Élményekről henceghetek

2013-09-30 Hétfő

Nagyon jól telt a hétvége, ezért végre néhány élményről henceghetek nektek.
Szombaton Csirke felment Pestre a pszichó tanfolyamára és itt hagyott minket a három majmócával. Mi pedig fogtuk magunkat és kisétáltunk a kálvária domb elé reggel kilencre. Innen indult ugyanis az a felvonulás, ami a Lóvoda nap alkalmából szerveztek. Amikor kiértünk, elsőre nem is találtuk a lovasokat, mert akkor volt a köd, hogy nagyobb távokat nem lehetett belátni. Aztán megtudtuk, hogy hol gyülekezik a csapat. Fura volt látni, hogy párolog a testük a felhevült paripáknak, akik készültek a sétára. Kb. 6-8 kocsi indult és kb. 30 lovas. Sajnos mi nem tudtunk felkéredszkedni sehova, ezért gyalog kellett a partra mennünk. Sebaj, felmásztunk négyesben a Kálvária oldalán. Addigra szépen kitisztult már a város, felszállt a hajnali köd. Megint megcsodáltuk a házakat föntről, és persze megkerestük a saját házunkat is. Majd szép lassan leereszkedtünk a lovardához. Azért lassan, mert a ráérős fiútársaság minden ismerős házat megvizsgált, és bekukucskáltunk egy útba eső építkezés területére is.
A lovardában minden óvodának volt egy kis pultja, ahol mindenféle szép, kézzel készült csodákat lehetett vásárolni, de szigorúan adomány alapon. Azaz semminek nem volt szabott ára, semmiért nem kellett fizetni, de lehetett az adott óvoda számára adományozni egy-egy korsóba vagy pénzgyűjtő ládikába. Csirke is alkotott még pénteken csodaszép ujjbábokat és ezeket is meg lehetett szerezni a Fürdő utcai ovi portáján. Jól fogytak a bábuk, mert a két figurából csak kettő maradt akkorra, amikor mi dél fele elhagytuk a terepet.
Volt ingyenes ugrálóvár is, itt Zéti legalább egy órát elvolt. A nagyok közben beszélgettek az óvónénikkel és PEZ cukorkákat szopogattak. Merthogy ingyen osztogatták a cukrokat is, és az én fiaim nem restellték aktívan gyűjteni, ahol lehetett. (Áh! Most már értem miért nem akart Macó ma reggelizni iskolába menet előtt!) Zéti is gyűjtött, ugyanis extra cukor adagot kapott, aki táncolt a Zumba-előadáson és Kismacs is beállt rázni a testét a kicsik közé. Nagyon jól éreztük magunkat és nagyon jó volt, hogy a lovarda udvara elég tágas volt az eseményekhez, de elég zárt ahhoz, hogy szabadon eresszem a kölyköket. Csak Zétit követtem, mert benne még nem lehet teljesen megbízni, ahogy arról másnap tanúbizonyságot is tett.
Dél körül aztán elsétáltunk Mamáékhoz, jól megebédeltünk, majd aludtunk egy nagyot. Bár fogalmam sincs, hogy többiek mennyit aludtak, mert én ébredtem fel utoljára. :-)
Odakint hét ágra sütött a nap, ezért én menni akartam sétálni. Balu viszont tévét akart nézni, mivel azt csak Papáéknál lehet. Így két csapatra oszlottunk. Zéti, Papa és én elmentünk sétálni, Balu, Bendzsi és Mama otthon maradtak. Eredeti tervem szerint az épülő bicikliutat akartam volna megnézni, de Zétivel nem lehet ekkora sétát egykönnyen kivitelezni, így visszafogtam álmaimat és csak a Pezsgőgyár melletti játszótérig jutottunk. Nagyon jó volt az idő, jól esett sétálni a Cseke mellett, beszélgetni Kismaccsal és Papával. Aztán úgy döntöttünk, hogy elmegyünk a Barta cukrászdába és eszünk mindenféle finomságot. Így is lett. Időközben Csirke is hazakerült a messzi Budapestről, leszállt Tóvároskerten és besétált hozzánk a cukiba. Ő is beszállt a dőzsölésbe és sütit falatozott velünk.
Aztán hazafele indultunk, és a két tévémaci is csatlakozott hozzánk. Látnotok kellett volna Csirke arcán a meglepetést, amikor megtudta, hogy az egész csipet-csapat gyalog ment Papáékhoz, így nincs autó, ami hazavigyen. Tény, hogy mostanában sokat autózom és kevesebbet bringázom, meg gyalogolok, de ez csak a napi tébányai ingázás miatt van. Nem belülről jön, én inkább szívesen mozognék, mint hogy órákat üljek egy kempingszékben a hematológián.
Későn értünk haza, és jót is aludtunk másnapig.
Vasárnap pedig Szentendrére mentünk, mert ingyenes volt a belépés a Skanzenba. Persze úgy volt végül ingyenes, hogy 400 Ft-ot mégis ki kellett fizetni fejenként, de az a 400 Ft levásárolható volt ott. A 700 Ft-os parkolási díjról már nem is beszélve. Szóval nem olcsó mulatság Skanzent látni, de megéri. Isteni idő volt, végig sütött a nap. Kisvonatoztunk is, meg alkottunk a különféle házakban, láttuk hogyan éltek a régiek, beöltöztünk busónak, fontunk és körmöcskéztünk, szóval volt minden ami jó. Csak Zétike zavart bele a nyugalomba egyszer, amikor a magtárban épp a busók csillag-buzogányának összerakásával próbálkoztunk, é pedig fogta magát és elindult vándorútra nézelődni. Mi meg aztán kerestük mindenhol az épületben, aztán meg az épület közelében. Már épp kezdtem nagyon rosszul érezni magam a kölyök elvesztése miatt, amikor meglett végre. (Csirke nem izgult rá a témára, mondása szerint úgyis meglesz, így ő kényelmesen falatozta az uzsonnáját a magtár előtti téren. Végül is neki lett igaza, meglett.)
No de akárhogy is, szép nap volt ez is, tele minden jóval, amiért érdemes élni. Az álmaim is kitisztultak, újra jókat és szabadon álmodok, olyan jókat, hogy néha rossz felébredni és szembesülni a valóság korlátaival.
Márpedig korlátok azok vannak. Megőrjít a mindennapi kórházazás, kezdem nehezen elviselni, alig várom a hétvégéket. Húzódik már egy ideje a villanyszerelő kiválasztása is, remélem ezen a héten végre lezárul és meg is csináljuk azt a pár apróságot, amit a festés előtt le akartam tudni.
Közeledik az ősz, szétszedtem már a medencét, de még az sincs elmosva és a talajt is meg kéne dolgoznom alatta, hogy füvesedjen jövő nyárig. A krumpli maradékát is ki kéne ásni, a gyümölcsöket leszedni, szóval vár a kert és én is alig várom, hogy dolgozgassak.
Munkával egyelőre nem foglalkozom, a kórházban még rendesen telefonálni sem lehet, nem hogy rendesen dolgozni, szóval ezt egyelőre jegelem.

Na legyetek jók, és élvezzétek a szép időt, ameddig még van!