2013-01-23 Szerda
Már megint napok óta nem írtam blogot. Írni kéne valami érdekeset. De hát mit?
A fehér falakat továbbra is nehezen viselem. Szerencsére itt van az embernek Pali bá, a szobatársam. Kicsit nagyothalló az öreg, ezért oda kell fordulni, amikor beszél az ember hozzá, de mégis jó az, hogy van kivel megosztani a gondolatokat. Vannak fix sztorijai, amik visszatérnek, de van egy rakás érdekesség, ami megtörtént az életében és egy-egy téma kapcsán előjön. Mindenesetre érdekes figura, az biztos. Neki is akut leukémiája van, de hogy milyen, azt nem tudja. Az enyémhez hasonló kezelésen vesz részt, de még csak nyáron kezdte. Ahogy már mondtam, állandóan pozitív szemléletű, nevet mindenen, legfőképp a saját hülyeségén. És ez jó. Csavargó népség vagyunk mi ketten. Néha csak azon veszem magam, hogy Pali bá öltözik és már indul is, én meg egész nap csak fetrengtem. Na jó, akkor megmozdulok én is.
A legtöbbször könyvet olvas vagy alszik, nem sok vizet zavar, tudok ülni szokás szerint a gépem felett. Én meg nézem a sorozatokat, filmeket, vagy internetezek. Néha egy kicsit olvasok valami szakmai dolgot, de legtöbbször csak olvasom a nagy semmit. Most már elfogyott a havi forgalmazási keretem a mobilinterneten, így webes videók kizárva.
Minden nap megyek sétálni. Hogy hova és mikor az nagyrészt kedvfüggő. Kisebb-nagyobb köröket teszek meg, elmegyek boltba bevásárolni, ilyesmi.
Eddig jól ment a séta és jól esett a kint lét. Megtöri a fehér falak egyhangúságát. Ma viszont felhívták a figyelmemet, hogy leestek a vörösvérsejt-számaim és vigyázzak magamra. Volt vérválasztás is. Ezek szerint rohamléptekkel haladok a leépülés felé és elsőnek a vörösvérsejtek értek le a padlóra. Pedig korábban mindig a vérlemezkéim voltak kiábrándító kondícióban. Szerencsére én még mindebből semmit sem érzek.
Vagy hát persze vannak kisebb jelek: tegnap vérzett az orrom, ma kicsit szédültem reggel, minden nap degeszre eszem magam, mégis fogyok napi fél-egy kilót és persze fehér a bőröm. De ezek egyike sem vészes. Tudom hogy kell neki egy-két hét, és helyrejövök. Nincs min parázni.
Csak hát egy kicsit néha unalmas. Főleg akkor, ha valami hülye sorozatot nézek, amitől rosszkedvem lesz és egy idő után már nem lelkesít. Nem tudom, hogy láttátok-e a Spartacust. Én a második sorozatot néztem most meg. Érdekes, izgalmas. Elsőre. Az ókorban játszódik. Érdekes, hogy hogyan éltek az emberek akkor, mit csináltak, mit ettek, hogyan szórakoztak, stb. De ebből nem sokat ad a sorozat. Inkább csak a történet véres, verekedős, szexuálisan túlfűtött, és ármánykodós részeit meséli el. Pedig olyan jó lenne egyszerűen csak az emberek életét nézni. Ókori dokumentumfilmnek is kiváló volna. Csak egy idő után megunom a sok gyilkolást, a paradicsomlét, ami minden sebből úgy folyik, hogy szinte spriccel. Uncsi egy idő után.
Most másik sorozatba kezdtem bele (a neve Human Target), de ennél meg zavar a főszereplő túlzott tökéletessége. Ez egy 007-es ügynöknél egy évben egyszer elmegy, de egy sorozatban. Ez is uncsi.
Végül is minden uncsi. Még a kajában próbálok valami élvezetet találni. Most mindent megehetek (még, amíg a fehérvérsejtjeim nem érnek a padlóra) és semmitől sem hízok. Sőt, fogyok.
Jó, hát ilyen a kórházi kezelés, amikor szerencsém van, és nem épít le, nem okoz nagy problémákat. Egyetlen baja, hogy unalmas. De inkább unalmas legyen, mint fájdalmas!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése