2012-03-05 Hétfő
Hogy is van ez?

A címben feltett kérdés arra utal, hogy a mai információk alapján a z eddig magamban felépített kép a gyógyulási folyamatról kezd felborulni. Valószínűleg ez annak tudható be, hogy eddig a kevés információ alapján felépítettem a fejemben egy folyamatot és az az újabb infomorzsáknak köszönhetően most renoválásra szorul.

Az első információforrás a doktornő volt. A kérdésem arra vonatkozott, hogy mikor számíthatok szabadságra az elkövetkező időben, és hogy ez az indukciós fázis lezárását követően már megtörténhet, vagy be kell hozzá fejezni a konszolidációt is. A kérdés a tegnapi beszélgetésből fakadt, amit az ügyeletes doktornővel ejtettem meg. A válasz meglepett: tényleg nincs tervben a konszolidációs fázis lezavarása. A közeljövő terve az indukció befejezése, ami után apláziás (erősen vérszegény) állapot várható. Meg kell várjuk, amíg a szervezet helyrehozza önmagát (visszajönnek a sejtek, rendeződnek a sejtszámok), és csak ez után lehet szó szabiról a családdal. Arra viszont lelkileg fel kell készülni, hogy ugyan az apláziás időszak alatt nincs kezelés, de a szervezet ramaty induló állapota miatt akár 2-3 hetet is igénybe vehet a helyreállás. No majd meglátjuk.

A második forrás egy betegtársam volt, akivel együtt utaztam ma onkológiára. Ő azt mondta, hogy esetében már a betegség felismerését követően két és fél hónappal sikerült elérni a remissziót (a kóros sejtek kimutathatósági hibahatáron belüli eltűnését), mégsem hagyták békén, hanem folyamat kemoterápiákkal ütötték ki újra és újra a szervezetét, azzal a mondással, hogy így "megelőzik a betegség kiújulását". Majd végül a közelmúltban sikerült azonosítani egy donort és ezért jövő héten már indul is a transzplant. Ez számomra azért új, mert eddig azt hittem, hogy ha már nincs gonosz sejt, akkor pihi van, hazamehet a beteg élni és dolgozni, időnként jöjjön be kontrollra és foglalkozunk vele, ha esetleg kiújul a betegség. Ehelyett itt nincs pihi, folytatódik a kemó egészen a transzplantig. Amit nem értek itt, hogy akkor nincs is olyan gyógyulás, ami tisztán kemó alapú? Mindig transzplanttal ér véget a történet? Esetemben mi várható? Amit ehhez tudni kell, hogy a transzplantnak a komoly előkészítés és hihetetlen szabályok betartása ellenére is megkérdőjelezhető a sikeressége. Az idegen donortól való csontvelő átültetések esetén a túlélés kb. 50%-os valószínűségű. Egyéb esetben szövődmények lépnek fel és esetenként a beteg elpatkol. Szóval félek a transzplanttól, ha lehet, szeretném azt elkerülni.

Majd holnap bővebben rákérdezek doktornőnél a fentiekre.

A mai napról. Már múlt héten is emlegették, hogy erre a hétre délelőttre kérték a sugár miatti OMSZ-os utazásomat. Ez nem tudtam pontosan mit is jelent, hát ma megvilágosodtam. Nem sokkal azután, hogy a doktornő vizitált, épp akkor, amikor a reggelim kereteként szolgáló zsemlék materializálódtak az asztalomon, megjött a mentős srác. Igazán megértő volt, kaptam pár percet, hogy rohanvást összekapjam magam és még az egyik zsemlét s felvághattam, némi felvágottal meg sajttal bélelhettem, hogy ne vesszek éhen a nagy utazáson. Elsőre ne értettem a dolgot, merthogy a múlt heti alkalmak utazással együtt is kijöttek egy órából, ezért nem éreztem veszélyben a reggelimet. Hamar kiderült azonban, hogy most nem egyedül megyek, hanem két betegtársammal együtt. Előzetes okoskodásom szerint korábban úgysem volt időm olvasni, ezért könyvet sem vittem, úgyis gyorsan lezajlik az egész.
Mihelyt odaértünk, én mentem a saját kezelésemre ahol szintidőn belül, kb. 4 perc alatt végeztek velem. Ekkor jött aztán a hidegzuhany. A két rabtárs teljes test besugárzásra jött, most első alkalommal. A besugárzás maga kb. egy óra, de mivel ez az első alkalom, most készítik elő a kezelést, ezért most fejenként másfél órával kell számolni. Mivel egy berendezés és egy csapat végzi a teljes test besugárzásokat ez most 3 óra várakozást jelent. Továbbá mivel a kiküldött mentőt sterilizálták az indulásunk előtt, és ez az egy steril mentő van nekünk, ezért a mentő sem mehetett el, ki kellett várja a 3 óráját a betegekre várva.
Végül aztán jól elcsaptam az időt. Ettem, vettem IPM magazint, voltam boltban (evéshez), olvasgattam újságot, és végül de nem utolsósorban aludtam egyet az egyik szabadon forgatható padon egy félreeső részen. Szóval nem telt rosszul az idő, de elsőre igen ijesztő volt.

Visszaérve már elmúlt egy. Gyors ebéd után némi készülődés, mert Papát és Krisztinát vártam a felnitúra előtt. A felnitúra célja az volt, hogy megnézzünk egy előző nap beazonosított kereskedőt, és ha tetszenek a használt gyári ford alufelnijei, vegyük meg őket. Így is történt. Tetszettek. Megvettük. Legalább már ez a része rendeződött kerékcserének. Még gumit kell rendelnem, de az majd már egy internetes téma lesz.
Jó volt világot látni. Még utána egy picit sétáltunk is a népliget sarkán. Nem mertünk nagyon eltávolodni az autótól, nehogy valaki be találja dobni a hátsó ablakát és elvegye, ami nem az övé. De aztán ennek is vége szakadt és visszatértem a szobámba, vacsizni, sokat telefonálni és egy picit olvasni is.

Szóval ennyi röviden a nap hiteles krónikája. Egyre jobban álmosodom el és egyre nehezebb ébren tartanom magam, ezért most engedelmetekkel búcsúzom.