Egy levél

Ezt kaptam Csabitól, Ildikó öccsétől:
"Helló maestro, sajnos hozzám mint mindig utoljára jutnak el a hírek, vagyis tök véletlenül láttam egy feltűnő képet és utána néztem hogy kicsoda micsoda dolgot látok. Meg kérdeztem cicot és mondta hogy te tudsz róla. Úgy döntöttem hogy írok neked mert, nekem nem tűnik korrektnek az Ildikó viselkedése, se ciconak meg anyukának sem. De sajnos mi nem tudjuk rá kényszeríteni hogy ne csinálja azt amit csinál. Én csak azt szeretném mondani hogy nagyon sajnálom ezt a szituációt, csak annyit szeretnék hozzá szólni hogy próbáljátok úgy alakítani a dolgokat hogy a lehető legkeveset szenvedjenek a fiúk. Sajnos nem vagyok valami jó lelki pásztor, sem jó tanácsadó, de szerintem most a leg fontosabbak a srácok, üdv"

És ezt válaszoltam:
"Szia Csabi, sajnos elég messze sodort minket egymástól a sors, de örülök, hogy megismerhettelek és remélem majd összefutunk még időnként. Természetesen nekem is a gyerekek vannak most leginkább a fókuszban. Próbálom úgy szervezni az életemet, hogy minél többet legyek velük és az az idő minél tartalmasabban teljen. Ildikóval már nem vágyok másra csak egy nyugodt, sima elválásra. Éveken keresztül nyűglődtünk, most eljött az idő. Az ahogyan eldobott engem, az nagyon nem volt szép, de végső soron várható volt. A kölykök most egyelőre kezdenek megnyugodni, felismerik, hogy egyelőre az ő életükben nem változott semmi. Ahhoz, hogy működni tudjunk, kezdem rávezetni őket arra, hogy négyesben is ugyanolyan erősek vagyunk, mint öten voltunk, vagy talán még jobb is lehet a helyzet egy állandóan görcsös és lázadó anya nélkül. Sokat segítenek, szép lassan megtanuljuk együtt a házvezetés csínját-bínját, kiderül, hogy ki jobb a mosogatásban és ki szeret inkább teregetni. Ez persze csak átmenet. A sorsfordító az az időszak lesz, amikor Ildikó visszajön és itt él még velünk egy kicsit. Remélem megérted, de nem szeretném látni a továbbiakban őt nap-mint-nap, túl sok emléket ébreszt, túl sok reményt kelt az ő jelenléte, ezért is maradtam a kapcsolatban eddig. Ezért megkértem, hogy egy hónapon belül költözzön el. Ha akar, tud kemény és önálló lenni, remélem egy hónap elég arra, hogy átrendezze az életét. Én szeretném, ha továbbra is visszajárna a fiúkhoz, vagy a fiúk menjenek időnként hozzá, hogy minél többet lehessenek együtt. Nincs rosszabb, mint elveszteni a szülődet, de ezt talán legkevésbé neked kell elmondanom. Remélem, hogy itt marad valahol Tatán, megtalálja a helyét a társadalomban, elkezd végre dolgozni, amit sajnos évek óta tologatott. Én meg végül is csak azt csinálom, amit eddig: próbálom összetartani a családot, felnevelni a gyerekeimet, hiszen ők azok, akik végső soron számítanak, a munkahely, a pénz elillan, az emlékek megsárgulnak, de azok az emberek, akik mellett érdemes megöregedni, akik emlékezni fognak rád, azok a legfontosabbak nekem. Na, nem akarok túl szentimentális lenni, örülök, hogy írtál, megyek ébreszteni Bendzsit, mert úszása lesz és tegnap későn értünk haza a World Press Photo kiállításról. Még össze kell rakja a táskáját, át kell nézni a dolgait. Pá és örülök, hogy írtál, remélem nem szakad meg a kapcsolat, attól még hogy az aki által ismerlek már nem is fog hozzám tartozni. Hali"