Megkopaszodtam

2013-02-01 Péntek

Megkopaszodtam megint. Még tegnap történt a nagy esemény. A tegnap reggeli vérvétel során Józsi nővér megemlítette, hogy ideje lesz lenyírnom a hajamat, mert túl sok a hajszál a párnámon. Szokás szerint nem hittem neki, elhessegettem a gondolatot magamtól.
Viszont a délelőtti ágyneműcsere alatt segédkeztem Andi nővérnek a cserében, és ekkor szembesültem én is a ténnyel, hogy a hajszálak véletlen elrendezésben ugyan nagyon érdekes mintát alkotnak a lepedőmön, viszont lehet hogy nem volna jó gondolat az újabb lepedőt is feldíszíteni hajszálakkal. Ezért aztán el is határoztam, hogy még aznap megszabadulok a hajamtól.
Jött Papa látogatóba. (Szegénynek nem volt választása, mert elfogytak a kajáim és én könyörögtem, hogy küldjenek valamit enni. Mint utólag kiderült, Öcsi is volt olyan jó és felajánlotta, hogy bevásárol nekem, de addigra erre már nem volt szükség, mert Papa kitöltötte az űrt.) Le is csaptam Papára is meg is nyírattam magam vele. Gép itt van az osztályon, így az eszköz rendelkezésre állt. Papa meg is nyírt, persze csak hajnyíróval, nem borotvával, ezért tüskés fejű lettem.
Érdekes, hogy egyszer már elvesztettem a hajamat és tudom, hogy az egész csak egy dizájn dolog. Ennek ellenére mégis úgy érzem, hogy a mai lassúságom, rosszkedvem kicsit arra vezethető vissza, hogy tegnap kevesebb lettem némi sörénnyel.
Pedig azóta akikkel beszéltem erről, meg akik láttak (pl. nővérek), azt mondták, hogy jobban nézek ki így. Emberibb fejem van.
Sebaj visszanő még!

Egyébként még mindig az apláziás (sejthiányos) időszakában vagyok a nyolcadik kezelésemnek. Egyedül a vörösvérsejtjeim mutatnak tegnap óta örvendetes emelkedést, de mivel tegnap kaptam vért, ezért arra még nem lehet hivatkozni. Mindenesetre ha meg tudják tartani ezt a jó szintet, akkor az már önmagában félsiker, kíváncsi vagyok, mit hoz a hétvége. A vérlemezkéim és a fehérvérsejtjeim viszont továbbra is nulla közeli számokat mutatnak, azaz a sétálás továbbra is tilos.
Pedig nagyon vágyok már kifelé és az elmúlt egy-két napon nagyon szép volt az idő. Kacsintgattam is kifelé az ablakon, de nem mertem megkockáztatni a sétát. Pedig már nagyon elegem van a bezártságból, több mint egy hét óta nem mozdultam ki a négy fal közül.
A hétfői CT lesz az első alkalom a szobám elhagyására. Igen, CT.
A ma délutáni gyors viziten említette a doktornő, hogy készüljek rá, hogy hétfőn megyek CT-re. Meg akarják nézni, hogy néz ki a tüdőm, májam, vesém, stb. Az okot nem mondta, de nem nehéz kitalálni, hogy kell nekik egy helyzetkép a belső szerveim állapotáról, hogy megállapíthassák, hogy tudom-e folytatni a kezelést. Ahogy láttam, az utolsó két kör keményebb méregmennyiségeket alkalmaz.

Egyébként nagy újdonság nincs. Nagyon vágyom már haza. Jó lenne együtt lenni Csirkével és a kölykökkel. Rég láttam őket és rég voltam otthon. Nagyon bezárt ez a világ itt a kórházban. Mostanában kevesebben látogattok, gondolom a hideg és a fertőzésveszély miatt.
Reményeim szerint talán már jövő hét vége felé hazakerülhetek. Persze ehhez e hét végén meg kell indulni a termelésnek, mert a doktornő gondolom stabil sejtszámokat szeretne ilyen influenzás időszakban és a lumbálásomat is csak akkor akarja végrehajtani, ha már jól lesznek a vérlemezkéim. Ez pedig mind-mind napokat hosszabbít az ittlétemen. Persze mondhatjuk, hogy mit számít egy nap ide vagy oda, de minél közelebb van a börtöntöltelék a kiszabaduláshoz annál inkább lassul a napok pergése.