Itt-ott

2012-07-19 Csütörtök

Már jó ideje nem írtam nektek és komolyan szégyellem magam miatta.
Persze van kézhez álló mentegetőzésem is: cikáztam.


Cikáztam bizony, az elmúlt napokban Tata és Budapest között ingáztam. Néha itt ébredtem, néha ott. A tatai barátok számára már biztos elveszítettem a szavam hitelét, mert egyik nap arról sírtam, hogy most egy hónapig szobafogságban leszek a kórházban, két nappal később meg találkozunk az utcán...
Persze nem bánom, mert ha napokkal is, de meghosszabbíthattam azt az időszakot, amit a családommal töltök. Talán emlékeztek, hogy az aktuális ciklus (reindukció) első felében a sejtszámok még nem rombolódnak olyan gyorsan, ezért - persze az aktuális sejtszámok függvényében - de némi szabadság már korábban is megengedhetőnek tűnt. Ez váltottam most aprópénzre.
A közeljövő megint kicsit beláthatatlan. Legnagyobb fiam hétfőn ünnepli kilencedik szülinapját (ez már gáz, én még nem érzem olyan öregnek magam, hogy kilencéves fiam legyen!). Ebben az évben csak halk, családi ünnepet tartunk, ezért az időpont sincs még teljesen fixálva. Nagyon szeretnék otthon lenni a hétvégén, hogy megejthessük a murit. De jó lenne...

Az előjelek már nem annyira bíztatóak, mint korábban. Az ízérzékelésem már pár napja nincs rendben, a szám már kezd fájni és folyamatos ápolást igényel. Féltem a torkomat is, nem szeretném megismételni a legutóbbi ciklus "élményeit". Amikor kedden hazaengedtek, esőben voltak a vérlemezkéim, kérdés hova jutottak azóta.

Szóval epekedve várom én is az újabb vérkép-eredményt, hogy lássam van-e esélyem.
De ha nincs, akkor sem vagyunk elkeseredve, lelkileg bőven volt időm rákészülni erre a hosszabb bent létre.

Otthon nagyon jó volt. Megtanultam háromszoros erőbedobással élni! Ha az ember tudja, hogy egy napja van a családjával és aztán elvágták, próbál mindent - de mindent - kihozni abból a napból. Másnap majd ráérek szédülni és aludni és küszködni az ágyban. Ma élnem kell, ma élveznem kell a nyarat, a szabadságot és a családomat!

Már azzal az igénnyel mentem haza, hogy le akarom szedni az őszibarackot és el akarjuk tenni befőttnek. Kicsit már túlért a kisfa gyümölcse, ezért nem is volt olyan könnyű feladat. 

Tartósítószer nélkül, cukros szirupban felfőzve tettük el Csirkével a barackokat. A héját, ha nagyon akartam volna, le tudtam volna szedni, de annyira töredezett ez érett gyümölcs e művelet közben, hogy inkább rajta hagytam. Így is jó fél nap volt a barackok megpucolása és eltevése.
Szép adag lett belőle, 6-7 kilót tettünk el kooperációban Csirkével. Enyém volt a pucolás, az övé az edény fertőtlenítés, töltés, főzés, dunsztolás.
Közben a kölykök oly rendesek voltak és békén hagytak minket dolgozni. Zenét hallgathattunk és beszélgettünk munka közben, nem kellett a zsivalygást hallgatni. A csipet-csapat ugyanis felment a tetőtérbe legózni. Ez alapvetően Bendzsinek fekszik legjobban, de mivel ők csapatban játszanak, Bendzsi is csak akkor jut legó közelébe, ha a többieknek is van kedve. Most volt. Balázs rendőr-börtön komplexumot épített, Zéti pedig autókat és mindenféle járműveket készített. Mindenki művére nagyon büszkék voltunk és meg is lettek dicsérve.
Persze rendszeresen összekapnak, mert ez szinte része az életüknek, de azért egész jól elvoltak délelőtt. Kinyittottam nekik a tetőablakokat és időnként felmentem kicsit segíteni rendet rakni, meg elsimítani az idegszálakat. Zéti a legveszélyesebb, mert simán kihasználja és visszaél azzal, hogy ha sír, akkor az anyja nem tud ellenállni. Ezért ha felmentem és Zéti sírt, legtöbbször kismacskát teremtettem le. És be is jött. Utólag kiderült, hogy ha volt egy kis zsörtölődés köztük, Zéti elkezdett szirénázva sírni (különösebb ok nélkül), hogy jöjjön az anyja és mentse meg. Még nem ismerte fel, hogy aki mindig farkast kiált, pont akkor nem fog segítséget kapni, amikor jön a farkas.

Még a befőzést megelőzően, reggel korán keltem és voltam egy tó-körre sétálni Papával. Szokás szerint jót beszélgettünk, kinyúújtoztattam a lábaimat és átmozgattam magam. Nagyon jót tesz az emberrel a rendszeres testmozgás, ne hagyjátok ki az életetekből! Ez az egyik legfontosabb dolog, amin változtatni akarok akkor, amikor az új életemet majd kialakítom.
A legutóbb a gyerekek iskolába-érésének megszervezése körül kialakult bonyodalmak miatt mondtam le a dologról, majd - talán legfőképp lustaságból - nem szoktam vissza. Ez hiba. Mégpedig komoly hiba. Kell az ember szervezetének a napi rendszeres mozgás.
Az idősebbeknek, a nyugdíjkor előtt-mögött állóknak pedig szinte kötelező! Tele van az internet intelmekkel és tanácsokkal, hogy testi és nem utolsó sorban szellemi frissességedet cska a rendszeres testmozgással őrizheted meg. Márpedig ha minél teljesebb életet akarsz élni minél tovább, mozognod kell. Küzd le a benned lévő ellenállást, lépj túl a fájdalmaidon és csináld!
Látom, hogy Papa és Mama is megküzd ezzel szinte folyamatosan, drukkolok a harcukhoz.

Szóval a sétáról visszatérve kicsit bevásároltam, vettem kenyeret, tejet, húst az ebédhez. Normális hétköznapi művelet, tudom, de nekem mégis jól esett betérni a boltokba, beszélgetni az eladókkal. Tetszik a tatai Rákóczi utcai kis boltok hangulata, jellege. Sokkal inkább, mint a Tescós megabevásárlások világa, ahol a fényezett kövön tologatod szekeredet és a rengeteg termék között bolyongva próbálsz bevásárolni. Ha rosszul választod meg az időpontot, akkor még kerülgetheted is az embereket.

Reggelire lecsót készítettem. Még korábban olvastam egy cikket a lecsókészítésről és eszembe jutottak azok a gyerekkorom-beli édes pillanatok, amikor Papa lecsót készített reggelire. És én az ágyamból kitámolyogva leültem a frissen gőzölgő tányér fölé, szívtam magamba a paprika és a paradicsom illatát és faltam, csak faltam... Szépen megszépíti az idő ezeket a dolgokat az egyszer biztos. De tényleg hiányzott már a lecsó, és ki is akartam magam próbálni, hogy tudok-e csinálni magamnak. Lényegében minden hozzávaló meg volt hozzá otthon, az is csak az utolsó percben derült ki, hogy a tojás hiányzik. De szerencsére csak két percbe került kiugrani a sarokra egy doboz tojásért, így az is megvolt idővel.

Leírom magamnak, hogy hogyan csináltam a lecsót. Egyrészt azért, mert lukas a fejem és el fogom felejteni, másrészt pedig, hogy lássátok és szóljatok, hogy mit tesztek bele, mivel bolondítjátok még.
Szóval első lépésként felkockáztam egy kis füstölt szalonnát. Két hosszabb csíkot vágtam. Olyan szalonnánk volt otthon, ami kicsi húsos is, és nagyon jó ízt adott neki a végén, amikor ettem a lecsót és időről-időre beleakadtam egy szépen átsült szalonnába. A szalonnát lassú tűzön melengettem, hogy szép lassan zsírt eresszen, de ne égjen, na prökölődjön meg. Amikor már szépen átsült, a szalonna zsíros részei összehúzódnak és kis zsírtócsákban sülnek már a szalonnadarabkák, na akkor tettem bele a felszeletelt hagymát és a paprikát. A paprikát Papa javaslatára, nem hosszában vágtam, hanem kicsumáztam és karikákra vágtam. Amikor rátettem ez a forró zsírra, már lehetett érezni az ellenállhatatlan lecsóillatot, a lassan sülő paprika illatát. Tovább folytatódott a lassú tűzön sülés-párolgás, míg a paprika és a hagyma is szépen átsült, levet eresztett. No nem annyira, hogy teljesen átsülve kiszáradtak volna, még akkor amikor szinte félkészek, lédúsak ínycsiklandozóak, na ekkor került rá a paradicsom és némi fokhagyma. A paradicsom persze előtte fel lett szelve és a fogkhagyma is préselve került a tetejére csak egy kis bolondításként. A következő illatélmény ekkor szabadult fel, amikor a paradicsom is párologtatni kezdte nedveit a tűzön. Majd még egy kis lassú érlelés, de nem kiszárítani, csak lassan sülni-főzni hagyni, kevergetni kell. És ekkor már jöhet a felvert tojás a tetejére. Pár kavargatás és kész is a csoda.
Ki hogyan szereti. Nekem így az igazi, ha kicsit leve is van, de azért minden meg van benne lassan főzve. Tettem persze még rá sót és így fogyasztottam. sajnos a kölykök nem szálltak be a dologba, nekik nem készített még az Apukájuk ilyesmit korábban. :-)
De kiültem a teraszra, és ettem a finom lecsómat friss lipótis kenyérrel és élveztem az ízeket. Egészen megjött az étvágyam megint erre a fejedelmi nyári reggelire.

Ez itt az elkészült mű, már fogyasztás közben.
A jó sok pirula kötelező ízfokozókat tartalmaz leukémiásoknak.

Látszik azért a leírásból, hogy nem gyakran főzök, mert a legtöbb recept csak tőszavakban írja le a hogyant és mindig ki kell tökölni, hogy mire is gondolhatott valójában a szerző.

Ez pedig itt Macó, amint kenyeret vág a reggelihez. Kilenc éves lesz hamarosan!
(Kéretik nem észrevenni, hogy a kép csak megrendezett, ami abból is látszik, hogy a késnek a recézett éle van felfelé. :-)

Szóval a jó kis reggeli után jött a barackpucolás, ami eltartott kora délutánig. Közben Csirke készített ebédet, ami Csirkemell volt paradicsommal a tetején és ráolvasztott sajttal. Ezt is finom lipótis kenyérrel és majonézzel pusztítottuk el. Igazán jókat ettünk tegnap, mondhatom.


A délután aztán aludtunk egy nagyot Baluval és Zétivel. Bendzsinek pont alvásidőben kellett mennie lábtornára így ő kihagyta az alvást. Lábtornára azért kell járjon, mert erősen szupinál a lába és nagyon rossza a tartása. Kedden voltak Győrben Csirkéék és akkor eljutottak egy Salus cipőboltba. Itt - mik vannak még - szakképzett, hozzáértő eladóval találkoztak, aki sokat segített, megvizsgálta a gyerekek járását és tartását. Ős is megerősített minket abban, amit már az ortopéd szakorvos is mondott, hogy Bendzsinek a jó cipő felett már egyértelműen tornára is szüksége van. Sajnos nekem is igen rossz a lábtartásom és ebből fakadóan fájhatnak a térdeim és a gerincem is. Szóval erre vigyázni kell. Találtunk is Tatán egy lehetőséget, ahol direkt lábtornát tartanak csoportosan kisdiákoknak. Ide mentek el tegnap délután Csirkéék és fognak is járni. A jó járás elsajátítása és gyakorlása egyébként szerintem szinte folyamatos feladat lesz Bendzsinek, de nem árt ha jár pár hónapig és segítenek neki helyretenni a tartását.


Alvás után locsolgattunk kicsit a kertben, játszottunk is, meg aztán elindultunk bringázni egyet a tó körül. A bringázásból nem lett semmi, mert engem hajtott a felfedezés, a csavargás vágya, ezért nem a standard úton mentünk. Kikeveredtünk a csillagvizsgálóhoz, ahol találtunk embereket. Mint megtudtuk péntek este lesz lehetőség eget vizsgálni, akkor visszamegyünk még, de meginvitáltak minket íjászkodni is ha már ott voltunk. Nagyon kedvesek voltak. Balu és Bendzsi is íjászkodhatott kicsit. Votl ott egy srác/hapsi, aki szépen megmutatta nekik a helyes testtartást és a mozdulatokat és lőhettek is párat. Szép volt, sütött a nap, jót beszélgettünk. Jól esett az egész, megvolt a hangulata. Kell figyellemmel és nem utolsó sorban fegyelemmel lassan lehetne otthon is íjászkodni, nagyon felkeltette az érdeklődésemet a lehetőség. Fel is merült bennem, hogy esetleg Balu íjat kaphatna szülinapjára, de ezt nem sokkal később Csirke vétózta, jogosan. Amiből ugyanis otthon nálunk hiány van, az a fegyelem. A gyerekek még gyakran nem érzik saját felelősségüket az egymással való játékban, vagy akár a cuccaik kezelésében.
Pedig igazán jól esett íjászkodni. Főleg, mivel én is lőhettem párat. És ahogy az ember érzi az íj feszülését, hallja, ahogy elszáll a vessző és becsapódik, az valami nagyon jó érzés. Férfias, erőt adó érzés. LEhet, hogy én is akarok íjászkodni?

Ezután lementünk a tópartra fagyizni, majd teszkóztunk. Mert enélkül nem élet az élet. Be kellett vásároljak mára, hogy ha mégis itt ragadnék hétvégére, legyen mit ennem.
Viszont ha már ott voltunk, megnéztem a ponttal vehető táskák kínálatát és megtetszett az egyik hátizsák. Könnyű, sok zsebbel, van hely laptopnak is. 5 eFt. Szerintem megéri. Bár ekkor már nem mentünk vissza érte, ha tudom elmegyek és veszek majd egyet.
A hátizsák nélunk fogyóeszköz. Végülis minden táska fogyóeszköz. 2-3 évente szétesnek szétkopnak. Kivétel ez alól a mostani laptop hátizsákom, az már közel tíz éve szolgál, felér a nevéhez (Samsonite). De mostanában kevesebbszer van szükség ekkora eszközre, kényelmetlen egy komoly táskát cipelni magammal a kórházba, ha csak a laptopot, meg egy könyvet viszek.

Na hát remélem örömmel olvastátok a mai bejegyzést, nekem öröm volt, hogy írhattam nektek és újra átélhettem a tegnapi napot Veletek.


Néhány kép a mostani valómról. Már jön a hajam!