Képek Aliszról

Sziasztok, küldöm az Aliszról ígért képeket.

Jókedvű, szeretetéhes lélek

Kishercegnő

Vonatra vár a csapat

Vendégségben

Még épp beférnek a kisasztalba

Éhes vagyok!

Lett egy lányom

Sziasztok,

a blogom újranyitásának szerencsére örömteli okai vannak. Csatlakozott egy kislány a fiúcsapathoz, most már 4 gyereket próbálunk nevelgetni.
Az ő neve Alícia és februárban lesz két éves.
Még a nyáron kezdtük el a nevelőszülői tanfolyamot, akkor még talán nem is akartunk ilyen gyorsan a dologba belekeveredni, igazából csak megtetszett a gondolat, hogy talán egyszer lehet egy kislányunk, meg hogy érdekes témákról tanulhatunk, ami esetleg a saját gyermekeink nevelésében is kamatoztathatunk. A tanfolyam abszolút bejött, nagyon érdekes, sokrétű oktatást kaptunk és sokat gyakoroltunk is. Egyrészről persze próbáltak meggyőzni a nevelőszülőség szépségeiről, másrészről viszont bemutatták a dolog árnyoldalait is részletesen. Meg is inogtunk néha, volt olyan időszak, amikor Csirke kezdte feladni, volt amikor inkább én visszakoztam volna, de végül befejeztük, és beadtuk a szükséges papírokat. November-december-január lényegében várakozással telt, időnként be kellett menni különféle papírokat aláírogatni. Igazából még ekkor is igen képlékeny volt a dolog, mert mi szokatlanul szűk feltételeket adtunk meg az általunk fogadni kívánt gyermeket illetően. Fontos itt megemlíteni, hogy nem a nevelőszülő választ gyermeket, ez nem gyerekbolt. Itt egy a családjából kivett gyermeknek keresnek helyet a nevelőszülők között. Ezért abszolút nem tűnt esélyesnek, hogy mikor jut hozzánk egy max. 4-5 éves kislány, akit esetleg befogadhatunk.
Komplett meglepetés volt, amikor január 16-án csütörtökön megérkezett hozzánk Alícia, aki minden vágyunknak megfelelt, azon kimondhatatlanoknak is, melyek a gyermek származására, bőrszínére vonatkoztak. Gondolom értitek.
Alícia anyukája még igen fiatal és azért került el tőle a kislány, mert nem tudott igazán bánni vele, nem tudta biztosítani a nevelését. Legalábbis ezt írják a szakértők. Amit mi látunk az kettős. Egyrészt van itt egy kislány, aki bizonyos dolgokban kiemelkedő képességekkel bír két évesen (legalábbis a saját gyerekeinkhez viszonyítva), önállóan eszik, iszik, jár, kel, pakol, ha kedve van, felül a vécére, de persze még nem akkor, amikor jön is valami, de legalább próbálkozik. Állandóan jár a szája, de még nem mindig érteni mit mond, bár egypár dolgot azért sajnos érteni. Pl. "Hagyjál békén!". Valószínűleg túl sokat hallotta. Viszonylag gyorsan megnyugszik egy-egy probléma után, nem hisztizik mint a mieink. Félek, hogy úgyis eltanulja majd tőlük. Tehát nem lehet neveletlennek nevezni.
Másrészről viszont állandóan éhes, majd megveszik az ételért, van, hogy kétszer is ebédel, mert ha elfogy előle a tál étel, akkor ugyan abbahagyja, de pár perc múlva visszajön, és ha még látja, hogy eszik valaki, akkor odaáll mellé, nagy szemekkel néz és nyalogatja a száját, jelezvén, hogy ő is folytatná a falatozást. Nem tudjuk ugyan honnan jön ez a viselkedés, azt véljük, hogy esetleg nem kapott rendszeresen enni korábban. Másik érdekesség, a kötődés teljes hiánya, mindenkivel azonnal barátságos, szereti kelletni magát, hatalmas a szeretetéhsége. De mégis alig kapcsolódik valakihez, Csirkével való viszonya is csak lassan alakul. Egyelőre Ildikónak és Attilának hívjuk egymást előtte, mert ezt a tanácsot kaptuk a nevelőszülői tanfolyamon, hogy ne hivassuk magunkat Apának és Anyának (Maminak), mert az a megszólítás a vér szerinti szülőket illeti. Ha a gyermek később esetleg átveszi a többi gyerektől a megszólításokat és maga így hív, az más kérdés. De ne szoktassuk időnek előtte erre a gyermeket. És persze lesz lehetősége a valódi szüleivel is rendszeresen találkozni, amennyiben azok érdeklődést mutatnak az irányában.
Be van ugyan íratva a bölcsibe, de az utóbbi időben nem járt. Egyelőre nem járatjuk mi sem. Megint csak a nevelőszülői tanácsadó mondta, hogy jobb ha előbb megszokja nálunk, csak utána visszük ismét idegen környezetbe.

Egyelőre sajnos egyetlen kép sincs nálam Aliszról, de majd pótolom, ha lesz rá érkezésem.

Magamról annyit, hogy pot ma voltam megint kórházi kontrollon és minden rendben, a vérképem teljesen korrekt, a vasszintem enyhén esett külső beavatkozás nélkül, ezért most nyugodtak vagyunk és nem kezdünk bele vérleszívásba. A továbbiakban is folytatom a fenntartó kezelést. Béke van.

A nagyokat sem hagyta persze érintetlenül Alisz érkezése. Persze próbáljuk a lehetőségek szerint fenntartani az eddigi működést, de sajnos óhatatlanul kevesebb idő jut rájuk. Csirke sem úszta meg változások nélkül, a pszichológusi tervei egyelőre csúsznak, saját értékelése szerint egy évet biztosan, ameddig Alisz el nem éri az önállóság olyan fokát, hogy nem kell állandóan figyelni, hogy hol van és mit is csinál. Nagy
Saját bőrömön éreztem, hogy mit is jelent mindez, mert hétfőn Csirke fogorvoshoz ment és ezért egész nap én vigyáztam Zétire és Aliszra. Játszottak persze együtt is, de inkább engem nyaggattak, nekem kellett valamilyen módon olyan módon vezetni őket, hogy Alisz is és Zéti is le legyen kötve. Mivel Alisz még nem totál biztos lépcsőjáró, ezért nem mentünk inkább a tetőtérbe, de így viszont Zéti nem tudott játszani a legóval. Engem totál lekötöttek egész nap, bár terveim szerint dolgoztam volna, nem tudtam hozzá se kezdeni.

Amit magamon látok és sajnos nincs összhangban a korábbi terveimmel, az az, hogy egyre jobban kezd felfalni a munka és nem tudok ellenállni neki. Az aktuális projekt beszippant és megrágcsál, a részmunkaidő már csak álom, az otthoni munkavégzés is veszélybe került a projekt jelen állapotában. De eldöntöttem, hogy ezen változtatok és már tudom is hogy hogyan. Jót tesz néha az embernek, ha leírja a gondolatait, mert akkor legalább rendezi azokat.

Szóval már ennyi, a tervek szerint hamarosan folytatom.