Zavarban

2012-05-19 Szombat

Sokat gondolkoztam mit írjak címnek. Annyira semmi sem történik, mégis mindig gyűjtögetem a gondolatokat nektek. Aztán meg úgy érzem, hogy jelentéktelen apróságok ezek. Egyik pillanatban optimista vagyok és úgy érzem minden rendben, más pillanatokban (sajnos most ebből van több) meg rosszul érzem magam és néha még a lélegzetvétel is fáraszt. Szóval összefoglalva katyvasz van a fejemben.

Nincs ezen mit csodálkozni. Egyrészt itt van három napnyi kemény méreg. Nem holmi kis gyenge kóstolgatás, hanem igazi anyag, teliben. Még a nővér is említette, hogy adott ő már be 5 gramm Cytosar-t embereknek, de akkor 24 óra alatt és utána nem kapott semmit az illető, hogy kiheverje. Én viszont most minden nap kapok ebből a csodából 5 grammot és minden esetben 4 óra alatt engedik belém. Előre tudtam, hogy ez egy kemény menet lesz, így nem jár a szám, nem panaszkodom.
Ami a zavartságot még okozhatja, és érzésem szerint inkább ez a ludas, az a tegnap délutáni lumbálás. Lumbáláskor ugyanis nem csak agyvizet vesz le, hanem a protokoll előírásainak megfelelően mérgeket is befecskendez. Talán emlékeztek, ez azért szükséges, hogy a viszonylagosan elszigetelt központi idegrendszer is ki legyen takarítva. Na aztán ezeknek a mérgeknek szokott zavaró hatása lenni. itt sem sírok, én kértem, hogy mielőbb legyen meg a lumbálás, azért mert akkor hamarabb kifutnak a hatásai és nem késlelteti a hazamenetelt.

Egyébként teljesen katonás rendben töltöm napjaimat, a nap nagy részében pórázon vagyok. Ugyanis a flag-ida kezelést úgy adják, hogy a délelőtti fludarabin és idarubicin után 4 órával indítják el az ugyancsak négy órás cytosart. Viszont az egész idő alatt folyamatosan vizet csepegtetnek, ezért a kettő közötti szünetben is infúzióra vagyok kötve. Azaz reggel kilenctől este hétig bezártság. Előtte és utána még talán mozoghatok kicsit, de ezek is korlátozottak.
Most hogy este kimentem sétálni, azt éreztem, hogy nem kapok levegőt. Próbáltam mélyeket lélegezni, de olyan porosnak és száraznak érzem a levegőt, nem frissülök fel tőle. Eddig is ugyanitt volt a kórház, itt a rettenetes közlekedési viszonyok között és eddig is voltak száraz időszakok, de eddig legalább hűvösebb volt. Most úgy érzem, hogy nem frissít fel a kintlét, hogy ott sincs leég levegő. Kimegyek még reggel is sétálni, lássam, hogy ez csak azt esti forgalom teszi, vagy tartósan fenn áll.

Egyébiránt internetezéssel, könyvolvasással és filmnézéssel telnek a napjaim, a bezártság miatt ezekre fanyalodom. Tegnap ugyan papíron itt volt Csirke, de ez annyit jelentett, hogy reggel láttam fél órát, és este még egyet. De az esti egy óra nagy része is azzal telt, hogy meggyőzzem, képes hazavezetni az autót.
Csirke ugyanis tud autót vezetni. Tud. De van benne egy korlát, hogy Budapest olyan komplex és olyan veszélyes, hogy ő inkább nem vállalja a pesti autóvezetést.
Ez így is ment egy pár éve. Ha Pestre jöttünk, Csirke vezetett a városhatárig, én meg behoztam onnan az autót. Viszont látom, hogy Tata közlekedése is jócskán bonyolódott az utóbbi időben és Csirke is sokat vezetett már, van tapasztalata. Ezért úgy éreztem ideje lenne újra kipróbálnia a korlátait. Az okés, hogy az ember korlátokat szab magának, hogy ne vállaljon felesleges kockázatokat. De időnként felül kell vizsgálni a korlátokat, hogy tényleg szükség van-e még rájuk.
Szóval Csirkét megkértem, hogy vigye haza Piroscsíkot, mert nem érzem biztonságban itt egyedül a sötétben a Gyáli úton, főleg úgy, hogy FTC meccseket rendeznek szombatonként. Csirke szokás szerint sokat nyavalygott előre. Aztán csak belevágott valahogy. És haza is ért!
Azt persze meg kell említeni, hogy innen max 70 perc alatt lehet Tatára érni. Csirkének sikerült az éjszaka sötétjében elkavarnia és ezért több, mint két órát vett igénybe az út. De hazavezetett! És egyedül!
No ez most nem kell azt jelentse, hogy mostantól neki is kell tudnia Pesten vezetni. Szívesen veszem én továbbra is át a kormányt a városhatáron, de fontos, hogy kikezdtük ezt a begyepesedett korlátot, és idővel át fogunk tudni lépni rajta.

Szempillátlanság. Amikor visszajöttem a kórházba, még volt néhány szempillám mutatóban, de már akkor is nagyon meg voltam fogyatkozva. Itt-ott foghíjas volt a sor akkor is.
Mostanra viszont eltűnt minden szempillám. Azon gondolkodtam, hogy kéne egy kis fehér púder, meg valami szigszalag a számra és szakasztott Lord Voldemort lehetnék a Harry Potterből. Már nem zavarják lassan szőrszálak a megjelenésemet... :-)

Még voltak dolgok, amiket el akartam mesélni, de most nem jutnak az eszembe. Mára talán ennyit. Legyetek jók és szófogadók. (Nem úgy mint én)