Jé, már dél van?

2012-12-12 Szerda
Ma a fenti kérdéssel ébredtem fel háromnegyed 12 magasságában. Persze ébren voltam már reggel is, de olyan nyugalommal aludtam még délelőtt pár órácskát hogy csak na. Pedig éjjel is rendesen aludtam.
Minden rendes harcoshoz illő módon fáj mindenem. Én ugyanis most harcos vagyok, ellenfelem a rosszullét. Kár hogy ő áll nyerésre. Olyan, mint amikor számítógépes játékokban nagy nehezen elugrasz egy kő vagy jégfolt, vagy bármi más elől, de már látod, hogy jön a következő, és ezt esélyed sem lesz kikerülni. Na most engem telibe trafált valami.
Külsérelmi nyomaim nem jelentősek. Csak az aranyerem újult ki a napokban. Bent viszont nagy gáz van. Fáj az evés. Ha nem eszek, akkor azonnal gyenge vagyok és szédülök. Olyannyira, hogy estéről reggelre annyira legyengülök, hogy reggel már csak támolygok a hűtőig. Ha viszont eszek, akkor szó szerint elájulok. Csak percekre, de le kell feküdjek az ágyra, hogy átvészeljem a nehezét.
Múlt hét szombat óta semmit se csinálok csak filmeket és sorozatokat nézek. Ahhoz nem kell sem fizikai munka, sem agytevékenység. Most néztem meg a teljes Katedrális sorozatot. Jó volt, de nehezen tudnék belőle bármit is felidézni.
A napi mozgásnak lényegében annyi. Bár azért már egy nagyon picit javulóban a helyzet. Tegnap előtt fel sem tudtam kelni az ágyból. Tegnap már tudtam menni 100 m-t félig kapaszkodva a belső folyosón. Ma már mentem 2 hosszt a folyosón, lehet hogy lesz még erőm folytatni. Szóval nincs semmi elveszve. Vagyis hogy mégis van. Szombaton lenne a céges karácsonyi vacsora, amire már gyakorlatilag esélytelen, hogy elmenjünk. Még ha többé-kevésbé helyre is jönnék fizikailag, a sejtszámok a béka segge alatt vannak, a szellemi teljesítménytől pedig ne is beszéljünk.
Persze minden hullámzik. Néha egészen embernek érzem magam. De ha felállok az ágyból, hamar megváltozik az érzés.
Kezelést már nem kapok. Csak minden nap reggel egy kis vizet, mert a doktornő és a nővérke szerint is száraz vagyok, mint egy aszalt szilva.
A hét elején még egy picit jobban voltam, letámadtam a doktorokat, hogy mondjanak valamit a folytatásról. Van-e értelme folytatni a ciklusokat? Meddig még? Milyen pluszt remélünk attól, ha végrehajtjuk a maradék 3 ciklust? Milyen addicionális kockázatot vállalok, ha most azt mondom e ciklus után, hogy kész, vége, hagyjanak békén?
Persze sokkal okosabb nem lettem. Be kell fejezni a 10 ciklust és pont. Miért? Csak. Mert csak úgy lehet túlélni. Mondom, ne ijesztgessen, hanem támassza alá az érvelését számokkal. Nincs mit alátámasztani. Be kell fejezni. Punktum.
Elegem van abból, hogy soha semmilyen kérdésemre nem kapok olyan választ, amiből azt érezhetném, hogy partner vagyok. Nem vagyok partner, csak egy zavaró tényező. Kvázi, mint egy gyerek, akinek nem kell értenie mi zajlik, csak alá kell vetnie magát minden kezelésnek. Ilyenkor örülnék, ha motiváltak lennének valahogyan az orvosok, hogy megtartsanak engem. Azt is a fejemhez kaptam, hogy nekik mindegy ki fekszik az ágyban, ha menni akarok menjek. Nem marad az ágy betöltetlen.
Még ha igaz is, akkor is kegyetlen. Tényleg akaratos kisgyermeknek érzem magam a kommunikációban. Olyan fene magasan tudják hordani az orrukat. Bár valahol megértem. Nincs elég információja. Nem tudja ő maga sem, milyen kockázatot vállal, ha hagyja nekem az idő előtti lezárást. És nem akar kockázatot vállalni.
Na mindegy, nem ágálok, esélyem sincs.
Beszéltem az "amerikai kapcsolat"-tal is. Ott van egy ismerős onkológus. Tőle is megint rákérdeztem most már 11 hónap tapasztalatait dióhéjban összefoglalva, hogy mit érdemes tenni. Onnan is az jött vissza, hogy csináljam végig a maradék 3 ciklust.
Na jó, kezdek fáradni az üléstől (fekve nem jó gépelni). Legyetek jók!