Oldalak

2012. november 2., péntek

Eső és hideg

2012-11-02 Péntek

Eljutottunk lassan a hét végéhez. Mozgalmasnak éppen nem nevezném a napjainkat, mert jobbára beszorított minket az eső és a hideg a négy fal közé, de alapvetően jó itt. Hozzá kell tennem, hogy Csirkének ez az igazi "otthon", itt tudja nagyon elengedni magát. Ahogy ő mondja, mindenhol máshol (még a kirándulások alatt is) rajta van a család élelmezésének, ellátásának, öltöztetésének felelőssége. Ezt viszont itt átveszi tőle Anyuka, Muci és Cini, ő pedig koncentrálhat a semmittevésre. :-) És szó se róla, ezt is teszi.
Lényegében Csirke a nagy kerékkötője most a kimozdulásoknak, mert ő olyan jól el van a fűtött szobában, ahol kinyalják a fenekét, hogy nincs kedve kimenni a hidegbe.
Hát szó se róla, hideg és eső jutott nekünk most bőven. Amikor előzetesen nézegettük az időjárás-jelentéseket, nem számítottunk arra, hogy időközben ennyire téliesre fordul az időjárás. Hoztunk mi meleg cuccot bőven, de inkább csak azokat az őszi fajtákat. A kemény télhez való cuccok otthon maradtak. Márpedig négy fokban, esőben kalandozni a városban, az már téli cuccot igényelne. Ezért húztuk magunkra sorban a rétegeket, hogy ne fázzunk.
Hétfőn és kedden a suliba menésen kívül lényegében itthon ült a csapat, csak mi ketten Csirkével indultunk el délután felé kóborolni Enyeden. Enyedet már persze ismerem valamennyire, de mindig csak itt a belső részen mozogtam. Elindultunk hát várost nézni, mentünk amerre a lábunk vitt. Sok szépet, újdonságot nem láttunk, hacsak egy fekete gombolyagnyi kölyök kutyát nem, valahol egy lámpaoszlop sárga fényénél a ködszitálásban. Mondanom se kell, Csirke mindjárt beleszeretett és vitte is volna haza, de a meggyőztem, hogy menjünk vissza másnap, nézzük meg napfénynél is, mert bár tényleg igen romantikus itt a halogén izzó alatt a szemetes kukák társaságában, de valamivel mégiscsak többet látnánk belőle napfénynél. Főleg, hogy egy perccel előtte egy arra bujkáló macskát még kutyakölyökként azonosított.
Hozzá kell tennem, azóta se kerestük fel a helyet. Ez persze nem akadályozza meg Csirkét és Bendzsit, a két főkolompost, hogy minden négylábúba megint beleszeressenek és akarják hazavinni. Láttunk kutyákat azóta Vitézmihályon és a Tordai hasadéknál is, mindkét esetben nagy volt a szerelem.
Szóval hétfőn-kedden bezárkózás, szerdán kirándulás, csütörtökön piacozás volt a fő program. Őszintén több kirándulást terveztem a hétre, de hét ezt engedte meg az idő, ilyen szerencsénk volt most.

Szerdán hosszas nyavalygásom után hajlandó volt a főnökasszony is kimozdítani terebélyes hátsóját a kanapéról és elindultunk a Tordai hasadékhoz. Azért oda, mert a gyerekek még nem voltak ott és Balu kérte, hogy már annyiszor hallott róla, végre nézzük meg. Persze előtte este végig kellett hallgatnom a standard, enyedi "ne-menj, ne-mozdulj, ne-csinálj-semmit, mert veszélyes" szövegeket. Ebben Muci a legerősebb, mert ő soha nem megy sehova a piacon túl, mert az már a Mars, tele van földönkívüliekkel és mindenféle veszélyekkel. És egyébként is csak nyolcvanassal szabad menni (max nyolcvannal vezetni), mert úgy csinálta Gabitata is mindig és mindig eljutottak mindenhova sietség nélkül és nem késtek el sehonnan. És ne menjünk a Hasadékba, mert ott csúszósak a kövek és amúgy se lehet végigmenni és minden úgyis sáros, locs-pocs. Majd meglátom!
Már elnézést, hogy ezzel traktállak Titeket, de ezeket mindig végig kell hallgatnom, amikor valamit csinálnék Enyeden. Márpedig én nem azért jövök el 600 kilométert otthonról, hogy csak nézzem a falakat.

Hát ezekhez a fanfárokhoz kapcsolódott Csirke kisasszony is, aki csak azzal a feltétellel volt hajlandó elindulni, hogy bemegyünk Pistáékhoz is Vitézmihályra kutyát simogatni. Ezt könnyedén bevállaltam a kirándulásért cserében. A Hasadékra vezető úton végig hallgattam Anyukától, hogy rossz fele megyek és már biztos Tordára visz az út már rég el kellett volna szerinte térjünk balra és ennyire nem is volt rossz az út. Jó rég jártam már itt, de azért nekem rémlett, hogy jófele megyünk és azt is tudtam, hogy az útfelszín olyan, amilyen. Végül megérkeztünk és én magamban mosolyogtam, hogy diadalt arattam a sok visszahúzó, akadályozó tényező felett. Nagyon szép időnk volt, valamikor dél körül értünk ki. Addigra már tiszta volt az idő és a szikrázó napsütésben közelítettük meg a hasadékot. Fent parkoltunk, ahol már várt minket egy nagy fehér pásztorkutya, bottal a nyakában, jött kuncsorogni valami finom eleséget. Mi neki is láttunk szendvicsezni és mivel neki is jutott néhány morzsa, jött utánunk szorgalmasan. A gyalogút nem volt kijelölve,  ezért lényegében toronyiránt indultunk el a hegyről. Hamar meg is érkeztünk a Hasadék lábához. Szerencsére a szép idő ellenére akkor még alig volt ember és bár mindenhol ki volt táblázva, hogy a hasadék megtekintése fizetős (két lej gyerekeknek, négy lej felnőtteknek), a díjszedők nem álltak kint, megúsztuk a fizetést.
A szép napsütés sajnos nem ér el a két kőfal közé, ott kissé hűsebb világ fogadott minket, de nagyon szép volt a sok sárga falevélen sétálni, ahol a fák mindenféle élénk színekben pompáznak. Szép volt a táj és jó volt kirándulni. Ezen a megszentelt helyen jutott eszébe Csirkének, hogy közölje velem, hogy mennyivel jobb lenne most Mucinál a kanapén segget növeszteni a melegben, mint itt a hidegben sétálgatni. Ez a megjegyzés nagyon komoly nyomot hagyott bennem, ahogy mondani szokták, hirtelen köpni-nyelni nem tudtam. Szóval ízlések és pofonok nagyon mások és ugyanazokat a pillanatokat nagyon másképp tudjuk megélni, mi emberek.

Aztán persze bementünk jó mélyen a hasadékba, szinte már kibukkantunk a túloldalán, de addigra elegünk lett a sziklafalon kapaszkodva botorkálásból, mert az ösvényt elég durván faragták ki a sziklafalból és a négyévesnek erősen fárasztó volt ott küzdenie magát előre, a harmincnégy évesnek meg erősen fárasztó volt vigyázni a négyéves biztonságára. Szerencsére ép bőrrel megúsztuk a kalandot. Hazafelé Torockón keresztül jöttünk, ahol vizet vettünk fel és meglátogattuk Jóska bácsit és Bogár nénit. Nagyon kedvesek voltak, kaptunk szőlőt és zsíros kenyeret hagymával, ami nagyon jól esett a megfáradt csapatnak.

Tegnap, csütörtökön piacoztunk, majd kimentünk a csöpögő esőben gyertyákat gyújtani a család sírjain a református temetőben. A gyerekek számára ez inkább gyertyagyújtós buli, mint a megemlékezés napja, de tény, hogy így szívesen csinálják. Balu egész héten már a gyertyavásárlás lázában égett. Mindenki jó sáros és szutykos lett. Találkoztunk a temetőben Gitta néniékkel és Hajnalékkal is, legalább láttuk egymást, ha már oly ritkán hazalátogatunk. Majd teszek fel képeket is, de itt túl bonyi lenne megoldani a képek gépre juttatását, mert kábeleket nem hoztam. Nekem nagyon tetszett Apuka sírja, Baluék szépen feldíszítették. Mondanom se kell haza már három sárgombóc érkezett, be se jöhettek, még a lépcsőn levetettük velük a csizmájukat és idebent a nadrágjukat. Szegény Anyuka aztán órákon át vakarta le a sarat a cipőkről, csizmákról.

Ma egyelőre semmi egetverő nem történt. Még filozofálunk, hogy közvetlenül menjünk haza, vagy aludjunk meg Debrecenben. Félünk, hogy sokan lesznek vasárnap az úton.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése