Megint van egy nap, amikor nem megyünk sehova, úgy tűnik az ilyen napok alkalmasak a Blogirasra itt Enyeden. Pénteken Tordán voltunk, tegnap pedig Torockón, ma meg kürtőskalács gyártás folyik, közben bográcson fő az ebéd is, de csak szép sorjában.
Először is kezdjük a ruhavárral. A kölykök ugyanis egész héten ügyködnek. Eleinte lekötötték magukat egy ruhavár épitésével, ami már önmagában szép mérnöki teljesitmény. A várnak fa és fémrudak adják a szegleteit, ahol az oszlopok körbe vannak rakva kővel a földön, felül pedig ki vannak kötve a környező fákhoz. Igen szép épitmény, Balu kreativitását dicséri.
Az árak néha horribilisek (1 lei - 65 Ft egy kifestett gyufásdobozért), néha túl olcsók (ma már a gyufásdoboz ára 5 bani - 3 Ft). :-) Van itt még szerencsejáték is. A fővédnök (Balu) kissé erőteljes szervezésében tegnap este tombolahúzás is volt! A nyertes Mami lett.
Ha nem kint vagyunk az udvaron, akkor eszünk. Sokat. Túl sokat! Főleg Bendzsi. De a dinnyét mindenki szereti:
Ha pedig aznap nem lett volna elég a mozgásból, vagy csak meguntuk a sok evést, Cini túrákat szervez. Itt például az ebháton vagyunk:
Ja, és esténként, ha éppen nem figyelnek a szülők (vagy csak úgy tesznek, mintha nem figyelnének, hogy nyugodtan lehessen beszélgetni), akkor a kis csapat mesét néz. És prominens tagjai esetenként annyira nem birják a mesét, hogy inkább csukott szemhéjjal követik:
Hosszú és áldozatos harc után sikerült elérnem, hogy pénteken Tordára menjünk. A kezdetben a lehetetlenséggel egyenlőnek tűnő feladat, miszerint el kéne jutni és vissza kéne jönni tömegközlekedéssel Enyedtől a tordai sóbányáig, megoldódott. Csodával határos módon fény derült a tényre, hogy ugyan Tordára nem érdemes Enyedről busszal menni és Tordán vasútállomás sincs, van viszont Aranyosgyéresen. Sőt mi több, Aranyosgyéresrők rendszeres, helyi buszjárattal be lehet jutni Tordára! Torda centrumából pedig van egy másik busz ki a bányához.
Na jó, tény-ami-tény nem egyszerű és gyors út volt, de valahogy megoldottuk. Cini és Anyuka is velünk tartottak, igy voltunk heten, mint a gonoszok. (Ezt mondtam Zétinek is, mire ez volt a válasz: "De mi nem is vagyunk gonoszok!" :-)
Szóval reggel felkelés, reggeli, szedelődzködés, rohanás a vonathoz. Jó fél órával korábban már kint voltunk az állomáson, hogy biztos kint legyünk. :-) Várakozás közben ismerősökre leltünk (ne kérdezzétek, hogy kinek a kicsodája, mert én már teljesen elvesztem az enyedi familia kapcsolatrendszerében), ahol volt egy 5 éves kisfiú is és pont ők is a bányába tartottak. Bendzsi és Zéti jól összehaverkodott a kis sráccal a vonaton, Balu, ahogy látom, már inkább a felnőttekre figyel. Apropó vonat. Emeletes vonaton utaztunk! Ilyenen sem ültem még, érdekes volt kipróbálni. Természetesen a magasságom miatt több helyen bajban voltam, de azért egész kellemes. Viszont a le és felszállás katasztrófa. Az állomásokon nincsenek megemelt peronok, mint nálunk. Viszont a vonatok ajtaja ugyanazon a magasságon nyilik, lépcső nincs. Tehát jó fél métert kell lendts magadon felfelé, hogy fellépj. Ahogy tudjátok, épp újraépülőben vannak az izmaim és még nem gyakoroltam eleget otthon a székreállást, ezért gondjaim voltak. Meg kellett várnom, hogy eltisztuljon a tömeg és mindkét kapaszkodó szabad legyen, meg azért is, hogy ne a tumultus közepén jöjjek rá, hogy nem tudok fellépni.
Szóval nagyon jó kis vonattal utaztunk, magasan ültünk persze, ahonnan lehetett látni a rengeteg lovat, bocit, kecskét, kacsát és mindenféle érdekességet az úton.
Gyéresről (Cimpia Turzii) a 20-as busszal jutottunk be Tordára (Turda). A buszon is ért egy meglepetés. A buszjegyet egy külön hölgytől kell vásárolni, aki ott csücsül középtájt a buszon egy kioszkban. A hölgy ezen kivül más funkciót nem tölt be, ezért amikor a busz halad, ő látványosan unatkozik. Számomra nem logikus szervezés, de majd idővel biztos rájönnek ők is.
Mondanom se kell, közben az sütött a nap teljes erőből.
Gyéresből persze nem sokat láttunk, Tordából se, de ott visszafele átszaladt a busz a régi belvároson és az tényleg szép. Emlékeim szerint még Torda belvárosát se fedeztem fel soha, még vissza fogok menni. Persze ez a szépség is olyan, mint szinte minden város itt Romániában, hogy úgy kell menni, hogy a belvárosig csukva tartod a szemed, és csak ott nyitod ki. Mert a belvároson túl végeláthatatlan betonnegyedek állnak, azokon túl pedig jönnek a rozsdanegyedek, a gyárak, lerakatok, ipartelepek.
Torda belvárosából a 17-es busz visz fel a hegyre, a bányához.
A bánya egy csoda! Voltunk itt már tavaly is, ezért ismerős volt a járás, de megint megrökönyödtem a mélységen és a fényeken, ami lent fogad. Mindenkinek javaslom beépiteni egy erdélyi körútba mert megéri. Az alábbi linken láthatóak képek, de a két dimenzió korlátai miatt töredékét sem adja vissza az élménynek: www.salinaturda.eu
Mi is fotóztunk odalent, de nem sok értékelhető akad közöttük, talán ez az egy nem teljesen homályos:
Amire fel kell készülni, az a hideg, de ez alap egy sóbányában. Meg a kajahiány, mert odalenn tilos enni-inni. No meg a sorok a lifteknél. Több különálló szint van, köztük lehetséges liftekkel vagy lépcsőn közlekedni. A lépcsőzés alatt szűk és meredek, igazi bányászlépcsőket tessék érteni, a főszint és a bejárat között szám szerint 12 szintet számoltunk meg. Ahol lehetett lefele mi is lépcsőztünk, felfele inkább lifteztünk, bár a liftekre nagyon sokat kell várni.
Ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Voltunk csónakázni legalul a kölykökkel. Tiz lej egy csónak ára és 20 percig kavaroghatsz a kis tóban. A kölykök nagyon élvezték, és már én is egész sokat fejlődtem a csónak irányitásában. Én nem gondoltam volna mélynek a tavacskát, hiszen ezeréves villanypóznák is állnak ki belőle, de mint kiderült egyes részein 8 méter mély, szóval vigyázni kell. Szerencsére a 3 gyerek nagyon jól tudja, hogy a csónakban mozogni tilos, ezért nem volt gond.
Csónakázás után felmentünk az óriáskerékre, és majd be tojtunk... Az előzetes élmények után nem gondoltam volna ijesztőnek az óriáskereket, de mivel a gondolák nincsenek rögzitve, hanem lassan hintáznak, a kereket mozgató motor pedig hirtelen indul és áll meg, szép kis hintázás vár a bátrakra. A másik az, hogy itt nem a nagyvilágot láthatod magad körül, hanem a barlang falát, a sócseppköveket, amik a plafont boritják. Csak Balu vállalkozott volna második körre az óriáskeréken, a többieknek elég volt egy kör is.
Csirke (és persze Anyuka meg Cini) közben a liftnél áldozták fel magukat értünk, várakoztak. Amikor végeztünk a hely megismerésével, ők épp sorra kerültek, hogy aztán feljuthassunk gyorsan. Alighanem nehezen birtam volna a 12 szintet felfelé!
A hazaút lényegében ugyanabban a mederben zajlott, mint az odaút. Egyedül még az maradt meg bennem, hogy Zéti megkergült a vasútállomáson, ezért a kezénél fogva húztam haza, úgy hogy közben folyamatosan bőgött. Fáradt volt már. Mire hazaértünk, szépen megnyugodott és normálisan viselkedett.
Most egyelőre ennyit, mert kezdek belefáradni a gép előtt ülésbe. Még folytatom...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése