Oldalak

2012. március 17., szombat

2012-03-17 Szombat
Visszaesés

A mai nap is a kint létről és a látogatókról szólt. Ne zavarjon meg a cím sem, a jól-létem nem változott, továbbra is nagyon jól vagyok és imádok kint lenni ebben a kora tavaszi előnyárban.

A visszaesés inkább a vérsejtjeimre vonatkozik. Ugyanis ma hajnalban vettek vért és a vérképem nem javult, sőt, bizonyos tekintetben romlott is. Ez azért kicsit pofára esés, mert eddig abban a hitben éltem, hogy a sejtszámaim csütörtöktől már csak töretlenül javulni fognak és hétfőn már minden a legnagyobb rendben lesz és akár jöhetek is haza. Ehhez képest most szombaton kell szembesüljek azzal, hogy pl. a fehérvérsejtszámom a csütörtöki érték harmadára esett vissza. a Legelfogadhatóbb magyarázat az, hogy a szerdai mérgeket szerdán délután kaptam meg, ezért még nem tudták hatásukat kifejteni csütörtök reggelig. Ezért voltak a csütörtöki számok olyan töretlenek, biztatóak.
No de sebaj, nagy gond így sincs, lehet kell egy-két nappal többet várnom, de reményeim szerint legkésőbb a hét közepén már haza térhetek. Persze ezek csak remények, a vérkép függvényében fognak úgyis hazaengedni.

Ahogy fent is írtam a nap a látogatókról szólt. Dél körül érkezett Csorvási Gabi, hozott nekem filmeket és sokat sétáltunk, beszélgettünk. Igazi szép idő volt, olyannyira melegített a nap, hogy még a kabátomat is levettem. Micsoda szabadság!

Miután Gábor elment, durmoltam egy órát és már Csirke telefonhívására ébredtem, hogy megérkezett. Lényegében Csirkével töltöttem a délután maradék részét. Hozott nekem finom pudingot, és kevésbé finom (de még ehető) krumplis tésztát. Ezeket kint a padon fogyasztottam el, levittem hozzá az eszcájgot.
Jó volt Csirkét látni és beszélgetni vele. a Tegnapi gyerekes találka értelemszerűen nem a mi beszélgetéseinkről szólt.

Aztán fel a szobába, fürcsi, kötéscsere, rendrakás és szkájpolgatás, majd most alvás.
Jó éjt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése