Ez azért nem érezhető jelenleg, mert nincsenek fehérvérsejtjeim. Viszont amikor visszajönnek, akkor pár napig rosszul leszek, mert összecsapnak a hadak és az én is megérzem majd.
Ez a tüdőgyuszi magyarázza, hogy miért nincs elég oxigén a véremben és miért kell oxigénmaszkban léteznem.

Kérésemre változtattak a kezelésemen, lesz olyan antibi, amit tablettásan szedek, ezzel is napi fél liter vízbevitelt megspórolva.

Az elefántlábaimat megcsodálták, de láthatóan csak harmadlagos szempont a számukra, most a tüdőgyuszi és a baktériumfertőzés köti le őket inkább. Ettől függetlenül kaptam vízhajtót, de csak csínján bánnak vele. Az volt az indoklás, hogy fehérje-hiány van a szervezetemben és ezért nem működnek jól a vízhajtók. Kérték, hogy egyek sok fehérjét. De persze ők is adnak, ma már belém jött két üvegnyi sárgás cucc (human albumin), ami emberi vérplazmából kivont fehérje.

Káliumot is pótolnak, ami azért emlékezetes, mert a kálium sóként végigmarja az eret, amibe beküldik, ezért fájt ma délután az erem. Hihetetlen érzés, hogy az ér egy szakasza elkezd sírni. Olyankor pontosan meg tudnám rajzolni, hogy hol fut az ér a bőröm alatt.

Az igazi probléma viszont az, hogy az új gyógyszerezésem az elérhető legütősebb antibiotikumok kombinációja, nincs más, ha ez nem jön be. Márpedig az új gyógyszerezés csak egy antibiben tér el az előzőtől, ami nem tudta megszüntetni a lázat, nem ölte ki a baktériumokat. Magyarul az egyetlen esély, hogy hamarabb helyreáll az immunrendszerem, és legyakja a gonoszokat. Próbálják is ösztönözni a dolgot. Eddig nem tudtam fehérvérsejt-infúzióról, de állítólag ma az is érkezik még. Biztos csak nagyon indokolt esetben adják. Szerencsére a vérképem szerint a fehérvérsejtek maguktól is elkezdtek szaporodni. Persze még mindig iszonyatosan kevés van belőlük, de jó a tendencia.

Szóval én kezdek jól lenni, de egyre nehezebben viselem a bezártságot és az elefántlábat. Viszont gyűlnek az esőfelhők, az elkövetkező egy hét nem lesz leányálom.

Zárásként megosztok veletek egy gondolatot, ami egy ideje itt motoszkál a fejemben (Csirke unszolására), de most megerősítést kaptam, váratlan forrásból, Saci nővértől és ez nagyon elgondolkodtatott. Arról lenne szó, hogy kiszállnék a kezelésből. Nem valamilyen másik ködös "megoldás" érdekében, hanem azért, mert úgy látom, hogy többet veszítek ha bennmaradok, mint ha kilépek. Az előző kemoterápiás ciklusomat úgy fejeztem be, hogy volt kb. egy hét, amikor se láttam se hallottam, csak szenvedtem. Ebben a ciklusban ez már egy hete tart és még várhatóan tart plusz egy hétig. Magyarul a szervezetet már sikerült annyira leépíteni, hogy egyre kevésbé tud ellenállni a külső támadásoknak. Ami még különösen dühít, hogy az a szuperbaktérium, ami a testemben lakik, tipikusan csak kórházi környezetben szedhető össze, magyarul nem az én "kihágásaim" okozták valószínűleg.
Azaz azt látom, hogy rossz a trend, egyre és egyre rosszabb lesz a felépülés a kezelésekből és én nem látom előre, hogy nem-e a következő kezelés fog elvinni vagy egy életre megnyomorítani.
Nehéz döntés és még sokat fogok faragni rajta, de mindenképpen asztalra került a téma.

Egyébként ma volt nálam Csirke, jókat beszélgettünk, mélyebb témákról is, és ez jó. A kölykök tegnap este rendben megérkeztek Enyedre, szóval most itt van Csirkének a nagy szabadság. Már kész tervei vannak, hogy mi mindent akar csinálni, ami tudjuk hogy nem pont úgy fog megvalósulni, de sebaj. Legközelebb szerdán vagy csütörtökön jön, epekedve várom.

Elefánt lábakkal

2012-07-29 Vasárnap

Szép lassan gyógyulgat már a szám, már egész biztosan állok a lábamon, a csípőm még fáj, de jobbára elviselhető.
Ennyit a pozitívumokról. A legfontosabb negatív változás a súlyom. 101 kilóval kerültem be egy héttel ezelőtt, most 109.2 a súlyom. A különbözetet a víz adja.
A testem felszívja a vízet és elteszi a bőr alá. Akkora lábaim vannak, hogy alig férek el a papucsomban, a kezem is megvan dagadva. Úgy nézhetek ki, mint Shrek az ogre. Még persze nem zzöld a bőröm és a füleim is normálisak, de gondolom ez is csak idő kérdése...

Folyamatosan mérjük a bevitt és kiadott vízmennyiséget, tételesen elszámolva minden pohárral. Tegnap kétszer kaptam vízhajtót, azzal kb. egálra jöttünk ki, azaz már nem híztam tovább. Nehéz volt a tegnapi ügyeletest bármilyen döntésre rávenni, de a maival se sokkal jobb a helyzet, mert ez se mer semmibe fogni, ameddig nem látja, hogy mennyi víz megy le délelőtt és milyen is a vérképem. Holnaptól már lesz folyamatosan helyettes doktornőm, akivel már lehet több napos tervben gondolkozni.

Elmentem egy picit sétálni, no nem messzire, csak megtettem egy hosszt a kinti teraszon. Persze tilos volna, mert folyamatosan oxigénen kellene csücsüljek. Ez egyébként egy 22-es csapdája, mert a vízmennyiség mellett problémás a vérnyomásom is (90/70 napok óta) és persze a szatom is alacsony, ma reggel, ébredéskor, úgy hogy előtte maszk nélkül aludtam, 85-öt mértünk, Szóval van ez a 3 dolog, de szerintem nagyon is összefüggenek. A víz a bűnős, azt kéne gyorsan leadni. Szerintem az oxigénhiány a víz miatt van, mert túl sok a víz a véremben és nem szállít. Viszont az oxigénhiány miatt nem működik talán a vérnyomásom. Vagy ki tudja? Akárhogy is, harcolni kell minden csepp víz ellen.
Ráadásul a vérnyomás normál kezelési folyamata az, hogy vizet küldenek a betegbe. Amikor a doktor ránézett ma a vérnyomás adatomra, azonnal kiírt 3liter vizet mára. Nagy nehezen tudtuk csak meggyőzni, hogy ezt most nem kéne.

Szóval ez egy elkeseredett harc. A magam részéről amit tehetek, hogy a tiltás ellenére megyek mozogni. Minden mozgásnál érzem, hogy utána dolgozik a víz a bokámban, remélem hatása is lesz hamarosan.
Sajnos csak mostanra jutottam odáig, hogy biztosan álljak a lábamon és elmehessek sétálni. Eddig a folyamatos szédülés kerülgetett állva.

Érdekes egyébként, hogy korábbi "normál" súlyom éveken keresztül 110-113 kiló volt. Ebben a súlycsoportban voltam akkor is, amikor pl. naponta lejártam futni. De akkor ehhez a súlyhoz olyan fizikum is tartozott, ami könnyedén mozgatta. Most viszont le vagyok épülve és nagyon nem bírom a plusz kilókat.

Ma egyébként nagy nap van. Csirke végre elengedi a gyerekeket Enyedre. Gabikáék viszik őket, jó kezekben lesznek, tudom. Viszont az anyjuk egy katasztrófa. Most, hogy el kellett engedni őket már azoon szervezkedik mikor hozhatná vissza a bandát. Szerintem nem tudja elképzelni magát gyerekek nélkül, attól fél, hogy unatkozni fog. Egy frászt. Én is voltam már a múltban heteket egyedül, amikor Csirke elvitte a kölyköket, és igen néha előjött a melankólia, de legtöbbször értelmes tevékenységgel, több mozgással, több olvasással mulasztottam az időt. És meg kell mondani az első két hétben nem is hiányoztak.
Szóval ma jön föl a csipet-csapat. Mama talán meg is látogat. Csirke nem, mert órája van délután.

Egyébként a szenilits magas fokára jutottam. Most vettem csak észre, hogy tíz perce itt ülök a gép előtt, arcomon maszkkal, de nem nyitottam meg az oxigéncsapot, tehát csak a normál levegőt szívom. No sebaj.

Tegnap sikeresen össztörtem a szemüvegem. Valahogy leesett a földre, én meg az elefánt lábaimmal szépen megtapostam. Szegényt gyorssegélyben kell részesíteni, mert nagyon szükségem lenne rá.

Rossz az irány

2012-07-27 Péntek
Már napok óta nem írtam nektek.
Fura dolgok történnek velem, amelyek miatt nem tudtam írni. A napok kicsit összefolynak, lehet hogy nem lesz napra pontos az elszámolás.
Szóval hét elején (valszeg hétfőn - de Ági végigkövette a kálváriámat, ő biztosan emlékszik), sikerült becsíptetnem az idegemet a medencecsont és a gerinc találkozásánál. Ilyen már fordult elő a múltban is, általában akkor, amikor visszaszokik a szervezet a sok ugrálás, sétálás és élet időszakából a kórházi fekvős világba. Akárhogy is, egyik reggel arra ébredtem, hogy iszonyat fáj minden mozgás. Ezzel párhuzamosan a bal csípőm is elkezdett fájni. De annyira, hogy ráállni nem tudtam.
A doktornő és a gyógytornász intézkedései alapján lekerültem a földre. Egy szál pokrócon feküdtem, mert a keménység jót tesz a becsípődésnek. Jót is tett. Még aznap elmúlt a becsípődés.
Sajnos azonban nem voltam jól se, nem bírtam ülni, csak feküdni. Állásról szó sem lehetett. Emlékszem, hogy azt az éjszakát a földön alva töltöttem, és amikor este meg kellett húzni egy 150 cm magasságban lévő kart az ablak bezárásához, fél órán keresztül tököltem, hogy hogyan tudnék térdre emelkedni szédülés nélkül. Végül ráfeküdtem a székre, arról felhúztam magam az asztalra és úgy már elértem a kart. Nagy sikerélmény volt!
Tudom-tudom megkérhettem volna a nővért, de már korábban is (meg azóta is) minden apróságért őket nyaggatom, próbáltam valamit magam is elérni.
Reggelre is szarul ébredtem, alig bírtam felmászni az ágyra. Talán ez a keddi nap lehetett. Ekkor ugyanis elkövettem azt a hibát, hogy szinte egész nap nem ettem. Az már korábban is kijött, hogy reggeli, ebéd és vacsora után 2-3 órás alvásra van szükségem. Jöttek vendégek, beszélgetni. Először Ági, majd Mesi, végül este Gerti. Nagyon jól éreztem magam velük, Csirke még cukkolt is, hogy kapós vagyok!
Viszont azért, hogy tudjak velük beszélgetni, visszafogtam az evést, hogy agyilag jelen lehessek.
Szerdára teljesen kimerültem, újra alig léteztem, semmire sem volt erőm. Szerda reggel óta kényszerítem magam az evésre, ha törik, ha fúj. Szerdán jött is Papa vendégségbe, itt töltött hét órát, amiből én ötöt biztos végigaludtam. De hozott finom kajákat is, és az meg kellett a túléléshez.
Ekkor már úgy éreztem javul a helyzet, már állni is tudtam, nagy harci győzelemként éltem meg, amikor ki tudtam menni a hűtőhöz este a folyosóra. Ekkor a legnagyobb gondot a szájsebeim jelentették. Ekkor találtam ki magamnak igazi férfias kajákat. Pl apróra vágott kakaós csiga tejbe merítve. Pár perc ázás után szinte akadálytalanul szívható nem kell hozzá rágni és még az ínyeimet se érinti. Ebédre a Mama kérésemre küldött tojásos galuskát, ez jól át volt ázva, és tök fűszermentes volt, ezért le tudtam nyeldekelni, mint kacsa a nokedlit. Azórt is hasonló minőségű kajákat eszem, a legfontosabb, hogy ne kelljen rágni, mert akkor érinti az ínyeimet és attól kész vagyok. Érdekesség, hgoy a kórházi kaja biztos nem lett sósabb és fűszeresebb az utóbbi napokban, én viszont most iszonyat sósnak érzem azt, ami korábban ízetlen volt.
Tegnapra már kicsit javult a szám is, kezdtem úgy érezni, hogy jó a tendencia, csak ki kell várni, míg helyre jövök. A vérképemen a 0,00-ás neutrofil (a fontos fehérvérsejt mutatónk), 0,01-re váltott, amit öröm ujjongással éltem meg, mert ez is a jó irányt jelzi. Ahogy mondtam, a szám is gyógyulni indult, így tegnap délutánig vélgülis minden jónak tetszett.
A lázról nem írtam, de egy pár napja lázas is vagyok. Rendszeresen délután felszökik 38 fölé, amire lázcsilit kapok, amitől lemegy, én izzadok, mint a ló, de van pár órám békében pihenni. Tegnap már csak délután jött a láz, örültem is, hogy az is mérséklődik. Tegnap este egész jól éreztem magam, napok óta először tudtam odafigyelni valamire, meg is néztem a Shogun néhány epizódját.
Talán emlékeztek, hogy hetek óta Gyöngyiék Shogun-könyvét olvasom. Most értem a végére és időközben letöltöttem filmen is. Most kezdtem el megnézni sorozatban.
Na szóval, még a hét azon napján, amikor először jelentkezett a láz, hemokultúrát vettek. Ilyenkor három helyről vesznek vért (karból szúrással és a két kanül szárből), amit kitenyésztenek, hogy megállapítsák lakik-e bennem valaki. Hát lakik. Nem is kispályás valakit sikerült begyűjtenem.
Törzskönyvezve saphylococcus aureus néven lett. Egy baktérium. Egy 2002-es cikkben még mint a legellenálóbb baktériumtörzset említik. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és újabb antibik is vannak már. A doktornő megnyugtatott, hogy egyelőre próbálják azonosítani a törzset pontosan, reménykedjünk, hogy nem a Meticyllin rezisztens MRSA alfajról van szó, mert akkor vége a látogatásoknak és még a nővérkék is zöldbe fognak öltözni a kedvemért. :-)
Na mindegy, ez egy a gyomorban lakó kis baktérium, amiről tudomást sem veszünk, nekem viszont a teljes legyengülés miatt most gondot okoz.
Tegnap éjjel kettő körül arra ébredtem, hogy az agyam zizi, hülyeségeket álmodok. Teljesen fel voltam pörögve, cikáztak az álmok a fejemben. Gondoltam mozognom kell egy kicsit, ezért  sétára indultam a terasz felé. Teljes libikókában tettem meg 10 métert, aztán iszkoltam vissza, hogy még ágyba érjek, mielőtt nagyobb bajba sodrom magam. Ezután hívtam a nővért, már akkor alacsony vérnyomást és szatot (vérszaturáció, a vé oxigénszállítási képessége) mért. Kaptam egy adag vizet, hogy rendbe hozza a vérnyomásomat. Ekkor beindult a gyomrom (lehet, hogy a séta hatására, bár tényleg nem volt hosszú, de már napok óta csak fekszem). Aztán egy kicsit neéz időszak jött, mert a vécén szédültem, de ágyba meg nem akartam a dolgom végezni, ezért rohangásztam fel s alá. Mindegy is, a lényeg, hogy egy idő után elültek belső viharaim és aludtam. Egészen reggelig, amikor a standard méréskor 70-es volt a vérnyomásom, a szat pedig 90 alatti (ez már kritikus). Kaptam is szép, magashegyi levegőt azonnal, kár hogy csőből.

Tisztára, mint az űrhajósok

Azóta kaptam egy szép új branült is (telepített tű a kezemben), mert ki akarják venni a kanült, arra is gyanakszanak, hogy esetleg abban laknak a bacik. MÉg a délelőtt várhatóan megyek CT-re, amitől azt reméli a doktornő, hogy megtudjuk, miért nem kapok levegőt.
Egyelőre ennyit, majd remélem délután még írok.

Itt ragadtam

2012-07-22 Vasárnap

Megtörtént az elkerülhetetlen. Szép lassan már annyira leestek a sejtszámaim, hogy már nem biztonságos nekem a külvilág, itt kell maradjak a kórházban. A vérlemezkék már a legutóbb is gyengék voltak, viszont most beálltak melléjük a fehérvérsejtek is. A doktornő korábban a 0,5-ös szintet jelölte meg elfogadható minimumként (2-től lenne normális), míg nekem a mai értékem 0,19. Ezért aztán nem is igazán harcoskodtam ma már a hazamenetelért.

Sajnos már tegnap is kijöttek a testem gyengeségei, az otthonlétet már beárnyékolta néhány apróság. Péntek este elbringáztunk a kölykökért Papáékhoz. Persze Csirke kérdezte, hogy biztosan bringázni akarok-e (kevés volt már akkor is a vérlemezkém), de én kötöttem az ebet a karóhoz. A bringázással csak annyi gond volt, hogy úgy tűnik kicsit megkavarta az egyensúlyérzékemet valamelyik szer. Szerencsére nem történt nagyobb baj, csak álló helyzetben sikerült bringával együtt oldalra dőlnöm. Hétköznapi embernél nyoma sem marad a dolognak, de mivel most nincsenek vérlemezkéim, nekem szép lila dudoraim, foltjaim keletkeztek. :-) Szerencsére nem fájnak. Szombaton már inkább ezért nem bringáztam.

Szombat reggel elmentünk egy tó-körre Papával. Amikor indultunk, (bár rosszul aludtam) nagyon kipihentnek és erősnek éreztem magam. Valamikor a régi szép időkben jártam futni a tó körül és most megint azt éreztem, hogy minden kerek, erős vagyok és lefutom a kört de izibe. Az érzés hamar alábbhagyott, a tó harmadánál már lassítanom kellett a tempón, az emelkedőkkel pedig megszenvedtem. A tó körüli út lényegében teljesen sík néhány kisebb emelkedőtől eltekintve, ezért aztán vittek tovább a lábaim, nem adtam fel. A tókör második felében beálltunk Papával egy lassabb, de tarthatóbb tempóra, akkor már szerencsére végig ment a dolog.

Délután szemkoncentrációs zavaraim voltak, mintha a jobb szemem néha nem tudott volna fókuszálni, homályos lett. És ezért néha a két szemem nem tudott közös képet alkotni. Ez kicsit zizin hangzik, de nagyjából ezt éreztem. Nem tudom, hogy a kezelés mellékhatása, vagy csak valami allergiás reakció, majd megkérdem a doktornőt, ha visszatért.

Este megtartottuk az ünnepet. idén csak kis családi körben ültük körül a Balu tortáját, csak Papáék voltak hivatalosak.

Boldog szülinapot Macónak!

Bár nem sütött hét ágra a nap, de azért kint ültük meg az ünnepet a teraszon.
Csirke finom diós-csokis tortát sütött. Nyamm!!

Szóval Macó kilenc éves lett. Nagy fiú. Gondoltam írok róla pár sort, hogy nekem mi jut eszembe az ő kilenc évéről. Ez biztosan totál szubjektív és biztosan történtek fontosabb dolgok is, mint amiket most leírok, de nekem ezek jutnak eszembe.

• 2003: A sírás éve. Macó megszületése után sokat sírt. Aludni csak úgy volt hajlandó, ha fel s alá sétálgattunk vele a Pesti lakásban és ringattuk. Sőt, még ilyenkor is néha megébredt, amikor le akartam venni a vállamról. Végül általában az egyik Ikeás fotelben kötöttem, ki, ő a vállamon szunyókált én meg lassan ringatóztam, hogy minél mélyebben elaludjon, mielőtt megpróbálom lerakni.
• 2004: Az apává válás éve. Lehet, hogy mások másképp élik/élték meg, de számomra a gyerekkel való igazi kötődés akkor jött létre, amikor észrevette, hogy létezik más személy a kajagyáros Mamin kívül. Ekkor kezdődtek az első játszadozások, egymás lassú megismerése. Ekkor éreztem először igazán felelősnek magam valakiért.
• 2005: Bendzsi érkezik. Megjött a kis tesó, elmúlt az egyeduralom időszaka. Balu ezt egész jól kezelte. A még Bendzsi érkezése előtti időszak a babakocsis programhalmozás időszaka, emlékeim szerint Csirke ekkor fedezte fel a hatodik kerület összes babás-mamás lehetőségét és programját.
• 2006: A kicsi és a pici. Teljes gáz ez az év. A nagyobbik sem elég nagy még, a kisebbik pedig totál leköti az anyját. Megy a harc az anyjuk idejéért. Mami pedig szépen amortizálódik, az én feladatom, hogy tartsam benne a lelket és ahol tudok, segítsek.
• 2007: Költözés. Már egy picit nagyobbak ugyan, de még mindig nem eléggé önállóak. Elkezdenek egymással is játszani. Balu ovis lesz. Balu egyértelműen falkavezér szerepet tölt be. Ő mutatja meg Bendzsinek a világot, ő határozza meg mikor, mit játszanak. Elkészül a tatai ház, karácsonykor már ott ünnepelünk.
• 2008: Zétény éve, Csirke dolgozik. Balu és Bendzsi helyzete otthon stabilizálódni látszik. Csirkét nagyon vonzza a munka világa, ezért oviba kerülnek. Ez felborítja a rendet, Csirke nehezen kezeli a párhuzamos elvárások közötti őrlődést. Megérkezik Zétény. A két nagy szinte teljesen önállósodik, Csirke Zétire koncentrál.
• 2009: Még mindig Zétény van Csirke középpontjában. Én a két nagyot pesztrálom a legtöbbször. Balu irányítja Bendzsit. Én még egyelőre teljesen kontrollálom Balut.
• 2010: Balu iskolás lesz. Zétény egyeduralma lassan megtörni látszik Csirke fejében. Csirke a babás dolgok felől az iskolás dolgok felé kezd el orientálódni. A gyerekhez leginkább illő sulit, tanárnőt, képzéseket keressük. Balu nagyon jól teljesít, hamar beilleszkedik. Mi magunk is próbáltunk belőle teljesítményt kihozni, de a sulis versengő környezet sokkal inkább motiválja.
• 2011: Balu másodikba lép. Lassan elkezd önálló gondolatokkal bírni, érdek-érvényesíteni Macó. Kisgyerekből nagyfiúvá érik. Közben persze lázad az egész világ ellen. Végre érvel és vitatkozik, nem pedig elfut ujjat szopni a sarokba. Egyre érdekesebb (és kihívásokkal telibb) dolog vele együttműködni. Zéti felett soha sem veszi át teljesen az irányítást, a falka tagjai lassna megtanulnak kooperálni.
• 2012: Balu számolni tanul. Az első iskolás botladozások. Az iPad korszak is megkezdődik. Az kell legyen nekünk is, amilyen dolgokat a sulis társak használnak. Kezdi felfogni a pénz fogalmát. Megküzdünk a számolás tudományával, első nehézségek a szorzótábla körül. Igazi nagyfiú, saját érdekérvényesítéssel és családi játszmákkal.

Na, hát ezek jutottak eszembe. Szeretem Macót. Egy nagyon okos, erős akaratú fiatalembert látok benne. Lassan meg kell tanulnunk átállni a farkasfalka-nevelés módról (ahol én, mint falkavezér megmondom a tutit) a kooperatív együttműködésre, de ehhez még Macónak érni kell egy picit.

Szóval Balu kapott finom tortát, amit jól befaltunk, meg még egy rakás ajándékot is, amit nem tudnék tételesen felsorolni. Tőlünk még csak ígéretet kap, hogy az ajándéka egy bicikli lesz. A céltárgy kiválasztása folyamatban van és mivel sok ráérős időm van, ezért még elszöttyögök a legjobb bringa kiválasztásával.

A vacsora is nagyon finom, viszont engem totál kiüt. Nem szokásom vendégségek alatt aludni, de a vacsora után teljesen elmegy a vérem, le kell feküdjek a földre és várom, hogy a sejtjeim elmenjenek emészteni majd visszatérjenek. Szegény Papa meg végignézi, ahogy a beszélgetés egyre lelassul, majd teljesen bealszok. Nem voltam egy minta-vendéglátó, az biztos. Még jó hogy nem hívtunk nagy csapatot.

Este még csinálok egy adag lecsót a kölykökkel (nem mintha éhes lennék, de akarok vinni a kórházba). Mst is nagyon jól sikerül, betölti a házat az édes illat. Dobozba zártam és elhoztam magammal ma a kórházba. Ezt terveztem megreggelizni, de elcsábultam és péksütit is ettem, ezért egy része megmaradt holnapra. Sebaj, nagyon finom reggelim lesz holnap is.

Ja, a tegnapi történethez még hozzátartozik, hogy voltunk kajakozni is a nagyokkal. Mivel odakint esett az eső, ezért benti program lett belőle. Mozogtak, "gyúrtak" a konditeremben a srácok. Van még mit fejleszteni, a gyakorlatok nagyon nem tiszták, a hasizmot otthon is erősíteni kell! Idővel már nem is esik az eső, ezért a nagyok elmennek futni, mi pedig beszélgetünk a tanárnővel a csónakház előtti padon ülve. Nagyon szép a tó. Zéti felfedezi a kis vízesést - medencét. Nemsokára nagy csobbanás, Zéti beleesett a tavirózsák közé. Kikászálódik magától. Nagyon fázik.

Igazi édes ki manó volt Zétény, nagyon megijedt a hidegtől, és el is bőgte magát, de aztán már jól bírta a kiképzést. Ha látja a szülőn, hogy nem ideges, cska teszi a dolgát, akkor ő sem ideges. Levettük a csuromvizes ruhákat és lezuhanyoztunk. Kaptunk kölcsön pólót, majd hazarohantunk száraz cuccokért. Hazafelé menet Zéti már másképp meséli a történetet, ő nem is becsúszott, hanem bemászott! Ja és beszélgetett is a halakkal! Nagy mesélő lesz Zétényből az egyszer tuti.

Még a délután folyamán valahogy szakítunk egy kis időt lábtornázni is. Gyakoroljuk azokat a mozgásokat, amiket a tornán mutattak:

Itt a csipet csapat gyakorlatozik.

Egyedül Bendzsi teszi több-kevésbé a dolgát!

Hát ennyit az elmúlt napokról. Nagyon jó volt otthon, de most már vége ennek a szép időszaknak és nekem vissza kell szoknom a kórházi létbe. Végülis az az érdekem, hogy mielőbb szabaduljak innen, az pedig nem fog menni, ha megint összeszedek valamit.

Holnap már lesz a doktornő, akkor átbeszélem vele a folytatást.

Itt-ott

2012-07-19 Csütörtök

Már jó ideje nem írtam nektek és komolyan szégyellem magam miatta.
Persze van kézhez álló mentegetőzésem is: cikáztam.


Cikáztam bizony, az elmúlt napokban Tata és Budapest között ingáztam. Néha itt ébredtem, néha ott. A tatai barátok számára már biztos elveszítettem a szavam hitelét, mert egyik nap arról sírtam, hogy most egy hónapig szobafogságban leszek a kórházban, két nappal később meg találkozunk az utcán...
Persze nem bánom, mert ha napokkal is, de meghosszabbíthattam azt az időszakot, amit a családommal töltök. Talán emlékeztek, hogy az aktuális ciklus (reindukció) első felében a sejtszámok még nem rombolódnak olyan gyorsan, ezért - persze az aktuális sejtszámok függvényében - de némi szabadság már korábban is megengedhetőnek tűnt. Ez váltottam most aprópénzre.
A közeljövő megint kicsit beláthatatlan. Legnagyobb fiam hétfőn ünnepli kilencedik szülinapját (ez már gáz, én még nem érzem olyan öregnek magam, hogy kilencéves fiam legyen!). Ebben az évben csak halk, családi ünnepet tartunk, ezért az időpont sincs még teljesen fixálva. Nagyon szeretnék otthon lenni a hétvégén, hogy megejthessük a murit. De jó lenne...

Az előjelek már nem annyira bíztatóak, mint korábban. Az ízérzékelésem már pár napja nincs rendben, a szám már kezd fájni és folyamatos ápolást igényel. Féltem a torkomat is, nem szeretném megismételni a legutóbbi ciklus "élményeit". Amikor kedden hazaengedtek, esőben voltak a vérlemezkéim, kérdés hova jutottak azóta.

Szóval epekedve várom én is az újabb vérkép-eredményt, hogy lássam van-e esélyem.
De ha nincs, akkor sem vagyunk elkeseredve, lelkileg bőven volt időm rákészülni erre a hosszabb bent létre.

Otthon nagyon jó volt. Megtanultam háromszoros erőbedobással élni! Ha az ember tudja, hogy egy napja van a családjával és aztán elvágták, próbál mindent - de mindent - kihozni abból a napból. Másnap majd ráérek szédülni és aludni és küszködni az ágyban. Ma élnem kell, ma élveznem kell a nyarat, a szabadságot és a családomat!

Már azzal az igénnyel mentem haza, hogy le akarom szedni az őszibarackot és el akarjuk tenni befőttnek. Kicsit már túlért a kisfa gyümölcse, ezért nem is volt olyan könnyű feladat. 

Tartósítószer nélkül, cukros szirupban felfőzve tettük el Csirkével a barackokat. A héját, ha nagyon akartam volna, le tudtam volna szedni, de annyira töredezett ez érett gyümölcs e művelet közben, hogy inkább rajta hagytam. Így is jó fél nap volt a barackok megpucolása és eltevése.
Szép adag lett belőle, 6-7 kilót tettünk el kooperációban Csirkével. Enyém volt a pucolás, az övé az edény fertőtlenítés, töltés, főzés, dunsztolás.
Közben a kölykök oly rendesek voltak és békén hagytak minket dolgozni. Zenét hallgathattunk és beszélgettünk munka közben, nem kellett a zsivalygást hallgatni. A csipet-csapat ugyanis felment a tetőtérbe legózni. Ez alapvetően Bendzsinek fekszik legjobban, de mivel ők csapatban játszanak, Bendzsi is csak akkor jut legó közelébe, ha a többieknek is van kedve. Most volt. Balázs rendőr-börtön komplexumot épített, Zéti pedig autókat és mindenféle járműveket készített. Mindenki művére nagyon büszkék voltunk és meg is lettek dicsérve.
Persze rendszeresen összekapnak, mert ez szinte része az életüknek, de azért egész jól elvoltak délelőtt. Kinyittottam nekik a tetőablakokat és időnként felmentem kicsit segíteni rendet rakni, meg elsimítani az idegszálakat. Zéti a legveszélyesebb, mert simán kihasználja és visszaél azzal, hogy ha sír, akkor az anyja nem tud ellenállni. Ezért ha felmentem és Zéti sírt, legtöbbször kismacskát teremtettem le. És be is jött. Utólag kiderült, hogy ha volt egy kis zsörtölődés köztük, Zéti elkezdett szirénázva sírni (különösebb ok nélkül), hogy jöjjön az anyja és mentse meg. Még nem ismerte fel, hogy aki mindig farkast kiált, pont akkor nem fog segítséget kapni, amikor jön a farkas.

Még a befőzést megelőzően, reggel korán keltem és voltam egy tó-körre sétálni Papával. Szokás szerint jót beszélgettünk, kinyúújtoztattam a lábaimat és átmozgattam magam. Nagyon jót tesz az emberrel a rendszeres testmozgás, ne hagyjátok ki az életetekből! Ez az egyik legfontosabb dolog, amin változtatni akarok akkor, amikor az új életemet majd kialakítom.
A legutóbb a gyerekek iskolába-érésének megszervezése körül kialakult bonyodalmak miatt mondtam le a dologról, majd - talán legfőképp lustaságból - nem szoktam vissza. Ez hiba. Mégpedig komoly hiba. Kell az ember szervezetének a napi rendszeres mozgás.
Az idősebbeknek, a nyugdíjkor előtt-mögött állóknak pedig szinte kötelező! Tele van az internet intelmekkel és tanácsokkal, hogy testi és nem utolsó sorban szellemi frissességedet cska a rendszeres testmozgással őrizheted meg. Márpedig ha minél teljesebb életet akarsz élni minél tovább, mozognod kell. Küzd le a benned lévő ellenállást, lépj túl a fájdalmaidon és csináld!
Látom, hogy Papa és Mama is megküzd ezzel szinte folyamatosan, drukkolok a harcukhoz.

Szóval a sétáról visszatérve kicsit bevásároltam, vettem kenyeret, tejet, húst az ebédhez. Normális hétköznapi művelet, tudom, de nekem mégis jól esett betérni a boltokba, beszélgetni az eladókkal. Tetszik a tatai Rákóczi utcai kis boltok hangulata, jellege. Sokkal inkább, mint a Tescós megabevásárlások világa, ahol a fényezett kövön tologatod szekeredet és a rengeteg termék között bolyongva próbálsz bevásárolni. Ha rosszul választod meg az időpontot, akkor még kerülgetheted is az embereket.

Reggelire lecsót készítettem. Még korábban olvastam egy cikket a lecsókészítésről és eszembe jutottak azok a gyerekkorom-beli édes pillanatok, amikor Papa lecsót készített reggelire. És én az ágyamból kitámolyogva leültem a frissen gőzölgő tányér fölé, szívtam magamba a paprika és a paradicsom illatát és faltam, csak faltam... Szépen megszépíti az idő ezeket a dolgokat az egyszer biztos. De tényleg hiányzott már a lecsó, és ki is akartam magam próbálni, hogy tudok-e csinálni magamnak. Lényegében minden hozzávaló meg volt hozzá otthon, az is csak az utolsó percben derült ki, hogy a tojás hiányzik. De szerencsére csak két percbe került kiugrani a sarokra egy doboz tojásért, így az is megvolt idővel.

Leírom magamnak, hogy hogyan csináltam a lecsót. Egyrészt azért, mert lukas a fejem és el fogom felejteni, másrészt pedig, hogy lássátok és szóljatok, hogy mit tesztek bele, mivel bolondítjátok még.
Szóval első lépésként felkockáztam egy kis füstölt szalonnát. Két hosszabb csíkot vágtam. Olyan szalonnánk volt otthon, ami kicsi húsos is, és nagyon jó ízt adott neki a végén, amikor ettem a lecsót és időről-időre beleakadtam egy szépen átsült szalonnába. A szalonnát lassú tűzön melengettem, hogy szép lassan zsírt eresszen, de ne égjen, na prökölődjön meg. Amikor már szépen átsült, a szalonna zsíros részei összehúzódnak és kis zsírtócsákban sülnek már a szalonnadarabkák, na akkor tettem bele a felszeletelt hagymát és a paprikát. A paprikát Papa javaslatára, nem hosszában vágtam, hanem kicsumáztam és karikákra vágtam. Amikor rátettem ez a forró zsírra, már lehetett érezni az ellenállhatatlan lecsóillatot, a lassan sülő paprika illatát. Tovább folytatódott a lassú tűzön sülés-párolgás, míg a paprika és a hagyma is szépen átsült, levet eresztett. No nem annyira, hogy teljesen átsülve kiszáradtak volna, még akkor amikor szinte félkészek, lédúsak ínycsiklandozóak, na ekkor került rá a paradicsom és némi fokhagyma. A paradicsom persze előtte fel lett szelve és a fogkhagyma is préselve került a tetejére csak egy kis bolondításként. A következő illatélmény ekkor szabadult fel, amikor a paradicsom is párologtatni kezdte nedveit a tűzön. Majd még egy kis lassú érlelés, de nem kiszárítani, csak lassan sülni-főzni hagyni, kevergetni kell. És ekkor már jöhet a felvert tojás a tetejére. Pár kavargatás és kész is a csoda.
Ki hogyan szereti. Nekem így az igazi, ha kicsit leve is van, de azért minden meg van benne lassan főzve. Tettem persze még rá sót és így fogyasztottam. sajnos a kölykök nem szálltak be a dologba, nekik nem készített még az Apukájuk ilyesmit korábban. :-)
De kiültem a teraszra, és ettem a finom lecsómat friss lipótis kenyérrel és élveztem az ízeket. Egészen megjött az étvágyam megint erre a fejedelmi nyári reggelire.

Ez itt az elkészült mű, már fogyasztás közben.
A jó sok pirula kötelező ízfokozókat tartalmaz leukémiásoknak.

Látszik azért a leírásból, hogy nem gyakran főzök, mert a legtöbb recept csak tőszavakban írja le a hogyant és mindig ki kell tökölni, hogy mire is gondolhatott valójában a szerző.

Ez pedig itt Macó, amint kenyeret vág a reggelihez. Kilenc éves lesz hamarosan!
(Kéretik nem észrevenni, hogy a kép csak megrendezett, ami abból is látszik, hogy a késnek a recézett éle van felfelé. :-)

Szóval a jó kis reggeli után jött a barackpucolás, ami eltartott kora délutánig. Közben Csirke készített ebédet, ami Csirkemell volt paradicsommal a tetején és ráolvasztott sajttal. Ezt is finom lipótis kenyérrel és majonézzel pusztítottuk el. Igazán jókat ettünk tegnap, mondhatom.


A délután aztán aludtunk egy nagyot Baluval és Zétivel. Bendzsinek pont alvásidőben kellett mennie lábtornára így ő kihagyta az alvást. Lábtornára azért kell járjon, mert erősen szupinál a lába és nagyon rossza a tartása. Kedden voltak Győrben Csirkéék és akkor eljutottak egy Salus cipőboltba. Itt - mik vannak még - szakképzett, hozzáértő eladóval találkoztak, aki sokat segített, megvizsgálta a gyerekek járását és tartását. Ős is megerősített minket abban, amit már az ortopéd szakorvos is mondott, hogy Bendzsinek a jó cipő felett már egyértelműen tornára is szüksége van. Sajnos nekem is igen rossz a lábtartásom és ebből fakadóan fájhatnak a térdeim és a gerincem is. Szóval erre vigyázni kell. Találtunk is Tatán egy lehetőséget, ahol direkt lábtornát tartanak csoportosan kisdiákoknak. Ide mentek el tegnap délután Csirkéék és fognak is járni. A jó járás elsajátítása és gyakorlása egyébként szerintem szinte folyamatos feladat lesz Bendzsinek, de nem árt ha jár pár hónapig és segítenek neki helyretenni a tartását.


Alvás után locsolgattunk kicsit a kertben, játszottunk is, meg aztán elindultunk bringázni egyet a tó körül. A bringázásból nem lett semmi, mert engem hajtott a felfedezés, a csavargás vágya, ezért nem a standard úton mentünk. Kikeveredtünk a csillagvizsgálóhoz, ahol találtunk embereket. Mint megtudtuk péntek este lesz lehetőség eget vizsgálni, akkor visszamegyünk még, de meginvitáltak minket íjászkodni is ha már ott voltunk. Nagyon kedvesek voltak. Balu és Bendzsi is íjászkodhatott kicsit. Votl ott egy srác/hapsi, aki szépen megmutatta nekik a helyes testtartást és a mozdulatokat és lőhettek is párat. Szép volt, sütött a nap, jót beszélgettünk. Jól esett az egész, megvolt a hangulata. Kell figyellemmel és nem utolsó sorban fegyelemmel lassan lehetne otthon is íjászkodni, nagyon felkeltette az érdeklődésemet a lehetőség. Fel is merült bennem, hogy esetleg Balu íjat kaphatna szülinapjára, de ezt nem sokkal később Csirke vétózta, jogosan. Amiből ugyanis otthon nálunk hiány van, az a fegyelem. A gyerekek még gyakran nem érzik saját felelősségüket az egymással való játékban, vagy akár a cuccaik kezelésében.
Pedig igazán jól esett íjászkodni. Főleg, mivel én is lőhettem párat. És ahogy az ember érzi az íj feszülését, hallja, ahogy elszáll a vessző és becsapódik, az valami nagyon jó érzés. Férfias, erőt adó érzés. LEhet, hogy én is akarok íjászkodni?

Ezután lementünk a tópartra fagyizni, majd teszkóztunk. Mert enélkül nem élet az élet. Be kellett vásároljak mára, hogy ha mégis itt ragadnék hétvégére, legyen mit ennem.
Viszont ha már ott voltunk, megnéztem a ponttal vehető táskák kínálatát és megtetszett az egyik hátizsák. Könnyű, sok zsebbel, van hely laptopnak is. 5 eFt. Szerintem megéri. Bár ekkor már nem mentünk vissza érte, ha tudom elmegyek és veszek majd egyet.
A hátizsák nélunk fogyóeszköz. Végülis minden táska fogyóeszköz. 2-3 évente szétesnek szétkopnak. Kivétel ez alól a mostani laptop hátizsákom, az már közel tíz éve szolgál, felér a nevéhez (Samsonite). De mostanában kevesebbszer van szükség ekkora eszközre, kényelmetlen egy komoly táskát cipelni magammal a kórházba, ha csak a laptopot, meg egy könyvet viszek.

Na hát remélem örömmel olvastátok a mai bejegyzést, nekem öröm volt, hogy írhattam nektek és újra átélhettem a tegnapi napot Veletek.


Néhány kép a mostani valómról. Már jön a hajam!

Dr. Vargha

2012-07-12 Csütörtök

Van egy kicsit korábbi élményem, amit már egy ideje meg szeretnék veletek osztani.
Sokan és sokféle csodaszert és gyógymódot "árulnak" az elárvult és lelkileg kellőképpen meg nem támogatott betegeknek.

Talán ugorjunk vissza oda egy picit, hogy miért is van ez. A mai orvostudomány a saját nyelvét használja a beteg felé és elvárja a betegtől, hogy a beteg tanulja meg az ő nyelvezetét. Mindennek különleges és elsőre érthetetlen elnevezése van. Másrészt nem csak hogy nem érthető és átlátható az orvostudomány, de egyben nem is a beteget, hanem leginkább a betegséget kezeli. Gyakran a betegség lelki oldalával mit sem kezdenek, elegendőnek látják a betegséget szervi - kémiai oldalról legyőzni.

És itt jön be a sok csodaszer és gyógymód képviselője. Ők gyakran elsőre nem termékeket vagy szolgáltatást árulnak. Okosabban teszik, amikor "megoldást" árulnak. Lelki megnyugvást a kezeltnek és a kezelteket támogató közeli családtagoknak. Ha egy dobozt árulsz és ráírod, hogy ez megold mindent, az emberek kételkednek. Ha "megoldást" árulsz, amiben van doboz is meg konzultáció is meg némi kezelés is, már sokkal hihetőbb vagy.

Persze ezzel most kifejezem azt a mélyről jövő szkepszisemet, amivel ezeket a hirdetéseket olvasgatom.  Ne gondoljátok, hogy nem érdekelnek. Elolvasom mindet. Talán már túl sokat is olvastam, hogy kezdem felfedezni a hasonlóságokat: "Megtisztítja a testet a méreganyagoktól", "Pótolja a hiányzó tápanyagokat", "Lúgosítja az elsavasodott szervezetet", "Szelént (vagy tetszőleges, ismerősen hangzó, de az átlag olvasó számára nem pontosan tisztázott jelentőségű, szerepű anyagot) tartalmaz, ami erősíti az immunrendszert".

Komolyan, a következő életemben beállok csodaszer-marketingesnek.

Hiszen mit is árulunk voltaképpen? Megnyugvást! A többi csak mese. Kell egy jó köntös, néhány jól ismert és néhány újszerű komponens és megvan a tuti. És persze erős marketing, mert az emberek ezt veszik amit már hallottak.

Na most jól kipuffogtam magam. A fenti írás érzelmi töltetét vinném tovább és bemutatnék egy kicsit komplexebb metódust is a "megoldás" árulására.

---

Amikor elkezdődött ez a játék és én kiszálltam a mókuskerékből az egyetlen megoldást a leromlott egészségügyi állapotomra való tekintettel a kórház volt. A hagyományos orvoslás bár lehet hogy rossz néha a renoméja és abszolút nem marketingeli túl magát, de akkor is a szakmailag legmegbízhatóbb és a leginkább igazolt és mérhető megoldást nyújtja a problémákra.
Most gyakorlatilag nem írhatnám le ezeket a sorokat, ha nincs a kórház és nincsenek azok a szakértő orvosok, akik tudják, hogy kell bánni egy ilyen beteggel. Nem tökéletesek, gyakran vagyok mérges a szűk látókörük miatt. De mégis megmentették az életem. Minden tiszteletem az övék.

Viszont az orvoslás - ahogy már korábban említettem - gyakran csak a betegségre koncentrálódik, a betegre és az aggódó segítőkre kevésbé figyel. Lehet, hogy most általánosítok és az egészség más területein ez másképp működik - ebben az esetben elnézést kérek. Elkezdődött a kezelés és egy mukkot sem értettünk abból, ami történik, mert kínaiul (orvos nyelven) beszéltek hozzánk és folyamatosan a betegségről meg annak testi vonatkozásairól beszéltek. Lelki oldal? Hívjunk pszichológust? Nem, de ha egy picit emberibb hangon, megértően beszélnének a beteghez és a kísérőhöz, valamint rászánnák az időt némi magyarázat adására már megnyugtatóbb volna.
Meg tudom érteni a doktorokat is, mert a frissen bekerült betegek között a legnagyobb az elhullási arány. (Bocs a kifejezésért) Tehát nem érdemes túl hamar lelki kapcsolatba kerülni a beteggel.
De azért valahol keresni kellene a kompromisszumot...

Mi történik így? A beteg nem nyugszik meg. Nem látja a megoldást kereknek. Elkezdi keresni a megnyugvást. Ő is és a kísérők is.

(Na most már tényleg abbahagyom az előétel rágcsálását, mert sosem jutunk el a desszertig.)

A párom imádja a női újságokat. Onnan tájékozódik a világ dolgairól. Azt főzi, amilyen receptet betesznek az újságba. Történt, hogy megjelent egy cikk a Vargha gyógymódról valamelyik újságban. Nagyon felkeltette Csirke érdeklődését a dolog, kért is időpontot konzultációra a dokitól. Én nem fizettem volna talán 25 eFt-t a dologért, de ő fontosnak látta hogy más szögből is lássuk a dolgokat. Mivel a doki nem vállalta a sugárterápiát követő 3 hónapban a kezelés megkezdését, ezért kicsit várni kellett a találkával, csak nemrég jutottunk el hozzá.

Időpontra érkeztünk a budapesti Király utcába. Hőség, kánikula. Belváros, a parkolásért fizetni kell. Az emberek menekülnek a nap elől. Szegény autó nem tud, csak a napon volt hely. 3 hónapra előre megbeszélten, aznap délre kaptunk időpontot, másfél óra terjedelemben.
Belépünk az ajtón. Mint egy rendelő. Fehér ruhás ápolók, nyakaszegett, megfáradt beteg arcok. Fura. A falak nem fehérek. Elsőre nem tűnik fel, de másodszorra mintha lehasznált lenne az egész hely. Kosz. Az egész hely úgy néz ki, mint egy régi orvosi rendelő, amire 10 éve nem költöttek. (Persze ez csak egy impresszum, lehet hogy tavaly volt felújítva)
Beállunk a pulthoz. Háromnegyed 12 van. Kicsit korábban jöttünk, biztos-ami-biztos. Csirke beszél a recepcióssal, hozzám csak foszlányok jutnak el:
"Miben segíthetek?" ... "Örülünk, hogy megérkeztek, kérem foglaljanak helyet" ... " A doktor úrnál csúszás van, mert mindig törekszik a legteljesebb mértékben kiszolgálni a betegeit" ... "nem tudom megmondani mennyi, nemsokára megtudakolom..."
Nagy nehezen leülünk, várunk. Mint a buszpályaudvaron. Közben megy a tévé, beszélgetünk, olvasgatok is.
Eltelik fél óra.
Eltelik egy óra.
Másfél óra után jön egy kedves hölgy és behív. Kiderül, hogy a táncrend az, hogy a doktor úr érkezte előtt mindent átbeszélünk egy segítővel, vele kitöltjük a papírokat. Majd jön a doktor és megbeszéljük a dolgokat. (Legalábbis ezt gondoltam még akkor.)
A segítő felhívja a figyelmünket, hogy a doki nehezen hall, de azt nem mondta, hogy süket mint a nagyágyú. Átbeszélünk mindent a segítővel. Már azonnal rémisztő dolgokat mond. Semmi vörös hús. A tej fogyasztása tilos. Nehéz dolgok ezek. Lehet, hogy belemegyek, ha van értelme - gondolom magamban.
Bejön a doki. Kopaszodik, agresszív feje van. Ő egy autoritás. Ő itt az isten. Majd ő megmondja. Nem szimpatikus. (Ezek az első benyomások, de azokra is oda kell figyelni. Sokat elárulnak a folytatásról)
Elkezdi a mondókáját. Aki engem ismer, tudhatja, hogy nem állom meg szó nélkül, ha nem értek valamit. A harmadik mondatnál belekérdezek valamibe. Semmi. Mintha egy táskarádióval próbálnék beszélgetni. Fel sem veszi, hogy beszélek hozzá. Mondja tovább a saját szövegét. Nehezen hall. A fenéket hall nehezen, alig érti, amit mondunk!
Van egy nagynéném, aki hallás károsodottan született (Szia Picu!), ezért van egy pici tapasztalatom a lassú és jól artikulált beszédben. Végén a segítő tudott pár szót váltani így a dokival, de velünk egyáltalán nem tudott kommunikálni az öreg. Jobbára bólogatunk.
Feladom a próbálkozást, próbálom kihámozni a lényeget a mondanivalójából. A segítő készített róla egy összefoglalót (tisztán kézírással, nehogy az elektro szmog megártson a betegnek), azt begépeltem, hogy Ti is okuljatok belőle. (Berakom a poszt végére)
80%-a általános bullshit, 20%-ban próbál személyre szabott lenni, de nem igazán talál bele. Leukémiáról egyszer esik szó. Beszél mindenféle zagyvaságról, nem áll össze, amit mond. Orvosi szavakat használ, de nem konzisztens. Ha beleszólhatnék, két perc alatt hússzor belekérdeznék, és ízekre szedném de nem hagyja. Nem lehet beszélgetni a Kossuth rádióval. Abból csak jön a cucc.
Kézbe veszi a lábam. Elkezdi nyomogatni. A segítő korábban azt, mondta, "olvas" belőle. Nyomogatja, megkérdezi, mi mennyire fáj. Látszik, hogy van tapasztalata benne. Ebben a részben hitelesnek tűnik. Gyakorlott és erős a kézmozgása, kérdez. "Fáj?" "Nem." "És így?" "Igen."
Szavakat mormol a segítőnek: szervek neveit. A segítő jegyzetel egy zöld papírra. Egy oldal tele van szervnevekkel. A végén az ott lévő dolgok 80%-a be van keretezve, vagy alá van húzva. Szinte minden szervemmel van valami. (Sajnos ezt a papírt nem kaptuk meg)
Befejezi a mondókáját. Van-e kérdésem? Van. Miért kellene hinnem az Ön metodikájában?
Sértettség az arcán. Nem szereti a kételkedőket. Nagyon nem. A válasz is dióhéjban csak ennyi: "Mert én az igazat mondom"
Nem győzött meg, de ekkor még vegzáltam a dolgon, nem jutottam dűlőre.

A kegyelemdöfést a doki távozása után a segítő adta be. Nem látják értelmét a kemoterápiás kezelések mellett az én kezelésem megkezdésének. Hagyjam abba az orvosi kezelést, vagy kérjek még egy lezáró kezelést és utána indítsuk el a Vargha-féle kezelést. A két dolog nem mehet párhuzamosan. Vagy az ő útján megyek, vagy a hagyományos orvoslásén. Tele vagyok fájdalommal és lelki tűszúrásokkal a hagyományos orvoslással szemben, de öngyilkos azért mégsem akarok lenni.
Már ott helyben lemondom a dolgot, nem írom alá a kezelési szerződésüket. De azért még magamban vívódok egy darabig. Azóta is kicsit. Megkísértett engem is a dolog. Hinni akartam benne. Megoldást akartam és ők azt ígértek.

Még egy kis színes. A doki saját önértékelése szerint a gazdagok, a sztárok kezelője. A gazdagok és a sztárok én-tudatosak. Nem hagyják magukat, tudják mit akarnak. Szemben a "tömeggel", aki hagyja befolyásolni magát. Kapacitál, hogy váljak én is én-tudatossá. És ezzel lényegében azonnal minősít is engem. Én is csak a tömeg vagyok. Hát köszönöm, az is maradok!

Az ember azokkal azonosítja magát, azokra néz fel, ahova tartozni akar. Ez az ember gazdag és híres akar lenni. A beszélgetés egyetlen perce alatt sem éreztem, hogy érdekelné mi az én problémám, és segíteni akarna specifikusan nekem. Bár mivel nincs megoldása a leukémiára, ő csak a szervezetet tudja gyógyítani általánosan (saját módszertana szerint), ezért nem is nagyon akart szerintem ilyesmibe belemenni.

Egy pár szóban az árakról. Egy kezelés 7'000 Ft és 50 perc. Nekem heti 3 kezelést írt elő. Ez helyből havi ~80 eFt. Plusz még felírt táplálékkiegészítőket havi ~20 eFt értékben. Ja és nekem a Pestre felutazás lenne havi ~30 eFt. Szóval havonta 130 eFt körüli költségről beszélgetünk legalább 3-4 hónapon át, de lehet hogy több.

Azóta hazajöttem, lehiggadtam (lehet, hogy a bejegyzés nem ezt tükrözi :-) és nem hívtam vissza őket.
Olvastam viszont sokat róla és a rendszeréről a neten.

A "doktor úr" papírjai nem teljesen tiszták. Már volt büntetve kuruzslás és csalás miatt:
http://privatkopo.hu/WebArticleShow.aspx?AN=varghabunugy

A fórumokon összecsapnak a zajos védők és hadak útját megjártak:
http://www.hoxa.hu/?p1=forum_tema&p2=13383
http://forum.index.hu/Article/showArticle?t=9040887

Ha pedig magáról a módszerről szeretnétek olvasni:
http://www.varghagyogymod.hu/
http://www.pirula.net/phpBB2/viewtopic.php?t=1617

Amit ebből leszűrtem az az, hogy a reflexológia (talp - akupresszúra) bizonyos betegségekben hasznos és jó dolog. De emiatt nem kell Varghához menni. Továbbá, hogy Vargha nem végzi feltétlenül rosszul a dolgát, mert azok közül akik otthagyják, legfeljebb eredménytelenség és pénzügyi problémák miatt hagyják ott. Hangos, véresszájú ellenzői nincsenek.
Ez nem változtat azon a tényen, hogy nem tud leukémiát kezelni.


---
Ez itt a Varghaék által átadott állapotfelmérési szöveg. Dőlttel a hölgy által írtak, egyenes kékkel az én kommentjeim.

Vargha Metodika

Állapotfelmérés

Törös Attila

2012.07.02.

Panaszai idegi-lelki eredetűek! Ennek tehermentesítésére kell törekednie! Feszültségoldás ajánlott! (zene, irodalom, mozgás, relaxáció, stb.) Bármi áron érje el, hogy többet legyen vidám és kiegyensúlyozott, mint feszült és gondterhelt! (Ennél a résznél a doki próbálta Csirkével felvenni a kontaktust, de Csirke nem értette. A dokit tényleg nagyon nehéz volt követni.)

Beszélje ki gondjait, hogy azok ne szomatizálódjanak (főleg este, lefekvés előtt)! (Ebben lehet, hogy van valami, sajnos nem osztom meg senkivel a napi pity-puty ügyeket. Csirkével már beszéltünk róla) Legyen én-tudatos! Csak egy én-tudatos embernek van túlélési esélye! (És itt jött még a duma sztárokról meg a tömegről, de azt a segítő nem rögzítette.) Figyelje érzéseit: „Mi jó nekem és mi nem jó?!”. Tűzzön ki célokat, segítse alkotó gondolatokkal felépülését! Fontos a Társ, Család támogató-segítő szerepe (mint egy jó edző), hisz egyedül gyógyulni nehéz! A gondolatoknak teremtő erejük van!

Vizy Szilveszter: vannak analóg, diffúzión alapuló (másodpercek, percek) és vannak rádióhullámon alapuló agyhullámok (órák, hónapok, évek). (Egy szerettünk elvesztése, betegségek, stb. akár hosszú évekig hat rombolóan a sejtanyagcserére).

„Először magamnak kell megfelelőt nyújtanom, hogy hosszú távon is megfelelőt tudjak nyújtani szeretteimnek, életcélomnak!” (én-tudat alfája)

Idegi-lelki terhelések miatt:

1.      A vegetatív irányítás labilis, szervek működése kaotikus!

2.      Az anyagcsere területe blokkolt. A halmozódó méreganyagoktól a sejtközötti tér elsavasodott. Minden sejt anyagcseréje és az idegsejti kommunikáció akadozik. A bélnyálkahártya sejtek közötti fehérje-hidak kinyílnak, a méreganyagok bekerülnek a vér-, nyirokkeringésbe è tovább savasítják a sejtközötti teret. Ez csökkent vitalitást és önkorrekciót eredményezett.
A gyengült immunvédelem teret enged vírusoknak, baktériumoknak è gyulladások, fertőzések léphetnek fel.

A P53-as gén dönti el, hogy önfeláldozó vagy kóros sejtdegeneráció lép-e fel?! (sejtszaporulat vagy sejtszám csökkenés)

Össz.szervezeti szinten terhelés, agyközponti és alapanyagcsere szinten túlterhelés lépett fel --> autoimmun folyamat zajlik szervezetében (acut lymphoid leucaemia). (Utólag megnéztem és a leukémia nem automimmun betegség. Már akkor is éreztem, hogy nem áll össze az egész..)

Ezt a folyamatot kell leállítanunk!

Akadozó idegi vezérlés következtében a nyúltvelő szabályozása elégtelen. Érfalak renyhék, szervek vérellátása nem megfelelő. Lassú vér, lassú életfunkciók léptek fel (visszér, aranyér, látásromlás). (Ezeket a segítő kérdezte ki tőlem a doki érkezése előtt. A gond csak az, hogy a látásom pl. már évek óta nem romlott. A visszerem pedig öröklött és egyelőre egyáltalán nem gázos)

Ahogy halad a terápia éreznie kell, ahogy tér vissza szervezetébe az élet!

A renyhe érfalakat a pajzsmirigy kompenzálni igyekszik --> zsírbontó képessége háttérbe szorult (úszógumi). (Nagyon gyanús, hogy ránéznek az emberre és próbálnak kiötölni még dolgokat. Viszont az elmúlt 6 hónapban fogytam 15 kilót és most kifejezettem jól érzem magam a bőrömben. Ez nem igazán jött be.)

Akadozó idegi vezérlés mellett sejt szinten túlvédekezés alatt áll (glia-idegsejti anyagcserezavart okoz az ingadozó kortizol hormon szint) --> ez gátló tényező felépülésében --> allergia vizsgálat szükséges. (Ezt szerintem mindenkinek beadja, biztos-ami-biztos. Kell a bevétel az allergológus havernak.)

Ha bármire allergia mutatkozik, kérjük kerülje!

Jelenleg akadozik az előbontás, felszívódás, kiválasztás. Legterheltebb a gyomor, nyombél, vékonybél (2. agy), máj, vese.

Máj terhelése miatt ásványi anyag bevitel (Atlantin) szükséges kúraszerűen!

A máj nem csak vegyi, hanem idegi szerv is!

A prosztata jelenleg védekező-szűrő feladatot lát el, amíg a savasodás, felszívódási zavarok léptek fel szervezetében!

Tilos a külsőleg bevitt kálcium! (de a máj terhelése miatt Atlantin szükséges kúraszerűen)

Fontos:

·        reggel 6 és 8 óra között testmozgás izzadásig, utána váltózuhany!

·        reggeli: bőséges növényi zsírok, fehérjék, zöldségek (kevés állati fehérje!)

·        ebéd: kevés állati fehérje, növényi fehérjék, szénhidrátok, zöldségek, gyümölcsök.

·        vacsora: könnyű szénhidrátos vacsora 19 óráig

·        fehér cukor helyett xilit, nyírfacukor

·        este: légző gyakorlatok

·        alvás: 22-6 óráig a szervezet pihenő regenerációs ideje van. Sötét, elektroszmog-mentes szobában aludjon!

·        Feszültségoldás! Rendszeres testmozgás!

·        lúgosító teák, vizek (3 x 2dl)

·        sok zöldség, gyümölcs fogyasztása!

·        vörös hús és tejmentes étkezést kérünk! (Itt sok értelmes dolog van, amit ki akarok próbálni. De a tejről nem mondok le. Juszt se!)

Az első szakaszban a sav-bázis egyensúly, az öntisztító mechanizmusok és az alvás optimalizálása történik.

Az igen terhelt nyirokrendszer „tisztítása” – a méregtelenítés történik.

Az alapokat kell helyreállítanunk. Az autoimmun folyamatokat leállítanunk.

A 2. szakasz a savasodás megszűnésekor indul --> a szervezet öngyógyító mechanizmusai beindulnak --> indul a célszervi irányzat!

Jó, ha tudja:

·        2011, WHO: minden 35.000 Hz fölötti speciális vizsgálatok kóros sejtdegenerációt indíthatnak be (CT, Rtg, UH).

·        Minden hormon tartalmú készítmény autoimmun folyamatot indíthat be 5 éven belül.

Prof. Gulyás:

„Sokan halnak meg rákban, de nem a rák miatt, hanem a destruktív gondolatok, a téves információk miatt!”

Kesztyűs Lóránd működési anatómiája alapján: (ez itt hiányos)

Dg: vegetatív dystonia ataxiás jelleggel. Kialakult szimpatikus hypertonia nyirokrendszernél.

A nyirokrendszer mozgatórugója az erek összehúzódó és elernyedő munkája és a vérnyomás!


---
Csirke kérése volt még, hogy keressem meg a papírt, amire a táplálék-kiegészítők neveit írták. Megtaláltam. A melléírt összegek kb. 3 hónapi adagra vonatkoznak. Nem mindegyiknek olvasható egyértelműen a neve, lehet hogy ezért nem pontosan így hívják.

• Omega3 (ideg)   7950 Ft
• Qeo (ideg)   7950 Ft
• Caudiovin (szív, ér)   8450 Ft
• Atlantin (ásványok)   8450 Ft
• Hepazit Novus (máj)   8450 Ft
• Urosit Novus (vese)   8450 Ft
• Ezüst kolloid (immun)   1900 Ft
• Arany kolloid (ideg, izület)   2900 Ft
• Aktív csíra enzim por
• Celladam (Immun)

Kezdődik a kezelés

2012-07-10 Kedd

Az istenek végre eldöntötték, hogy mi kell nekem. Ma délután jött a doktornőm és elmondta, hogy már egyértelműen visszaesett a máj-aktivitásom, ezért elkezdik a kezelést. Ebben a szent pillanatban már folyik belém a Doxorubicin (szép, piros), nemsokára jön a Vindesine és kaptam tablettában Prednisolone-t (ami szteroid, tehát puffadhatok, hízhatok, vizesedhetek tőle). Holnaptól csak a szteroidot kapom 6 napig, majd a hetedik napon ismét jön a fenti két infúzió, utána újabb 6 nap szteroid.
Ez a mostani ciklusom mérgezési terve, tehát 14 napig tart, ahol a mai az első nap. Utána egy kis felépülési időszak, majd hazamenetel és szünet nélkül megkezdik a Re-indukció második felét, ami újabb 14 napos mérgezést ad.

Egyelőre semmi vészes hatás, minden rendben.

Volt ma nálam megint Marci és ez egy dolgot juttatott eszembe:
Gyertek látogatni!

Mostantól kb. augusztus végéig megint itt vagyok bezárva a kórházban. Ameddig a kapacitásaim engedik, szeretnék dolgozgatni, de nagyon jó amikor eljöttök hozzám és meglátogattok, beszélgetünk kicsit.
Tudom, hogy mindenki nyaral, de talán nem folyamatosan. Szóval egy nem túl hajtós nyári délután, munka után eljöhetnétek látogatni!

Marcival nagyon jót beszélgettünk. Sok a közös vonás vele. A saját önszántából ugrott ki a cégből és vágott bele az útkeresésbe. Tisztelem ezért. Beszélgettünk jógáról, önmagad figyeléséről és megismeréséről, a megfelelési kényszerről, sok-sok érdekes dologról. Nagyon jó volt, hogy jöttél Marci!

Vérlemezke-hiány

2012-07-09 Hétfő
Sziasztok! Most kerültem újra kórházba és épp várom a véreredményeimet, hogy a májfunkciók rendben vannak-e és kezdődhet-e újra a kezelés. Elméletileg délután 4-re lesz eredmény.

Viszont letámadott a doktornő egy kéréssel, amit továbbítok felétek:

Vérlemezke-donor kerestetik!
Sajnos a hétvége alatt már előfordult, hogy az OVSz nem tudott a hematológiai osztály számára elég vérlemezke-készítményt (trombocytát) biztosítani. Ez elég veszélyes, mert sokan vannak az osztályon olyanok, akik a csontvelő szétbombázása miatt nem képesek saját vérlemezkét előállítani, és folyamatos pótlásra szorulnak. Talán emlékeztek, én is szinte minden kezelési ciklusomban eljutok erre a szintre, és olyankor pótlást kapok.
A nagyon alacsony vérlemezke-szint azért veszélyes, mert a véralvadást, a sebek gyógyulását lehetetlenné teszi. Effektív a beteg elvérezhet anélkül, hogy el tudnák állítani a vérét!

Kérek mindenkit, hogy amennyiben megteheti adjon vérlemezkéket!
Normál véradásnál leadott vérből is kinyerik a vérlemezkéket, de akkor egy véradásból csak kevés vérlemezke nyerhető. Van külön vérlemezke-donorálás (vérlemezke-ferezis) ez egy 1-2 órás véradás, amit csak az OVSz Karolina úti központjában lehet megtenni. A vérlemezke-donorálás alatt a levett vérből kiemelik a vérlemezkéket, majd a többi vérkomponenst azonnal vissza is juttatják a szervezetbe, így egy alkalommal sokkal nagyobb mennyiségű vérlemezke nyerhető, és a donor sem gyengül le annyira.

Az OVSz donor osztály elérhetősége:
   XI. Karolina út 19.
   1 / 372 42 47

Egyébként a nyári időszakban mindig átmeneti vérhiány szokott lenni, mert a véradók elutaznak, nehezebben elérhetőek, mozgósíthatóak.
Most néztem az OVSz honlapját és az én viszonylag gyakori vércsoportomban (0+) sem túl rózsás a helyzet. Ezért ha tehetitek menjetek el vért adni! Ilyenkor az OVSz is próbál kitelepülni a nyaralókhoz, a vízpartokra, strandokhoz.

Mit is mondjak: megyek haza!

2012-07-06 Péntek

Újra itt vagyok veletek és írok nektek, ugye örültök? Mert én nem. :-)
Sajnos azonnali hatállyal visszarendeltek a jó öreg kórházba és még ma megkezdődött a következő kezelés.

Minden kezdet nehéz... Ez különösen. Leginkább azért, mert most másfél hónap bentlétre kell felkészülnöm a legszebb nyári hónapokban, távol a családomtól. Nagyon jó volt otthon, érzem őket és együtt rezdülök mostanra a családommal, mindhárom gyerekkel sikerült újra felépíteni a jó viszonyt. Ezek a kapcsolatok most majd megint elhalványodnak, Apa csak egy távoli rokon lesz, aki a kórházban lakik, oda megy "haza". Merthogy egy gyerek szemében nem az számít, hogy papíron ki és mi vagy, milyen rokonságban állsz vele, hanem hogy mennyit és hogyan találkoztok, hányszor tudsz törődni vele, hányszor talál háborítatlan megnyugvást az ölelésedben. Ezzel mi felnőttek is így vagyunk, csak mi már egy kicsit tudatosan felülírjuk ezeket az ösztönöket.
Jó visszagondolni az utolsó napokra, Zéti csíntalanságaira, Balu okoskodásaira, Bendzsi mérhetetlen lustaságára. De mindezt tilos volna is leírnom, mert egyik személyiséget sem lehet jellemezni egyetlen szóval és nem is lehet átadni azon érzések összességét, ami bennem felgyűlt a kis tigrisekkel kapcsolatban. Mégis megpróbálok írni róluk pár gondolatot, egy kicsit naplószerűen magamnak, hogy lássam hogyan változik a nézetem a gyerekeimről, másrészt egy picit nektek is, akik találkoztok velük és összevethetitek az általam megfogalmazottakat a saját tapasztalataitokkal.

Zéti: Mostanra nagyon jó mozgású kis vadóc lett belőle. Minden izma a helyén van, jó alakja és mozgása van (amennyire én meg tudom állapítani) és érzésem szerint van helye a sportban, de akár a modellkedésben is. Szellemileg érett, tisztán beszél. Akarata az van neki és érvényesíti is rendesen. Szerencsére a farkasfalka-módszerrel kezelhető marad a részemről, engem nem piszkál. Viszont az anyját és a nagyanyját kikészíti az állandó nyavalygásaival. Tudja, hogy célt érhet el velük és tudatosan alkalmazza a hisztit. A két felnőtt nő pedig bedől ennek az ősi gyerek-trükknek, amiről ha logikusan gondolkoznának, maguk is belátnák, hogy csak a játszma része. Zéti az idő legnagyobb részében az anyját favorizálja, ezért csak akkor sikerült igazán többet megtudnom a működéséről, amikor az anyja egy napig nem volt elérhető és engem választott. Imád pancsolni a vízben, áztatja magát órákig, láthatóan élvezi a dolgot. Újra-és-újra vízbe megy, de mindig ügyel, hogy a füle ne érjen vízbe. Jövőre már járni fog úszni, remélem ott majd ő is megtanulja ezt, mint a nagyok. A füléről jut eszembe, hogy a mostani szabim alatt fordult elő először, hogy nem sírt hajmosáskor. Bár nagyon prüszköl, és előzetesen sokat kell beszélgetni vele, hogy lelkileg rákészüljön a hajmosásra, de már nem sír hajmosáskor, csöndben túri a dolgot. Kezd belőle is "nagyfiú" lenni. A nagyok egyébként nagyon húzzák felfelé, viszonylag hamar levetkőzte a babás dolgait...

Farkasfalka-szemlélet: Én vagyok a falkavezér és következetesen végigviszem a döntéseimet, nincs értelme ágálni ellenük. A gyerekek a falkatagok, akiknek mindig követniük kell a falkavezér mondásait. A hazatérésem után ki kellett osztanom egy pár pofont, hogy tisztázzam, ki az úr a háznál. Nem vagyok rá büszke, de ezt az egyet látom működni. A második és harmadik héten pofonosztás már nem is volt, addigra mindenki tudta a helyét.
Közben persze a nagyokkal - tipikusan inkább Balázzsal - már keresem a kooperatív együttműködés lehetőségét. Őt már nem akarom a falkamódszerrel irányítani, hanem meghallgatom aggályait is. De ettől függetlenül továbbra is én döntök. Idővel ebben a döntési jogkörömből is tudatosan engedni fogok.
Szóval a farkasfalka a kisgyerekek kezelésére egy jó és tiszta megoldás, de nem szabad túlértékelni, a gyermekek fejlődésével inkább a kooperációt kell erősíteni.

Kicsit elkalandoztam.

Bendzsi: Ő egy talány. Nem nagyon látok bele a fejébe. 3 hét otthonlét után sem sikerült átlátnom a működését. Vagy okos és nagyon zárkózott, vagy még nincsenek meg a gondolati alapok, kicsit visszamaradt. A fiziológiai igényeinek és a tudásvágyának kielégítése érdekében kér és kérdez, saját véleményt nem fogalmaz meg, nem érvel. Kicsi többet várnánk egy hétévestől, de ez valószínűleg azért van, mert látjuk Zéti és Balázs érdekérvényesítő képességeit és látjuk, hogy ehhez képest Bendzsi mennyire visszafogott. Minden bizonnyal másképp látnánk Bendzsót ha nem a másik két gyerekhez viszonyítanánk. Alapvetően egy nyugodt és alkalmazkodó, flexibilis személyiség. Néha kedve van játékosságra, de a játékos viselkedés hamar agresszióba fordul át nála. Sokat szekáltam a súlya miatt míg otthon voltam, próbáltam vitába vinni, hogy védje a viselkedését, vagy tudatosságot kerestem volna az evési szokásai mögött, de nem vitázik és nem mutat tudatosságot. Szellemileg még nem érett meg rá. Ahhoz meg már nagynak tartom, hogy a falkabeli szerepemre építve, kemény agresszióval próbáljam megváltoztatni az étkezési szokásait.
Egyébként arra, hogy mi mehet a fejében a legtöbbször az alapján következtetek, ahogy én gondolkozom az adott szituációban. És a legtöbbször ez be is jön. Hasonló módon gondolkozunk.
A suliban jól teljesít. Szinte minden tantárgyból megdicsérték, kivéve az írást. Őszintén szólva nekem is gondjaim akadtak (és még akadnak is) a kézírással, nagyon nehezen tanultam meg és fejlesztettem elfogadható sebességűre, hogy aztán az informatika fejlődésével mostanra szinte teljesen letegyek a használatáról. Egy évben összesen nem írok többet egy A4-es oldalnál. A kézírást szinte mindig csak gyors jegyzeteléshez használom (pl. teszkós bevásárlólista).
Bendzsi kevésbé kombinál és kevésbé bír újszerű gondolatokkal, mint a bátyja, de nagyon szorgalmas. A magyar iskolarendszer pedig a szorgalmat favorizálja a jó gondolatokkal szemben. Ezért tudott Bendzsi jól tejesíteni a suliban, pedig év elején kicsit féltünk tőle, hogy nem fog tudni megfelelni és várni kellett volna még egy évet az iskolába adásával.
Érdekes ellentmondás, hogy Bendzsi egyszerre kapta meg a szorgalmas és a lusta jelzőt is. Ez azért van, mert alapvetően lusta, nehezen kezd bele valamibe, órákon át el tud ülni, úgy hogy semmit se csinál. Közben viszont ha rákap valamire, akkor nagyon szorgalmasan teszi a dolgát, megy végig az úton. Belőle hiányzik a kezdeményezőkészség, de ha megkapja a szükséges irányítást, szárnyal.

Balu: Ő a másik nagy érdekérvényesítő. Ő viszont már rég nem sír. Érvel, perlekedik, vitázik, befolyásol, vezeti a gondolatfolyamot. Jó politikus válna belőle. Nem szorgalmas annyira, mint az öccse, de nagyon jó gondolatai vannak, amivel elkápráztatja a tanítónéniket, ezért a szubjektív értékelése mindig abszolút pozitív, de ahol objektíven, mérhetően teljesíteni kell, pl. egy matekdolgozatban, ott már kiderülnek a turpisságok. Balu tavaly még kitűnt teljesítményével az osztályból, most már csak a "jók" között van. Erősíteni kell a motivációját, nehogy tovább gyengüljön, elvesszen a kezdeti előny.
Egyébként tényleg okos fickó, kár hogy sokat "okoskodik", vagy más néven oktondi. Mindig az övé kell egyen az utolsó szó, de a megjegyzései nem építő jellegűek, csak a saját okosságát hangsúlyozza velük. Erre általánosan is felhívtam a figyelmét és próbálom esetileg azonnal is jelezni, hogy mi az amikor a kevesebb több, de még tanulnia kell. Jó, hogy akar és tud fejlődni.
Kezdi néha az érdekérvényesítő tevékenységét a gyereksereglet közös érdekeire is kiterjeszteni. Néha olyan, mint egy "szakszervezeti vezető". Okés, hogy Apa és Mami a menedzserek, de vegyék figyelembe a gyerekek érdekeit is! Kifejezetten élvezem a vele való vitákat, egyre jobbak, színvonalasabbak.

Megint valami furcsa történt, megyek ismét haza. Elég cikkcakkosan indul ez a ciklus. Ma reggel bejöttem, a doktornő szokás szerint vért vetetett, de alapvetően jó hírrel fogadott: a biopsziám negatív lett, a metszetek mikroszkópos elemzése és a molekulák számolgatása (FAX) alapján is, már megint. Szóval a vérlemezkéim esését valószínűleg nem a betegség okozza. Kizárni persze nem lehet a mérési/mérhetőségi problémák miatt.
Ma reggel tehát az volt a státusz, hogy mielőbb kezdhetjük a kezelést, a vérlemezke-esést biztos valamilyen vírus okozta/okozza. (egyébként a vérlemezkék tegnapról mára még tovább estek, 100-ról 95-re.) Ebben a hitben meg is kaptam az első napra kiírt lumbálást (gerincvelői agyvíz mintavételt és méreg-adagolást) és délután megkezdődött a bevizezésem a holnapi kezelés előtt.
Ekkor jött Dolgos doktor a képbe és leállította az egészet. A vérlemezkék csökkenése mellett felhívta a figyelmet az intenzív májtevékenységre, ami szerinte valamilyen emésztőrendszerrel kapcsolatos vírus jelenlétére utal a szervezetemben. Kérdezték, hogy volt-e valaki (tipikusan kisgyermek) beteg ilyesmivel a környezetemben, de ilyenről nem tudok. mindenesetre sok gyerekkel találkoztam tegnap este, semmit se lehet kizárni. Másrészt ilyet össze lehet szedni friss gyümölcsről is, azt meg fogyasztottam bőven a közelmúltban.
Szó ami szó, arra jutottak, hogy nem kezdik meg a kezelést a hétvégén, meg akarják vizsgálni a hétfői vérvétel eredményét. Ha a májtevékenység intenzitása csökken, akkor valószínűleg nyerésre áll a szervezetem a vírussal szemben, akkor elkezdik a kezelést. Ha nem csökken, akkor egyelőre nem kezdünk, tovább kutatjuk az okokat.
Bár nagyon nem vagyok oda azért, hogy ide-oda rángatják a beteget, de a magam részéről inkább az óvatosság híve vagyok. Szerintem se kezdjük megint szétlőni a nehezen összetákolt immunrendszeremet, addig, amíg ki nem zártuk a gonoszok jelenlétét.

Szóval most megint megyek haza, hétfőn reggel hétkor van újra jelenésem vérvételre.

Egyébként van önkritika a Dolgos dokiban. Épp arról beszélgettünk, hogy mi is folyik éppen, miért nem kezdünk bele:
" Most az történik, hogy sorra megvizsgálunk minden olyan okot, ami előidézheti a tapasztalt jelenséget (vérlemezke-szám csökkenést). Azokat az okokat vizsgáljuk, amelyek így-vagy-úgy, de befolyásolhatják a kezelés további menetét és próbáljuk kizárni ezeket.
Ha mindent kizártunk marad a többség, a szemét, amivel nem tudunk mit kezdeni. Ezeket a legtöbbször ráfogjuk a lappangó vírusokra, baktériumokra. Úgy sem fognak tiltakozni szegények."
:-)
(Az idézet nem szó szerinti.)


Bírom a hapsit, vele tényleg lehet vitatkozni, mert jó tud magyarázni és esze ágában sincs elkendőzni az orvosi tudás korlátait. Tiszta és őszinte. Ha kell, fájdalmasan őszinte.

Egy kis csavar a történetben

2012-07-04 Szerda

A tegnapi vérképemen a doktornő észrevette, hogy a legutóbbi (ambuláns) vérképemhez képest esett a vérlemezkék száma. Ez sok minden okozhatja, de e sok minden közül jó lenne kizárni a betegség újraerősödését, mint lehetséges okot. Ezért ma nem kezdtük meg a kezelést, hanem a doktornő csontvelő-biopsziát hajtott végre rajtam, magyarul kilyukasztotta a szegycsontomat és mintát vett a csontvelőből. A vizsgálat célja megállapítani, hogy vannak-e, láthatóak-e kóros sejtek. A vizsgálati eredmény 1-2 nap alatt lesz meg, ezért minden valószínűség szerint pénteken vissza kell feküdnöm. Péntek reggel hívom a doktornőt.
Reméljük, hogy csak vaklárma az egész és a csökkenést nem a leukémia okozza.

Most rohanok a vonathoz, mert busz már csak délután lenne haza.

Újra idebent

2012-07-03 Kedd

Vége a nyári szünetemnek és most egy újabb, jó pár hetes kezelési időszak következik. Az előzetes tervek szerint itt 28 napon keresztül kapok különböző erősségű szereket, és utána kell még felgyógyulnom, szóval kb. másfél hónapot most idebent fogok tölteni. Olyan jó volt otthon és most annyi mindennel fel vagyok töltődve, hogy ezeket a számokat most könnyű szívvel írom le, de ennél sokkal nehezebb lesz ténylegesen végigcsinálni. Az utóbbi időben jellemzően 3-4 hét kórházi kezelést követett 2 hét szabadság, ez most kicsit felborul.
Ez a kezelés most azért hosszabb időtartamú, mert most két ciklust adnak be, a reindukció 1-2-t, úgy hogy köztük nem tartunk szünetet.

A régi szobámba, a 105-ösbe kerültem. Ez a rendelkezésre álló szobák közül az egyik legjobb, persze sokkal szívesebben választanám inkább az otthoni hálót tartózkodásra, bár ott nincs légkondi. :-)

Már beültették a kanült, de nagyon kínkeservesen ment. Mekk Elek (a valós nevet inkább nem közlöm, de  ő a Sipos doktornő mellett tanuló doktortanonc) végezte a szúrást, mert Bátai doktor nem volt elérhető. Vagyis inkább, mert nem is fordultak Bátai doktorhoz segítségért. Én ugyan kértem, hogy Bátai szúrjon meg inkább, de végül Mekk Elek nagykorú kezdte meg a mellkasom feltárását.
Én nem állítom, hogy a kanül beszúrás egyszerű dolog volna. Tudom és látom, hogy nagy gyakorlatot igénylő tevékenység, hogy flottul menjen és a beteg számára minél inkább fájdalommentesen menjen végbe. Bátai doktor gondolom éveken át tanulta és gyakorolta, míg olyan szintre jutott a művelésében, hogy bármikor szívesen veszem, ha ő végi a beavatkozást.
Mekk Elek viszont még csak tanulja a szakmát és én nem nagyon veszem jó néven, ha rajtam gyakorol. Dióhéjban csak a negyedik próbálkozás volt sikeres. Előtte volt 2 önálló próbálkozása és még egy a saját doktornőm segédletével. Végül a negyedik körben sikerült eltalálni szegény vénát. Most van a mellkasomon legalább 3 darab, 2-3 cm mély szúrás, amire nem lett volna szükség és felesleges fájdalmat okozott. Bár érzéstelenítette a területet, és maga a szúrás nem is volt vészes, de amikor mozgatta, meg átforgatta a tűt a vénát keresve, igen csak fájdalmas dolgokat művelt.
Közben pedig látszik szegényen, hogy ő is ideges. A végén szaporán törölgette a homlokát és hevesen lihegett. Én megértem, ő is stresszeli szegény beteg miatt magát, de most a beteg szerepét játszottam az asztalon, és nagyon nem vagyok hálás azért, amit művelt velem.
Na ennyit erről, túl sok szót nem érdemes fecsérelni rá. Lényeg az, hogy negyedszerre sikerült a dolog és a röntgen szerint is jó helyen van a kanül, holnap kezdődhet a kezelés.

Egyébként a két hét szabim első, nagyobbik részében egyszerűen csak otthon voltunk. Ez is nagy élmény volt, a mindennapi tanulás a gyerekekkel is az elején nehéz volt, de aztán hamar beállt és kifejezetten jó volt velük együtt dolgozni. Ez időszak alatt felállítottuk a medencét, esténként meccset néztünk a tévében, dinnyét ettünk pocakszakadásig. Voltunk kajakozni tanulni a tóparton, ahol csak a két nagy tanul valamit, Zétike pedig nagyokat pancsol. Zéti oda van a kislányokért, nagy a szája, nyitott és érdeklődő is. Kár hogy olyan nagyon makacs, önfejő, akaratos és követelődző! Tiszta anyja! :-)
Na mindegy, szóval kajakoztunk is, meg persze még sokat fagyiztunk is jártunkban-keltünkben. Jó volt otthon lenni.
A második hét szerdáján (azaz múlt szerdán) aztán nyakunkba vettük a csigaházat, és elmentünk kempingezni Orfűre. A kempingezés, sátrazás Zéti elementáris vágya volt már tél óta, szinte folyamatosan és visszatérő módon nyaggatott minket, hogy: Mikor megyük sátrazni? Hát persze, hogy a válasz az volt, hogy majd ha már elég meleg lesz. No a meleg eljött, mi pedig elindultunk a 35 fokban légkondi nélkül Orfűre. Apropó, hogy szavamat nem felejtsem, Orfűnek, mint célpontnak a kiválasztása is külön sztori. Történt ugyanis, hogy Csirke valamilyen módon belépési kedvezményt kapott a Vidraparkba, ami az ország egy általunk még kevésbé látott-látogatott részére esik, a dél-Dunántúlra. Én azt a feladatot kaptam, hogy otthonlétem alatt találjam ki és szervezzem meg az utazást úgy, hogy közben meglátogathassuk a Vidraparkot is. Addig-addig kombináltam és szerveztem (nagyatádi szállás, de ott nincsenek látnivalók. Kaposvári szállás, de ott is kevés a látnivaló, aztán szigetvár tűnt jónak, mert onnan több célpont is elérhető autóval...), míg végül eljutottam az orfűi panoráma kempinghez, és megragadott a sok látnivaló és látogatni való Orfűn és Pécsett.
Mondanom se kell, ez már olyan messze van a Vidraparktól, hogy végül nem vállaltuk a másfél órás utat a hőségben néhány vízi-rágcsáló megtekintésére, ezért aztán a Vidraparkból nem láttunk semmit. Node sebaj, láttunk mást, és az szép volt.
Szép volt az tény, de igen rövid volt. Csirke is addig-addig kombinálta a programokat és elfoglaltságokat, míg végül csak öt nap jutott a kirándulásra (szerdától vasárnapig). Ez viszont igen kevés, tekintve, hogy a sátorállítás és sátorbontás időigényessége miatt a szerda és a vasárnap inkább csak az utazásról szólt. Nettó 3 nap maradt a környék felfedezésére. Ez persze igen kevés, mert három nap még Orfú látnivalóira is kevés lett volna, nem hogy így Péccsel kombinálva.
Végül persze igen jó éreztük magunkat és szerintem mindent kihoztunk az ott töltött időből. A kölykök is nagyon élvezték. Szeretnék majd kempingezni menni az augusztusi szabim alatt is, bár ez ellentmondásban van azzal, hogy akkor meg inkább a Balcsin akarunk lenni (ahol van egy közös, családi nyaraló), de majd kitaláljuk hogy is legyen.
Szóval kedden, megérkezés után sátrat állítottunk a panoráma kempingben. Na ezt a helyet inkább kerüljétek el, ha egy mód van rá. Ez is jelzi, hogy mennyire félrevezető tud lenni egy rendesen megszerkesztett weboldal egy cég szolgáltatásait illetően. Ugyanis abban a hitben választottam a helyet, hogy egy ilyen nagy fesztivált, mint a Fishing on Orfű (zenés fesztivál, a Sziget kicsiben), csak egy jól szervezett és nagy kempingben lehet megrendezni. Tévedtem. Most már tudom, hogy ezt a fesztivált egy nagy, de erősen lepukkant infrastruktúrával bíró kempingben szervezik, ahol már nem tudnak sok kárt tenni a srácok, ha egy kicsit többet isznak a kelleténél. Maga a kemping elhelyezkedése és mérete ideális, nagyon jó táborhelyet találtunk magunknak, a kemping egyetlen játszóterének közelében. A játszótér is némi felújítást igényelne, de az szót sem érdemel. Az igazán fájdalmas a vizesblokkok állapota volt. Komolyan mondom itt az ötvenes évek óta nem végeztek komolyabb felújítást. A vécék ótvarul néznek ki, a fürdőkben csak egy csap van, nem szabályozható a hőmérséklet, ami a karbantartó kénye-kedve szerint az egyik nap azt jelentette, hogy megfagytunk fürdés közben, másnap pedig azt, hogy lefőzte a bőrünket a víz. Katasztrófa. De még ezt is el lehetne viselni, ha nem lenne minden undorítóan koszos. Az ott létünk alatt talán egyszer sem takarítottak, napokig bűzölögtek az eldugult vécék. És még sorolhatnám azt a sok negatív élményt, ami ott ért minket. Sebaj, Orfű kárpótolt minket mindezért, de az biztos, hogy nagy ívben fogjuk kerülni ezt a kempinget a jövőben és nektek is javaslom, hogy tegyetek így.
Az ott gyűjtött élmények a vizesblokkoktól eltekintve nagyon jó voltak. Első nap délutánján meglátogattuk az abaligeti cseppkőbarlangot és ládáztunk is egyet. Nagyon szép és érdekes volt a barlang, bár én utálok hajlongani, de szerintem megérte az árát, külön köszönet jár a hölgynek, aki körbevezetett bennünket és mindent szépen elmagyarázott, bemutatott. A barlang melletti denevérmúzeum egyáltalán nem volt nagy szám, egy tradicionális múzeumi kiállításról van szó, ami igazán nem kötötte le a gyermekeket.
Másnap az orfűi malommúzeumot látogattuk meg, ahol láthattunk egy működőképes szárazmalmot és egy vízimalmot is. Nagyon érdekes volt, a gyerekek nagyon élvezték. Azután ismét kirándultunk az erdőben, felkerestük a közeli vízfő forrást, majd pedig megint ládát hajkurásztunk. Délután belátogattunk Pécsre, ott is a zsolnai kulturális negyedbe mentünk. Egy planetáriumi előadást akartunk megnézni, de akkor arról már lemaradtunk, ettől függetlenül nem bántuk a dolgot, mert a negyed cukros boltjában élőben láthattuk, hogy készítenek cukorszirupból ízesítő és színező alkalmazásával finom cukorkákat és hogyan lesz eper forma a cukorka közepén, hogy dolgozza össze a cukrosbácsi (most itt pozitív értelemben) a színes és félig folyékony cukortömböket formára. Ezt is nagyon élveztük mindannyian, nem kevésbé az ott vásárolt cukrokat is.
Másnap délelőtt az orfűi kemencés udvart néztük meg, ahol a nénik isteni finom péksüteményeket készítettek a kemencében ott az orrunk előtt. Vásárolhattunk is belőle és meg is töltöttük a pocakunkat mindenféle finomsággal, fokhagymás csavart rúddal, medvehagymás pogácsával, almás-szilvás lepénnyel, házi kakaós csigával és még sorolhatnám. Nagyon-nagyon finom volt minden. Érdemes a kemencés udvart máskor is megnézni, mert van mit látni, de akkor érdemes igazán menni, amikor hátul a pajtában sütnek a nénik. Nagyon-nagyon finom volt minden, az embert elkezdte tényleg foglalkoztatni a gondolat, hogy kéne otthonra is egy ilyen jó kis kemence egy pajtával együtt és akkor ott sütögethetnénk időnként mi is. Szóval ezt a helyet ne hagyjátok ki.
Aztán délután kirándultunk egy nagyot, 3 ládát is levadásztunk sorban. Kicsit véresre sikerült a muri, mert az egyik jelzett ösvényt benőtte a bozót és véresre szaggatták a cserjék a lábunkat, ahogy átkeltünk rajtuk. Aztán meg Balu lábát csípte meg valami. Ezektől, és persze a rettentő hőségtől eltekintve nagyot jót kirándultunk aznap délután.
Szombaton már megint Pécsett voltunk, megnéztük a kisvasutat, az állatkertet, majd a belvárosban ebédeltünk. Ezután kisétáltunk újra a Zsolnay negyedbe (40 fokban), majd itt visszahűltünk a planetáriumi előadást hallgatva és jókat kacagtunk a bábszínházi előadáson. Este még visszacaplattunk a belvárosba és felkerestünk pár ládát. Nagyon rohanós és forró nap volt, csak későn és teljesen kifulladva értünk haza. Az maradt meg bennünk, hogy Pécs megér majd még egy kirándulást, akkor már majd másik szállásról. Nagyon sok szép dolog épült itt az elmúlt években és nagyon érdekes város lett belőle.
Vasárnap aztán már sátorbontás, még egy kis csemegézés a kemencés udvarban, majd uzsgyi haza, ahol dinnyét zabáltunk roskadásig és élveztük a hüsit a házban. Behemaci nagyon jó autó, végig zokszó nélkül hurcolta a családot és a rengeteg cókmókot. Ez a kirándulás nem jöhetett volna létre nélküle.

Szóval isteni volt Orfűn és szívünk szerint még maradtunk volna és biztos hogy vissza is fogunk menni valamikor a jövőben, hiszen még rengeteg a látnivaló.

Ami miatt vissza kellett jönnünk, az egy hónapokkal ezelőtt lefoglalt időpont volt Dr. Vargha Zoltánhoz, a Vargha metodika kitalálójához egy állapotfelmérésre. Nem titkolt elvárásunk az volt a találkozóval szemben, hogy itt egy valós alternatívát találhatunk a kórházi kezeléssel szemben. De erről majd inkább már a holnapi blogban írok, hogy ott is legyen téma és hogy én is meg tudjak vacsorázni.
Már 2 órája csak a blogot írom, igen időigényes ez a tevékenység.