2013-06-14 Péntek
Igazság szerint toporzékolnom kéne és dühösnek lennem, vagy bármi más módon kiadni magamból azt az elnyelt feszültséget, melyet a saját orvosaim töketlensége (elnézést a szóért, de így van) okozott. Ma nem mentem haza. Pedig a sejtjeim rendben lévőnek mutatkoztak. Persze mindig lehet még két napot várni, hogy még jobban megbizonyosodjunk arról, hogy minden rendben van-e. Csak kérdés, hogy érdemes-e?
Régebb volt egy egyszerű megoldás erre, a kimenő. Hazaengedtekúgy az osztályról, hogy nem írtak zárót, csak a napi átadó füzetbe írták bele, hogy nem vagyok a helyemen és hogy mikorra kell visszatérjek.
Ez a megoldás gyors volt és kényelmes, lehetővé tette a teljes záró előtti gyors hazaküldést, ahonnan a beteg lelkileg fletöltődve térhetett vissza még egy fél napra amikor is még egyszer leellenőriztek mindent és elkészült a záró.
Napsütés és boldogság.
De vége lett a szép időknek, amióta nincs kimenő. Valószínűleg ez valamely szabályzattal nem konform gyakorlat volt, ezért megszüntették.
Namármost, ma csak záróval lehet hazaküldeni egy beteget, meg persze a beteg saját felelősségére, de azt most nem részletezem. A zárónak viszont a saját doktornőm gyakorlata szerint tökéletesnek kell lennie. Minden fontosat tartalmazzon, jól legyen összeszerkesztve, stb. Ehhez kell egy adminisztrátor, meg kell az orvos munkája is. Nem több fél óránál betegenként, de ez nem mindig jön össze. Pont olyan napokon nehéz összehozni, amikor a rákövetkező 5 napon elérhetetlen lesz a doktornő. Márpedig ő most hétfőtől szerdáig szabin van, ma pedig ügyeletes.
Egész nap húzta-vonta a záró megírását, láthatóan úgy tett, mintha nem lenne adminisztratív megoldás arra, hogy hazaengedjen. Nem akarásnak nyögés a vége. Délután ötkor jöttek be a Dolgos dokival és ott a fődoki emlékeztette rá, hogy simán hazaengedhetne egy záróval. De hát ekkor már ő ügyeletben volt egy másik épületben, rám éppen húsz másodpercet tudott szánni, amiben "Beszéljük meg" címszó alatt elmondta, hogy már esélye sincs, hogy megírja a zárót, mert ő rossz zárót nem akar kiadni a kezéből, jóra meg már nem lesz idő.
Egyébként lassan három hete, hogy megígérte, hogy leül velem átbeszélni a további ambuláns kezeléssel kapcsolatos kérdéseimet. 3 hete minden nap ülök kora délutánonként a szobámban, mert ekkor szokott felbukkani és várom hogy bejöjjön és velem töltsön nem több, mint tizenőt percet. Eddig nem jutott rám idő.
Nagyon elfoglalt, vagy rettenetesen gyenge az időbeosztása.
Na mindegy belefáradtam már a szélmalomharcba, kivárom még ezt a hétvégét. Nem dühöngök, nincs miért. Persze az okosok azt mondják, ne nyeld le, hanem add ki magadból, de hogyan? Belefáradtam.
Állítólag hétfőn majd jól megnézik a sejtjeimet és döntenek. Majd megkapja valamelyik helyettes doktornő, hogy írja meg a zárót és engedjen haza. A záró persze rossz lesz, sokkal rosszabb, mint amit a saját orvosom két perc alatt írhatott volna. De mindenki boldog lesz, csak nekem lesz egy rémesen rossz záróm, pedig minden más orvos az utolsó kórházi zárót fogja mindig a jövőben elkérni, ha a kezelésem összefoglalására kíváncsi.
Őgy kéne gondolkoznom, mint Füles a Micimackóból, aki látványosan örül a kipukkadt lufi darabkának is!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése