Kiütve

2012-04-20 Péntek

Elnézést a kedves olvasóktól, már jövök is és pótolom a lemaradásaimat. A testem viselkedése szempontjából az eddigiekhez nagyon hasonló nap volt a mai, csak ezt az esti bódultságot nem terveztem.

Szóval még mindig konszolidációs fázis, mérget már nem kapok, de még bennem vannak a korábbi mérgek. Ezeket dolgozza ki magából lassan a szervezetem, ami annak lassú leépülésével jár. Ez reményeim szerint a napokban lezárul és akkor már méreg nélkül, lassú javulásra számítok. Ez összességében még heteket jelenthet, mire újra nagy és erős Mókus leszek.

Ehhez képest a mai nap szinte séma szerint a tegnapit másolta, és mivel tegnap már kitapasztaltam, hogy mit bír a szervezetem, azt hittem fel vagyok készülve mára is.

Szinte már koreográfiája van a reggeleknek. Tegnap itt hagyott Mesi egy kupac kiflit, ezért reggeli gyanánt ezekre vetettem rá magam. Tényleg nagyon finomak voltak, szinte etették magukat a halsalátával és a paradicsommal. Meg kell hagyni, mostanában nem tagadom meg magamtól a jó falatokat. Egyrészt a doktornő is mondja mindig, hogy kemó alatt legyen anyag a hasadban, hogy ha esetleg visszadúsul valami, akkor ne marja szét. Másrészt pedig a mostani kemó abban különbözik a többiektől, hogy nem szedte (még) szét az emésztésem. Szóval élek a finom kajákon, amit hoztok nekem és élvezem is azokat.

Visszatérve a ma reggelhez a reggeli finom volt, de ahogy elkészültem, alig tudtam kicsit rendet rakni magam után az asztalon, elfogyott az erőm és iszonyatosan fájni kezdett a homlokom. Ezt már tudom, hogy annak jele, hogy a sejtjeim lebandukoltak a bányába emészteni és leszek szíves vízszintesben kivárni míg az emésztés lezárul, és nem mozogni itt mellette.
Szót is fogadtam ennek a kedves invitálásnak és béke költözött lelkembe, megint aludtam majdnem egy órát, pedig nem is voltam álmos. Node sebaj, másodszor is felébredtem, ahogy a Székelykő mögül is kétszer kel fel a nap és túlesve a napi viziten, kimentem sétálni.

A séta még mindig csak az erkélyen zajlik és az is teljesen levesz a lábamról. Időnként meg kell állnom pihenni, pihegni. Nem a lábaim fáradnak el, hanem a vér fogy el a fejemből és jön a hasogatás. Ilyenkor egy kis pihi, majd folytatás. Sétáltam, telefonálgattam, szépen sütött a nap, jól éreztem magam. Aztán már nagyon hasogatták a fejemet, ezért jobb belátásra tértem és mégis bejöttem. Pedig igazán szép volt az idő. Bejövetel után megint kicsit aludnom kellett, kipihenendő a sétát.

Szerencsére csak ez után jött Papa, ezért nem kellett végignézze ezt a délelőtti procedúrát, hogy hogyan lesz megint rövid időre ember belőlem. Tíztől délig ilyenkor szokott lenni két órám, amikor egészen embernek nézek ki, tudok beszélgetni és nem kell állandóan lefeküdnöm. Eztán ebéd után megint kezdődik a tánc, először az evést kell kialudnom, majd egy kis mozgás után a mozgást is lepihenem. Háromtól szoktam 6-7 magasságáig megint beszámítható lenni.

Szóval elég korlátozott a beszámítható, "felnőttes" állapotom és elég sokat kell a saját bajommal foglalkoznom. Azt hittem tudom, hogy működök, viszont a vacsora megzavart. Na nem mintha bármi extra lett volna benne, olyan volt, mint az utóbbiak, persze nagyon finom és sok zöldséget eszek, de utána úgy kiütöttem a szervezetemet, hogy esélyem sem volt ébren lenni és nektek blogot írni, inkább lefeküdtem aludni. Este nyolckor aludni. Mint egy óvodás.
No de sebaj, nekem megvan az a könnyebbségem, hogy holnap is nyugodtan ki tudom magam aludni és ezért inkább most felkeltem és az éjfél utáni szellemi frissességet felhasználva megírom a blogot. Fura egy lét ez, megfordult az este. Amikor a legaktívabb szoktam lenni, most aludtam. És most amikor aktív vagyok végre, mindannyian alusztok. (Legalábbis remélem)

Egyébiránt megint látogatós nap volt a mai, bár most nem dicsekedhetek lányrohammal. Délelőtt és délután napközben Papa volt velem és vele beszélgettünk mindenféle dolgokról amiket olvasott és amik otthon a ház körül vagy a gyerekekkel történnek. Nincs most semmi komoly nagy lélegzetvételű közös projektünk Papával, csak a ház körüli apróságok garmadája.

Délután Czangi és Jácint váltották Papát. Nagyon jó volt újra látni a srácokat és megint kicsit elvitázgatni erről-arról. Egy picit karanténban ülő állatnak éreztem magam mellettük, mert ők napi szinten dolgoznak, küzdenek és terveznek, én pedig itt ülök az ágyamban, tervezgetem, hogy hogyan fogom átalakítani és megélni az életemet, de korántsem biztos, hogy arra és úgy mód lesz, ahogyan én szeretném. Például in vitro az én fejemben a Telekom Pillangó még egy futó Stratis projekt, de most szembesültem (újfent) azzal, hogy már nincs is tőlünk senki a termék témán. Pedig én hiszek benne, hogy ott (és a számla-összehasonlításon) most van bőven meló és én meg értek hozzá, dolgozni akarok benne. Egyszerűen eddig fel sem merült bennem, ha azért ez egy Sales feladat visszakerülni és dolgozni tudni. Nagyon hirtelen kerültem ki a projektről, egyik napról a másikra nekem megállt az idő és abban élek, amit akkor ott hagytam, holott afölött már kezd eljárni az idő.
Na mindegy, az tényleg igaz, hogy ha újra munkaképes leszek, akkor újra kell majd építenem a saját fejemet. Most nagyon rá vagyok koncentrálva a gyógyulásomra (ami szerintem nem baj), és a külvilág dolgai kicsit ki vannak zárva, el vannak hanyagolva.
Még sok minden másról is szó esett és nagyon jó volt nekem újra a srácok között éreznem magam. Kicsit olyan volt, mint azok a nyugisabb ebédek a G épületben, amikor van lehetőség az élet dolgairól is beszélgetni, nem csak a napi nyomor tölti meg az étert. Hárman háromféle módon látjuk a sportot, a mozgást, de ez így is jó, mert különbözőek vagyunk, különböző mozgásokhoz szoktunk. Számomra mostanra tiszta az, hogy nagyon gyakran, referáltan napi szinten akarok mozogni is a munka mellett, ezt be kell tudjam illeszteni. Régebben futottam meg úsztam, de most az utóbbi egy-két évben ez elmaradt és ezt pótolni akarom.

Ezek voltak a mai nap legfontosabb eseményei és még egyszer elnézést kérek, hogy ilyen későn jelentkezem. Egyszerűen kiesett a vacsora utáni időszak az életemből.