Most kivételesen nem fogok írni semmit se arról, hogy miért csak most írok. Juszt se.
Kezdjük az örökzöld témával, a kezelésemmel. Bár ez a téma is inkább fehér, mint a szám széle és kórházi fal, és nem pedig zöld. A napok telnek szépen. Lázam nem volt azóta. Csak akkor egyszer. De azóta is kapom szép rendben az antibiotikumot. Szeretnék mozogni. Túl sokat fekszem az ágyban.
Szellemi teljesítmény témakörben is jó ha megütöm a szobanövény szintet. Szép zöld szobanövény gyanánt téli pihenőmet tartom az ágyamban, de különösebben mélyebb gondolatokra nem telik energiáimból. Csak olvasom a könyveket, vagy szudokuzok, vagy sorozatot nézek.
Tegnap este kimentem sétálni a folyosóra. Egész jól esett. Miután befejeztem, Pali bá javaslatára megnéztem a papucsom talpát. 2 mm vastagon ült rajta a kosz, törmelék. Azért tudott ilyen szép vastag réteget képezni, mert a felmosóvízbe tett vegyszer párolgás utáni maradéka szépen összeragasztotta. Én látom mennyit küzdenek a takarítónők a folyosó tisztításával, de ennek ellenére láthatóan szélmalomharc ez a művelet. Persze lemostam a papucs talpát, mégse kéne a szobában szétszórni a folyosó begyűjtött szemetet.
Témaváltás előtt mutatok képet, amit Papa fényképezőgépén találtam:
Időközben Balu lábáról már levették a gipszet, ezért e kép már nem időszerű. Hétfőn ugyanis Papa elvitte Balut Tébányára, a várva-várt kontrollra. Itt megröntgenezték és megállapították, hogy nem mozdult el a csont. Le is vették a gipszet, viszont a rögzítővasat benne hagyták. Két hét múlva kell menjen újra, akkor kiveszik a vasat is. Most már ráléphet a lábára, de persze csak óvatosan.
Miután hazajöttek, némi polémia kezdődött arról, szabad-e Balunak suliba járni. Érdekes módon, pont az érdekelt érvelt amellett, hogy ő nem szeretne még lábra állni, nem szeretne iskolába menni. Végül a gyermekorvost is megkérdezve arra jutottunk, hogy mától iskolába megy. A gondot a lábából kiálló piciny vaspecek okozta, mert nem akartuk, hogy esetleg beleakadjon a cipőjébe, vagy az sem volna jó, ha valaki - a lábára rálépve - azt a valamit benyomná. De csak tud magára vigyázni Macó. Mégis nagyfiú már.
E második kép pedig Zétény úrfiról készült. Kismacs alapvetően jól van. De egyre jobban ellenáll a nagyszülői iránymutatásoknak. Néptáncra már nem hajlandó járni, mert a lányok olyan furcsák. (Ő mondta :-) Papa szerint egyre jobban hiányolja az anyját.
Bendzsikéről sajnos képet nem tudok mutatni, mert nem találtam friss, értelmes képet róla. Nála a hegedülés megkezdése óta nincs újabb változás, éli az életét.
Legalábbis ennyit sikerült összeszednem Papáéktól és a kölyköktől arról, hogy mi is folyik otthon. Én sem láttam már őket rég. Pont két hete költöztem be ide a falak közé.
Reményeim szerint hamarosan megindul végre a sejttermelés és akkor már vághatom a centit a hazaengedésig.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése