2012-03-04 Szerda
Nehéz nap

Elnézést, hogy megkésve írok a tegnapi napról, de amilyen hangulatban és állapotban tegnap este voltam, mindannyian jobban járunk, hogy most írom meg a blogot.

Szóval a nap csodásan kezdődött. Nem csak a vérvételben látható, hogy futnak fel a sejtszámaim, hanem én is kezdtem érezni a hatásukat. Már elkezdtem tervezni, hogy megkérem a doktornőt, hogy engedjen haza még hosszú hétvége előtt. Azért hogy ez működhessen, rendet raktam a ruháim, a papírjaim között, és még szekrény "mindentbele" szekciójában is kincstári rendet alakítottam ki. Szóval fel voltam spannolva és alig vártam, hogy jöjjön a doktornő. Beszélgetésünk azért is időszerű volt, mert előző nap nehezítette a sétálási lehetőségeimet.
Szerencsém volt a mentősökkel, kicsit később jöttek, ezért a doktornővel tudtam beszélni a normál viziten. De a nagy terveimből annál kevesebb vált valóra. Kiderült, hogy van még egy kemoterápia (egyetlen alkalom), amit nem vettem észre a kezelési terven (Endoxán a 46-ik napon) és még be kell ma adjuk. Ugyanezt a kezelést február 20-án kaptam már. Akkor szinte teljesen tökéletesek voltak a sejtszámaim és a trendek is pozitívak voltak. Az Endoxán után megtörtek a pozitív trendek és csak az azt követő második-harmadik napra álltak helyre a korábbi sejtszámok.
A másik bejelenteni valója az volt, hogy ma (vagy legkésőbb hétfőn) meg akar lumbálni. Erről persze tudtam, mert rajta van 3 alkalom a kezelési terven és még csak egy alkalommal volt lumbálás. DE sunyítottam, mint szar a fűben, mert ez az egyik olyan vizsgálat, amit nagyon rühellek.
Ezek a kezelések viszont törölték a korábbi hazautazási terveimet, mert ezek biztosan bekavarnak a sejtszámokba és a lassan meginduló szaporodásba, külön-külön is, nemhogy együtt.

Eredetileg Papát vártam volna egy délutáni rövid sétára, de mivel látható volt, hogy a kezelések között nem fog menni még a séta is, inkább lemondtam.

A nap innen kezdve nem volt egy leányálom. Rohanás sugárra. Igen keményfejű mentősöket fogtam ki, akik nem akartak visszafele megvárni, ezért külön mentőt kellett rendelni és még azt is kivárni. Fél egyre értem vissza.
Mivel ez az utolsó mentős napom, gondoltam összefoglalok néhány mentős rövidítést, amit az elmúlt 12 napban elkaptam a rádióban:
hajlékony = hajléktalan
limonádé utca = Leonardo da Vinci utca (nyócker)
onki = Onkológiai Intézet
kétbel = SOTE II. belgyógyászati klinika
lászló, istván, imre, jános, városmajor, tűzoltó, stb.: kórházak nevének rövidítései

Ebéd után egy ideig elvoltam (olvastam, telefonáltam), majd aludtam két órát egyhuzamban, valószínűleg a sugár utóhatásaként. Amikor felébredtem megint teljesen tiszta volt az agyam, örültem is, hogy ilyen jól megúsztam a sugárt. Örömöm nem sokáig tartott, mert kis idő múlva jött a doktornő, hogy hipervékony injekcióstűjét a gerinccsigolyáim közé döfhesse. A lumbálás nem jó élmény, de már kezdem megszokni. Utána hosszas hason fekvés, amiből félkómás alvás lett. A nővérke fél órával a lumbálás után bejött, hogy akkor most bekötné a mérget, de félálomban csak azt tudtam morogni, hogy Mit?Hogy?. Amiből megértette, hogy ő most esélytelen hogy nekem beadjon bármit :-) Aludtam összesen másfél órát hason a lumbálás után, annyira kiütött a lumbálás (meg persze inkább az a méreg, ami ilyenkor beadnak az agyvízbe).
Ezután hasról át hátra és már jöhetett is az infúzió az Endoxánnal. Ez újabb két órát tartott, itt már nem aludtam, inkább olvasgattam.

Nem tudom a fentiek közül minek köszönhető (valószínűleg a háromféle kezelés együttes hatása), de igen lefáradtam estére és semmi életerőm nem maradt, az agytekervényeim sem voltak munkára foghatók. Jó gyermekhez híven kilenckor már ágyban is voltam és még esti mesét sem kellett olvasni nekem az alváshoz.