Olvadás

2013-03-30 Szombat

A mai napon kilátogattunk a Gerecsébe azzal a céllal, hogy megnézzük van-e már medvehagyma? Hát nincs. Vagy inkább még nincs, mert a hó alól még nem tudott kibújni.
Fent az erdőben még minden havas, és tegnap óta minden olvad. Találkoztunk egy erdész bácsival, ő mondta, hogy tegnap jött a hó, majd az eső és ömlött mindenhonnan a víz. Ma még a nap sem sütkérezett igazán, de már érezhetően pluszokban járt a hőmérséklet. Mindenhol apró patakok csörgedeztek, a talaj totál át van ázva.
Most aztán megízleltük a kora tavaszt. A három mackóval mentem kirándulni fel a hegyek közé. Teszkózás után beültünk Piroscsíkba és megindultunk Bikolpuszta felé. Az utak már mindenhol járhatóak, csak Tardos felett van egy száz méteres szakasz, ahol több a kátyú, mint az út, pont mint pár évvel ezelőtt Romániában. Aztán megérkeztünk Bikolpusztára, ahol a nagy dagonya fogadott minket. Sétáltunk az erdőben, többet néztünk a lábunk alá, mint a fákra. Cuppogtunk a mély sárban, vízimérnöki tevékenységet láttunk el egy nagyobb pocsolyánál. Úgy, mint Mikoviny Sámuel, Tata lecsapolója, mi is lecsapoltuk a Kis-Balatonnyi pocsolyát és örültünk, hogy folyik a víz! Persze eközben óhatatlanul itt-ott sáros lesz a gyerektársaság. De ez még csak a kezdet volt! Mivel a völgy túlzottan csatakosnak tűnt, felkaptattunk a hegyoldalba. A kaptatóval nem is volt gond, ott rohant a víz lefelé, nem épített dagonyákat. Viszont amikor a gerinc mentén vezető úton próbáltunk előrehaladni, sorra vettük a ruházatunk összesározásának különböző stációit. De élveztük! Persze néha elhangzott nyafogás, itt-ott, amikor annyira csúszott a talaj, hogy kész művészet volt lábon maradni. Balázs többet is nyafogott, mint Zéti. Zéti küzdött rendesen, szedte a kis lábait zokszó nélkül. Persze aztán esett egy párat, volt hogy folyós sárból rángattam ki, de jó volt a ruházat, megvédte kis cuccot.
Végül voltunk egy kilátónál, ahol Balu egy kost látott elfutni, nagy felcsavarodott szarvakkal.
Az autóban megszabadultunk a ruházatunk felesleges darabjaitól, és fűtöttem, amennyire lehetett.
Itthon pedig fürdés, finom, laktató ebéd várt minket és most az ágy melege.

Csak ezt akartam megosztani veletek, hogy végre történnek a dolgok. Olyan jó fáradtságot érezni az izmaimban. Egyáltalán, az izmaimat érezni a ízületeim helyett! A kórházban mindig a csípőforgóm és a vállam fáj. Most az izmok éreztetik jelenlétüket. És ez jó ez a bizsergés.