Oldalak

2012. március 29., csütörtök

Itthon

2012-03-29 Csütörtök

Sziasztok, elnézést kérek, hogy napok óta nem írtam. Igazából sok mindent csinálunk, ügyintézünk, boltozunk vagy éppen kertészkedünk. Ezekkel teljesen lekötöm magam és nem marad idő a blogra.

Kedden hivatalos voltam a doktornőhöz kontrollra. Szerencsére mindent a legnagyobb rendben talált, a fehérvérsejtjeim tartják a jó szintjüket, a vérlemezkék gyűlnek és a vörösvérsejtek is enyhén javultak, de ott még lenne hova erősödni. A lényeg az, hogy minden rendben.
Kivették a kanülömet is, lévén, hogy már 2 hónapja bent van és most 2 hétig biztos nem lesz használva, nagyon esélyes, hogy bedugul. Megérett a cserére. Legalább most nem kell kanüllel élnem. Ha begyógyulnak az utána maradt sebek, még talán úszni is lesz lehetőségem jövő héten.

Erről szólt nekem a kedd délelőtt. Csirke eközben heroikus küzdelmet folytatott három fiával, próbált nekik nadrágot vásárolni. Mondnom se kell, totál idegesen érkeztek vissza hozzám, egymást ették. Nem egy leányálom három, a hiúságot nem ismerő csemetével ruhákat válogatni.

Délután a lelki nyugalmunk visszaszerzésével foglalatoskodtunk, név szerint kertészkedtünk. Igazi kellemes tevékenységet végeztünk, vetettünk, dugványoztunk (hagymát) és persze locsolkodtunk.

Szerdán bringáztam újra! Elvittük szervizbe a telefont. Remélhetőleg egy tízesért lesz egy használható készülékem. Addig is Csirke számán vagyok elérhető. Nagyon jó volt bringázni, bár nem mertem bevállalni a  tó-kört azonnal. Délután meg talán Papáéknál voltunk - ugyancsak bringával - és szokás szerint gépet javítottam. Mama gépén kellett néhány apróságot megoldani.

A mai nap pedig délelőtt Tatabányán jártunk a könyvelőnél, akinek már hosszú ideje tartoztunk papírokkal a betegszabi és a táppénz ügyintézése érdekében. Zsuzsával jót beszélgettünk a betegségről és annak hazai orvoslásáról. Ő is átesett ezen, bár neki daganatos problémája volt és szerencsére nem töltött hónapokat a kórházban. Jó olyanokkal beszélgetni, akik látták már a világnak ezt az oldalát belülről.

Ma délután elkísértem Csirkét az iskolákba, jártam Balu és Bendzsi osztályában is, beszélgettem egy pár szót a tanítónénikkel. A gyerekeken keresztül ők is tudnak mindent, jó volt találkozni.

Na hát ennyit összegzésképpen. Persze közben rengeteget vagyok a kölykökkel is és próbálok segíteni Csirkének és Anyukának itt-ott a házimunkában. A kölykökkel sokat játszunk. Balu most van a számítógép megismerésének kezdetén, sokat kérdez, szívja magába a tudást. Bendzsi egyelőre csak megfigyel. Szoktunk társasozni is. A nagyokkal a Tikált és a Zoolorettót próbáltuk eddig ki, Zétivel memóriáztunk. Ma délelőtt például sokat voltam kismacskával és azt kell mondanom, hogy nagyon értelmes, "nagyfiús" lett, egyre kevésbé az a makacs kisördög, aki fél évvel ezelőtt volt.

Nem ígérem, hogy naponta írni fogok, de próbálok.

2 megjegyzés:

  1. Jó látni, hogy ilyen ritkán írsz! :)
    Ezek szerint jobb lett az éjjeli alvókád, és eseménydúsabb minden perced! :D

    VálaszTörlés
  2. Az rendben van, hogy nem minden nap, de azért egy héten egyszer már csak kéne tájékoztatni a rajongótábort. Lerágjuk a körmeinket, hogy miként alakulnak a sejtszámok.:)

    VálaszTörlés