Düh, itthon, karácsony

2012-12-27 Csütörtök
Alapvetően most örülnüm kéne, mert végre itthon vagyok. De nem tudok igazán mert egyszerűen szétfeszít a düh, hogy Csirke laptopja megint szarozik. Csirke szerint régen olyan türelmes ember voltam, aki vég nélkül nyelte a pofonokat, mostanában pedig olyan könnyen kitörök, ami egyrészt jó, mert kiadom magamból ami fáj, másrészt rossza, ha éretlen módon átgondolatlan szidalmakat szórok mások fejére.
Most pedig DÜHÖS vagyok. Mekkora egy rakás szamóca az a program, ami csak nem hajlandó rendesen települni egy látszólag rendben lévő laptopra. Az új skype-ról van szó és Csirke laptopjáról.
Leszedtem a régi skype-ot, ami nem volt könnyű, mert összegabalyodott a chrome-al, de végül a chrome feláldozásával lejött valahogy. De most meg nem megy fel az új, mert hiányolja a szaros szerverét.

Na most kiírtam magamból. Béke. Nyugalom. A lélek örül.

A problémámból is látszik, hogy nincsenek problémáim. Mármint, hogy igazi problémáim. Itthon vagyok, kösz jól vagyok. Pedig ez ma reggel még nem így nézett ki.

Szóval a történet valamikor 24-e délután kezdődik, amikor elkészült az aznapi vérképem és az orvosoknak mondani kellett valamit, hogy most akkor mehetek-e haza karácsonyozni vagy sem. Ez csak látszólag volt eldöntendő kérdés. Mert amikor a doki maximális kompromisszumként annyit tudott felajánlani, hogy 25-én délutánig hazaenged, de addigra vissza kell jöjjek, nem volt más választásom, mint a saját felelősségre távozás. Ezzel tehermentesítettem az orvost a kockázatviselés alól, és még én is jól jártam. Bár hozzá kell tennem, hogy az elkövető Dolgos főorvos volt és nem sok lehetőséget hagyott a kompromisszumkeresésre, mert már olyan állapotba jött be a szobámba, mint egy fújtató gőzgép. Kicsit felfűtötték a korábbi harcok a sorstársaimmal, akiket előttem vizitált. Szóval ultimátumot adott, vagy elfogadom a másnapi visszatérést, vagy saját felelősségre távozom. Hát ez utóbbit választottam.
Kicsit úgy éreztem, hogy számára is ez a könnyebb út, mert amikor később megkerestem és még egyszer kikértem a véleményét (akkor már nyugodtabb volt egy fokkal), akkor már csak annyit mondott, hogy felesleges kockázatot vállalok ezzel a két nap otthonléttel, ezért nem egyezett bele. Hát ebben sem értettünk egyet. Van ugyanis egy zárási eljárás a kemoterápiás ciklusok végén. Az eljárás szerint fehérvérsejt-szaporítót kapok a ciklus mélypontjától addig, amíg a fehérvérsejtszám több ezres nem lesz. Ha ezt elértük, elveszik a zarziót (sejtszaporító) és megnézzük, hogy stabilan 500 fölött marad-e a fehérvérsejt számom Zarzió nélkül is. Na mármost ez nálam még az összes ciklusban csak kötelező formaságnak bizonyult, mert minden esetben rendben volt a Zarzió nélküli szint. Ezért én igazán nem féltem hazajönni, remélve, hogy most sem lesz gond. Nem lehet!
A doktor viszont nem ismeri az én történetemet ennyire behatóan, neki az általános statisztikák szerint kell döntenie, ezért kisebb kockázatot vállal.
Akárhogy is, végül itthon töltöttem a szentestét és az azt követő két napot. csak ma reggel tértem vissza a kórházba, mint fekete bárány, mert saját felelősségre mentem haza. Én nem érzem magam ezért fekete báránynak, szerintem egy kellő átgondolással meghozott felelősségteljes döntés volt, hozzátéve, hogy szerencsére nem történt semmi baj. A nővérek próbálták belém sugározni a bűntudatot, de szerencsére ennél felkészültebb voltam.
A mai meccs (mármint, hogy benntartanak-e vagy sem) eredményét is előre eldöntöttem magamban. Megteszek mindent, hogy hazajöhessek (ráutaló magatartás, orvos-hajtás és győzködés szintjén), de ha a sejtek esetleg nem engednék, nem fogok sírni, ott alszom. Szerencsére ez utóbbira már nem volt szükség, szépen alakultak a sejtjeim (kivéve talán a máj-enzimeket, de azt megpróbálom helyrehozni máriatövissel), ezért végül hazaengedtek.
Egészen harmadikáig most szabad vagyok, mint a madár, mert akkor rendel legközelebb a saját doktornőm az ambulancián. Ez azt is jelenti, hogy a szobám, ágyam felszabadult, újabb lakót költöztethetnek a 108-asba.

Szóval itt vagyok. Itthon vagyok. Jó itthon (csak a Csirke laptopját szeretném most épp összetörni, de majd elmúlik).
Nagyon jó volt a szenteste és az utána következő napok is. Lustán  teltek, itthoni és vendégségbeli pocaknövelő élményekkel, minimális mozgással. De most amúgy is vissza kéne híznom egy kicsit, szóval nem zavartatom magam, eszek napjában legalább ötször. Szenteste itthon. Rengeteg ajándék, megint alig fér a fa alatt.

Ezt láttuk, miután az angyalok feldíszítették a fát és meghozták az ajándékokat. Nagyon sok szép ajándékot hoztak!
DE eztán jöttek a hiénák! Szám szerint hárman. Meg is mutatom őket:

Hamarosan a három hiéna szerfelett boldogsággal esett neki a csomagok bontogatásának. Még arra se vették a fáradtságot, hogy megértsék kinek és mit rejt egy-egy csomag, nekiestek és széttépték szegény tehetetlen csomagokat. Hamarosan játékokkal és csomagolóanyagokkal telt meg a terep:

Tudom, hogy most jó lenne felsorolni, hogy ki mit kapott, de ez esélytelen. Elég az hozzá, hogy szülői szempontból talán túl sok mindent is, mert ezek megint idővel kacatokká válnak (bármily jó szándék is vezérelte az angyalt), amiket majd pakolászni kell. Meg rá lehet lépni a sötétben.

Talán a nyertesek Zéti esetében a nagy piros távirányítós teherautó, Bendzsinél a távirányítós helikopter tarolt mindent, Balunak a játék-laptop jött be leginkább. De Bendzsi oda van még a sakkért is. És mind a három hordozza magával azt a a fehér plüssmackót, amit kapott. De nem szabad kifelejtenem, az elektromos kísérletezős, építkezős játékot sem, mert az is nagy sikert aratott, de nézegetnek könyveket is és még játszanak mindenféle játékokkal, amit kaptak. Butaság is volt belekezdenem ebbe a listába, mert felsorolhatatlan, mennyit mindent kaptak és mindennek igazán örülnek.
És én is. Kaptam szép kék pulcsit, meg is mutatom magam benne:

Csirke is nagy ajándékot kapott, bár nem túl látványos. Az ő ajándéka egy repülőjegy, hogy meglátogathassa Anyukával és Cicóval Csabit, Böskét és Robertót Elchében, Spanyolországban. Mondanom se kell, nagyon örült neki, bár eltartott egy pár percig, míg leesett neki a tantusz, hogy miről is szól az a néhány nyomtatott papír, amit az ajándékában talált.
Még csatolok egy videót és pár képet, hogy átérezhessétek az örömteli pillanatokat:

Már dereng!

És most megvan!

Zéti lelkendezése egy kacsás fürdőszivacs láttán! Kicsinek is örülünk!

Szóval mindenki sok szép ajándékot kapott. A karácsonyi családi kép most kimaradt, remélem még lesz időnk pótolni a fa előtt. Egyébként egy nagyon szép fekete fenyőt kaptunk karácsonyra a nagycsaládosok egyesülete szervezésében, amit ezúton is köszönünk. Engem igazán a gyerekkori karácsonyainkra emlékeztet ez a fa, jó ránézni. Bár nagyon szúrós és sajna a gyantája csepeg, de igazán szép látvány.

Minden kedves távoli és közeli angyalnak nagyon szépen köszönjük a karácsonyi ajándékokat és azt is, ha gondoltatok ránk! Mi is gondoltunk rátok és remélem kellemesen telt a karácsonyotok! Hogy az új év boldogításáról nem maradjak le, most jó előre BUÉK-ot kiáltok mindenkinek! Legyen boldog és jó évetek, fejlődjetek sokat, ismerjétek meg jobban magatokat!

Na ennyit erről mára, mert már megint órákat töltöttem el a bloggal és még ezernyi a feladat.
A blogot is csak azért tudtam most megírni, mert Csirke és a kölykök színházban voltak Tatabányán, útközben elakadtak a McDonalds környékén. Szóval kirúgtak a hámból. Remélem nekem is jut majd Csirkével egy meghitt vacsora valamelyik étteremben még a héten. Jó ez a három gyerek, de jó egy kicsit kiszakadni!

Sziasztok!