2013-03-08 Péntek
Egy napja van szobatársam. Bárcsak ne volna. Nagyon egyszerű és nagyon agresszív ember.
A tévé szinte folyamatosan megy, elvonja a figyelmemet, akadályoz a gondolkodásban. Bagózik és általa az egész szoba bagószagú. Nem áthatóan, alig érezhetően, de engem zavar.
És tahó. Már elnézést a kifejezésért. Többször kifejeztem neki, hogy engem zavar a tévé. A reakció az volt, hogy őt viszont nem zavarja és nézi tovább. Tegnap este, miután 10 körül elmentem aludni, kiment a szobából, bekapcsolva hagyta a tévét. Mivel engem nagyon zavar, felkeltem, lekapcsoltam. Amikor visszajött félig már aludtam. Nekiállt artikulátlanul ordítani, hogy eltöri a kezemet, ha még egyszer a cuccához nyúlok! Aztán már szerencsére mennie kellett megint bagózni (nem húzza sokáig cigi nélkül) és végül aludt ő is.
Tegnap itt volt velem Adri, egy régi ex-Inviteles ismerős. Hamarabb érkezett, mint hogy a szobatársam beköltözött volna. És a beszélgetésünk végén megjegyezte, hogy sokkal jobban remeg a kezem, amióta ez az ember megérkezett. Hát naná, ezek szerint ennyire látszik rajtam a stressz. Már párszor összefutottam ezzel az emberrel a folyosón és tudtam mire számíthatok.
Most azonban nagyvizit volt és kiderült, hogy költöztetik az úriembert (aki nem úriember) a második emeletre, egyágyas szobába. Én maradok a kétágyasban. Huhh...
De amiről elneveztem a bejegyzést az az, hogy mennyire örülök, hogy nincs tévénk. Az elmúlt napban többet néztem tévét, mint az elmúlt években összesen. Próbáltam nem odafigyelni, de teljesen kizárni nem tudtam. Az egyetlen csatorna, ami bejött az RTL klub. Ez egy katasztrófa, hogy milyen bugyuta, langyos szemét folyik a készülékből. Semmi értelmes, semmi érdekes. Nem tudok rá mást mondani, mint hogy bugyuta népbutítás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése