Oldalak

2012. március 16., péntek

2012-03-16 Péntek
Feldobódva

Nem kertelek sokat róla: ma megint láttam a családot. Jött hozzám a kis csapat és kiültünk mind az öten a kórház egyik legszebb kis ligetébe piknikezni. Vittünk társasjátékot (szuperfarmer), meg mindenféle rágcsálnivalókat és vizet. Nagyon jól telt az idő. Társasoztunk, beszélgettünk, együtt tornáztam Kismacskával miközben néztük, hogy hogyan mozog az árnyékunk és még sok kis csodát műveltünk. Bendzsi és Balu bírkóztak, váltakozó sikerrel, de általában már Bendzsi kerül felül. Balu szerint azért, mert Bendzsinek sok hája van. :-)
Bendzsi úgy belemelegedett a mozgásba, hogy elkezdett kis köröket futni, majd amikor erősítettem ebben és elindultunk egy kis sétára, kétszer végigfutotta a középső árkádos folyosót a főbejárattal szemben (~200 m). Ebben Zéti és Balu és csatlakozott hozzá, de Balu hamarabb feladta. Balu vézna és a három gyerek közül talán neki a leggyengébb a fizikuma.

Részlet a Burda magazin 1961 márciusi számából :-)

Balucicával

Bendzsi még itt is, fotó közben helyben futott...

Ebből egy nagy álmodozó lesz

Vigyázz! Csak erős idegzetűeknek! A gonosz dementor most fogja elszívni Csirke életerejét!

Repülőt nézünk. Vajon melyikünk találta meg?

Apa és fia(i)
Mondanom se kell nagyon jól telt velük az idő. A nap egyéb részeiben nem történt semmi különös, de érezhetően jobban vagyok, mint az elmúlt két napban.
Ma érdekes dolgot figyeltem meg. Ha lehajolok egyes tárgyakért, már nem hasogat annyira a fejem. Ez hihetetlen szabadságot jelent, hogy nem kell minden az ágy tövébe rugdosni, vagy a fejfájást bevállalni egy papírzsepi összeszedéséért.
A másik érdekesség a bizonytalanság, enyhe szédülés. Nem tudom honnan jött és remélem holnapra el is múlik, de nagyon zavaró apróság. A sugárkezelések elején jelentkezett, lehet hogy most a sugár abbamaradásával valaminek helyre kell jönnie és ahhoz kapcsolódik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése