2012-03-10 Szombat
Kimerülten
Ahhoz képest, hogy megint csak egy nyugis hétvégi nap volt a mai, ezért van miről írnom.
Legelőször talán a címet magyaráznám meg. Ma volt a kemoterápia utolsó napja. Nem tudok semmi kézzelfogható mellékhatásról beszámolni, amit eddig is ne éreztem volna. Az egyetlen dolog a kimerültség. Olyan érzés, mint amikor végigdolgozod (fizikai munkával) a napot és öreg embernek érzed magad, akinek nincs kedve megmozdulni se. Ha megmozdulsz, lassú vagy és gyorsan fáradsz. Na hát így érzem ma magam, pedig nem dolgoztam semmit (sajnos). Semmi komoly, csak egy általános kimerültség.
Ezt támasztja alá az is, hogy bár az egész délelőttöt az ágyamban töltöttem, amikor ebéd után aludni tértem, egyhuzamban aludtam kb. 3 órát. Ezért is mentem ma igen későn (du. 4 körül) az első és egyetlen sétámra.
A séta nagyon nehezen ment, kb. másfél óra alatt mentem 2,5 kört a kórházban. Az elsőt még egyedül tettem meg, sok pihivel a padokon. A másodikat már Öcsivel párosban mert bejött meglátogatni. Rég nem láttam már, de szerencsére nem sokat változott :-). Beszélgettünk erről-arról, leginkább a betegségről a vérképzésről (már amit én értek belőle) és hogy kb. mikorra jöhet helyre a szervezetem, most hogy már nem fog kezeléseket kapni. Legjobb reményeim szerint talán a hosszú hétvégét követő hét elején már talán hazaenged a doktornő, bár ez nagyon függ a sejtjeimtől, amelyek most egyelőre nagyon gyatrán állnak.
Sejtszámokról
A fehérvérsejtek (WBC) száma ma reggel 1,44 volt, ennek normális minimuma 4. Ezzel nincs olyan nagy gond, mert korábbi tapasztalatok alapján hamar felfut (minden este kapok fehérvérsejt-szaporítót), még a sugárral párhuzamosan is. Szóval ez várhatóan már a jövő hét közepére rendben lesz.
A vörösvérsejtek (RBC) száma ma reggel 2,51 volt, de tegnap már kaptam vért. Tegnap reggel még csak 2,29-en állt. Normális minimuma 4,5. Ez az elmúlt egy hónap során (azóta vezetem a vérkép táblázatot) sosem volt 3,2 fölött. Oda is csak akkor jutott, ha sok vért kaptam egymás után. Szóval félő, hogy ennek saját termelése igen gyatra, és kell jó pár nap, mire tényleg helyreáll. Ezt kb. a 19-ei hét elejére tippelem, hogy helyreállhat. A legutóbbi (február közepei) méreg szünet alatt kb. egy hét után állt helyre, de akkor még nem jártam sugárra, és most van még 3 nap jövő héten a sugárból. Tehát ez nem olyan biztató.
A vérlemezkék (PLT) száma ma reggel 20 volt, de tegnapelőtt kaptam lemezkéket. Azelőtt csak 13 volt az értéke. Normális minimuma 150. Biztató, hogy a február közepi szünet egy hete alatt felfutott 120-ig, de ott megtorpant és nem tudott tovább emelkedni. Ebben van egy komoly kockázat, hogy mikorra tudok normális szintet elérni vérlemezkékben. Ha szerencsém van, ez is a 19-ei hét elejére rendbe kell jöjjön, bár a görbékből az látszik, hogy a sugár is gyilkolja őket, ezért a emelkedés csak jövő hét végén indulhat be.
Szóval magamnak is összefoglalva a lényeget, a 4 napos hétvégét még biztosan itt töltöm. Hogy az azt követő héten mikor mehetek haza, pedig majd a sejtszámok alakulása függvényében derül ki.
Tegnapi felvetés: Mitől válik egy ember sok mindenbe belekapóvá, vagy mitől fog inkább végigmenni a megkezdett utakon. Én is gondolkoztam ezen és Csirkével is konzultáltam a témában. Az én gondolatom az, hogy ha az embernek megvan az önbizalma és ezért fel tudja dolgozni a kudarcokat, akkor könnyebben végig tud menni a nehéz utakon is. Tehát én az önbizalom hiányában és a kudarcoktól való félelemben látom a sokféle különböző dolog kipróbálásának okát.
Csirke ezzel szemben azt emelte ki, hogy az a dolog, ami hosszabb távon is sok sikerélménnyel jár, vagy ahogy ő fogalmazott, ami "feltölt"; szóval az ilyen utakon könnyebb végigmenni azokkal szemben, ahol nincs meg már rövid távon sem a feltöltődés.
Most utólag belegondolva szerintem mindkét dolog együttesen hat arra, hogy végig tudsz-e menni egy rögös úton. Biztos vannak még más tényezők is.
Az eredeti kérdésre visszatérve, nevelhető-e a gyerek ilyen vagy olyan magatartásúvá? Önbizalomra mindenképpen. Ez leginkább az önállóságra neveléssel kapcsolódik össze, ha engeded, hogy a gyermeked maga fedezze fel a világot és sok mindent kipróbáljon, nem korlátozod, akkor lesz önbizalma felnőttként is az új dolgok kipróbálásában. Ha viszont pl. az anyai szeretet miatt nem tanítod arra, hogy maga próbálja ki és tegye a dolgát (lásd Zéti etetése 3 és fél évesen), akkor pont rombolod az jövőbeni önbizalmát.
A második tényező, hogy mi tölt fel és mi nem, erősen szubjektív, ne látom, hogy ez neveléssel befolyásolható lenne. Minden ember másban találja meg a feltöltődését.
Szóval arra jutottam, hogy Zétinél ebben a témában a jövőben gondok lehetnek. Baluval minden bőven rendben van, ő minden kipróbál (még azt is amit nem szabad). Bendzsinél nem tudom, hogy mit mondjak, mert saját lustasága miatt nem igazán próbál ki új dolgokat, hozzá van szokva, hogy Balu vezeti a gondolatait és nem kell önállóan feltalálnia magát. Így belegondolva lehet, hogy Bendzsivel is rossz úton járunk. Zéti viszont tényleg gáz. De erről már sokszor beszéltem Csirkével, és ameddig az anyja nem változtat néhány alap dolgon, a fia se fog változni.
Nem tekintem lezártnak a témát, ha van gondolatotok, kérlek osszátok meg velem, velünk.
Holnap jön Csirke és a három majmó látogatni. Remélem már jobban leszek addigra és együtt tudunk tölteni pár órát. Bár holnapra záport és szelet is mond, ezért lehet hogy nem lesz jó időnk. Nézek a csapatnak valami programot is pl.va Planetáriumban, hogy legyen más program is, ne csak Apa miatt utazzanak ennyit.
Szia! Érdekes témát feszegetsz a gyerekneveléssel kapcsolatban. Mivel bőven érintettek vagyunk mi is (persze Andorás még csak alig múlt egyéves, de már előjönnek a terelgetéssel kapcsolatos dilemmák, mint nálatok) így Tamással is megosztottam ezeket a gondolatokat. Mi arra jutottunk, hogy azt talán a legnehezebb azt megtanítani a gyereknek, vagy átadni, hogy amikor elindul egy úton, ami sokszor nehéz, tele kihívásokkal és nehézségekkel, akkor tudjon menet közben jól dönteni, akár úgy is, hogy nem megy végig, hanem mást választ, ha felismerte, hogy éppen nem ez az ő útja. És ezt időben... Mert, hogy mi értelme van sokszor kitartóan, csakazértis végigcsinálni (pl. sulit, vagy kapcsolatot, vagy egyebet), ha nem jó, ha már rég nem építő, csak azért mert elvárják, vagy csak már olyan sok energiát belefektettünk. Persze biztosan megvan egy elrontott útnak is az értelme, akkor ha tanultam belőle, de inkább hagyjam abba időben és tegyem azt, ami feltölt, ami örömet ad:) És biza az útkeresés sokszor azzal jár, hogy sok mindennek nekifogunk, belekóstolunk dolgokba, és végül nem maradunk meg egyiknél sem, hanem továbbmegyünk. Ez bizonyosan tűnhet úgy is, hogy nem vagyunk kitartóak bizonyos dolgokban, de nézhetem úgy is, hogy a saját útkeresésemben vagyok kitartó. Mert addig nem nyugszom, amíg "meg nem érkezem".
VálaszTörlésHíha, asszem egy kicsit elfilozofálgattam, de kíváncsi vagyok te mit gondolsz erről a megközelítésről?
M.
Hmm…
VálaszTörlésEgyetértek azzal a mondással, hogy a megkezdett utat is felül kell tudni vizsgálni, és ha már nem látjuk hova vezet, vagy, ahogy Csirke mondja, ha már nem tölt fel, akkor fel kell azzal tudni hagyni. Vagy legalábbis megváltoztatni az utat magát. Ezalatt azt értem, hogy lehet hogy nem az eredeti céllal volt gond, hanem az úttal, amit a cél felé választottunk. Saját példából tudom, hogy amikor elhatároztam, hogy elvégzem a közgázt, azt a magasztos célt láttam magam előtt, hogy olyan emberré akarok válni, aki nem csak programozni, mag vasat szerelni tud (erősen sarkítva, de az informatikai oktatás akkoriban erről szólt), hanem érti is, hogy mi megy a gazdaságban és mi miért jó. Aztán amikor már egy éve csináltam és kudarc kudarc után érkezett, én pedig rájöttem, hogy nem a gyengén oktatott tárgyak egyenként, hanem azok összessége, azok rendszerben látása a közgazdaságtan lényege. És hogy nem segít, ha bemagolod azt a sok baromságot, amit pl. szociológiából oktatnak, ekkor megváltoztattam az utam. Elkezdtem csalni, puskázni és nem tanulni. Az ehhez kapcsolódó macska-egér játék pedig még fel is töltött. Kifejezetten élveztem még jobb és még láthatatlanabb puskázási módszereket kitalálni és puskákat kidolgozni.
De lekalandoztam a tárgytól.
Visszatérve, az útkeresés önmagában nem hiba, de ha túl sokat keresed az utad és azért semmit sem építesz, az már viszont az.
Pl. szerintem az a férfi/nő, aki nem tud megállapodni egy párnál, hanem mindig rohan a következőhöz, mert hátha az élete nagy lehetőségét hagyja ki, az hibázik.
Azt is hibának érzem, amit a srác mondott, hogy már a sokadik munkalehetőséget próbálja ki, de ebben sem biztos, hogy ez az élete.
Szóval befejezve a filozófiai értekezést az igazság a két véglet között van. Az se jó, ha ész nélkül végigmész az utakon, és nem vizsgálod azt felül. És az sem jó, ha állandóan váltogatod az útjaidat. Már csak az a kérdés marad, hogy ebből mit és hogyan tudok átadni a gyermekeimnek?
Hümm:) Valóban valahol a két véglet között van az igazság...és hogy lehet átadni? Két dolog fogalmazódott meg bennem, ahogy olvastam a válaszodat. Az hogy szülőként minta vagy, ez talán a legerősebben ható tényező, ha lehet így fogalmazni. Ezt én akkor ismertem fel magamon, amikor Andorás alig 1 évesen megfigyeli, hogy mit csinálok, mit mondok és váratlan pillanatokban pedig tükröt tart. És akkor rájön az emberfia, hogy MINTA és ez már így is lesz:) Vagyis felelős, hogy mit teszek, hogyan mondom...És biztos a kitartás terén is mintát adunk. És a hitelesség a másik nagyon lényeges szempont szerintem. Hogy amit teszek, mondok a gyerek terelgetése,nevelése érdekében, hitelesen tegyem. És ez nem könnyű.
TörlésHű sokat tudnánk asszem erről beszélni, jó lenne személyesen is...eszembe jutott néhány jó könyv címe, elküldöm neked emailben a címeket, lehet Csirkének is megvan egyik-másik:)
Szép hetet neked, sok napsütéssel :)
M.