Oldalak

2012. március 2., péntek

2012-03-02 Péntek
Szarul, de büszkén

A mai nap kijutott nekem minden jóból. Úgy tűnik a szervezetem már nem bírja annyira tolerálni az ilyen túlfűtött napokat, mert a délutánt lényegében végigaludtam és iszonyatos fejfájással küszködtem.

Na mit gondoltok, itt volt Marcsi (gyógytornászlány) fél nyolckor? Meglepetések nincsenek. Nem jött korán. De fél kilenc körül beesett hozzám és letudtuk a mai tornát is. Jól megtornásztatott, megint elsősorban a hasamat, olyannyira, hogy ma képtelen voltam felülni. De ez így jó, mert így fejlődök és szép kockás hasam lesz a kopasz fejem mellé :-)

Még Marcis előtt pár perccel jött a doktornő és megállapodtunk, hogy ma letudjuk a lumbálás első körét. Ma reggel ugyanis szántam néhány percet a kezelési tervem újraértelmezésébe és a második körös kemónál alul tényleg szerepel, hogy 3-szor meg kell lumbálni a kedves ügyfelet. Na ebből tudtuk ma le az elsőt.

Gyors reggeli után (tényleg gyors volt, mert már nővér is sürgetett, hogy fejezzem be, mert be akarja kötni az infúziókat) megkezdődött a kemó. Miután lement a kemó és ép kötötte volna be a nővér a vért, megjött a doktornő a lumbáláshoz való szerszámokkal. Nem szeretném túl részletezni a lumbálást. Aki már vett részt ebben a buliban, az úgyis tudja milyen érzés, aki meg még nem, annak szerintem lehetetlen elmagyarázni. Szörnyű, amikor beszúrja a tűt, megbolygat egy pár ideget és megrázkódik az egyik lábad, meg hidegrázás fut végig rajta, de Te nem mozdíthatod meg a gerincedet, mert már ott a tű két csigolyád között.
Ami még nehezítette a sztorit, hogy a nővérke gondolta, hogy miközben lumbálnak, Ő átköti a vért. Egy komolyabb rántás után, amikor majdnem kirántottam magamból a kanült (én hirtelen mozdultam a fájdalom miatt, ő meg a kezében szorította a csöveket), megállapodtunk, hogy ez nem buli és mégis jó lenne, ha várna pár percet, míg befejezzük a lumbálást.

Lumbálás után kötelező fél óra hasonfekvés, de elég nehéz hason feküdni, ha közben folyik beléd a vér...

Miután ez is megvolt és már kezdtem jobban érezni magam, beszéltem Krisztinával, hogy eljönne a délutáni sétámra beszélgetni velem. Sajnos a séta nagyon gyatrára sikerült. Bár az idő csodálatos volt, de addigra nekem olyan fejfájásom kerekedett és annyira fáradt lettem, hogy a séta nagy részét fekve töltöttem a padon. Aztán inkább megállapodtunk Krisztinával, hogy a mai állapotom nem kedvez a sétának, ezért inkább menjek és pihenjem ki magam. Aludtam vagy két órát. A fáradtság elmúlt, de a fejfájás nem csökkent. Nem sokkal ébredés után már kopogtattak is, hogy megjöttek értem, visznek sugárra. Ma is igen hamar megvolt maga a besugárzás. Sajnos visszafele viszont majdnem egy órán keresztül jöttünk, bejártuk Tolnát-Baranyát, mert a két mentős srác úgy döntött, hogyha túl hamar visszaérnek velem, akkor kapnak még egy fuvart, de ha kicsit elhúzzák a visszautat, akkor már valószínűleg nem fér be újabb fuvar és hamarabb hazaengedik őket. Tipikus magyar logika, mi képesek vagyunk mindig a kiskapukat keresni. Viszont a fenti utazás egy olyan mentőkocsiban tettem meg, aminek lényegében nem volt rugózása. Miután egy órát utaztam a mentőben a budapesti utakon döcögve, a fejfájásom és a fáradtságom mellé sikerült még egy kis hányingert is begyűjtenem.

Hazaérve megint aludtam másfél órát. Szerencsére ekkor már moderált fejfájással és fáradtság nélkül ébredtem, a hányinger is alább hagyott. Azomban még mindig érzem, hogy nagyon elhengerelt a mai nap.

Este még mesét hallgattam telefonon Balutól és Zétitől, meg beszélgettem picit Bendzsuval is. Nagyon édes fiaim vannak és az aktuális tervek szerint vasárnap talán láthatom is őket egy picit.

Még valami. Már használok pár napja egy elektromos fogkefét, amit Adriéktól kaptam. Nagyon tuti gépezet, ahogy nézegettem, a ma kapható fogkefét csúcsa. Óriási a különbség az én kis otthoni párezer forintos fogkefém és eközött. Ezt élvezet használni és tényleg szépen tisztít, olyanokat is kihoz a fogaimból, amit a normál fogmosás nem. Szóval nagyon szépen köszönöm Adrinak és Istvánnak az új fogkefémet és ígérem használni is fogom, mert nagyon tuti.

1 megjegyzés:

  1. Hát tényleg kijut neked a finomjából... a fejfájásoddal nem vagy egyedül, elég sokakat kínoz a tavaszi időváltás. Van akinek a feje fáj egész nap, és vannak azok, akiket a fejfájósak batytatnak non-stop! :)
    Nehéz lenne eldönteni kinek is jobb!

    VálaszTörlés