Belázasodtam

2013-01-26 Szombat

Kellett nekem legutóbb nyavalyogni, hogy unalmasak a napok. Most aztán belekeveredett némi láz a szimptómáim közé , ez pedig biztosan nem rövidíti a bent létemet.
Ma délután lázasodtam be, a legtöbb amit mértem 38.6 C volt. Amint ezt mértem azonnal elindult a standard protokoll a lázas esetekre. Legalábbis eddig mindig hasonló volt a kezelés. Első lépésként hemokultúrát vesznek, ami lényegében egy mintavétel a véremből. Ezt hétfőig csak tárolják, hogy szépen szaporodjanak el a kórokozók benne. (Ezt hívják tenyésztésnek) Hétfőn ránéznek és megpróbálják beazonosítani, hogy milyen állat (vagy növény vagy gomba vagy vírus) fogott talajt a véremben. Ilyet már sokszor vettek tőlem, néha sikeresen kitenyésztenek belőle valamit, néha nem. Számomra a legjobb az volna, ha ki tudnának tenyészteni belőle valami nem túl veszélyes kórokozót. Akkor ugyanis tudjuk mivel van dolgunk és jobban tudjuk célozni az eszközöket arra a kórokozó fajtára. A második legjobb, ha nem tenyésztenek ki semmit. Ekkor nyitott marad a kérdés, hogy mi okozta a bajt. Ilyenkor széles spektrumú (sokféle kórokozó ellen hatásos antibiotikumot adagolnak). A legrosszabb persze az, ha valami agresszív gonoszt látnak meg benne, akkor ugyanis megindítják az antibiotikumok legádázabb kombinációját, ami nem túl jó a szervezetnek, de nem akarnak egy fikarcnyi esélyt sem hagyni a gonoszoknak. Ezt már láttuk nyáron, amikor Staphylococcus Aureus-t tenyésztettek bennem ki.
De ne fessük az ördögöt a falra, egyelőre minden rendben. A hemokultúra után kaptam lázcsillapítót és antibiotikumot (Meronem) is. Szóval most le vagyok kezelve. Most jött az infó, hogy érkezett trombocitám is, de azt csak 37.5 C alatt adhatják be. Most mértem hőt, 37.6-ot mutat szóval még várni kell.
Egyébiránt azt mondanám, hogy kezdek aránylag jobban lenni. A legrosszabb az egészben a szájfájás (mucositis) volt. Ez szerencsére nem minden kezelési körben jön ki, de most megtisztel a jelenlétével. Ilyenkor a szám hő és PH érzékeny és nem szereti a kemény dolgokat, mert ezek fájdalmat okoznak. Pontosabban a sima megrágás és nyelés is fájdalmat okoz, de még jobban fáj a dolog, ha pl. túl forró, vagy túl fűszeres (csípi a sebeket). Most épp ez a helyzet. Ilyenkor a már bevált kezelési mód a Caphosol és a Corneregel. A Caphosol egy kétkomponensű sós oldat, ami begyógyítja a legtöbb sebet. Én úgy szoktam alkalmazni, hogy már a mérgezés alatt elkezdem használni, az esti fogmosás után fél adagot. Ahogy érzem, hogy jönnek elő a fájások, növelem a Caphosol használatának gyakoriságát,  csúcsidőben akár napi 4-5-ször is öblítek fél adaggal.
A corneregel ott jön képbe, ahol a Caphosol már nem segít. Nekem tipikusan alul, a nyelvem tövében, a fogak és a nyelv közötti kis árokban szoktak fájdalmas púpocskák kinőni, amikre a Caphosol már nincs hatással. Itt segít a Corneregel, ami igazából egy szemgél, de mi szájban használjuk. Ezt oda kell juttatni a fájdalmas területre, és el kell érni, hogy ott is maradjon. Erre gézt szoktak használni, rákenni az anyagot a gézre és bejuttatni a megfelelő helyre. Ez egyszerűnek és logikusnak hangzik, de őszintén szólva én sem voltam tisztában azzal, hogy milyen eldugott kis helyek vannak a szánkban, ahol persze ott a nyál, szorítja a megkent gézt két oldalról a nyelv és az íny, és esélytelen így rendes mennyiségű szemgélt bejuttatni a megfelelő helyre és ott is tartani.
Hát ennyit a szájfájásról. Ami még gondot okoz nekem most az a hasmenés. Nem mennék részletekbe, elég az hozzá, hogy már legalább 3-4 napja tart. Előtte székrekedésem volt, azt meglazítottuk egy kis Levolac-kal, és azóta fosok.
Hogy folytassam a sort, az alacsony sejtszámok miatt néha nem kapok levegőt. Olyan érzés, mint amikor úgy érzed, hogy el van használódva a szoba levegője, de kiszellőztetsz és továbbra sem változik az érzés. Szerintem ez azért van, mert vörösvérsejt-hiányos vagyok. Ma ugyanis, mikor kaptam vért, a vér után csodák csodájára elmúlt a dolog. Hogy minek köszönhető pontosan, azt nem tudom, de ilyenkor hajlamosabbá válok a végtagjaimban, az ízületeimben lesérülni. Ez lehet, hogy csak annak a következménye, hogy nem mozgok eleget (mondanom se kell, el vagyok tiltva a kinti sétától is) és valahogy a nem mozgás meg a mérgezés együttesen extra tempóban építi le az izmokat és ebből erednek a balesetek, bár ki tudja. Erről még nem olvastam kimerítő értekezést.
A legutolsó pedig az agyi tompultság, ami a lázas állapotban természetesnek vehető, de lázon kívül is jellemző ilyenkor. Sajnos.

Na most, hogy szépen körbejártam a szimptómáimat, nincs más hátra, mint hogy megírjam miket műveltem az elmúlt pár napban. Ugyanis már megint kihúztam a gyufát és nem lennék meglepődve, ha valaki párhuzamot próbálna húzni a fegyelemsértéseim és a lázam között. (Amit persze elutasítok, mert már két napja jó fiú vagyok, és csak most jött ki a láz.)
...Ja, meg is mérem, most 37.5, de még nem szólok, hadd ereszkedjen még.
Na szóval van egy alapvető probléma a Szent László kórház hematológiai osztályán (nem szeretnék általánosítani, lehet hogy máshol nincs ilyen gond). Mégpedig a kaja minősége. Ugyanis az pocsék. Nem kicsit rossz, hanem gyakran undorító az a moslék, amit a mindennapos ebédelős dobozokban leszállítanak. Biztos lehet ilyenkor azt mondani, hogy szegény kórházi szakácsoknak minimális pénzösszegből kéne csodákat művelniük, de ilyenkor jut eszembe az, hogy múltkor az ételgyár környékén sétálgatva láttam, hogy egy dolgozó szép megtermett doboz valamit (talán liszt, vagy tojáslé) tuszkol be az autója hátuljába hazaindulás előtt. Szóval az érzésem az, hogy lehetne ezt jobban is csinálni némi elszámolási fegyelem alkalmazásával. De nem vagyok üzemi konyhás.
A lényeg, hogy két-három naponként, amikor olyasmi érkezik a tányérban, amit nem tudok elfogyasztani, felmerül a probléma, hogy kell valami kiegészítés. Plusz ugyan a reggelire és vacsira adott kaják többsége jó, de nagyon alacsony a változatosságuk. A vizes zsemle plusz kenyér kínálatról már nem is beszélve, ami minden áldott nap ugyanaz. És nem csak ugyanaz, de szerintem a legtöbbször már két három napos, mire hozzám jut. Erre abból következtetek, hogy a zsemléknek szaguk van és minden alkalommal vizesek. Mintha a kedves konyhások a kiszáradástól való megóvás érdekében némi vízzel szórnák meg a zsemléket. Szörnyű.
Na, de már írtam megint vagy tíz sort és még mindig nem tértem a lényegre. Szóval időnként ki kell menjek boltba, feltölteni a készleteket. A sors most úgy hozta, hogy a bolti transzfert eddig rendszeresen biztosító Papa és Mama most unokázik, Csirke pedig unokatesózik, szóval csak ritkábban jut el hozzám valaki. És a magad uram ha szolgád nincs elvnek megfelelően, ilyenkor magam kerekedek fel a beszerzési körútra. Ez történt csütörtökön is, holott csütörtök reggel a doktornő már megmondta, hogy legyek szíves visszafogni magamat és nem kujtorogni. Mondanom se kell, összefutottam a doktornővel a boltból hazafele jövet, bazi nagy hátizsákkal. Na több se kellett. Megkaptam vagy tízszer a nővértől, kétszer a doktornőtől és még a Dolgos főorvos is betért, hogy egy kicsit leb@szarintson miatta.
Na erről is ennyit, megkaptam a magamért, most maximálisan szabály-konform vagyok, naná, hogy most leszek lázas.
Közben már bekötötték a trombitát, halkan csepeg a sárgás lé. Tegnap is kaptam, jól ki is ütöttem tőle. No nem vészesen, csak néhány, szúnyogcsípéshez hasonló kis domb keletkezett a bőrömön. Természetesen ilyenkor a leglehetetlenebb helyekre képes ilyen viszketős dudor nőni, pl. tegnap a hátam közepére nőtt egy, hogy ne tudjam megvakarni.
Na most számba kell vennem, vajon mi mindenről kéne még írjak. Á, tényleg. Zéti.
Zétiék farsangoztak az oviban és kismacs nyuszinak öltözött. Ezért érdemes valami alap jelmezbe beruházni szezonon kívül, mert ezt a nyuszis jelmezt emlékeim szerint Bendzsi is használta már vagy kétszer, most pedig Zéti bolondult bele. Szóval nyuszi lett belőle az oviban. Megmutatta, hogy hogy tud szaladgálni és még sütit is vittek az ünnepségre.

Minden nap beszélek mindhárom kis tigrissel, de őszintén nem igazán kommunikatívak. Zéti még néha mesél valamit, ha valami élmény a közelmúltban érte, akkor mond róla két mondatot, de a nagyok szótlanok. No nem mintha otthon olyan szószátyár népség volnának, de otthon azért nincs hiányérzete az embernek, mert látja őket, hogy mi történik velük, mit tesznek, hogyan viselkednek. De itt távolról ez az infó ugye nincs meg és marad a nagy semmi.
A hét újdonsága egyébként, hogy Bendzsi hegedülni tanul. Fura, hogy ilyen céltudatosan elindult a zenélés felé és szépen, tudatosan viszi véghez az elhatározásait. Ugyanis a hegedülést megelőzően már szeptembertől maga kérte, hogy szolfézsre járhasson. Kicsit tartottunk tőle, hogy biztos neki való-e a dolog, mert korábban nem láttuk egy muzikális alkatnak és a szolfézs igen elrettentő tud lenni. De már fél éve jár szolfézsre és szereti csinálni. Most félévkor pedig lehetőség nyílt, hogy hegedülni tanuljon és ő kapva kapott az alkalmon, pedig mi talán Csirkével még kicsit gyorsnak éreztük a hangszeres tanulás megkezdését, de Bendzsi határozottan kérte. Mit mondjon ilyenkor egy apa? Hát egyrészt büszke vagyok a fiamra, hogy közel nyolc évesen már önállóan döntéseket hoz és vállalja a következményeit. Másrészt pedig sok sikert Bendzsinek, a kis hegedűsnek. Egyébként már volt két órán, szerdán és pénteken és egyelőre minden rendben. Nagy tisztelettel bánik a hegedűjével, végre valamilyen tárgy tényleg az övé (még ha kölcsön is kapta a zeneiskolától), nem úgy mint minden más tárgy otthon. Ennek ő a gazdája, ő mondhatja meg ki nyúlhat hozzá, és a legfontosabb, hogy kiveheti a bátyja kezéből. Ez fontos elégtétel Bendzsi számára. Nálunk otthon ugyanis az a szabály, hogy még az adott gyerek által kapott ajándék is közös használatú. Persze azé az elsőbbség, akihez tartozik a játék, ha játszani akar vele, de meg kell engedje a többieknek is, hogy ők is kipróbálják. Az nincs olyan, hogy valamely játékkal csak én játszhatok, mert az enyém.
Nem is tudom ki említette (talán Piri), hogy a legnehezebb a középső gyereknek, mert a legnagyobb megkapja a figyelmet folyamatosan, mert általa tanulunk meg és tapasztalunk meg szülőként új helyzeteket. A legkisebb megint megkapja a neki járó figyelmet, mert mindig ő a kicsi, a gyámoltalan. És a két szék között a pad alá kerül a középső, akire talán kevesebb figyelem jut. Ezen mindig is próbáltam tudatosan ellensúlyozni és Bendzsit rendszeresen istápolni, de Bendzsi elég magának való figura (lásd apja), keveset beszél magáról és arról, hogy mi kavarog a fejében.
A jövő hét nagy eseménye meg az lesz, hogy Balunak lecserélik a gipszét hétfőn és megtudjuk, hogy mehet-e iskolába. A gipsze már totál szét van szedve, már csak főbb vonalaiban hasonlít arra az eszközre, amit hetedikén applikáltak Balu lábára. Már csak pont ott nem tart, ahol kéne neki (a lábfejnél). Egyébként nem értem, hogy miért hagynak 3 hétre egy gyereken egy ilyen szerszámot. Szerintem kb. heti gyakorisággal cserélni kellene, hogy jó eséllyel ellássa a feladatát. Na mindenesetre holnapután Balut viszik Mamáék és akkor majd többet fogunk tudni a kis szárnyaszegett veréb további vergődéséről.
Na most rendesen kiírtam magamból ami bennem volt. Közben lement a lázam, a lázcsillapító szépen lehozta. Remélem lassan hatni kezd az antibi és talán már nem jön vissza a láz. Bár Gyuri nővér azt mondta, hogy megvan az esélye annak, hogy holnap újra lázas leszek.
Remélem semmi fontosat nem hagytam ki. Ja, még egy fél mondat, hogy köszönöm Pirinek, Imrének és Öcsinek, hogy meglátogattak és Zsuzsának, aki főzött, hogy legyen mi finomat enni ma ebédre.
Sziasztok!