2012-03-13 Kedd
Én jól vagyok, csak a testem nem :-)
Viccet félretéve tegnap óta tényeg javult a helyzet. Egyrészt a sugárzás sem annyira tepert le a lábamról, másrészt pedig javultak a sejtszámaim.
Persze azt, hogy a sejtszámaim jó tendenciát vettek fel, csak a vérvételből lehet látni. Egyelőre semmilyen kézzelfogható jele nincs a javulásnak, hiszen a béka feneke alól hiába emelkedsz egy picit, attól még mindig büdös marad a szitu. De mindenképp pozitív várakozásokkal tölt el a jó tendencia.
Holnap lesz az utolsó nap, amikor (ebben a ciklusban) bármilyen kezelést kapok. Most jön egy-másfél hét, ami alatt a szervezetem helyrepofozza önmagát, és utána mehetek haza a családhoz.
Egyébként ma is aludtam délután egyhuzamban 2,5 órát. Ez viszont nem a szokásos kemós semmi sem történik - semmit sem érzek alvás volt. Kifejezetten meglepett, de álmodtam alvás közben. És még az álmomra is emlékszem. Csirkével kertészkedtünk, meg mentünk valami telekre, ami egy magas hegyen volt. Ez azért meglepő, mert a napközbeni alvásaim ritkán olyan mélyek, hogy álmodjak valamit.
Délután aztán jött Zsuzsa. Tudtam hogy jönni fog. Előre mindent letisztáztam a nővérrel: fél négykor megyek, fél ötkor jövök. Pontban fél ötkor már ott is voltam. Erre kiderült, hogy a doktornő keresett (délelőtt szokás szerint nem tudott vizitálni, mert elvittek a sugarazásra), és nem talált meg. Cserében szigorította a sétálási szabályaimat: nem mehetek sétálni, csak akkor, ha azt egy orvos előzetesen jóváhagyta. De könyörgöm! Őt sose lehet elérni. Egy vadidegen (pl. ügyeletes) orvos pedig miért vállalna felelősséget egy rossz sejtszámokkal bíró beteg sétájáért? Mindenképp akarok holnap beszélni a doktornővel, mert ez a kijárási tilalom nagyon szépen megfojtana engem, főleg amikor ilyen szép idő jósolnak a 4 napos hétvégére.
Zsuzsával nagyon jókat beszélgettünk. Rég járt itt, de megígérte, hogy jön még. Szokás szerint hozott ennivalót, amiért lejárta a lábát. Ezúton is szeretném hálámat kifejezni a segítségéért.
Egyébként a sétáimról annyit kell tudni, hogy a testem nagyon nem bír sokat. Ma is Zsuzsával egy kórházi kört tettünk meg egy óra alatt, úgy, hogy többségében csak ültünk a padokon és úgy trécseltünk. Tehát igazán nem lehet egy fárasztó műveletnek mondani ezt egy "normális" ember fizikuma szempontjából.
Viszont nekem még most este 9 körül is olyan fáradtak a lábaim, mintha legalább a Gerecse 50-et teljesítettem volna. Gondolom, hogy ez leginkább a vörösvérsejtek számával van összefüggésben, mert az alacsony vörösvérsejtszám miatt nem jutnak elegendő oxigénhez az izmok.
Más különösebben nem történt ma. Sokat olvastam, továbbra is Agatha Christie-t. Jó kis mese szokás szerint, de megint nem vettem számításba, hogy katalogizáljam kik a lehetséges szereplők és kiről mit tudunk, márpedig a rejtély önálló megoldásához ez elengedhetetlen. Márpedig most ráérek, hogy önállóan oldjam meg a rejtélyt, nem?
Jókat kérdezel, Attila, de nem könnyű rá válaszolni, ha kell egyáltalán.
VálaszTörlésÉn azt hiszem, nagyobb tudás nagyon jó kérdéseket találni, mint nagyon jó válaszokat.
Aztán azt gondolom még, hogy aki saját kérdésekbe is beleönti azt, amit megél, néha olyan kérdésekbe is beleakad, amire nem találna választ a könyvekben.
Egy-egy szakaszra kaphat vezetést az út során, de följebbről nézve látszik, hogy ezek a szakaszok nem kapcsolódnak. A köztük levő űrt a semmibe lépve, vezetetlenül kell áthidalnunk. Ilyenkor nem annyira a tapasztalat segít, mint valami más. Lehet megérzés, hit valamilyen módszerben, vagy valami más, ami a lényünkben fekszik mélyen.
Mindezt részben mentségül írtam, arra az esetre, ha egyszer csak elkapna a tanárság, és azt képzelném, értek ehhez, és elkezdenék komolyan tanácsokat osztogatni. Kérlek kezeld lazán, ami következik!
1. kérdés
Hogyan segíthetjük, hogy gyermekeink olyanokká cseperedjenek, akik komolyan veszik a céljaikat, és a kisebb nagyobb nehézségek csak nehezen tántorítják el azoktól őket?
A "válasz"
Az egyik dolog, hogy teljesen saját cél is felüthesse a fejét. Az iskola, vagy akár a család, esetleg a vallásos környezet persze képes "á l s a j á t" célokkal játszani. A felnőtt ember bölcsességével kicsit megigazítják azt a célocskát. Ez még lehet jó, építő, meghagyva a gyereknek azt, ami az övé, de lehet például csúsztató, vagy rátelepedő jellegű is. Ezek összezavarhatják a motivációt, ronthatják a kis küzdő mérkőzés-statisztikáját, ami rossz hatású az önbizalomra, a további vállalásokra.
Az igazi saját cél mágnesként vonz, szárnyakat ad, és a berepülése máshogy megszerezhetetlen küzdéstapasztalatokkal jár.
Szerintem lehet, hogy kisebb baj az, ha egy srác, akivel mindig megfogadtatják, hogy vigyáz az utcai cipőjére, egyszer fociba keveredik és kicsit lenyúzza az orrát, mintha mindig "hősiesen" ellenáll a focinak. Persze az is lehet, hogy hazaszalad a tornacipőjéért, ha az a mondás, hogy ha nem kell idén még egy cipőt venni neki, akkor ősszel egy foci-cipőt kap a megtakarításból.
A másik dolog, ami lehetőség, ha társként beszállunk a cél megvalósításába. Jó dolog táncba vinni másokat! Hadd élje át a fiatalabb lélek, hogy amit ő talált ki, az is megvalósul. Nálunk húsvétkor l o c s o l ó d z á s helyett kirándulás volt, és a gyerekek döntötték el, hova megyünk. Nyilván azt is viszonylag aranyossá lehetne hagyományozni, hogy hogyan súgjunk finoman, ügyesen, szellemesen a gyerekek döntéséhez, de a kívánt hatás, így nem annyira támogatott. Az ilyen súgások kizárása, és a végrehajtás a "kis célokat" naggyá emelte.
A rossz hír az, hogy ezzel csak tegnapra-mára úsztad meg Attila, újabb válaszelemek ütötték fel a fejüket a fejemben...később...
Szia Zoli,
VálaszTörlésKöszi a kommentet.
Lehet hogy hiba, de igazából tényleg szinte mindig a saját (szülői) szemszögemből nézem a gyerekek fejlődését, harcát, küzdelmeit.
Mentségemre legyen mondva eddig azért elég kicsik voltak. Bendzsi még talán mindig "kicsi" a maga 7 évével, mert mindig ahhoz szokott (Balázs fővezér mellett játszva), hogy mások határozzák meg a célokat, a játékokat és ő azokba besegít.
Balázs viszont már tényleg nagy fiú. (Ő most 8 és fél) Nála már láthatóak olyan célok, amelyek nem egyeznek a szülői célkitűzésekkel (pl. minél több számítógépes játék), vagy olyan szülői célkitűzés, ami mögé Balázs már egyre kevesebb hitet tesz (pl. Trombitálás).
Az ő esetében tényleg megér egy misét leülni vele és kicsit átbeszélni, hogy mit is szeretne. Nagyon könnyű szülőként elkövetni azt a hibát, hogy nem látjuk, hogy a gyermekünk kezd felnőni és már másféle bánásmódot igényel mint korábban.
Korábban Balunak is szüksége volt irányításra. Most is még igényli ezt, de szép lassan kezdenek kibújni a föld alól az önálló céljai, gondolatai is.
Valahol olvastam régebben, hogy a kiskamasz korban, 10-12 éves kor között jellemzően megtörténik a különféle kiegészítő képzések, sportfoglalkozások cseréje. A szülők által kisgyermek korban elindított plusz foglalkozások közül csak azok maradnak meg, amelyeket a gyermek maga is élvez és folytatni szeretne. Plusz bejönnek olyan új programok, amiket a gyermek maga választ a maga örömére és fejlődésére.