2012-03-19 Hétfő
Börtönpszichológia

Az, hogy létezik a pszichológiának ez a speciális ága, eddig is tudtam. Néha itt-ott olvastam is róla, de átfogó képem nem volt. Bezzeg most magamon tapasztalhattam, hogy milyen hatással tud lenni az emberre az a hit, hogy hamarosan szabadulni fog, és az is hogyha a várva-várt szabadulás meghiúsul vagy kitolódik.

Múlt hét szerdán könnyek között ugyan, de beláttam, hogy kifutott az agyamból néhány kezelés, amit a doktornő a kedvemért egy napra sűrített és le is bonyolított. Sebaj, gondoltam, itt ez a szép hosszú 4 napos hétvége, lesz időm kipihenni magamat és a sejtjeim is biztos jobban lesznek. A doktornő ugyan említett olyasmit, hogy az Endoxán (a kemó, amit szerdán kaptam) hatásainak kiheveréséhez akár 1-2 hét is szükségeltethet, de ezt az információt kisöpörtem gyermeki tudatom perifériájára, és hinni kezdtem. Hinni kezdtem abban, hogy az én testem 4 nap alatt bőven legyűri azt, ami másnak 2 hét. Hinni kezdtem és tudatosan koncentráltam a mai (hétfői) dátumra, mint szabadulásom napjára.

Hiszen az én testem ügyes és erős és hétfőre már olyan vérképet fog produkálni hogy Ihaj! Hát tényleg ihaj lett, csak nem úgy, ahogy terveztem. Az első rossz adat szombaton érkezett. Nemhogy javultak volna a sejtszámok csütörtökhöz képest, de elkezdtek romlani. De koncentrált tudatomban mindez nem okozhatott nagy fennakadást. Hiszen lehet, hogy az endoxánnak elhúzódó rossza hatása van, de hétfőre minden helyre fog jönni, az én szupersejtjeimnek ez nem okozhat gondot.

Közben telt a 4 napos hétvége, végig abban a tudatban, hogy hétfőn szabadulok. Nézzétek végig a 4 napot, felszabadult, örömteli írások, felhőtlen szép napokról. Működik a börtönpszichológia, a delikvens közeli szabadulása előtt nincs ami megállítsa, felfokozott lelki állapotban lebeg tíz centivel a föld felett. Valami ilyesmiről írt Faludy is az önéletrajzi kötetében, ahol a recski haláltábor börtönőrei úgy fokozták ideiglenesen a termelést és kergették halálba a végsőkig legyengült foglyokat, hogy elterjesztették a hírt: Sztálin elvtárs halála miatt akár egy hónapon belül bezárhat a tábor és mindenkit hazaengedhetnek. Gonosz trükk, de sajnos a börtönpszichó szabályai szerint sokan hinni akartak benne, a hatásokkal nem törődve többet kezdtek termelni és magukat hajszolták halálba. Na, nem rontani akarom a kedélyeket, de tényleg működik a dolog.

Aztán ma megjött a pofon. Reggel még a doktornőt kérdezgettem, hogy mi várható pontosan, ha már jók a sejtjeim. Ez is segített még inkább beleélni magam abba, hogy ma este már otthon alszom a jó kis vörös falú szobában és a szép tiszta ágyamban, Csirkéről, mint hálópartnerről már nem is beszélve. :-)

Na, hát a doktornő mondása az volt, hogy nyugodtan beszélhetünk akár két hétről is, ő is hasonló időtávban gondolkodott a remisszió és a jó eredmények miatt. Ez eddig OK. Viszont mivel gyerekek közé enged haza, csak kőkemény pozitív vérképpel mehetek haza, mert nem szeretne két nap múlva viszontlátni. Ez is fair, de az én szupersejtjeimnek ez sem okozhat gondot. (Gondoltam ekkor) A harmadik mondás az volt, hogy nem akar biopsziát csinálni, se a mellkasomat kilyukasztani, mert már a korábbi eredmények is egyöntetűen remissziót mutatnak. Ez is OK, nem lelkesedem különösebben azért a képért, amikor a dokinéni beront hozzám bazinagy tűkkel és mindenféle szerszámokkal. Abból még nekem jó nem sült ki.

A délelőtt a szokásos hétfői rendben zajlott, nem mentem ki sétálni, inkább filmet néztem és interneteztem, mert úgysem engednének ki a nagyvizit miatt. Aztán bejött Józsi és semmi perc alatt lerombolta a börtöntöltelék felfokozott reményeit: vérválasztásra jött. Ezt a vájtfülűek és a blogot rendszeresen olvasók már értik. Megint a béka segge alatt van a vörösvérsejtem, és nem hogy pozitív képet nem mutat, de olyan vészesen alacsony, hogy a doktornő pótlásról rendelkezett.

Aztán persze ki is kértem a részletes vérképet és siralmas látvány fogadott. A fehérvérsejtek appláziában nyaralnak (nulla egész iksz van belőlük). A vörösvérsejtek estek, annak ellenére, hogy tegnap vért kaptam. A trombociták köszönik szépen jól vannak, továbbra is elkeserítő 33-as darabszámmal bírnak, de legalább halványan emelkednek.

Appláziában viszont nincs hazamenetel. Ekkor ütött ki rajtam a börtönpszichó másik érdekes hatása. Mármint, hogy mi történik a delikvenssel, ha a várva várt szabadulási dátum elhalasztódik, vagy ne adj isten füstbe megy. Hirtelen rosszkedv és megmagyarázhatatlan harag, amit azon töltök ki, akik akkor és ott közel vannak hozzám. Tudom, hogy ők nem tehetnek róla és utólag bocsánatot is kértem, de Krisztina és Csirke kicsit megkapta a magáét ma.

Megint nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy engem az appláziám sem tudott a fenekemen ülésre kényszeríteni. Ugyan szokatlanul elővigyázatos voltam ma (végig maszk és 3 méter távolság), de azért lementem találkozni Krisztinával, aki Tatán töltötte a hétvége egy részét és most hozott nekem onnan mindenféle finomságot.

Szokásunkhoz híven megint leültünk egy padra és hosszasan beszélgettünk, a családról, a londoni útról, telefonokról, a saját haragomról, erről-arról. Jó volt. A végén még megtette Krisz nekem azt a szívességet, hogy a Profiból hozott még egy pár cuccot, mert én már annyira beleéltem magam a hétfői hazautazásba, hogy szép lassan nullára merítettem a tej, gyümölcslé, víz, stb. készleteimet.
Közben az elején szépen sütött a nap, a végén már inkább csak felhős volt, de jól éreztük magunkat.

Este semmi különös nem történt, csak egy durmolás, majd internet és vacsi. Összességében elmondhatom, hogy most már óvatos vagyok, hogy higgyek-e bármilyen szabadulási dátumban. Csütörtök a következő eshetőség, mert a doktornő kedd-szerdán szabin van. Hinni nem hiszek benne, hinni akkor fogok, ha látom a vérképemben, hogy kezdenek felfutni a számok. Addig most csendes letargia van.