Fáj

2013-05-17 Péntek

Úgy tűnik nyomós ok kell ahhoz, hogy blogot írjak, mert jó ideje megint nem vettem kezembe a virtuális pennát.De most itt vagyok megint, hogy sírjak. Igen, sírjak a dögunalomról és most újfent arról, hogy fájnak a csontjaim. De valami rettenetesen.

Viszont még ezek előtt néhány újabb adalék a bokámon lakó seb állapotáról. Hát úgy történt, hogy először csak szépen, nyugodtan kezelgettük Betadinnal, ezzel a jódos fufukával (nem saját szó, itt használják). Amikor már kezdett varasodni, a doktronőm elrendelte, hogy kenegessem babapopsi-kenőccsel is (Neogranormon). (Ennek Csirke megörült,mert végre kaptam valami olyan szert is, amit ő ismert, én nem.) A Kenőcs viszont begyullasztotta a sebtájékot, elég ronda kezdett lenni, megduzzadt, vöröses színt vett fel, délutánonként forrósodott.
Erre elvették a kenőcsöt, kaptam antibiotikumot (Targocin), napi egyszer, öt napon keresztül és kezdődött a hidrogén-peroxidos kezelés. Az elméletileg fertőtlenít és szárít. Hát szárított is, de annyira, hogy a seb összeugrott, kvázi maga felé húzva a környéki bőrt.
Újabb változásként, amikor már nagy-nagyon rémisztően nézett ki a seb, azt tanácsolták, hogy mégse kezeljük hidrogén peroxiddal, maradjon csak a jódos szpré (Betadin). Azóta úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz a sebemnek, ha nem kezelem semmivel. Mára már szépen helyreállt, korrekt varratok vannak rajta és iszonyatosan tud viszketni, ami az én legjobb tudomásom szerint csak jót jelent.
Szóval összességében szerintem inkább időt veszítettünk a gyorsítási kísérlettel, mint nyertünk.

A csontfájás tegnap előtt kezdődött, de ma hajnalra érte el eddigi csúcspontját. Tegnapelőtt csak azt hittem, hogy olyan szerencsétlenül aludtam az éjjel, hogy elnyomtam az inakat és azért fájnak egy picit. Mára ez annyira kifejlődött, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájtak a lábaim. De kemény gyerek akartam lenni, azért csak hajnal háromkor fordultam nővérhez, hogy mentsen már meg, ha lehet. Kaptam egy fájdalomcsilit (szép zöld-sárga) azzal aludtam is 4 órát, csak a nővér ébresztett hétkor. (Ilyenkor örülök annak, ha Józsi a nővér, mert ő nem reggel 5-kor vesz vért, mint a többiek, hanem inkább hét fele.) Most épp nem fáj semmim, úgy tűnik ez a csontfájás inkább éjjel jelentkezik. Kicsit süsü vagyok, elnyomja az agyamat a fájdalomcsili.
Ez egyébként semmi rendellenest nem jelent. Amikor bemérgezik az embert, akkor a méreg bekerül a csontokba és és amikor a csontokban újraindul a termelés az fájdalommal járhat. Vagy valami ilyesmi. Van akinek rettenetesen fáj. Van, aki észre sem veszi.

Tehát akkor most örülni kéne, hogy újra mozgolódni kezdtek a csontvelőim, de ők még nem tudják, amit én tudok, hogy ebben a kezelési ciklusban 2 hét eltolással két mérgezés van és még csak az elsőn vagyok túl. Jövő hét elején újra kezelést kapok és akkor a most helyreállt sejtek le lesznek puffantva.

Osztok szorzok, gondolkozom, hogy miről kéne még beszámolnom nektek. Az egyik az alvás. Napközben is 2-3 alkalommal alszom 1-2 órát. Nem vészes, de a szervezet nagyon igényli, szinte követeli. Amikor Papáék jönnek vendégségbe, akkor szunyókálok egyet, amíg ők az ágy végében olvasgatnak, amikor Csirke jön, akkor próbálom megnyújtani az ébrenlétet amíg lehet, és azelőtt aludni mielőtt megérkezik és azután, hogy elment. De sok játékterem nincs, egyszerűen képes vagyok és beszéd közben is elnyom az álom.

Most bejött a segédnővér, hozta a zsemlét, amit itt reggeli gyanánt adnak. Szerintem valamikor még gyerekkorában citromba harapott és azóta nem feledi az ízét, mert még mosolyogni szinte nem is láttam. Összekaptunk már egy párszor a szekrények használatát és az influenzás munkavégzést illetően. A legújabb heppje, hogy nem csukja be maga után az ajtót, azért ki kell vánszorogjak az ágyból, hogy becsukjam én. Ó, a régi szép idők, amikor egy hétre Ildikó segédnővér keze alá kerültem a másodikon!
Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen hozzáállással végzi a dolgát és szerintem ne szolgáljon embereket ki az, aki ezt degradálónak érzi. Uff.

Sajnos szellemileg is érzem, hogy butulok. Beszélgettem a minap Emesével a Telekomból és mindegyre meg kellett kérdeznem egy-egy ember nevét, mert nem használom őket és kimentek a fejemből. Sebaj, úgy tervezem, hogy a kezelésem végét követően nem megyek azonnal "gályázni", hanem még egy ideig otthon leszek, felgyógyulok és tervben van, hogy végiglátogatom a rég nem látott barátokat, ismerősöket. Szóval reszkessetek! Merthogy, ha az eddigiekből ez nem lenne világos, vége a kemoterápiás kezeléseimnek és szeretnék visszaállni munkába ősztől.
Nyáron még sokat kirándulunk és a kerítés ügyét is rendbe akarom otthon szedni, majd amikor jönnek a rossz idők és csak unatkoznék a kertben, akkor dolgoznék újra. Vagyis hát ez az, amit Micimackó a mézesbödönökről gondol, aztán, hogy mi is van a bödönökben, (azaz hogy mikor mennyi melóm lesz), az még kiderül.

Azon gondolkozok, hogy mi jókat és szépet tudnék nektek mondani, mert már mégsem járja, hogy csak a saját fájdalmaimmal töltsem meg a blogot. Sajnos sok szépség nem történik itt velem, annál inkább mesélnek az otthoniak. Például Zétike szerint Apa a világ legerősebb embere. :-) Mert Apa fél kézzel át tudja állítani a gyerekbicikli kormányát és ülését is! Úgy ám! És még meglazítanom se kell a csavarokat hozzá. Szóval vigyázzatok velem! :-) Ő most van abban a korszakban, amikor a saját szülei az istenek.
Bendzsi nagyon ügyesen hegedül, bár mi nem sokat hallunk ki belőle, de a tanítónéni nagyon elégedett vele.
Macó a család ura, ő is ügyesen trombitál, nála néha lehet hallani a muzsikát is

Balu és Bendzsi is jó jegyeket hoz haza. Mi már korán megbeszéltük, hogy nem kell összetörjék magukat egy színjelesért, mi nem azt értékeljük, ha valaki négyest vagy ötöst kap. Persze ketteseket se hozzon.
Mostanában sokat olvasnak, Balu bele van esve a Harry Potterbe, már a negyediket rágja. Bendzsi inkább mindenevő, olvasott Harry Pottert, Szupernagyit, most a Robinson Crusoért nyaggatott legutóbb.

Na ennyit röviden. Kaptatok egy kis olvasnivalót, de látom itt az ideje egy kis rendrakásnak, aztán megyek megint aludni...