Martfű

2012-05-16 Szerda

Megint jó ideje nem írtam ide, így ideje, hogy bepótoljam iziben.

A legutóbbi bejegyzés óta történt két legfontosabb esemény a Martfűi kirándulásunk és a visszatérésem a kórházba. Kezdem hát azzal az eseménnyel, ami a kifejezetten jó élményeim hosszú sorát gyarapítja, a Martfűi kirándulással.
Erről azt kell tudni, hogy Csirkének piszkos szerencséje volt egy kora tavaszi gyerekes esemény tomboláján és megnyerte a fődíjat, egy üdülést 2 felnőtt és 2 gyermek részére a Martfűi Thermál Hotelbe, 2 éjszakára. Sokat filóztunk, hogy mikor volna érdemes igénybe venni a lehetőséget, és mivel a kupon csak június végégi érvényes, és az én kemoterápiás ciklusaim kiszámíthatatlanok, úgy döntöttünk, hogy inkább most, a májusi szünidőm alatt élünk vele. Annak rendje és módja szerint előre lefoglaltuk a szállást, majd az idő elérkeztével besűrítettük a fél házat Behemaciba és még szorítottunk helyet a három gyereknek is (ilyenkor nélkülözhetetlen a nagy autó), majd elindultunk Martfűre.
Pontosabban még az indulás előtti napon utánanéztem a Martfű környéki látnivalóknak, érdekességeknek. Martfű Szolnoktól 15 km-re délre, közvetlenül a Tisza partján fekszik. Láthatóan kettős életet él. Egyrészt egy alföldi kis falucska, másrészt a közeli sörgyárnak köszönhetően egyes részeiben városias jellegű tömbház-birodalmak épültek. Önmagában semmilyen látnivalót, kuriózumot nem kínál, de a környéken azért akadnak látogatásra érdemes helyek.
Szóval még pénteken felmértem a látnivalókat. A kiindulási pont nekem ilyenkor mindig a geocaching.hu, mert ma már szinte minden komolyabb látnivaló mellett van Magyarországon legalább egy geoláda, és ezért megszoktam, hogy egy adott környék látnivalóit a környékbeli geoláda-választékon keresztül ismerem meg. Ki is szúrtam 4 érdekes helyet, a Szolnoki Repülőmúzeumot, az abonyi Magánállatkertet, egy hidat Szolnok belvárosában és egy szélmalmot nem messze Martfűtől. Hozzá kell tennem, hogy ebből a végén csak két helyet látogattunk meg.
Mivel szombatra dögmeleget, vasárnapra viszont hideget és esőt jósolt a meteorológia (ami meglepő pontossággal be is jött), ezért csak szombatra mertünk szabadtéri programot tervezni, vasárnapra zárt téri kikapcsolódást kerestünk.
Szombaton így jutottunk el a Szolnoki Repülőmúzeumba. Itt még igencsak sütött a nap és nagyon melegünk volt. De ritkán lát az ember fia ilyen gépcsodákat és teljesen el voltunk ámulva (Legalábbis mi, fiúk biztosan. Csirke esetében nem ennyire egyértelmű a helyzet.)

Csipet-csapat a gépszörnyek társaságában.

Igazán jól éreztük magunkat itt, de aztán robogtunk is tovább Martfűre, hogy még aznap úszhassunk egy kicsit.
Martfűre megérkeztünkkor az első reakciómban megijedtem. Ekkor realizáltam ugyanis, hogy a világ végére kerültünk egy nyugdíjasok által látogatott szállodába és termál-komplexumba, mi pedig zajosak vagyunk és nem igazán preferáljuk a termálvizet.
Szerencsére a balsejtelmeim nem jöttek be. A szállodában tényleg a nyugdíjas-korosztályból került ki a vendégsereg többsége, de minket elég jól szeparáltak, ezért talán nem zavartuk annyira a nyugalmukat. Szerencsére alig tartózkodunk a szállodában, de amikor igen, akkor is igénybe tudtuk venni a tetőtérben kialakított játszószoba lehetőségeit. A félpanziós ellátásban kapott svédasztalos reggeli és vacsora pedig igazán finom volt, le a kalappal a szakácsok előtt.
A szálloda egybe van építve az uszodával, így rossz idő esetén is fürdőgatyában lehet szaladgálni a helyek között, ami nagyon kényelmessé teszi a fürdést. Az uszoda és strand pedig óriási. Van 4 fedett medence és 3 kültéri, van szauna is. Méreteiben a komáromi fürdőhöz tudnám kapcsolni (kb. ugyanakkora a kettő, de Martfűn több a beltéri rész), de nem annyira zsúfolt, felkapott. Szombaton, érkeztünkor voltak ugyan vendégek, de nem volt tömeg. Vasárnap délután sokan voltunk, de így sem volt tömeg, a nagy úszómedence egy sávjában ilyenkor sem úszott két főnél több. Hétfőn reggel teljesen kihalt volt a hely. Az elején egyedül mi voltunk azon az óriási helyen a vendégek, később csatlakozott egy nyugdíjas-csapat, de még így is elvesztünk a végtelen térben.
Szóval az uszoda óriási és minden korosztálynak van megfelelő medencéje. Csúszdák és egyéb bohócságok itt nincsenek, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Zéti, a legkisebb még nem úszik, ő pénteken a kinti gyerekmedencében lubickolt, szombaton és vasárnap a benti pancsolóban játszott, vagy a nagyokkal hancúrozott a tanmedencében Csirke vagy az én karjaimban. A nagyobb fiúk általában a nagy úszómedencét részesítették előnyben, ott búvárkodtak, idétlenkedtek, Balu egyet-egyet ugrott is. Itt ugyan nem ér le a lábuk, de már nagyon stabilan úszik mindkettő, így abszolút nem volt gond. Mi is féltünk, hogy nem lesz-e ebből baj, de szülői felügyelet mellett engedtük nekik meg először a nagy medence használatát, majd később a vízbe ugrást a magasból és mindkét dologról bebizonyosodott, hogy nem okoz nekik gondot, ezért végül teljesen szabadjára lettek eresztve. Néha a nagy medencéből visszalátogattak a tanmedencébe, ahol fogócskáztak Zétivel, vagy ha épp az apjukat is ott fogták, akkor kezdődött a hajsza. Ebben a játékban én voltam az üldözött és két birkózó-úszóbajnok próbált engem leteperni, meg kell vallanom, néha már csak szülői morgással tudtam elérni, hogy hagyjanak levegőhöz jutni. Kezdenek veszélyes ellenfelek lenni, nem félnek a víztől, nem ijednek meg, ha víz alá nyomom őket, ellenben jól merülnek és ketten igen erős ellenfelek.
A három termál medencét nem igen látogattuk, mert a visszereink fájtak a víztől, de állítólag jó az ízületeknek az ottani víz. Természetesen sok idős ember üldögélt a vízben, mi csak néha látogattunk be, jobbára csak rövidebb időkre.
Szóval a fürdő részleg is igen pozitív meglepetés volt, nagyon jól éreztük ott mindannyian magunkat. Én személy szerint az első nap még alig tudtam megmozdulni, a második nap már tudtam egy kicsit úszni, de hamar izomlázam lett. Igazán csak a harmadik napon úsztam, akkor már közel egy órát sikerült úszni és nagyon élveztem, ahogy érzem, hogy az erő visszaköltözik a karjaimba és a lábaimba. Ekkor rengeteg rég nem használt izom ébredt fel Csipkerózsika-álmából és vett részt az úszásban. Kár, hogy nincs lehetőség a kemó mellett is úszni. Bár sokan kerülik monotonitása miatt, de engem kikapcsol, megnyugtat és legfőképpen a talpamtól a fejem búbjáig megmozgat az úszás.
Visszatérve a történet meséléséhez, szombaton megnéztük a Repülőmúzeumot, majd ismerkedtünk a martfűi fürdő lehetőségeivel. Vasárnapra lehűlt az idő és ezért zárttéri programokat néztünk délelőttre. Elsőként Mezőtúrra robogtunk át, hogy megnézzük az ottani Fazekas-múzeumot.

A mezőtúri fazekas-múzeumban.

A múzeum egy szép kis épületben található. Nagyon kedves hölgy vezetett ott körbe minket és mesélt a mezőtúri fazekasság múltjáról. Majd pedig ajánlott egy helyet, ahol lehetőségünk van alkotni is, nem csak nézelődni. Alapvetően sosem szeretünk ész nélkül ragaszkodni az eredeti tervekhez, így hát ha kaptunk tippet, hogy mit érdemes még ott helyben megnézni, kaptunk is az alkalmon és felkerestük ezeket is. Meglátogattuk a túri piacot, ami már igencsak zárt akkor, de vehettünk egy kiló epret még. Az eper igen finomnak, édesnek és zamatosnak bizonyult, bár igencsak megkérték még itt, az alföldön is az árát. Se perc alatt betermelte a család az eperkészletet, amit vásároltunk, szerfelett ízlett a gyümölcs a csapatnak.
A piac után a Badár-emlékházat kerestük fel, ahol megint nagyon kedves körbevezetésben vettünk részt és bár korongozni itt sem lehetett, de nagyon sok érdekességet láttunk itt is. A kölyköknek szerencsére érdekes a fazekasság, mert mind a két nagy jár kerámia-szakkörre Tatán és ezáltal mindketten sokat korongoznak is. Mezőtúr bájai után Rákmarcira hajtottunk. Rákmarci becsületes neve Rákóczifalva, de Zéti átkeresztelte és nekünk nagyon tetszett az új név. Szóval Rákmarcin található a Macimúzeum. Sajnos ide én nem jutottam be, mert odafele úton elaludt a kismacska (Zétény), én pedig önként vállaltam őrzését, amíg a többiek múzeumot látogatnak. (Közben - mi tagadás - én is durmoltam egyet) De Csirke és a kölykök is még sokat dicsérték utána a Macimúzeumot, ezért csak javasolni tudom a meglátogatását. A Macimúzeum után, még mindig Rákmarcin, meglátogattunk egy magán-pávakertet. Ez lényegében egy családi ház, ahol egy fiatal pár lakik és az óriási udvarukon egy kisebb állatkertet rendeztek be, melynek fő attrakciói a föld minden szegletéből szármező páva és más madárfajták, de megtalálható itt egy ló is. Nagyon jó volt ide látogatni, megint csak fejdelmi kiszolgálást kaptunk. A háziasszony vezetett körbe minket és mutatott be minden ketrecbeli állított egyenként, mesélt érdekes történeteket a madarakról és igazán jól szórakoztunk ezeken. A végén a kölykök kaptak óriási pávatollakat emlékbe, Csirke pedig gyöngytyúk-tojásokat kért. Igazán meglepő, hogy egyes emberek milyen sokat vállalnak azért, hogy egyrészt kiéljék saját szenvedélyüket, de közben országos színvonalú állatkerti programot kínáljanak a környék, a falu gyermekeinek.

Vasárnap délután ezután már fürödtünk és hétfőn is fürdőzéssel indítottunk. Majd hétfőn elindultunk hazafelé. Nem jutottunk messzire, meg is álltunk az Abonyi magánállatkertben.

A kerítés két oldalán két láma ismerkedik egymással.

Az abonyi állatkert persze nagyságában nem érhet fel egy veszprémivel vagy egy budapestivel, de nagyon természetes körülmények között lehet meglesni az állatokat. Meg is állapítottuk Csirkével, hogy ez szinte nem is állatkert, hanem vadaspark, akkor élettér jut az állatoknak és annyira szellős az egész. Innen nézve a pesti állatkert nagyon zsúfolt és túlépített. Persze Pestről nézve meg az Abonyi túl kicsi és túl kevés az állat. Mindegy is, nem egy pályán versenyeznek. Nekünk nagy élmény volt az Abonyi állatkert is. Hétfőn délben itt se volt nagy forgalom, szinte teljesen szabadon sétálgattunk és csodálkoztunk rá az állatokra. Kifejezetten tetszett, hogy az állatokat bemutató ismertető táblák nem a tudományos helyességre és teljességre törekszenek, hanem az alapok bemutatása után valamilyen érdekességet mondanak el az állatok életéről, tartásáról. Itt is ládáztunk és sok értékes kacattal (tudom, önellentmondás) lettünk gazdagabbak.
Ezután már csak jöttünk haza. Jómagam bealudtam a visszafele vezető úton. Csirke hozta haza a családot, végig az M5-M0-M1 útvonalon.
Valahol a visszafele vezető úton megálltunk faiskolázni, majd később epret venni is, így egy szép tőnyi áfonyával és egy nagy kupacnyi eperrel értünk haza. Itthon Tatán sajnos nem igazán esett az eső, ezért a teljes szárazság fogadott.

Igen belefáradtam már a Martfűi események felsorolásába, ezért a kórházi események összefoglalását inkább holnapra tolom. A lényeg az, hogy visszakerültem a kórházba (újra látogatható vagyok) és holnap indul egy új, várhatóan igen nehéz, kezelési ciklus!

Szép álmokat!