Szabadság

2012-10-10 Szerda

Megint eltelt egy hét és nem írtam nektek.
Időközben végre hazakerültem, most előre láthatólag két hónapig szabad ember vagyok újra. Pénteken még csak feltételesen engedett haza a doktornő. Hétfőn voltam kontrollon, de még nem mutattak a sejtek valódi emelkedést, inkább csak stagnálnak. Ezért holnap, csütörtökön újra megyek kontrollra. Remélem  most már érezhetően jobb képet fogunk látni.

Egyébként a transzplant kérdést így-vagy-úgy, de végül eldöntöttem. A leginkább meggyőző az volt, amikor az utolsó héten olyan embereket láttam bedőlni a kemoterápiás kezelés alatt, akik korábban nagyon stabilan vitték a kezeléseket. A tavasz végi, nyár eleji két ciklusomban ugyanez történt velem, és ez emlékeztetett arra, hogy mennyire kiszámíthatatlan egy ilyen hosszú távú kezelési játékban, hogy mikor dőlök be újra. Mikor kapok megint egy rossz pillanatban el valamit gezemicét, ami megint levesz a lábamról. Nem tudom kontrollálni, hogy mikor sikerül átvészelni a dolgot, és mikor nem. A legutóbbi ciklus persze jól sikerült, de nem mondatom azt, hogy most bármit másképp csináltam volna mint korábban. Szóval ez egy lutri, egy szerencsekerék, amit minden egyes ciklus alatt megforgatok és vagy jó jön ki, vagy rossz. És van egy olyan érzésem, hogy ahogy telik az idő, ahogy egyre több kezelést kapok, egyre szélesebb szegmenst kap a szerencsekeréken a lebetegedés.
A volt szobatársam, Zoli, akivel jókat lehetett beszélgetni és ő maga is érteni akarta, hogy mi történik vele és miért, most félig bénán és lassan teljesen kihűlő lábakkal fekszik a szobájában, mert a kezelés legyengülési fázisában elkapott egy herpeszvírust. Hogy kitől, hogyan, miként, persze kideríthetetlen. De nem is ez a lényeg. Akár én is fekhetnék a helyében.

A transzplant ismeretlen terep, ott még mélyebb lyukakkal szegélyezett ösvényen kell ügyesen végighaladni. De talán egyszer s mindenkorra lezárja ezt a problémát.

Végül falhoz állított a prof távozásom napján a kórházban (nagyvizit volt) és döntenem kellett. A transzplant mellett döntöttem. Hogy jól-e, majd kiderül.

Lényegében péntek óta itthon vagyok. Nagy különbség az eddigi szabadságokhoz képest, hogy most az egész család napközben "dolgozik". Zéti oviban, a nagyok suliban, Csirke gyakorlaton. Szerencsére még szép az idő, ezért a kertben tevékenykedem és erősödök. Tegnap az almát szedtem rekeszbe és eltettem a pincébe, hogy majd legyen mit enni télen. És kitakarítottam a homokozót is, mert kezd potyogni a dió és hullik a diófa levele is, amit össze szoktunk gyűjteni, hogy ne ölje ki maga alatt a füvet. Ma grillezni fogok, ugyan csak egymagamban, de legalább készítek vacsorát a többieknek is. Ja, és kéne diót is törnöm, mert maradt tavalyról még egy adag, amit nem használtunk még fel és már itt a nyakunkon az újabb termés. Szóval igazi itthoni feladatok foglalnak most le napközben. Esténként és reggel pedig a gyerekeket pesztrálom Csirkével együtt. Egyelőre ez így jó és nem is vágyom sokkal többre.

Zéti macskát minden reggel a kék bringával viszem oviba. Ezzel tanulunk bringázni. Jó öreg szokás szerint betettünk hátra egy rudat, amivel lehet tolni, irányítani, egyensúlyt tartani, egyszóval mindent. Az első alkalommal még jóformán mindent én is csináltam, de mostanra már önállóan megy a pedálozás és az egyensúly is kezd épülni, de azon még van mit fejleszteni. Nem kell külön tanítani, menet közben ("on-the-ride") tanul meg a gyerek bringázni. Csak az apja bírja szusszal! Merthogy kismacs egyre ügyesebben pedálozik és én meg még nem vagyok egy futóbajnok, néha nehezemre esik követni a kispajtást, amikor igazán beindul. Zéti nagyon mosolygós és ügyes kis figura lett itt az utóbbi időben, már egyáltalán nem jellemzőek azok a hosszas és értelmetlen hisztik, szép lassan észérvekkel mindenről meggyőzhető.

Na mennem kell, mert jó háziasszonyként elcsúszom az ebédkészítéssel. Már lassan tizenegy van, még ki kell teregessek és még a tűz sem ég a grillezéshez. Bár az egyetlen mentségem, hogy csak én ennék ma délben ebédet itthon, szóval legalább másokat nem várakoztatok meg, ha elcsúszok egy fél órával.

Pá!