2012-03-22 Csütörtök
Stimuláltam a sejtjeimet rendesen

Ma megjött Csirke. Ha már úgyis itt van, legalább kimozdít a tespedtségemből, ami az elmúlt napokat jellemezte. (Persze az ember nem szokott nagyon ugrálni becsípett ideggel)
Ennek jegyében telt a délelőtt és a délután is. Kétszer sétáltunk, mindkétszer annyit, hogy a végén már lihegnem kellett (valszeg azért, mert túl kevés a hemoglobinom). A séták után nagyokat ittam, ettem, majd aludtam, annyira kiütöttek. Nem kell nagy sétákra gondolni (néhány kórházi kör), de most úgy tűnik annyira le vagyok merülve, hogy ez is a határok feszegetésének számított. Remélem ezzel stimulálom a sejtképződést, mert ez az amire leginkább szükségem van a gyors szabaduláshoz.

A sejtszámaim ugyanis tegnapról mára igencsak furcsa módon alakultak. Pl. a vörösvérsejtszámom kis mértékben csökkent, miközben a hemoglobinom nőtt. Ez a kettő a legjobb tudomásom szerint együtt jár, legalábbis ezek mindig korreláltak a korábbi vérképeken és amennyire a fogalmakat értem a kettő kéz-a-kézben kellene járjon.
A fehérvérsejteknél sincs minden rendben. Az összfehérvérsejt (WBC) számom hirtelen emelkedni kezdett, ami jó hír is lehetne, de közben a neutrophyl-ek száma esett. Pedig a múltban ezek mindig együtt mozogtak.

Na mindegy. Lényeg, hogy ez alapján a vérkép alapján se fog egyhamar hazaengedni a doktornő. Szóval folytatódik a reménykedés: talán a holnapi már jobb lesz!

Én holnap is dolgoztatni akarom a testem, hogy bújjanak elő a sejtek és mehessek végre haza. Jelen állapotomban egy kis séta kiüt, nem bírok 2 órát egyfolytában koncentrálni (MBSR tréning), többször aludnom kell nap közben, másképp nem bírom. Ez még elmegy egy szanatóriumban, de mi lesz otthon? A három gyerek helyből taccsra fog vágni... Apa, állítsuk fel az ugrálót! Apa, gyere velem játszani! Apa, gyere, olvass mesét! Szóval nem árt, ha kicsit közelítem magam a mindennapi valósághoz, mert már túlságosan hagytam magam leépülni.

Már csak attól félek, mire is lesz elég az a két hét? Az első hét lényegében elmegy azzal, hogy asszimilálódok régi/új környezetemhez, meg közben erősödök, és talán a második hétre már embernek is érezhetem magam? Az asszimiláció biztos fájdalmas lesz. Itt hozzá vagyok szokva a nyugalomhoz ls a kórház kicsit fura, de megszokható napirendjéhez. 9-10 körül lezárulnak a szemeim, mennem kell aludni. De hajnali ötkor kelek, mert ekkor van vérvétel. 5-7 között általában olvasok vagy DVD-zek. Ezután általában visszafekszem és alszom fél kilencig, amikor jön a doktornő. Ezután megint ugyan ébren vagyok és internetezek, vagy olvasom, de közben fekszem az ágyban, nem mozgok. Ha van kedvem, akkor 10 körül kimegyek sétálni egyet, de ezt az utóbbi időben hanyagoltam (kivéve ma). Délre visszajövök a sétából, szép nyugisan megebédelek, majd egy körül bevágom a szunyát. Szunya után séta, kb. ötig. Aztán megint pihi, ha fáradt vagyok, alvás. Ezután kezdődik az esti aktívabb időszak, ami internetezéssel, blogírással telik és 9-kor beverem a szunyát.
Szerintetek ebből mennyi lesz tartható otthon? Szinte semmi. De nem is baj, szeretnék visszaalakulni normális, "hétköznapi" emberré!