2012-05-20 Vasárnap
Jól vagyok. Már a körülményekhez képest egész jól.
Negyedik napja megy a flag-ida. Már csak egyetlen nap mérgezés van hátra, onnantól kezdve már csak leépülni fogok. Eddig egész jól bírom, de egyre nehezebb.
Belázasodtam ma reggel, este pedig hőemelkedésem volt. Reggel kaptam lázcsillapítót is. Ettől függetlenül lezavartuk a kezelést. A lázat okozhatja a nagy mennyiségű Cytosar is, nem tudni milyen eredetű.
Vetek vért Hemokultúra céljából. Itt megpróbálnak kitenyészteni mindenféle baktériumokat, gombákat, vírusokat a véremből és ezzel beazonosítani, hogy mi is okozhatta a lázat.
Ma megint sokat ittam és reggelről estére megint bevizesedtem. Ezért megint kaptam vízhajtót. Sajnos most tabletta formájában. Ennek kellett pár óra, hogy felszívódjon, most kezd hatni. Remélem ez is olyan erőszakos lesz, mint az infúziós haverja tegnap este és kihajtja belőlem a vizet de izibe.
Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a vizelet hiánya miatt a méreg sem távozott a szervezetből és talán amiatt is éreztem magam olyan lehetetlenül piszkosnak tegnap. Egyébként most is piszkosnak érzem magam, holott tegnap éjjel zuhanyoztam és tök tiszta ruhákat vettem fel.
Nem dicsekedhetem azzal, hogy én milyen tisztaságmániás hapsi volnék. Szóval ha én tisztátalannak érzem magam már-már mániákusan, azt jóval inkább elhiszem, hogy a méreg okozza, mint némi kosz.
Ma meglátogatott Mama. Sokat beszélgettünk (kivéve azt a két és fél órát, amit végigaludtam :-). Hozott nekem kajcsit, de a legfontosabb, hogy itt volt. Elég kiállhatatlan alak lehetek mostanában. Én nem látom magam kívülről, pontosabban nem látom tisztán a hangulatváltozásaimat, de a nővérek mostanában többet panaszkodnak a rossz kedélyemre.
Andrea nővér szerint én mindig húsz centivel a talaj felett szoktam járni állandóan mosolyogva, most meg belép a szobámba és egy túl komor embert lát. Így is van. Nehezebben mosolyog az ember, ha itt is fáj ott is fáj.
Ma reggel voltam egyet sétálni. Józsi nővér dobta fel, hogy menjek korán, mert akkor még van egy órám kezelés előtt. Az első lépések nagyon nehezek voltak. Minden izom az ellen harcolt, hogy meg akarjam mozdítani. Komolyan gondolkoztam azon, hogy visszafordulok. Általában imádok sétálni, de most nagyon nehezen indult, kifejezetten erőszakolnom kellett a mozgást. Aztán szép lassan belejöttem és végül sikerült megtenni két kórházi kört.
Amikor visszajöttem még úgy éreztem vissza fogok menni. Amikor viszont az ágymágnes közelébe kerültem, úgy rátapadtam, hogy mozdulni se bírtam. Maradtam fekve, elcsigázottan.
Elnézést kérek, hogy rózsaszín köd helyett kissé szomorkás blogbejegyzések követik egymást, de most erről szól az életem, erről szólnak a napjaim.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése