Újra itthon

2012-06-19 Kedd

Meg kell vallanom, hogy bár az utóbbi időben többször próbálkoztam nektek blogírással, áttörést nem sikerült elérnem. Nagyon függ a programok alakulásától, hogy mikor jutok gépközelbe. Másrészt pedig nyár lévén a kölykök sincsenek olyan szigorúan tartva, ezért szinte ugyanakkor kelnek és fekszenek, mint mi.

Kölykök? Igen, kedves olvasó itthon vagyok.

Még pénteken hazakerültem. Persze ez is eltartott egy ideig, mert sajnos a saját doktornőm nélküli döntési mechanizmusok iszonyat bürokratikusak és lassúak. De azért péntek délután 3-ra sikerült elérni, hogy hazaengedjenek. Ebben az is segített, hogy megint jó vérképem lett.
Siettünk is haza, mert ott szerettem volna lenni, amikor Macó és az ő osztálya táncol a sokadalmon. Macó ugyanis jár néptáncra és fellépett az ő csoportja is. Én vezettem hazafelé és szerencsére időben haza is értünk.
Ott aztán újra láthattam a csipet-csapatot, annak minden eleven tagjával együtt.

Szombaton már nem is tudom mit csináltunk. Ja, de. Csirke segítségével sikerült rekonstruálni az eseményeket. Szóval az utóbbi időben Balu már igen komolyan lobbizott (azaz az Anyját az őrületbe kergette), azért, hogy a medence végre felállításra kerüljön. Ennek megfelelően a visszajövetelem utáni első napnak nem lehetett más célja, mint a kerti fémvázas medence felállítása. Ezzel is küzdöttem a nap első felében. No nem mintha olyan bonyolult dolog lenne, de a fiaim már részben elkezdték összerakni a vázat, csak a medencevásznat hagyták ki belőle, így aztán az összeépítés első lépéseként visszabontottuk az általuk összerakott szerkezetet.
Ekkor még úgy gondoltam, hogy ugyan én nem is fogok fürödni, de legalább a fiaim kipancsolhatják majd magukat ebben a kis kék paradicsomban.

Aztán Balu szülinapra ment az osztálytársához, én meg itthon tébláboltam, amikor megérkeztek a németek. Björn, Eva és Till egy német család Lipcséből. Till kb. 2,5 éves lehet, egy kicsit kisebb Zétinél.
Felemás érzéseink voltak velük szemben. Egyrészt Till tényleg elragadó volt, igazi önálló nagyfiú, korához képest. Mondjuk ezen igazán semmi meglepő nincs, lévén, hogy a szülei nem vitték túlzásba vele kapcsolatban az aggódást. Nem azt mondom, törődni törődtek vele. Mindig tiszta és rendes ruhában volt, szerették, etették és fektették. De hogy megérkeznek valahova és fél óra ismeretség után otthagyják a gyereküket 2 órára, mert be kell vásárolniuk? Ez azért szokatlan. Nálunk persze jól elvolt a kis vasgyúró. Imádta Zéti játékait és a sok fiút. Emlékezetes pillanat, amikor vízbe tettem a kissrácot és valahogy bekeveredett a medence közepére, majd elesett és egy pillanatra levegő után kapálódzott a vízben (úszni még persze nem tud). A szülei írd és mond meg sem mozdultak. Pedig látták. Én ugrottam és ugrasztottam Bendzsit, aki aztán lábra állította megint. Meglepő volt a nyugalmuk.
Lehet, hogy ez tök természetes odafent Németországban, és csak mi lihegjük túl ezt a gyerekkérdést, de hihetetlen önállóságra van szoktatva a gyerek.
Itt voltak egész vasárnap délutánig, mert Björn eléggé elfáradt előző nap a kánikulában való bringázástól és mindenképp meg akarta úszni az újabb napot. Először vonatban, később már hajóban is gondolkoztak, de amint szép lassan kiderítettük nem maradt más választás, mint a bringa, ha estére Esztergomba akartak érni. Végül délután nagy nehezen útra keltek. Biztosan megint nehéz útjuk volt, mert amikor indultak, még tombolt a hőség, és mostanában még este nyolckor sem jön enyhülés.

Tegnap reggel okmányirodában voltam, még mindig Piroscsík hátsó rendszemtábláját próbáljuk pótolni. Most már szerencsére van rendszámtáblám és - hála Papának a segítségért - már fel is van szerelve. Ugyanis a régi rendszámtartó keretet is le kellet cserélni, az ugyanis eltörött. De a csavarok, amik azt tartották, már nagyon beragadtak a helyükre és csak flexszel meg fúróval tudtuk végül kibányászni őket. Végül is mostanra már helyén van a tábla és öröm és boldogság tölti el szívemet, hogy túl vagyunk ezen.
Pontosabban csak töltené, mert a magyar bürokrácia csavart még egyet a sztorin. Sajnos azt a matricát, ami a zöld kártya érvényességét jelzi, nem tudják pótolni az okmányirodában. Azért még majd el kell menni Tatabányára, mert azt csak a közlekedési hatóság pótolja.

Egy kis szemelvény Zéti és Anyuka beszélgetéséből. Miközben írom a blogot, beszélgettek a vacsoráról:
Anyuka: Gyere egyél egy kis káposztát!
Zéti: Nem kérek
Anyuka: Hát semmi sem jó neked?
Zéti: De, a husi jó, meg a kecsap!
:-)

Egyébiránt ma voltam dokinéninél ambulancián. Egyrészt a jó hír az, hogy most két hétig békén hagy, legközelebb csak harmadikán kell megjelenjek. A rossz hír viszont, hogy ő is nagyon ellenséges volt azzal kapcsolatban, hogy a következő kezelésem első felét ambulánsan kapjam. Bár ő is nyitva hagyta a kérdést, de tekintve, hogy korábban Dolgos főorvos is hasonlóan reagált, úgy tűnik nem sok esélyem van. Pedig de jó lenne még két hetet itthon tölteni!

A vakáció ellenére, vagyis épp azért, minden nap tanulok a kölykökkel. Nem sokat. Egy pár mondatot kell írniuk és néhány feladatot megoldaniuk. Az egész nem lenne több fél óránál. Csakhogy Balu csinál belőle másfél órát, mert előtte és közben folyamatosan nyavalyog. Hogy miért kell neki többet írnia, mint Bendzsinek? Miért kell egyátalán feladatot oldani?
Hát azért, mert a tanító néni kérte, hogy gyakoroljuk az írást. Balunak pedig matekból is gyakorolnia kell, természetesen a szorzótáblát. Persze ezt nyáron nem akarjuk túlzásba vinni. Ha elutazunk, úgysem ez lesz a fókuszban. De most hogy itthon vagyunk és van szabad kapacitás, most van idő erre. Meg most még talán könnyebben rá is vehetők a dologra, hogy még benne vannak az iskolai élmények a fejükben. A nyár végén már úgyis teljesen más lesz a fókuszban..
Bendzsi egyébként dicséretet érdemel, mert ő nem nyavalyog, hanem szívesen és szorgalmasan oldja a feladatokat. Hibázni hibázik, főleg írás közben, de legalább nem nyavalyog, hanem egy szükséges feladatnak tekinti, amin át kell esni, ahhoz hogy az ember kinn pancsolhasson a medencében.

Más egyelőre nincs. Keresek még képeket, hogy lássátok milyen itthon.

Ez a kép pár napja készült Zéti évzáró tornabemutatóján. Ő is csinálja, mint a nagyok! :-)

A háttérben Björn és Eva Anyukával, Till itt elől áll Balu mellett.

Már olyan meleg a víz, hogy Anyuka is pancsolt egy kicsit.

Közben egyébként nagyban tervezem a jövő heti kempingezést. Kaposvár - Pécs környékén gondolkozunk eltölteni egy hetet. Sok látnivaló van arrafelé is. Ha esetleg van tapasztalatotok ezen a környéken, vagy valami látnivalóra hívnátok fel a figyelmet, amit ne hagyjunk ki, kommenteljetek!