Újra idebent

2012-07-03 Kedd

Vége a nyári szünetemnek és most egy újabb, jó pár hetes kezelési időszak következik. Az előzetes tervek szerint itt 28 napon keresztül kapok különböző erősségű szereket, és utána kell még felgyógyulnom, szóval kb. másfél hónapot most idebent fogok tölteni. Olyan jó volt otthon és most annyi mindennel fel vagyok töltődve, hogy ezeket a számokat most könnyű szívvel írom le, de ennél sokkal nehezebb lesz ténylegesen végigcsinálni. Az utóbbi időben jellemzően 3-4 hét kórházi kezelést követett 2 hét szabadság, ez most kicsit felborul.
Ez a kezelés most azért hosszabb időtartamú, mert most két ciklust adnak be, a reindukció 1-2-t, úgy hogy köztük nem tartunk szünetet.

A régi szobámba, a 105-ösbe kerültem. Ez a rendelkezésre álló szobák közül az egyik legjobb, persze sokkal szívesebben választanám inkább az otthoni hálót tartózkodásra, bár ott nincs légkondi. :-)

Már beültették a kanült, de nagyon kínkeservesen ment. Mekk Elek (a valós nevet inkább nem közlöm, de  ő a Sipos doktornő mellett tanuló doktortanonc) végezte a szúrást, mert Bátai doktor nem volt elérhető. Vagyis inkább, mert nem is fordultak Bátai doktorhoz segítségért. Én ugyan kértem, hogy Bátai szúrjon meg inkább, de végül Mekk Elek nagykorú kezdte meg a mellkasom feltárását.
Én nem állítom, hogy a kanül beszúrás egyszerű dolog volna. Tudom és látom, hogy nagy gyakorlatot igénylő tevékenység, hogy flottul menjen és a beteg számára minél inkább fájdalommentesen menjen végbe. Bátai doktor gondolom éveken át tanulta és gyakorolta, míg olyan szintre jutott a művelésében, hogy bármikor szívesen veszem, ha ő végi a beavatkozást.
Mekk Elek viszont még csak tanulja a szakmát és én nem nagyon veszem jó néven, ha rajtam gyakorol. Dióhéjban csak a negyedik próbálkozás volt sikeres. Előtte volt 2 önálló próbálkozása és még egy a saját doktornőm segédletével. Végül a negyedik körben sikerült eltalálni szegény vénát. Most van a mellkasomon legalább 3 darab, 2-3 cm mély szúrás, amire nem lett volna szükség és felesleges fájdalmat okozott. Bár érzéstelenítette a területet, és maga a szúrás nem is volt vészes, de amikor mozgatta, meg átforgatta a tűt a vénát keresve, igen csak fájdalmas dolgokat művelt.
Közben pedig látszik szegényen, hogy ő is ideges. A végén szaporán törölgette a homlokát és hevesen lihegett. Én megértem, ő is stresszeli szegény beteg miatt magát, de most a beteg szerepét játszottam az asztalon, és nagyon nem vagyok hálás azért, amit művelt velem.
Na ennyit erről, túl sok szót nem érdemes fecsérelni rá. Lényeg az, hogy negyedszerre sikerült a dolog és a röntgen szerint is jó helyen van a kanül, holnap kezdődhet a kezelés.

Egyébként a két hét szabim első, nagyobbik részében egyszerűen csak otthon voltunk. Ez is nagy élmény volt, a mindennapi tanulás a gyerekekkel is az elején nehéz volt, de aztán hamar beállt és kifejezetten jó volt velük együtt dolgozni. Ez időszak alatt felállítottuk a medencét, esténként meccset néztünk a tévében, dinnyét ettünk pocakszakadásig. Voltunk kajakozni tanulni a tóparton, ahol csak a két nagy tanul valamit, Zétike pedig nagyokat pancsol. Zéti oda van a kislányokért, nagy a szája, nyitott és érdeklődő is. Kár hogy olyan nagyon makacs, önfejő, akaratos és követelődző! Tiszta anyja! :-)
Na mindegy, szóval kajakoztunk is, meg persze még sokat fagyiztunk is jártunkban-keltünkben. Jó volt otthon lenni.
A második hét szerdáján (azaz múlt szerdán) aztán nyakunkba vettük a csigaházat, és elmentünk kempingezni Orfűre. A kempingezés, sátrazás Zéti elementáris vágya volt már tél óta, szinte folyamatosan és visszatérő módon nyaggatott minket, hogy: Mikor megyük sátrazni? Hát persze, hogy a válasz az volt, hogy majd ha már elég meleg lesz. No a meleg eljött, mi pedig elindultunk a 35 fokban légkondi nélkül Orfűre. Apropó, hogy szavamat nem felejtsem, Orfűnek, mint célpontnak a kiválasztása is külön sztori. Történt ugyanis, hogy Csirke valamilyen módon belépési kedvezményt kapott a Vidraparkba, ami az ország egy általunk még kevésbé látott-látogatott részére esik, a dél-Dunántúlra. Én azt a feladatot kaptam, hogy otthonlétem alatt találjam ki és szervezzem meg az utazást úgy, hogy közben meglátogathassuk a Vidraparkot is. Addig-addig kombináltam és szerveztem (nagyatádi szállás, de ott nincsenek látnivalók. Kaposvári szállás, de ott is kevés a látnivaló, aztán szigetvár tűnt jónak, mert onnan több célpont is elérhető autóval...), míg végül eljutottam az orfűi panoráma kempinghez, és megragadott a sok látnivaló és látogatni való Orfűn és Pécsett.
Mondanom se kell, ez már olyan messze van a Vidraparktól, hogy végül nem vállaltuk a másfél órás utat a hőségben néhány vízi-rágcsáló megtekintésére, ezért aztán a Vidraparkból nem láttunk semmit. Node sebaj, láttunk mást, és az szép volt.
Szép volt az tény, de igen rövid volt. Csirke is addig-addig kombinálta a programokat és elfoglaltságokat, míg végül csak öt nap jutott a kirándulásra (szerdától vasárnapig). Ez viszont igen kevés, tekintve, hogy a sátorállítás és sátorbontás időigényessége miatt a szerda és a vasárnap inkább csak az utazásról szólt. Nettó 3 nap maradt a környék felfedezésére. Ez persze igen kevés, mert három nap még Orfú látnivalóira is kevés lett volna, nem hogy így Péccsel kombinálva.
Végül persze igen jó éreztük magunkat és szerintem mindent kihoztunk az ott töltött időből. A kölykök is nagyon élvezték. Szeretnék majd kempingezni menni az augusztusi szabim alatt is, bár ez ellentmondásban van azzal, hogy akkor meg inkább a Balcsin akarunk lenni (ahol van egy közös, családi nyaraló), de majd kitaláljuk hogy is legyen.
Szóval kedden, megérkezés után sátrat állítottunk a panoráma kempingben. Na ezt a helyet inkább kerüljétek el, ha egy mód van rá. Ez is jelzi, hogy mennyire félrevezető tud lenni egy rendesen megszerkesztett weboldal egy cég szolgáltatásait illetően. Ugyanis abban a hitben választottam a helyet, hogy egy ilyen nagy fesztivált, mint a Fishing on Orfű (zenés fesztivál, a Sziget kicsiben), csak egy jól szervezett és nagy kempingben lehet megrendezni. Tévedtem. Most már tudom, hogy ezt a fesztivált egy nagy, de erősen lepukkant infrastruktúrával bíró kempingben szervezik, ahol már nem tudnak sok kárt tenni a srácok, ha egy kicsit többet isznak a kelleténél. Maga a kemping elhelyezkedése és mérete ideális, nagyon jó táborhelyet találtunk magunknak, a kemping egyetlen játszóterének közelében. A játszótér is némi felújítást igényelne, de az szót sem érdemel. Az igazán fájdalmas a vizesblokkok állapota volt. Komolyan mondom itt az ötvenes évek óta nem végeztek komolyabb felújítást. A vécék ótvarul néznek ki, a fürdőkben csak egy csap van, nem szabályozható a hőmérséklet, ami a karbantartó kénye-kedve szerint az egyik nap azt jelentette, hogy megfagytunk fürdés közben, másnap pedig azt, hogy lefőzte a bőrünket a víz. Katasztrófa. De még ezt is el lehetne viselni, ha nem lenne minden undorítóan koszos. Az ott létünk alatt talán egyszer sem takarítottak, napokig bűzölögtek az eldugult vécék. És még sorolhatnám azt a sok negatív élményt, ami ott ért minket. Sebaj, Orfű kárpótolt minket mindezért, de az biztos, hogy nagy ívben fogjuk kerülni ezt a kempinget a jövőben és nektek is javaslom, hogy tegyetek így.
Az ott gyűjtött élmények a vizesblokkoktól eltekintve nagyon jó voltak. Első nap délutánján meglátogattuk az abaligeti cseppkőbarlangot és ládáztunk is egyet. Nagyon szép és érdekes volt a barlang, bár én utálok hajlongani, de szerintem megérte az árát, külön köszönet jár a hölgynek, aki körbevezetett bennünket és mindent szépen elmagyarázott, bemutatott. A barlang melletti denevérmúzeum egyáltalán nem volt nagy szám, egy tradicionális múzeumi kiállításról van szó, ami igazán nem kötötte le a gyermekeket.
Másnap az orfűi malommúzeumot látogattuk meg, ahol láthattunk egy működőképes szárazmalmot és egy vízimalmot is. Nagyon érdekes volt, a gyerekek nagyon élvezték. Azután ismét kirándultunk az erdőben, felkerestük a közeli vízfő forrást, majd pedig megint ládát hajkurásztunk. Délután belátogattunk Pécsre, ott is a zsolnai kulturális negyedbe mentünk. Egy planetáriumi előadást akartunk megnézni, de akkor arról már lemaradtunk, ettől függetlenül nem bántuk a dolgot, mert a negyed cukros boltjában élőben láthattuk, hogy készítenek cukorszirupból ízesítő és színező alkalmazásával finom cukorkákat és hogyan lesz eper forma a cukorka közepén, hogy dolgozza össze a cukrosbácsi (most itt pozitív értelemben) a színes és félig folyékony cukortömböket formára. Ezt is nagyon élveztük mindannyian, nem kevésbé az ott vásárolt cukrokat is.
Másnap délelőtt az orfűi kemencés udvart néztük meg, ahol a nénik isteni finom péksüteményeket készítettek a kemencében ott az orrunk előtt. Vásárolhattunk is belőle és meg is töltöttük a pocakunkat mindenféle finomsággal, fokhagymás csavart rúddal, medvehagymás pogácsával, almás-szilvás lepénnyel, házi kakaós csigával és még sorolhatnám. Nagyon-nagyon finom volt minden. Érdemes a kemencés udvart máskor is megnézni, mert van mit látni, de akkor érdemes igazán menni, amikor hátul a pajtában sütnek a nénik. Nagyon-nagyon finom volt minden, az embert elkezdte tényleg foglalkoztatni a gondolat, hogy kéne otthonra is egy ilyen jó kis kemence egy pajtával együtt és akkor ott sütögethetnénk időnként mi is. Szóval ezt a helyet ne hagyjátok ki.
Aztán délután kirándultunk egy nagyot, 3 ládát is levadásztunk sorban. Kicsit véresre sikerült a muri, mert az egyik jelzett ösvényt benőtte a bozót és véresre szaggatták a cserjék a lábunkat, ahogy átkeltünk rajtuk. Aztán meg Balu lábát csípte meg valami. Ezektől, és persze a rettentő hőségtől eltekintve nagyot jót kirándultunk aznap délután.
Szombaton már megint Pécsett voltunk, megnéztük a kisvasutat, az állatkertet, majd a belvárosban ebédeltünk. Ezután kisétáltunk újra a Zsolnay negyedbe (40 fokban), majd itt visszahűltünk a planetáriumi előadást hallgatva és jókat kacagtunk a bábszínházi előadáson. Este még visszacaplattunk a belvárosba és felkerestünk pár ládát. Nagyon rohanós és forró nap volt, csak későn és teljesen kifulladva értünk haza. Az maradt meg bennünk, hogy Pécs megér majd még egy kirándulást, akkor már majd másik szállásról. Nagyon sok szép dolog épült itt az elmúlt években és nagyon érdekes város lett belőle.
Vasárnap aztán már sátorbontás, még egy kis csemegézés a kemencés udvarban, majd uzsgyi haza, ahol dinnyét zabáltunk roskadásig és élveztük a hüsit a házban. Behemaci nagyon jó autó, végig zokszó nélkül hurcolta a családot és a rengeteg cókmókot. Ez a kirándulás nem jöhetett volna létre nélküle.

Szóval isteni volt Orfűn és szívünk szerint még maradtunk volna és biztos hogy vissza is fogunk menni valamikor a jövőben, hiszen még rengeteg a látnivaló.

Ami miatt vissza kellett jönnünk, az egy hónapokkal ezelőtt lefoglalt időpont volt Dr. Vargha Zoltánhoz, a Vargha metodika kitalálójához egy állapotfelmérésre. Nem titkolt elvárásunk az volt a találkozóval szemben, hogy itt egy valós alternatívát találhatunk a kórházi kezeléssel szemben. De erről majd inkább már a holnapi blogban írok, hogy ott is legyen téma és hogy én is meg tudjak vacsorázni.
Már 2 órája csak a blogot írom, igen időigényes ez a tevékenység.