Gyűlnek a sejtek

2012-06-08 Péntek

A sejtek szépen kezdik összeszedni magukat. Még nem produkálták az a szinte exponenciális emelkedést, amit néhány korábbi ciklus végén már megtettek. Egyelőre csak halk tömegként gyűlnek az ereimben és lassú változásokat hoznak.
Még mindig apláziában vagyok (1 alatti fehérvérsejt), de legalább már nem 0,0x a sejtszámom, hanem 0,36. Ez sajnos nem társul még a vörösvérsejtek és vérlemezkék számának rendeződésével. Ott is látszik valami javulás, de még néha utánpótlásra szorulok ezekből a sejtekből.
A dokinéni azt mondta, hogy hétfőn valószínűleg hazaenged. És mielőbb összerakja ehhez a zárójelentésemet is. Szóval most itt kuksolok bent hétvégére a kórházban, várom, hogy szépen rendeződjenek a sejtjeim.

Az a tervem a hétvégével, hogy munkára fogom magam. Egyszerűnek hangzik, de korántsem az. Már kb. egy hete többé-kevésbé jól vagyok, olyannyira, hogy dolgozhattam is volna. Ehelyett eljátszottam, olvasgattam az időt és nem tudtam magam termelőre fogni.
Ez nagyon gáz, mert a cégben számítanak rám. Ha bármilyen okból nem tudom hozni, amit elvárnak tőlem, azt mielőbb jeleznem kell. Ha nem, akkor veszélybe sodorom a projektet és a benne lévő kollégákat. Ezt pedig végképp nem szeretném. Inkább mondjam ki rövid időn belül ha nem megy, minthogy nyaggassam magam, közben hitegessem a céget, további kárt okozva.
Persze az lenne a jobb, ha menne. Nincs végtelen pénztartalék és nekem is jobb lenne, ha szép lassan visszasodródnék a munkába.
Meg is kértem Papát, hogy inkább ne jöjjön holnap vendégségbe, mert szeretnék a dolgomra koncentrálni. Szerintem ez nem köcsögség, egyszerűen így helyes. Az lenne gonosz, ha hagynám, hogy feljöjjön, majd nem foglalkoznék vele.

Ma és tegnap is sokat sétáltunk Csirkével. Mindkét nap itt volt velem. Tegnap kicsit többet, ma kicsit kevesebbet. Amikor sétálunk, mindig a kórház legkülső útja mentén sétálunk körbe. Ez egy szakaszon szinte a kerítés mellett halad, úgy hogy a kerítés túloldalán egy elég nagy ovi van. Sajnos a kerítés magas, zárt betonvas, nem lehet átlátni rajta. Amióta kitavaszodott, az ovisok szinte mindig kint vannak az udvaron és játszanak. A labdák pattognak, néha a kerítésen túl is. Mostanában ha sétálunk, mindig nézem a labdákat ezen a szakaszon. Az egyik alkalommal négy labdát dobtam vissza. Van nekik pöttyös és sima, gumi és bőr, mindenféle korú és állapotú labdájuk.
Egyik alkalommal amikor visszadobtam a labdát, nagy sikoltozás és öröm hangjai jöttek át, majd egy kisfiú (az óvónéni kérésére) meg is köszönte, hogy átdobtam a labdát. :-) Hej de könnyű néha örömet okozni... Jó volt örömet okozni. :-)
A napi sétának megvan az az előnye, hogy mostanra már nem fáraszt el annyira a körözés a házak között. Bár ma igen meleg volt és akkor azért leizzad az ember, de összességében egyre könnyebben mennek a körök.

A sejtek számának gyarapodásával párhuzamosan a legtöbb fájdalom is gyógyul. A szám már nem sebes és az utóbbi két napban már nem is száraz. Végre újraindult a nyáltermelésem.
A torkom még ugyan fáj, de messze nem annyira, mint eddig. A fülem is érzékeny még, de itt is egyértelmű a javulás. Egyedül az aranyeremnek nem tett még jót a több vér, még sajnos gyógyulgat.

Szóval nagyjából és teljesen jól érzem magam.
Ülni még mindig nem tudok, ez is nehezíti a munkába állást.