Morcogás

2012-05-31 Csütörtök

Ma kicsit morcogós napom volt. Kicsit? Nem kicsit. Ma nagyon morcogós napom volt.

Hogy miért arról nem igazán tudnék számot adni. Nem rosszabb a helyzet, mint az elmúlt napokban. Továbbra is "csak" a szájfájás, torokfájás és a fülfájás üldöz.

Ami viszont a legjobban zavart az elmúlt napokban az az alváshiány. Az állandó köhöghetnékem miatt rendszeresen felébredtem éjjel is az álmomból. És nagyon nehezen viselem azt, hogy ha csak fél-egy órákat alszom egyszerre. De csuda jó lenne megint átaludni az éjszakát! Lefeküdni este tízkor és 6-7 körül ébredni, kipihenten erősen. Ez akkora élmény lenne, hogy bele se merek gondolni.

Voltam ma mindenféle kezelésen. Egyrészt CT-n, másrészt a fül, orr, gégészeten. A CT-ben nem sok izgalmas van. Beraknak egy óriási elöltöltős mosógépbe, aminek nincs ajtaja. Szerencsére nem téged forgatnak meg, hanem a mosógépben forog körülötted valami. Közben persze biztos érdekes felvételeket csinál a szerkezet, de ez nem derül ki. Legalábbis ott helyben nem. Majd állítólag holnap megkapja a dokinéni az eredményeimet.

CT-ről egyenesen a fül-orr-gégére mentem. itt is hamar fogadtak, nagyon kedves volt a doktornéni. Megvizsgált, majd írt egy leletet, ami tele volt latin szavakkal, de a mondás nem volt több két sornál. Kifele jövet megkérdeztem, hogy mondja mrá el mit lát, mit írt le. Leírta, hogy torokgyulladásom van és hozzá a jobb oldalon fülgyulladásom. Az arcüregemnek semmi baja, jól szelel, nem nyomásérzékeny az arcom. Mondom OK-OK, de mi okozza. Ja, hogy mi okozza? Arról fogalma sincs. Szerinte nem gomba, de azon túl bármilyen vírus, vagy baktérium lehet. Adjanak rá gyulladáscsökkentőt. Majd elmúlik.

Na szép. Ezért külön megérte ma orvoshoz menni, hogy megtudjam, amit már eddig is tudtam. Na sebaj, nem akarom a fül-orr-gégés doktornőt bántani, tényleg nem tehet róla, hogy a baj fajtája nem utal arra, hogy mi okozza. Csak azt nem értem, miért nem tenyésztették eddig még ki? Mert kenetet a torkomból most nem vettek.

Este aztán jött villámlátogatóba Mama. Holnap reggel találkozója van Alex-szel, aki megy Angliába, és némi cuccot visz krisztinának. Előtte még benézett hozzám és hozott mindenféle jót. Beszélgettünk is, de én inkább csak tőmondatokban morcogtam. Nem szereti a torkom, ha használják.
Ma még beszélgettem hosszasabban Csirkével, Lenkével és Krisztinával is, de mindenhol az volt a gond, hogy nem érzem a beszélhetnéket magamban, legszívesebben meg se szólalnék.

Megkaptam a mai vérképet, de semmi eget rengető. Minden továbbra is nagyon alacsony. Igazán elindulhatna már lassan felfelé.
Otthon viszont nagy újdonságok vannak! Szépül két kisszoba és funkciót is cserélnek. Az elülső szoba, ami futott játszós szoba és Balu szobája néven is, lesz a jövőben az alvós, míg a második szoba tanulóssá válik. A földszinti játszós megszűnik, minden játékot felraktunk a tetőtérbe. (Pontosabban Csirke pakolászik már két napja). Sajnos az is kiderült, hogy bár szerencsére ez eddig nem tűnt fel, már két alkalommal sikerül bevernem a szeget a falfűtés csöveibe. Eddig azért nem tűnt fel, mert a szeg egyfajta dugóként viselkedett és nem engedte kijönni a vizet. Most amikor Papáék eltávolítottak mindent a falakról, kezdett spriccelni ez egyik lyukból a víz.
Szerencsére - és ez itt tényleg nem piskóta - Papának volt otthon némi hozzávalója és ami meg hiányzott azt be tudta szerezni az egyik tatai boltban. Na most gondold el. Nekiállsz kifesteni / kifestetni a lakásodban, ráeszmélsz, hogy kilukasztottad a fűtéscsövedet. Ekkor a teljes festés projekt leáll. Előkeresed a fűtésszerelőd számát, aki egy hét múlvára már meg is oldja a problémát. De akkor egy hétig a mocskot kell kerülgesd! Ehelyett ma délelőtt felfedezték a problémát, délutánra megoldották és estére kész is lett a szoba. Na ez mák.

Készült néhány kép is a műveletekről.

Na hát kérem itt van az inkriminált lukacska.Én gyártottam, amikor egy képet raktam fel a játszósba.

Már.már kezdem otthonosan érezni magam. Itt látszólag kupi van, de nálunk ez majdhogynem természetes. :-)

Fűtésdoktor bácsi szépen megjavította.

Cuccok és cuccok

Itt is rend van, látod! Nem látod? Na látod!

Nyavalyogjak?

2012-05-30 Szerda

Ha nem akartok nyavalygást olvasni, akkor inkább most hagyjátok abba. Csak nem akar ez a fene torokfájás lenyugodni és most még becsatlakozott hozzá a szájfájás és egy jóképű fülfájás is.

Pedig a nap megint jól indult. Nem volt láz, a torokfájás sem viselt meg annyira, azt hittem javul a dolog és hamarosan túl leszek ezen a krízisen. Azt is tudtam, hogy Papa itt lesz velem ma, hoz nekem minden földi jót és társaságot biztosít. Papa rendben megérkezett és tényleg finom dolgokat hozott.
Egyrészt hozott egy nagy dobozban kétféle meggyet és cseresznyét keverve. Ennek azonnal neki is láttam, de nem sokra jutottam. Az elején még csak nyeltem a falatokat, de hamarosan a meggy annyira csípni kezdte a számat, valamint a kicsit még kemény húsú cseresznyét az ínyem nem kedvelték, hogy belefáradtam az evésébe. Írd és mond, túl fájdalmas volt enni ahhoz, hogy megérte volna folytatni. Pedig elképzelhetitek mennyire vágyok a friss gyümölcsre, az otthon ízeire!
Aztán valahogy eljutottam a doboz feléig, de tovább már nem ment.
Nem sokkal ezután megjött a nap fénypontja, a kórházi ebéd. Egy falatot sem ettem belőle. Tudom, hogy ez pocsékolás, és nem is értek egyet ezzel, de nem vagyok hajlandó szar (elnézést a jelzőért) ételt enni, ha van rendes kaja is. Egyébként ha ma nem jön Papa, szerintem akkor sem ettem volna meg. Kelkáposzta főzelék volt fasírttal. A gond az, hogy a főzelékeket általában utálom, de a kelkáposztát külön ki nem állhatom, valamint hogy itt kenyérfasírtot csinálnak a penészes maradékból, hús felhasználása nélkül. A belevaló húst a konyhafőnök viszi haza este.
Hát ehelyett Mama főztjét ettem, ami kivételesen nagyon jól sikerült, finom, puha hagymás sült pulykahusi volt friss krumplival. (A "kivételesen"-t itt nem úgy kell érteni, hogy egyéb esetben nem bírnám Mama főztjét. Amennyire a megnevezett személyt ismerem - márpedig kicsivel több, mint 34 éve kerülgetjük egymást -, képes és megint félreérti, hogy aztán jót bőgjön rajta. A kivételesség itt inkább a különlegességre utal) Jót tett nekem és szerencsére nem volt kemény és nem volt túl fűszeres sem, így nem lépett reakcióba az ínyemmel és kényelmesen el tudtam fogyasztani. Mama, tedd el a receptet, mert ilyet még fogok kérni.
Ebéd után aludtam egy rövidet, de bárhogy is védtem a füleimet, sajnos a bal átvette a gyulladást a torkomból és jól megfájdult. Két napja kapucniban töltöm az időmet, és mindig vigyázok, hogy ne érjen huzat, meg mindenféle módon próbáltam elkerülni ezt a helyzetet, de nem sikerült. A fülfájás nélam sajnos neuralgikus probléma, gyerekkorom óta nagyon érzékeny lapátokat hordok a fejem oldalán. A fülfájás nálam hirtelen jövő, kiállhatatlan fájdalomból és köztük érezhető gyenge sajgásból áll. Otthon ezt füldugóval szoktam kezelni, meg valami antibis fülcseppel, aminek most nem jut eszembe a neve. Ezt nekem sosem írják fel (talán mert el sem megyek orvoshoz?), de a kölyköknek mindig adnak. Tőlük szoktam kölcsönözni egy kicsit, hogy egy-két nap alatt kikúráljam a fülemüléimet.
Nem tudom itt mit adnak a fülfájásra, de majd kikérdem az esti ügyeletes dokit.
Ahogy már menet közben említettem, újra előjött a szájfájásom is. Erre továbbra is a Caphosolt alkalmazom, és érezhetően segít is, de nem tud minden sebet kordában tartani, ezért sajnos nehézkes számomra már megint az evés. Pont úgy, mint a babáknak, nekem is könnyen rágható, erős fűszerektől mentes, se nem túl hideg, se nem túl meleg, se nem savas, se nem lúgos ételekre van szükségem. Magyarul szinte minden fáj így vagy úgy.

Egyébként elég rosszul viselem ezeket  cuccokat. Ma sokat beszélgettem Papával, de tegnap is inkább csak könyvet olvastam és közben morcogok. Persze nagyokat alszom közben és egyébként se vagyok túlzottan aktív.

Ami pozitívumot mára még el lehet mondani, hogy már elmúlt este hét és még nem vagyok lázas. Tegnap ilyenkor lettem lázas, kaptam lázcsilit és aztán este tízig csak feküdtem, mint akit fejbe vágtak. Ez az egyszerű magyarázatom van arra a szégyenletes tényre, hogy tegnap nem írtam blogot.

Holnap nagy nap lesz. Megyek CT-re a Szent Istvánba és a gégészekhez ide a szomszédba. A CT-n az arcüregemet fogják szépen felszeletelni, mert ettől azt várják, hogy kiderül, hogy mi okozhatja a torokfájásomat. Ugyan direktben nem kérdeztem rá, de ez gondolom azt jelenti, hogy semmit nem tudtak kitenyészteni azokból a hemokultúrákból, amit a torokfájás elején és a láz megjelenésekor vettek.
Még sosem voltam CT-n, de állítólag nem is érzek semmit, szóval nem tartok tőle.
Remélem ezek a vizsgálatok közelebb hoznak ennek a torokfájásnak a megértéséhez. Hosszabb távon is igen hasznos lenne, ha most be tudnák azonosítani a probléma gyökerét, mert ez nálam rendszeresen visszatérő probléma, és jó lenne egyszer és mindenkorra letudni. Vagy legalább azt megtudni, hogyan kerülhetem el legközelebb.

Na jó, már ennyit, remélem pótoltam a tegnapi blog által okozott hiányt. Szóval sajna továbbra sem vagyok jól, de az eddigi problémáim helyett most másmilyenekkel szembesülök. Ez már csak íg marad addig, amíg a szervezet el nem kezd visszaerősödni. Ameddig nincsenek katonák a várfalakon, hiába minden védelmi rendszer, simán besétálnak a martalócok kicsit pusztítani itt-ott.

Lázas pünkösd

2012-05-28 Hétfő

Pünkösd hétfőt én is szépen megünnepeltem. Az eddigi torokfájás mellé most felsorakozott a láz is.
Igazából már tegnap este elkezdődött, akkor még csak hőemelkedéssel. Nem volt egy élvezetes dolog, teljesen kiüti az embert már a 37,5 fok is, de ameddig nincs láz, nem avatkoznak közbe.
Ma délelőtt aztán folytatódott a hőemelkedés, majd 11 óra felé átcsapott lázba. 38,9 fok volt a legmagasabb amit mértem. Ekkor már eléggé magatehetetlen feküdtem az ágyamban és vártam, hogy mikor lesz már vége. Majd amikor elértük a lázat, kaptam végre lázcsillapítót és antibit is.
Elsőre alulbecsülték a szükséges lázcsillapító mennyiségét, mert ugyan lenyomta a lázat hőemelkedés szintjére, de olyan hidegrázásom lett tőle, hogy ihaj. Megtáncoltattam az ágyat is, annyira remegtem, reszkettem.
Elég utálatos dolog a hidegrázás, olyan erővel rángatnak az izmaim, hogy az már fájt. Gyorsan bebújtam két takaró alá és halk fogrecsegés közepette vártam, hogy átmelegedjen a testem. Vissza is melegedtem, egészen 38,8-ig.
ŰA hidegrázás után kaptam még egy lázcsillapítót. Ez már igazán szépen hatott, szép lassan végleg lehozta a normális tartományba a hőmérsékletemet. Mondanom se kell, közben erősen megizzadtam, ami a láz elmúlása után egy alapos fürdéssel oldottam meg.

Összességében estére tehát rendeződött a helyzetem, most jól vagyok. Estefele érkezett még egy trombocita is és most éjjel még két zacskó vér, ami most még csepeg. A vérképem kriminális. Mind a három fő érték (fehérvérsejt, vörösvérsejt, vérlemezke) kritikus szintre süllyedt. Lassan már olyan számértékeket vesznek fel, ahonnan lényegében már nincs hova esni. Egyelőre nem bízok a közeli emelkedésben, itt olyan mennyiségű mérget kaptam, hogy biztosan jó pár napot vesz igénybe, amíg helyrejövök.

Szóval a mai nap nem volt éppen könnyű, de már túl vagyok rajta. Úgy volt, hogy esetleg Csirke és a kölykök meglátogatnak a nap folyamán, de végül arra jutottunk Csirkével, hogy ki sem tudok kelni az ágyból, semmi értelme, hogy meglátogassanak. Aztán végül fel sem jöttek Pestre.

A torokfájásom egy picit enyhült a tegnap óta. Két napja mindent csak előmelegített formában fogyasztok, még a vizet is megmelegítem. Közben megtanultam fekve gargarizálni a Caphosol sóoldattal. Ez tényleg szépen megnyugtatta azokat a helyeket, amikhez hozzáfér. Sajnos a gargarizálás során a torok alsóbb részeit nem mossa az ember, ezért most oda költözött a torokfájásom.

Most látom, hogy szerencsére már a végéhez közeledik a második zacskó vér is. Még kapok egy antibiotikumot (az csak egy injekciós tűnyi anyag, közvetlen a vérbe) és mehetek aludni.

Képek tegnapról

2012-05-27 Vasárnap

Megérkeztek a tegnapi Papazsúr képei:

A kórházi játszótéren

Kinn, padon

Öcsi és Zsuzsa is csatlakoztak

A buli Öcsiéknél folytatódott grillezéssel. Csirkének nagyon tetszett a grillsütő.

Készül a vacsora

Bendzsi egész végig Lucy-t nyaggatta.

Jó, azért írok pár sort a mai napról is, bár igazán nem történt semmi érdemleges.
Sajnos tegnap óta tovább romlott a torokfájásom, lényegében nem tudok nyelni. A nyelés annyira fáj, hogy amikor éjjel, alvás közben lenyelem a nyálam, felébredek a fájdalomra. Ennek megfelelően nem sokat aludtam, sem éjjel, sem pedig napközben.
Kértem a doktornőt, hogy mentsen meg, adjon valamit, de nem akar addig adni, míg nincs lázam, vagy be nem bizonyosodik, hogy arcüreg-gyulladásom van. Lázam egyelőre szerencsére nincs, és az arcüreg-gyulladást is kizárhatjuk, mivel nem fáj az arcüregem és jól szelel az orrom.
Szóval egyelőre maradok a fájdalomnál. Nagyon zavaró dolog, szinte lehetetlen enni és inni vele.
Egyébként kórházon kívül is szokott lenni ilyen, és akkor is csak elviselni szoktam, nem találtam még rá jó ellenszert. Remélem hamarosan elmúlik.

Sajnos a torokfájás igencsak rányomja a bélyegét a hangulatomra. Morcogok egész nap, a nővérek is megállapították, hogy világfájdalmam van. Ráadásul be is rekedtem, így még értelmesen beszélni sem tudok.

Eleredt az orrom vére is, de ez már a korábbi leépülések alatt is megtörtént párszor, így nem lepődünk meg. A mai vérkép még gyengébb a tegnapinál. Már a vérlemezkék is veszélyes szintre süllyedtek megint. Ezért ma délután kaptam egy adag trombocitát is.

Egyébként napközben szépen sütött a nap, voltam kétszer sétálni. Most nemrég esett egy pár csepp eső mutatóba.

Csak hogy képet kaphassatok szellemi állapotomról, egy kis epizód reggelről. Reggeli után gondolkoztam, mit is csináljak. Nekiálltam olvasni a Shogunt, de épp egy hosszabb részhez értem, ahol a jezsuiták vezetői politikai jellegű vitákat folytatnak. Sajnos hamar elveszítettem a fonalat, nem tudtam követni, hogy kinek mi a véleménye és miért. Nincs agyam az olvasáshoz, sebaj.
Nekiálltam játszani a számítógépen. Ez ugyan ment, mert kevésbé kell figyelni, de erre is hamar ráuntam. Ezután filmet akartam nézni, de valahogy nem találtam semmit, ami érdekelne. Szóval így bolyongtam a lehetőségek között, anélkül, hogy igazán le tudtam volna kötni magam.
Aztán végül a séta mellett kötöttem ki, ahhoz ugyanis nem kell agy, nem kell koncentrálni.
Siralmas állapotok vannak a fejemben...

Papa fiatalabb lett

2012-05-26 Szombat

Holnap lesz Papa szülinapja, de hogy a kölyköknek ne kelljen lemondani holmi gyereknapi rendezvényekről, ezért ma ünnepeltük meg. Igazából Mama ötlete volt, de én sem tiltakoztam, hogy az ünneplést (röviden csak: Papazsúr) itt a kórházban ejtsük meg. Ilyenkor hétvégén egy lelket sem látni az udvaron és most épült egy új játszótér, amitől nem messze vannak megfelelőnek tűnő padok és asztal is.
Így hát felkerekedett a csipet-csapat, beültek mindannyian Behemaciba és már jöttek is hozzám. Ezt persze nem siették el túlzottan, mert a sütés-főzést-anyagbeszerzést még délelőtt kellett lezavarni. De azért egy körül már megjöttek.

Ahogy az lenni szokott, ettünk-ittunk, jól éreztük magunkat. Torta is készült, de nem volt nagy meglepetés az ünnepelt számára, mert az orra előtt készítette még otthon a 3 Majmó (Mama segítségével). Állítólag amíg Balu és Bendzsi díszítették, addig Zéti énekelgetett nekik, hogy jobban menjen a munka. Nagyon finom, kívülről erősen marcipános torta sikeredett belőle.

Én nem ettem ugyan sokat, de amit ettem az finom volt. Mostanában kevésbé kívánom az ételt.

Ezután még játszottunk egy picit a játszótéren és hallgattuk, ahogy a két nagyobbik marja egymást (ez náluk standard elfoglaltság). Már-már kezdtünk belefáradni, amikor megérkeztek a meglepetés-vendégek.

Igazából amikor múlt héten itt volt Zsuzsa, már tudtam, hogy valószínűleg a hétvégén itt tartjuk a Papazsúrt. Ezért vettem a bátorságot, és Zsuzsát és Öcsit meghívtam Papa szülinapjára. Öcsi Papa öccse, de némi sajnálatos nézeteltérés miatt a két úriember egy ideje nem beszélgetett egymással. Remélem, hogy most, hogy volt alkalmuk megint egy asztalnál ülni és beszélgetni, újraéled a régi jó kapcsolat, félreteszik a Miért pont én hívjam fel? durcásságot. Jó lenne, ha így lenne.

Sajnos én nem sokáig bírtam a strapát. Amikor a kölykök el akartak menni az úgynevezett "Bálnához", ami egy púp három csővel a tetején a kórház egyik elveszett szegletében, én kísértem el őket. Nem sokkal később már éreztem a fáradtságomat és jó pásztorként heverésztem a hűvösben, amíg a kölykök szerelték szegény bálnát.
Nem sokat bírtam ott se, hamarosan már húzott az ágy és Csirkével (mivel addigra ő is csatlakozott) felmentünk a kórterembe. Itt hamarosan búcsúzkodás következett, ugyanis a csipet-csapat meghívást kapott egy kis grillezésre Öcsiékhez, én pedig oda nem követhettem őket.

Állítólag nagyon jól érezték ott is magukat, hajkurászták szegény Lucy-t a kutyát és grilleztek is. Ez utóbbiból (pontosabban a végtermékéből) én is kaptam aztán ízelítőt és mondhatom nagyon finom volt.

Szóval az utóbbi hetek talán legmozgalmasabb napjának örülhettem ma. Nagyon jó volt a mai nap, gyakrabban is rendezhetünk családi összejövetelt, nem csak minden 62. szülinapon.

Egyébként ma reggel mér vért is kaptam, ami úgy tűnik kicsit rendezte a helyzetemet. Az elmúlt napokban este tíz felé már halkan csicsikáltam, a délutáni alvás ellenére, most pedig még nektek írom a blogot és van még szusz bennem. Szóval jót tett a vér, nagyon szükségem volt rá.

Majd reményeim szerint még kapok képeket Csirkétől és akkor feltöltöm ide is őket, ha lássatok valamit a Papazsúrból.

Vér nélkül - erőtlenül

2012-05-25 Péntek

Már napok óta éreztem, hogy nincs erőm semmire, nincs kitartásom sem. Éreztem, hogy ha elmegyek sétálni, nem bírom sokáig (általában 1, max 2 kört), és utána pihennem is kell. Ha eszem - bár igazán nem eszem sokat, mert nincs étvágyam - akkor kiüt a kaja is és ki kell pihennem. Ezt is csak hozzáírtam a kemó mellékhatásokhoz, mondván: szokott ilyen lenni.

Ma viszont vért választottak. Ez annyit jelenti, hogy nagyon alacsony a vörösvérsejt-szintem, olyannyira, hogy pótolni kell. Holnap majd jön két zacskó paradicsomlé, hogy jobban érezzem magam. Ma délután is kiültem egy padra a főbejárat mellé, hogy olvasgassak, ameddig Csirkét várom. Ő volt olyan rendes és bevásárolt nekem mindenféle földi jót. Jól felmálházva érkezett vissza. Én már alig bírtam várni. Vittem pedig könyvet is, hogy legyen mit csinálni addig, de nehezen bírtam tartani magam a padon, már nagyon vágytam az ágyhoz vissza. Szóval már olyan gyenge vagyok, hogy magamat sem bírom el tartósan.

A mai legfontosabb látogató tehát Csirke volt. De nehogy megfelejtkezzek a tegnapiakról. Tegnap két meglepetésszerű látogatóm is volt. Zsuzsa és Ági. Mindkettejük pont úgy érkezett, hogy előtte kialudtam magam, ezért jó volt beszélgetni, igazán bírtam a velük töltött időt. Viszont nagyon fáradékony vagyok. 1-2 óra után lankad a figyelmem, érzem, hogy nem tudok koncentrálni a másikra. Tudom, hogy ez nektek is zavaró, hát még nekem. Akaratom ellenére igen korlátozott az az idő, amit értelmes tevékenységgel tudok tölteni.

Zsuzsa hozott kacsit is. Nagyon jól esett az a rántott csirkemell a tököli piacról. Majommézzel és paradicsával igazán isteni volt. A gránátalma-lötyit azóta is szopogatom, szép lassan meg fogom inni biztosan.

Orvosilag más nagy újdonság nincs. Mostanában nem igazán jut semmi extra kérdés az eszembe, amit feltehetnék reggelenként a doktornőnek. A legutóbb azt mondta, hogy mindig csak az aktuális periódusról szeretne beszélni, a hosszú távú tervekkel na nyaggassam. Ezért nem kérdeztem rá, hogy milyen is lesz a következő kör és hogy mire is számítsak a nyár hátra lévő részében. Pedig ez még igazán érdekelne.

Más. Találtam egy akciót még múlt héten a Media Marktnál, féláron lehetett posztereket nyomtatni. Egy 30x40-es (lényegében A3-as) poszter 309 Ft-ba került. Vettem a fáradságot és az utolsó nap rendeltem hét fotót néhány családi képből, amiket még jobbára tavaly nyáron készítettünk. Most nagyon szépen ki van dekorálva a szobám. Jutott belőlük mindenhova. Most legalább körbe vesz a családom.

Hosszas válogatás után végül az alábbiakat véltem nyomtatásra érdemesnek:

Ezeken kívül sokat olvasok. A Sógunt olvasom angolul. Ez elején még sok idegen szó volt, de mostanra beállt és gond nélkül megy. Viszont jó hosszú, terjedelmes kisbetűs mese. Érdekes olvasni, mert rengeteget lehet megtudni általa a középkori japánról, az ő gondolkodásukról, ami sok tekintetben azóta sem változott. Én még gyerek voltam, amikor ezt bemutatták filmsorozatként, ezért akkor nem nézhettem meg. Ezért most új a sztori és nagyon élvezem.

Nyugis leépülés

2012-05-23 Szerda

Az elmúlt két nap lényegében nyugiban telt. Nincs már kezelés, a szervezetemnek nem kell minden egyes nap újabb és újabb méreg-adagokkal megküzdenie. Elég ha továbbra is szépen lassan csepegteti ki magából a korábban kapott méreg maradványait és közben halkan gyengülget.
A mérgek hatása ugyanis csak most kezd kialakulni. Először jönnek a közvetlen mellékhatások. Szerencsére ezek egyelőre elfogadható szinten vannak, de még jöhetnek elő. Amit most érzek: ízérzékelés hamis, hallás enyhén gépies, fej nyomásérzékenysége, emésztés nem kerek, vérhiány.
A hamis ízérzékelés azt jelenti, hogy bizonyos dolgokat egyáltalán nem érzek, van amit meg túlzottan. Pl. az édes ízt nem érzem. A múltkor ettem egy kis sárgabarackos-kekszes csokit és szinte teljesen aszalt sárgabarackos étcsokit éreztem a számban. Nem volt édes.
A hallás gépiessége azt jelenti, hogy néhány hang amit hallok eltorzultan érkezik meg hozzám. Olyan, mintha  robothangon szólnának hozzám az emberek.
A fej nyomásérzékenysége miatt nehéz lehajolni dolgokért a padlóra, mert fáj a fejem tőle.
A vérhiány a legrosszabb, de az szinte állandó szokott lenni az ittlétem során. Megint kezd előjönni az, hogy ha eszem, pihennem kell, ha sétálok egyet, pihennem kell. Ha megpróbálok ilyen esetekben nem pihenni, komoly fejfájás a jutalmam.
Ja, és a fáradtság. Minden nap délelőtt és délután is aludnom kell 1-2 órát, mint a csecsemőknek.

Összességében elviselhető mellékhatások ezek, csak figyelembe kell őket venni.

A kemó közvetlen mellékhatásai után idővel jönni fognak az alacsony sejtszámból fakadó mellékhatások (pl. szájfájás, vérszegénység). Majd ha azok is elmentek, akkor még egy pár nap pihi és mehetek talán haza.

Papa és Csirke voltak látogatni tegnap és ma. Hoztak persze kajcsit és sokat beszélgettünk. Ők és Mama jelentik számomra a kapcsolódást az otthon történései felé. A 3 gyerek környékén mindig akad valami, mindig történik valami. Papa már hetek óta házat újít fel, Csirke pedig beállt pszichológus tanoncnak, mert ez érdekli. Mostanában tényleg sokat gyűri a papírjait, remélem tényleg lesz kitartása, hogy végig csinálja a dolgot.

Az én fejemben egyelőre béke van. Ha tehetem, könyvet olvasok, filmet nézek, néha játszom egy online játékon. Agyam egyelőre nincs a topon, kell még kicsit ürüljenek a mérgek. Akkor majd bevetem magam a munkába is.

Zárul a kezelés

2012-05-21 Hétfő

Igazából már kedd hajnal van, de szokás szerint olyan gyatrán éreztem magam tegnap este, hogy szerintem nektek is jobb, hogy nem akkor rögzítettem a gondolataimat.
Mi történt tegnap? Az elmúlt napok kvázi-rendjének megfelelően a délelőtt egész hangulatos, hadra foghatónak érzem magam, majd ez délre teljesen elmúlik. Hogy a délután folyamán átadja helyét a borongásnak és rosszkedvnek. Esküszöm, mintha egy időjárás-jelentést írnék éppen. Csak az én hangulatom nem szokott ilyen változékony lenni. Most viszont tényleg az. A reggeli színeket és ízeket estére elmossa a szürkeség és a köd. Este felé közeledve már egyre többet kell aludjak, de az alvás nem segít az állandó fejfájáson.
Akárhogy is, a tegnapi napom jól indult. El is terveztem néhány dolgot, ami még elintézésre várt.
Felhívtam a T ügyfélszolgálatot, hogy megtudjam, hogy van-e már a kórház környékén LTE? És van! Hurrá! Lehet hogy lesz épkézláb sebességű netem? Hihetetlen előrelépés volna.
Még eszközt kell szereznem, amivel ki lehet próbálni és ha mükszik, akár magam is hajlandó vagyok beruházni, annyira függök a jó mobilinternet kapcsolattól.

Másrészt pedig még kicsit dolgozni próbáltam, de igazán nem vitték a kerekek az anyagot, nem tudtam haladni. Éreztem én, hogy vannak olyan időszakok, amikor nem tudok dolgozni. Na most épp ilyen van.

Szóval ha akartam is valamit intézni tegnap, nem sokra jutottam. Beszáradt agy, kimerült cellák. Délután megint jöttek a fejfájások éjjel pedig a csontfájások.
A csontfájások újak. Legalábbis nekem. Korábban is mondta már a doktornő, hogy előfordulhat, hogy fájdalmat érzek a csontjaimban a kemoterápia hatására, de eddig ez elkerül engem. Vagy ha volt is, nem vettem észre.
Most viszont: érzem őket. A csontjaimat fájni, külön-külön. Hihetetlen érzés például a nagylábujjam perceit külön-külön érezni ahogy sajognak. Szerencsére nekem csak erős sajgást produkált most a kemó, de van olyan, aki napokig szenved tőle.

Vasárnapról hétfőre virradóra erős hőemelkedésem is volt. No sosem léptem át a mágikus 38-as szintet, de 37,5 körül tartósan maradtam. Mondanom se kell, nem segít az alvás és a közérzet minőségén, ha fáj a fejed, sajognak a csontjaid és még közel-lázas is vagy.

Sajnos tegnap nem voltam sétálni. Reggel egy picit ugyan botladoztam itt az erkélyen, de nem éreztem magamban a kurázsit, hogy kimenjek a kórházba. Este meg mire végeztem a méreggel olyan álmos lettem, hogy a legkevésbé sem vágytam sétára.

Talán majd most (kedden) bepótolom. Csak el ne ázzak.

Vízhajtva

2012-05-20 Vasárnap

Jól vagyok. Már a körülményekhez képest egész jól.
Negyedik napja megy a flag-ida. Már csak egyetlen nap mérgezés van hátra, onnantól kezdve már csak leépülni fogok. Eddig egész jól bírom, de egyre nehezebb.
Belázasodtam ma reggel, este pedig hőemelkedésem volt. Reggel kaptam lázcsillapítót is. Ettől függetlenül lezavartuk a kezelést. A lázat okozhatja a nagy mennyiségű Cytosar is, nem tudni milyen eredetű.
Vetek vért Hemokultúra céljából. Itt megpróbálnak kitenyészteni mindenféle baktériumokat, gombákat, vírusokat a véremből és ezzel beazonosítani, hogy mi is okozhatta a lázat.

Ma megint sokat ittam és reggelről estére megint bevizesedtem. Ezért megint kaptam vízhajtót. Sajnos most tabletta formájában. Ennek kellett pár óra, hogy felszívódjon, most kezd hatni. Remélem ez is olyan erőszakos lesz, mint az infúziós haverja tegnap este és kihajtja belőlem a vizet de izibe.
Azt tapasztaltam ugyanis, hogy a vizelet hiánya miatt a méreg sem távozott a szervezetből és talán amiatt is éreztem magam olyan lehetetlenül piszkosnak tegnap. Egyébként most is piszkosnak érzem magam, holott tegnap éjjel zuhanyoztam és tök tiszta ruhákat vettem fel.

Nem dicsekedhetem azzal, hogy én milyen tisztaságmániás hapsi volnék. Szóval ha én tisztátalannak érzem magam már-már mániákusan, azt jóval inkább elhiszem, hogy a méreg okozza, mint némi kosz.

Ma meglátogatott Mama. Sokat beszélgettünk (kivéve azt a két és fél órát, amit végigaludtam :-). Hozott nekem kajcsit, de a legfontosabb, hogy itt volt. Elég kiállhatatlan alak lehetek mostanában. Én nem látom magam kívülről, pontosabban nem látom tisztán a hangulatváltozásaimat, de a nővérek mostanában többet panaszkodnak a rossz kedélyemre.
Andrea nővér szerint én mindig húsz centivel a talaj felett szoktam járni állandóan mosolyogva, most meg belép a szobámba és egy túl komor embert lát. Így is van. Nehezebben mosolyog az ember, ha itt is fáj ott is fáj.

Ma reggel voltam egyet sétálni. Józsi nővér dobta fel, hogy menjek korán, mert akkor még van egy órám kezelés előtt. Az első lépések nagyon nehezek voltak. Minden izom az ellen harcolt, hogy meg akarjam mozdítani. Komolyan gondolkoztam azon, hogy visszafordulok. Általában imádok sétálni, de most nagyon nehezen indult, kifejezetten erőszakolnom kellett a mozgást. Aztán szép lassan belejöttem és végül sikerült megtenni két kórházi kört.
Amikor visszajöttem még úgy éreztem vissza fogok menni. Amikor viszont az ágymágnes közelébe kerültem, úgy rátapadtam, hogy mozdulni se bírtam. Maradtam fekve, elcsigázottan.

Elnézést kérek, hogy rózsaszín köd helyett kissé szomorkás blogbejegyzések követik egymást, de most erről szól az életem, erről szólnak a napjaim.

Zavarban

2012-05-19 Szombat

Sokat gondolkoztam mit írjak címnek. Annyira semmi sem történik, mégis mindig gyűjtögetem a gondolatokat nektek. Aztán meg úgy érzem, hogy jelentéktelen apróságok ezek. Egyik pillanatban optimista vagyok és úgy érzem minden rendben, más pillanatokban (sajnos most ebből van több) meg rosszul érzem magam és néha még a lélegzetvétel is fáraszt. Szóval összefoglalva katyvasz van a fejemben.

Nincs ezen mit csodálkozni. Egyrészt itt van három napnyi kemény méreg. Nem holmi kis gyenge kóstolgatás, hanem igazi anyag, teliben. Még a nővér is említette, hogy adott ő már be 5 gramm Cytosar-t embereknek, de akkor 24 óra alatt és utána nem kapott semmit az illető, hogy kiheverje. Én viszont most minden nap kapok ebből a csodából 5 grammot és minden esetben 4 óra alatt engedik belém. Előre tudtam, hogy ez egy kemény menet lesz, így nem jár a szám, nem panaszkodom.
Ami a zavartságot még okozhatja, és érzésem szerint inkább ez a ludas, az a tegnap délutáni lumbálás. Lumbáláskor ugyanis nem csak agyvizet vesz le, hanem a protokoll előírásainak megfelelően mérgeket is befecskendez. Talán emlékeztek, ez azért szükséges, hogy a viszonylagosan elszigetelt központi idegrendszer is ki legyen takarítva. Na aztán ezeknek a mérgeknek szokott zavaró hatása lenni. itt sem sírok, én kértem, hogy mielőbb legyen meg a lumbálás, azért mert akkor hamarabb kifutnak a hatásai és nem késlelteti a hazamenetelt.

Egyébként teljesen katonás rendben töltöm napjaimat, a nap nagy részében pórázon vagyok. Ugyanis a flag-ida kezelést úgy adják, hogy a délelőtti fludarabin és idarubicin után 4 órával indítják el az ugyancsak négy órás cytosart. Viszont az egész idő alatt folyamatosan vizet csepegtetnek, ezért a kettő közötti szünetben is infúzióra vagyok kötve. Azaz reggel kilenctől este hétig bezártság. Előtte és utána még talán mozoghatok kicsit, de ezek is korlátozottak.
Most hogy este kimentem sétálni, azt éreztem, hogy nem kapok levegőt. Próbáltam mélyeket lélegezni, de olyan porosnak és száraznak érzem a levegőt, nem frissülök fel tőle. Eddig is ugyanitt volt a kórház, itt a rettenetes közlekedési viszonyok között és eddig is voltak száraz időszakok, de eddig legalább hűvösebb volt. Most úgy érzem, hogy nem frissít fel a kintlét, hogy ott sincs leég levegő. Kimegyek még reggel is sétálni, lássam, hogy ez csak azt esti forgalom teszi, vagy tartósan fenn áll.

Egyébiránt internetezéssel, könyvolvasással és filmnézéssel telnek a napjaim, a bezártság miatt ezekre fanyalodom. Tegnap ugyan papíron itt volt Csirke, de ez annyit jelentett, hogy reggel láttam fél órát, és este még egyet. De az esti egy óra nagy része is azzal telt, hogy meggyőzzem, képes hazavezetni az autót.
Csirke ugyanis tud autót vezetni. Tud. De van benne egy korlát, hogy Budapest olyan komplex és olyan veszélyes, hogy ő inkább nem vállalja a pesti autóvezetést.
Ez így is ment egy pár éve. Ha Pestre jöttünk, Csirke vezetett a városhatárig, én meg behoztam onnan az autót. Viszont látom, hogy Tata közlekedése is jócskán bonyolódott az utóbbi időben és Csirke is sokat vezetett már, van tapasztalata. Ezért úgy éreztem ideje lenne újra kipróbálnia a korlátait. Az okés, hogy az ember korlátokat szab magának, hogy ne vállaljon felesleges kockázatokat. De időnként felül kell vizsgálni a korlátokat, hogy tényleg szükség van-e még rájuk.
Szóval Csirkét megkértem, hogy vigye haza Piroscsíkot, mert nem érzem biztonságban itt egyedül a sötétben a Gyáli úton, főleg úgy, hogy FTC meccseket rendeznek szombatonként. Csirke szokás szerint sokat nyavalygott előre. Aztán csak belevágott valahogy. És haza is ért!
Azt persze meg kell említeni, hogy innen max 70 perc alatt lehet Tatára érni. Csirkének sikerült az éjszaka sötétjében elkavarnia és ezért több, mint két órát vett igénybe az út. De hazavezetett! És egyedül!
No ez most nem kell azt jelentse, hogy mostantól neki is kell tudnia Pesten vezetni. Szívesen veszem én továbbra is át a kormányt a városhatáron, de fontos, hogy kikezdtük ezt a begyepesedett korlátot, és idővel át fogunk tudni lépni rajta.

Szempillátlanság. Amikor visszajöttem a kórházba, még volt néhány szempillám mutatóban, de már akkor is nagyon meg voltam fogyatkozva. Itt-ott foghíjas volt a sor akkor is.
Mostanra viszont eltűnt minden szempillám. Azon gondolkodtam, hogy kéne egy kis fehér púder, meg valami szigszalag a számra és szakasztott Lord Voldemort lehetnék a Harry Potterből. Már nem zavarják lassan szőrszálak a megjelenésemet... :-)

Még voltak dolgok, amiket el akartam mesélni, de most nem jutnak az eszembe. Mára talán ennyit. Legyetek jók és szófogadók. (Nem úgy mint én)

Kemó

2012-05-17 Csütörtök

Még maradt a fejemben egy aprócska momentum, amit meg akarok osztani veletek Martfűvel kapcsolatban.
(Mottó: akasztják a hóhért)
Ahogy már írtam, a nagyoknak szabadon lehetett úszni már az első naptól kezdve a nagy medencében. Az első emeletről viszont benyúlik a medence fölé egy nyelv, ahonnan Balu-korú gyerekek ugráltak rendszeresen. Láttam, hogy Balu többször beszélget a gyerekekkel, szóval vártam a kérdést, hogy mikor ugorhat ő is. Először eltiltottam tőle, mert a kérdés még azelőtt érkezett, hogy biztos lehettem volna benne, hogy az úszótudása rendben van. Amikor viszont már kevesebb ember lett és láttam, hogy Balu jól úszik és búvárkodik a mély vízben, megengedtem az ugrást. Egy kitétellel: csak akkor ugorhat, ha én látom.
Ez ment is egy darabig, amikor azt mondtam, hogy én elmennék szaunázni, legyen szíves nem ugrani addig.
Ekkor jött a meglepő kérdés: Apa, mi van, ha mégis ugrok?
Azonnal magamra ismertem. Két dologban: Őszinte, még akkor is ha ezzel veszélyt hoz magára. A szabályokat ismeri, de nem mindig tartja be.
És a kérdéssel egyben csőbe is húzott. Mit mondjak? Én hoztam a szabályt, ha egy ilyen kérdés hatására le is bontom a szabályt, akkor mit sem ér a jövőben a szavam. Tehát megvédtem a szabályt és kértem, hogy ne tegye.
Közben magam is tudtam, hogy falra hányt borsó minden szavam, mert ő már eldöntötte, hogy ugrani fog. Valószínűleg magam is így tettem volna az ő helyében.
Meg is tette, utólag eldicsekedett vele, amikor visszatértem a szaunából. Nem tudtam morcosnak lenni rá, pedig lehet hogy azt kellett volna. Így valószínűleg erodálom az általam húzott falak (szabályok) erejét.
Szerintetek ilyenkor mi a helyes megoldás?
Talán a lelkére kellett volna beszélnem, amikor visszakérdezett, hogy mi lesz, ha mégsem tartja be a szabályt? Vagy ki kellett volna törnöm és csúnyán lehordanom, amikor megtette?

Akárhogy is, a saját gyermekeid adják a legjobb tükröt rólad. Az ő viselkedésükön keresztül tanulhatsz néha a legtöbbet magadról.

Más. Kedden kiderült, hogy Balu kettest kapott a szorzás dolgozatára. Nagyon nem lepődtem meg a dolgon, mert már a korábbi szabim alatt is gyakoroltuk a szorzást, és akkor is éreztem, hogy nem megy elég gyorsan, sokat hibázik. Ő ugyanis nem betanulja a válaszokat, hanem ki akarja számolni azokat, ami időigényes és hibalehetőségeket hordoz magában.
Ha például megkérdezed tőle, hogy mennyi 6-szor 8, akkor így gondolkodik:
6-szor 10 az 60. A 6x8 az 6x10-ből 6x2. Tehát hatvanból tizenkettő. Azaz 48.
A logika helyes, csak közben lehet hibázni és megy vele az idő.

Szóval visszatérve az alapproblémára, kettest kapott. Most mit csináljak? Megdicsérni ugye nem fogom. De át sem szaladhatok az eseten, mert egyértelműen szeretném jelezni, hogy a kettes már egy olyan jegy, ami nem tolerálható. Viszont túl komolyan sem akarom lehordani, nehogy elvegyem a kedvét. Így hát jól leszidtam (kicsit sírt is, de nem hagytam sokat), majd nekiálltunk együtt tanulni, gyakorolni.
Tényleg nem megy neki a dolog, sokat fogunk még majd a terveim szerint nyáron gyakorolni, hogy szeptemberre flottul menjen a dolog. A tanítónéninek igaza van, ha azt kell kiszámolnod, hogy mennyi 26 x 37, akkor nem lehet kérdés, hogy mennyi is a 6 x 7?

Doktorosdi. Hát akkor rátérve a hét fő attrakciójára. Visszakerültem a kórházba és már el is indult a kezelésem. Végül is elég szerencsésen alakult eddig a dolog, nem vesztettem napokat a kórházi visszakerüléskor. Tegnap reggel érkeztem be, tegnap megvolt a kanül beültetés, a mellkasröntgen a kanül helyének ellenőrzésére és este már csepegett is belém némi víz, előkészítésül a mai kezeléshez.
Ma pedig már el is kezdődött a kezelés. Na de, milyen kezelés is? A doktornő kinyomtatta számomra a kezelésem folytatását. A folytatásban egy FLAG-Ida nevű kezelést kapok, ami egy minden eddiginél keményebb löket mérgeket jelent az elkövetkező 5 napban. Utána már csak gyógyulás van.

Kezelési tervem az elkövetkező ciklusban. A második csoportban látható FLAG-Ida kezelés vonatkozik rám.

Mint a kezelés terven is olvasható, ezt a konszolidációt csak a nagy kockázatú és donorral nem rendelkező betegeknél hajtják végre. Egyéb esetben egy standard konszolidáció következne kisebb adagokkal és kevesebb ismétléssel.

Nekem viszont nincs a látképben donorom, ezért az erősebb kezeléseket kapom, hogy végérvényesen megszabadulhassunk a gonosztól. Hát legyen.

Kicsit utánanéztem a neten ennek a kezelésnek (mármint a FLAG-Ida-nak). Kiderült, hogy heveny limfoid leukémia (ALL, ez van nekem) mellett ezt a mieloid leukémiákban is szokták alkalmazni, azokban az esetekben, ha újra előjön a gonosz, vagy nagyon ellenállónak bizonyul. Ez tehát valami igazán mély pusztítást visz végbe a szervezetben. A leggyakoribb mellékhatásai a szájfájdalmak és a tüdőbetegségek. A szájfájásra fel vagyok készülve, ahhoz már kvázi hozzászoktam.
A tüdő infekciót viszont jó lenne elkerülni, nagyon kell vigyázzak magamra.

Ugyancsak az internet forrásból származik egy statisztika, mi szerint átlagosan 20-23 napig tart utána a helyrejövetel. Ez igen soknak számít, az első körben 10, a másodikban 18 nap alatt jöttem eddig helyre.

Szóval ez most előre láthatóan egy nagyobb gombóc lesz, de ha jól számolok, június közepére talán otthon lehetek. Remélem nem maradok le a meggy- és cseresznyeszezonról. :-)

Ez van tehát most. Ma még olvasgattam (Sógunt), meg dolgozni és akarok még, de lassan és biztosan megint le fogok épülni, hogy aztán visszaerősödhessek megint. Ezekben a hullámokban élem életemet. Ami új ebben a hullámban, hogy szeretnék dolgozni is. Eddig mindig csak rimánkodtam munka után, most lenne mit csinálni, kíváncsi vagyok mennyire leszek használható, és mennyi idő esik ki.

Martfű

2012-05-16 Szerda

Megint jó ideje nem írtam ide, így ideje, hogy bepótoljam iziben.

A legutóbbi bejegyzés óta történt két legfontosabb esemény a Martfűi kirándulásunk és a visszatérésem a kórházba. Kezdem hát azzal az eseménnyel, ami a kifejezetten jó élményeim hosszú sorát gyarapítja, a Martfűi kirándulással.
Erről azt kell tudni, hogy Csirkének piszkos szerencséje volt egy kora tavaszi gyerekes esemény tomboláján és megnyerte a fődíjat, egy üdülést 2 felnőtt és 2 gyermek részére a Martfűi Thermál Hotelbe, 2 éjszakára. Sokat filóztunk, hogy mikor volna érdemes igénybe venni a lehetőséget, és mivel a kupon csak június végégi érvényes, és az én kemoterápiás ciklusaim kiszámíthatatlanok, úgy döntöttünk, hogy inkább most, a májusi szünidőm alatt élünk vele. Annak rendje és módja szerint előre lefoglaltuk a szállást, majd az idő elérkeztével besűrítettük a fél házat Behemaciba és még szorítottunk helyet a három gyereknek is (ilyenkor nélkülözhetetlen a nagy autó), majd elindultunk Martfűre.
Pontosabban még az indulás előtti napon utánanéztem a Martfű környéki látnivalóknak, érdekességeknek. Martfű Szolnoktól 15 km-re délre, közvetlenül a Tisza partján fekszik. Láthatóan kettős életet él. Egyrészt egy alföldi kis falucska, másrészt a közeli sörgyárnak köszönhetően egyes részeiben városias jellegű tömbház-birodalmak épültek. Önmagában semmilyen látnivalót, kuriózumot nem kínál, de a környéken azért akadnak látogatásra érdemes helyek.
Szóval még pénteken felmértem a látnivalókat. A kiindulási pont nekem ilyenkor mindig a geocaching.hu, mert ma már szinte minden komolyabb látnivaló mellett van Magyarországon legalább egy geoláda, és ezért megszoktam, hogy egy adott környék látnivalóit a környékbeli geoláda-választékon keresztül ismerem meg. Ki is szúrtam 4 érdekes helyet, a Szolnoki Repülőmúzeumot, az abonyi Magánállatkertet, egy hidat Szolnok belvárosában és egy szélmalmot nem messze Martfűtől. Hozzá kell tennem, hogy ebből a végén csak két helyet látogattunk meg.
Mivel szombatra dögmeleget, vasárnapra viszont hideget és esőt jósolt a meteorológia (ami meglepő pontossággal be is jött), ezért csak szombatra mertünk szabadtéri programot tervezni, vasárnapra zárt téri kikapcsolódást kerestünk.
Szombaton így jutottunk el a Szolnoki Repülőmúzeumba. Itt még igencsak sütött a nap és nagyon melegünk volt. De ritkán lát az ember fia ilyen gépcsodákat és teljesen el voltunk ámulva (Legalábbis mi, fiúk biztosan. Csirke esetében nem ennyire egyértelmű a helyzet.)

Csipet-csapat a gépszörnyek társaságában.

Igazán jól éreztük magunkat itt, de aztán robogtunk is tovább Martfűre, hogy még aznap úszhassunk egy kicsit.
Martfűre megérkeztünkkor az első reakciómban megijedtem. Ekkor realizáltam ugyanis, hogy a világ végére kerültünk egy nyugdíjasok által látogatott szállodába és termál-komplexumba, mi pedig zajosak vagyunk és nem igazán preferáljuk a termálvizet.
Szerencsére a balsejtelmeim nem jöttek be. A szállodában tényleg a nyugdíjas-korosztályból került ki a vendégsereg többsége, de minket elég jól szeparáltak, ezért talán nem zavartuk annyira a nyugalmukat. Szerencsére alig tartózkodunk a szállodában, de amikor igen, akkor is igénybe tudtuk venni a tetőtérben kialakított játszószoba lehetőségeit. A félpanziós ellátásban kapott svédasztalos reggeli és vacsora pedig igazán finom volt, le a kalappal a szakácsok előtt.
A szálloda egybe van építve az uszodával, így rossz idő esetén is fürdőgatyában lehet szaladgálni a helyek között, ami nagyon kényelmessé teszi a fürdést. Az uszoda és strand pedig óriási. Van 4 fedett medence és 3 kültéri, van szauna is. Méreteiben a komáromi fürdőhöz tudnám kapcsolni (kb. ugyanakkora a kettő, de Martfűn több a beltéri rész), de nem annyira zsúfolt, felkapott. Szombaton, érkeztünkor voltak ugyan vendégek, de nem volt tömeg. Vasárnap délután sokan voltunk, de így sem volt tömeg, a nagy úszómedence egy sávjában ilyenkor sem úszott két főnél több. Hétfőn reggel teljesen kihalt volt a hely. Az elején egyedül mi voltunk azon az óriási helyen a vendégek, később csatlakozott egy nyugdíjas-csapat, de még így is elvesztünk a végtelen térben.
Szóval az uszoda óriási és minden korosztálynak van megfelelő medencéje. Csúszdák és egyéb bohócságok itt nincsenek, de ettől függetlenül nagyon jól éreztük magunkat. Zéti, a legkisebb még nem úszik, ő pénteken a kinti gyerekmedencében lubickolt, szombaton és vasárnap a benti pancsolóban játszott, vagy a nagyokkal hancúrozott a tanmedencében Csirke vagy az én karjaimban. A nagyobb fiúk általában a nagy úszómedencét részesítették előnyben, ott búvárkodtak, idétlenkedtek, Balu egyet-egyet ugrott is. Itt ugyan nem ér le a lábuk, de már nagyon stabilan úszik mindkettő, így abszolút nem volt gond. Mi is féltünk, hogy nem lesz-e ebből baj, de szülői felügyelet mellett engedtük nekik meg először a nagy medence használatát, majd később a vízbe ugrást a magasból és mindkét dologról bebizonyosodott, hogy nem okoz nekik gondot, ezért végül teljesen szabadjára lettek eresztve. Néha a nagy medencéből visszalátogattak a tanmedencébe, ahol fogócskáztak Zétivel, vagy ha épp az apjukat is ott fogták, akkor kezdődött a hajsza. Ebben a játékban én voltam az üldözött és két birkózó-úszóbajnok próbált engem leteperni, meg kell vallanom, néha már csak szülői morgással tudtam elérni, hogy hagyjanak levegőhöz jutni. Kezdenek veszélyes ellenfelek lenni, nem félnek a víztől, nem ijednek meg, ha víz alá nyomom őket, ellenben jól merülnek és ketten igen erős ellenfelek.
A három termál medencét nem igen látogattuk, mert a visszereink fájtak a víztől, de állítólag jó az ízületeknek az ottani víz. Természetesen sok idős ember üldögélt a vízben, mi csak néha látogattunk be, jobbára csak rövidebb időkre.
Szóval a fürdő részleg is igen pozitív meglepetés volt, nagyon jól éreztük ott mindannyian magunkat. Én személy szerint az első nap még alig tudtam megmozdulni, a második nap már tudtam egy kicsit úszni, de hamar izomlázam lett. Igazán csak a harmadik napon úsztam, akkor már közel egy órát sikerült úszni és nagyon élveztem, ahogy érzem, hogy az erő visszaköltözik a karjaimba és a lábaimba. Ekkor rengeteg rég nem használt izom ébredt fel Csipkerózsika-álmából és vett részt az úszásban. Kár, hogy nincs lehetőség a kemó mellett is úszni. Bár sokan kerülik monotonitása miatt, de engem kikapcsol, megnyugtat és legfőképpen a talpamtól a fejem búbjáig megmozgat az úszás.
Visszatérve a történet meséléséhez, szombaton megnéztük a Repülőmúzeumot, majd ismerkedtünk a martfűi fürdő lehetőségeivel. Vasárnapra lehűlt az idő és ezért zárttéri programokat néztünk délelőttre. Elsőként Mezőtúrra robogtunk át, hogy megnézzük az ottani Fazekas-múzeumot.

A mezőtúri fazekas-múzeumban.

A múzeum egy szép kis épületben található. Nagyon kedves hölgy vezetett ott körbe minket és mesélt a mezőtúri fazekasság múltjáról. Majd pedig ajánlott egy helyet, ahol lehetőségünk van alkotni is, nem csak nézelődni. Alapvetően sosem szeretünk ész nélkül ragaszkodni az eredeti tervekhez, így hát ha kaptunk tippet, hogy mit érdemes még ott helyben megnézni, kaptunk is az alkalmon és felkerestük ezeket is. Meglátogattuk a túri piacot, ami már igencsak zárt akkor, de vehettünk egy kiló epret még. Az eper igen finomnak, édesnek és zamatosnak bizonyult, bár igencsak megkérték még itt, az alföldön is az árát. Se perc alatt betermelte a család az eperkészletet, amit vásároltunk, szerfelett ízlett a gyümölcs a csapatnak.
A piac után a Badár-emlékházat kerestük fel, ahol megint nagyon kedves körbevezetésben vettünk részt és bár korongozni itt sem lehetett, de nagyon sok érdekességet láttunk itt is. A kölyköknek szerencsére érdekes a fazekasság, mert mind a két nagy jár kerámia-szakkörre Tatán és ezáltal mindketten sokat korongoznak is. Mezőtúr bájai után Rákmarcira hajtottunk. Rákmarci becsületes neve Rákóczifalva, de Zéti átkeresztelte és nekünk nagyon tetszett az új név. Szóval Rákmarcin található a Macimúzeum. Sajnos ide én nem jutottam be, mert odafele úton elaludt a kismacska (Zétény), én pedig önként vállaltam őrzését, amíg a többiek múzeumot látogatnak. (Közben - mi tagadás - én is durmoltam egyet) De Csirke és a kölykök is még sokat dicsérték utána a Macimúzeumot, ezért csak javasolni tudom a meglátogatását. A Macimúzeum után, még mindig Rákmarcin, meglátogattunk egy magán-pávakertet. Ez lényegében egy családi ház, ahol egy fiatal pár lakik és az óriási udvarukon egy kisebb állatkertet rendeztek be, melynek fő attrakciói a föld minden szegletéből szármező páva és más madárfajták, de megtalálható itt egy ló is. Nagyon jó volt ide látogatni, megint csak fejdelmi kiszolgálást kaptunk. A háziasszony vezetett körbe minket és mutatott be minden ketrecbeli állított egyenként, mesélt érdekes történeteket a madarakról és igazán jól szórakoztunk ezeken. A végén a kölykök kaptak óriási pávatollakat emlékbe, Csirke pedig gyöngytyúk-tojásokat kért. Igazán meglepő, hogy egyes emberek milyen sokat vállalnak azért, hogy egyrészt kiéljék saját szenvedélyüket, de közben országos színvonalú állatkerti programot kínáljanak a környék, a falu gyermekeinek.

Vasárnap délután ezután már fürödtünk és hétfőn is fürdőzéssel indítottunk. Majd hétfőn elindultunk hazafelé. Nem jutottunk messzire, meg is álltunk az Abonyi magánállatkertben.

A kerítés két oldalán két láma ismerkedik egymással.

Az abonyi állatkert persze nagyságában nem érhet fel egy veszprémivel vagy egy budapestivel, de nagyon természetes körülmények között lehet meglesni az állatokat. Meg is állapítottuk Csirkével, hogy ez szinte nem is állatkert, hanem vadaspark, akkor élettér jut az állatoknak és annyira szellős az egész. Innen nézve a pesti állatkert nagyon zsúfolt és túlépített. Persze Pestről nézve meg az Abonyi túl kicsi és túl kevés az állat. Mindegy is, nem egy pályán versenyeznek. Nekünk nagy élmény volt az Abonyi állatkert is. Hétfőn délben itt se volt nagy forgalom, szinte teljesen szabadon sétálgattunk és csodálkoztunk rá az állatokra. Kifejezetten tetszett, hogy az állatokat bemutató ismertető táblák nem a tudományos helyességre és teljességre törekszenek, hanem az alapok bemutatása után valamilyen érdekességet mondanak el az állatok életéről, tartásáról. Itt is ládáztunk és sok értékes kacattal (tudom, önellentmondás) lettünk gazdagabbak.
Ezután már csak jöttünk haza. Jómagam bealudtam a visszafele vezető úton. Csirke hozta haza a családot, végig az M5-M0-M1 útvonalon.
Valahol a visszafele vezető úton megálltunk faiskolázni, majd később epret venni is, így egy szép tőnyi áfonyával és egy nagy kupacnyi eperrel értünk haza. Itthon Tatán sajnos nem igazán esett az eső, ezért a teljes szárazság fogadott.

Igen belefáradtam már a Martfűi események felsorolásába, ezért a kórházi események összefoglalását inkább holnapra tolom. A lényeg az, hogy visszakerültem a kórházba (újra látogatható vagyok) és holnap indul egy új, várhatóan igen nehéz, kezelési ciklus!

Szép álmokat!

Itthon megint

2012-05-11 Péntek

Már megint hosszú napok óta nem írtam nektek, most próbálom pótolni.
Egyébként elég nehéz szabad időszeletet találni erre a célra reggel vagy este, mert Zéti nagyon korán kel, és elég későn fekszenek. Zéti az elmúlt 5 napból háromban bepisilt hajnalban. Bepisilés után már nincs hova visszafeküdnie, ezért kijön a nappaliba és a kanapén várja, hogy a csapat többi tagja is felébredjen. Ha nincs ilyen galiba, akkor is korán szokott kelni, 6-7 között.
Tegnap reggel is a nappaliban találtam ébredéskor. Nagyon jó kedve volt, viháncolt, csikizett, kacagott. Aztán ezt mondta: "Korán keltem és most heherészek..." :-) Nagyon édes pofa. Utána még sokáig csikiztem és ő is engem, meg aztán amikor megjöttek a nagyok, birkóztunk is. Nagyon szeretik Apát a földbe döngölni és ha igazán beindulnak (főleg Bendzsi a veszélyes), akkor már nem bírok a hárommal. Zéti még kicsi, ő is szeret birkózni, de vele vigyáznom kell, nehogy összetörjük szegényt ha épp Balut vagy Bendzsit lelököm magamról. Bendzsi nagy testű, agresszív és jól bírja a fájdalmat, ő a legnehezebb ellenfél. Balu a legkisebb fájdalomtól is megfutamodik, nem agresszív, inkább csak kötekedős, őt könnyű lefegyverezni, bár ő meg már kezd veszélyesen hosszú kezű-lábú lenni, és inkább távolról támad.

Lényegében minden nap egy séma szerint zajlik, kisebb átszabásokkal. Reggel ébredés, gyors reggeli (szinte mindig bogyót esznek, most a Cini-Minis és az elmaradhatatlan Cookie Crisp - ezt farkasosnak hívják - a sláger), majd indulás a suliba. Legtöbbször Anyuka és Csirke kéz-a-kézben intézik ezeket a hajtépős perceket. Az én segítségemre még csak tegnap volt szükség, amikor Anyukának valami baja volt, nem érezte jól magát és inkább visszafeküdt aludni. Na ezért tegnap én vittem a kölyöktigriseket iskolába. Pontosabban már nem is kell bevinni őket, már Bendzsit is elég a kapuig elkísérni.
Ezután következik a nap egyetlen igazán használható időszaka. Fél kilenctől délig lehet valamit intézni, vagy Csirke ilyenkor szokott elmenni tornászni. Csirke délre meg Zétiért. Ennek nem sok értelmét látom, szerintem simán lehetne hagyni a napköziben aludni, de mivel ott egy idő után felébresztik és Zéti a legtöbbször nyűgös, ha ébresztik, inkább hazahozza aludni. Ameddig Zéti alszik, megint egy kis pihi és már indul is a délutáni járat, Bendzsit és Balut hazahozni, vagy elvinni valami délutáni programra. Legalább egy embert folyamatosan leköt ez a cécó, és mivel a programok egy része a város másik végén van, ez tipikusan autós téma és Anyuka nem vezet. Ezért ez az ember Csirke.

Lényegében nekem is a délelőtti időszakban a legkönnyebb valamit intézni. Az első pár napban Piroscsík rendszámtáblájának pótlásával, meg internetes beszerzésekkel voltam elfoglalva. Vettem például egészségügyi elsősegély dobozokat a család autóiba. Ezt legolcsóbban egy gödöllői cégnél találtam, 2100 Ft-ért darabját. Nem magyar, de mivel az Eu szabvány dobozokat is el kell fogadják itthon, jó kell legyen ez is. Cserében a kölykök megkapták az autókból a lejárt kötszereket. Nagy volt a boldogság, tegnap este már orvososdit játszottak. Vettem még elakadásjelző háromszöget is Behemaciba, mert az sem volt. Még majd izzókészlet is kötelező volna, bár azt kicsit viccesnek érzem, mert én biztos nem állnék neki akárhol izzót cserélni benne. De azért beszerzek majd valamit a rendőrök megnyugtatására.
Egyébként pont erről beszélgettünk Csirkével, hogy hosszú évek óta őt még egyszer sem igazoltatták sem az utcán sem autóval, engem is csak akkor, amikor lejáróban volt az autó műszakija. Ezen kívül soha. Szerencsére nem illünk bele azokba sémákba, amelyek mentén a közlekedési rendőrök kiválasztják az áldozataikat.
Az utóbbi napokban már nem ügyintéztem, hanem inkább dolgoztam nap közben. Kaptam feladatot a Stratistól, és bár egyelőre inkább csak olvasgatok, de már ez is valami hasznos, valami értelmes tevékenység.

Tegnap aztán Pesten voltunk. A doktornő csütörtökre rendelt be vérkép-kontrollra. A vérképem csodálatosra sikerült. Olyan jóra, hogy jövő hét közepén már megint bent szeretne látni a doktornő. Küzdöttem ez ellen a gondolat ellen, mint a kölykök az esti fürdetés ellen, de lenyomtak, ahogy a kölykök felett is általában mi szoktunk győzedelmeskedni. Az ambuláns kezelőbe ezt írta:
"05/09, kontroll vizsgálat. Panaszmentes, jól van. Vérképe rendben. Köv. kezelés időpontját jövő hétre egyeztetjük. Kedd-szerda reggel telefonáljon 8625 mellék."
Szóval most csak másfél hét lesz a szabim, kicsit rövidebb, mint legutóbb. Fájlalom, hogy nem lehet majd a kölykökkel a Patarán. Apropó Patara. Aki esetleg nem ismerné és gyerekes csapatnak tartalmas kikapcsolódást keres a 19-20.-i hétvégére, mindenképpen javaslom meglátogatni a Tatai Patarát. Ez egy óriási többfelvonásos harc török-kori jelmezekben küzdő török és magyar (európai) felek között a tatai vár elfoglalása céljából. Már évek óta a magyarok nyernek... Igazán a kölyköknek való program, van itt mindenféle puffogtatás, beöltözött katonák felvonulása, tábori harc és persze ostrom is. Aztán az áttörést az akkor újszerűnek ható "Patara" (azaz petárda, a várkapura szerelt nagy robbanó töltet) hozza meg.
Sajnos az idén kihagyom ezt a programot, de talán cseresznye- és meggyérésre itthon leszek megint, hogy degeszre ehessem magam.
Kérdeztem még a doktornőt arról, hogy hogyan folytatódik a kezelés. Megint nem volt hajlandó nyomtatni nekem a további oldalakból, ezért továbbra sincs egyértelmű mondás. Annyit megígért, hogy amint befekszem, megkapom a folytatást. Jeleztem felé, hogy engem ez elsősorban a nyár tervezhetősége miatt érdekel. Ezen kívül intéztem még utazási papírt és már jöttem is.

Csirke és Zéti is velem jött tegnap Pestre. Ők a Praktikerben kódorogtak míg én az ambulancián csücsültem. A kórház meglátogatása után Zéti kívánságát teljesítettük. Amióta itthon vagyok azóta sugdolódzik mindig Maminak, hogy el szeretne menni az állatkertbe Apával. Persze ezt Csirkétől tudom, nekem Zéti egy szót sem szólt. Így aztán állatkerteztünk egyet.
Az állatkertben épp nagy építkezések zajlanak, ezért egy rakás dolog nem látogatható. Másrészt pedig Zéti kiskocsiban üldögélt (nagyon elfáradt őkelme), ezért jó pár állatházat kihagytunk. Azért jó volt, bár én egy kicsit unatkoztam itt-ott. Zéti viszont nagyon élvezte.
Hazafele még beugrottunk a Decathlonba, vettünk fedőt a nyári medencére meg gumimatrac-javító ragasztót meg nekem ruhákat. Zéti végig rollerezett. Beleszeretett egy kis kék-piros háromkerekűbe. Jól jött, hogy itt ki lehet próbálni a játékokat, mert Zéti lekötötte magát ezzel, amíg mi ruhát próbáltunk.

Szóval szép kis nap volt hármasban a tegnapi, kell olyan is, amikor egy-egy gyerekkel vagyunk csak.

Na mára ennyit. A hétvégén megyünk kirándulni Martfűre (ide nyert Csirke szállás-kupont), ezért legközelebb kedd-szerda magasságában várható újabb bejegyzés.

Céges Workshop

2012-05-06 Vasárnap

Az elmúlt két nap a Stratis workshop bűvöletében telt.

Szombat reggel gyorsan összepakoltam, beraktam két zsák virágföldet is Behemaciba (még jó, hogy ekkora autóval jöttem), és már indultam is Földvárra. Földváron kellemes meglepetés ért.

A szállásunk gyönyörű, az emberek kedvesek, óriási villa-hotel tíz méterre a tóparttól, csak egy szép sétány választja el attól. A látvány kiváló, ahogy valamelyik kolléga megfogalmazta, talán erről a partszakaszról nézve legszebb a Balaton. A vízen túl jobb oldalon, egészen közel a Tihanyi-félsziget látható, bal oldalon hosszan elnyúlva a Balaton-felvidék.
Az idő igen kegyes volt velünk, szépen sütött a nap. Óriási, szépséges platánfák (az egyik kedvenc fafajtám) veszik körül a hotelt. A helyszínnel kapcsolatban az egyetlen negatívum, amit fel tudok hozni, az volt, hogy franciaágyban aludtam az egyik férfikollégával, aki horkol. Na jó, nagyon rendes volt, és ha éjjel megkértem, hogy forduljon már legyen szíves át, mert ebben a pozícióban nagyon zavaró a légzése, mindig kérdés nélkül megtette, és reggel még elnézést is kért. Szóval nem a kollégát akarom elmarasztalni. Ja, de a hotelt sem, mert ettől a nüansztól eltekintve fejedelmi kiszolgálásban volt részünk. Nagyon finomak voltak a kaják, szombat este bogrács- és grillvacsora volt, nekem az jött be leginkább.
A szervezést is csak dicsérni tudom. Az egésznek a lelke Orsi, aki mindent összefog, mindenhol ott van és előre megtervezett mindent. Szegény egész nap lót-fut, szervez, itt-ott beavatkozik és segít. Rengeteg meló egy ilyen szervezés és igen nagy felelősség is. Köszönjük Orsinak.
Maga a Workshop 3 fő funkciót tölt be (szerintem). Az egyik az, hogy csináltatnak velünk olyan feladatokat csoportosan, ahol ötletelni kell erről-arról (Most pl. olyan kérdések voltak, hogy: Miért szereted a Stratist? vagy: Miért döntenek mellettünk az ügyfelek?) és az ötleteket priorizált listában prezentálni kellett a többiek előtt. Szerintem ezeknek egyrészt az a funkciójuk, hogy végiggondold ezeket a kérdéseket és hallgasd meg, ismerd meg mások véleményét is e kérdésekben, másrészt pedig a menedzsment esetleg ezeket inputként tudja felhasználni saját működésének felülvizsgálatakor (csak remélni tudom, hogy meg teszi, mert ezek utóéletéről már ritkán kapunk visszajelzést).
A másik funkció, hogy a menedzsment is workshopolt, bár a többiektől elkülönülve, és ennek eredményeit láttuk egy vasárnap délelőtti preziben. Ezek az én szememben arra jók, hogy legyen az embernek egy érzése arról, hogy min agyal a vezetés, hol lesz a fókusz a közeljövőben, milyen változások várhatóak, ha várhatóak. A menedzsment a Stratisban legtöbbször a tanácsadói rétegtől szeparálva gondolkozik és hozzánk általában már csak a záró gondolatok, mondások jutnak el (azon kevés kivételtől, amikor direktben megkérdeznek minket. Ilyen is szerencsére rendszeresen előfordul, a mostanihoz hasonló Workshopokon). Ez valójában szerintem helyes, ahogy az orvosok is a szobán kívül beszélik meg, hogy ki milyen kezelést kap és miért, mert nem lenne helyes a beteg szeme előtt vitázni a lehetőségekről, ez ugyanis a megosztottság érzetét kelti a hallgatóban. Ennek analógiájára, a menedzsment is (szerintem) helyesen teszi, hogy külön egyeztet, majd egységesen kommunikál. Ami még nekem hiányozni szokott, az a miértek kommunikálása. Ez is csak néha szokott hiányozni, egy-egy preziből, de már megszoktam, hogy zavarja az embereket az "akadékoskodásom" ezért inkább nem kérdezek bele, csak magamban okoskodok arról, hogy mik és lehettek egyes esetekben a motivációk. No ne értsétek félre, a most hétvégi menedzsment preziben ez most teljesen rendben volt, csak általánosságban mondtam, hogy néha hiányozni szoktak az ok-okozat összefüggések.
Lehet hogy most túl sokat fecsegek az én Stratissal kapcsolatos gondolataimról? Hm...
Sebaj, állítólag ők is olvassák a blogot, hadd lássák, mi van egy egységsugarú tanácsadói asset-jük fejében.
Elnézést az idegen szóhasználatért. Az asset nehéz kifejezés, egy vagyont, értéket jelent, amelyet egy cég használ a működése érdekében. Akárhogy is nézzük, a tanácsadó cég legfontosabb "vagyontárgyai" - elnézést a helytelen magyar kifejezésért, de hirtelen nem találtam jobbat - maguk a tanácsadók. A mi tudásunkból, munkánkból áll össze a cég.
Szóval, hol is tartottam, ja a Workshop három funkciója. Elsőnek volt a közös gondolkodás és input-gyártás a menedzsmentnek, a második volt a menedzsment kommunikációja felénk, a harmadik pedig a csapatépítés. Épültünk csapatilag is. Egyrészt voltunk szombat délután csapatépítő kalandparkozáson a közeli zamárdi kalandparkban. Én nem másztam, mert sem erőnlétileg, sem pedig vérlemezke számilag nem vagyok még megfelelő állapotban az ilyesmihez. De nagyon jó volt. Az idő nagyobbik részében két csapatépítő-pályán mentünk végig két csoportra osztva. Ezeken a pályákon csak úgy lehet végigmenni a mászóknak, ha lentről a segítők folyamatosan segítenek.
Az egyik első feladat például az volt, hogy csak két acélsodrony volt kifeszítve. Az egyik alul, a másik felül. A felső csak biztosítás célból szerepelt, ezért azt nem is szabadott használni. Maradt az egy szem alsó sodrony, de közülünk kevesen tudnak kötélen sétálni, ezért a segítők alulról segítettek. A segítés úgy zajlott, hogy két markos kolléga megfogott egy-egy előkészített, erősebb botot és ezzel kvázi kapaszkodót nyújtva a fenti mászónak átvezették azt a drótkötélen.
Nekem nagyon tetszett a dolog, van benne játékosság, nagyon kijön a csapatösszetartás, az hogy tiszteljük és nem szívatjuk a másikat. Fontos, hogy bízhatsz a társaidban, tudod, hogy nem hagynak cserben. Ez igaz egy ilyen játék esetén is és igaz a mindennapi munkában is.
Ilyen és ehhez hasonló feladatból volt még vagy tíz, ezekből állt az akadálypálya.
Végül a csapatépítő pályák után a mászók felmentek a csúszópályára, ahol jól kicsúszhatták magukat. Ahogy láttam, nagyon élvezték ezt is.
A csapatépítés egy másik vetületét jelentette a szombat esti ereszd-el-a-hajamat buli. Mivel én csak kivételes alkalmakkor iszom, hamar kimaradok a társaság vérkeringéséből ilyen alkamakkor. Meg talán inkább visszahúzódó vagyok ilyenkor, kevésbé bevállalós. A lényeg a lényeg, hogy ezek a bulik meghatározóak a Stratis összetartozás-élmény kialakulásában, de én - ahogy máskor is - most is kimaradtam belőle, hamar aludni tértem. A résztvevők viszont egész másnap is a bulit éltették és saját élményeiket mesélték. Azért tényleg megnéztem volna Bandit karaokézni, de erről is sajnos lemaradtam... :-)

Na jó, már bőven eleget kaptatok a Stratis workshopról. A legfontosabb, hogy szerintem hasznos volt és jól éreztem magam. Ottlétem alatt többen is megkerestek, egy-két szót váltottunk mindenféle témákban. Nagyon jó volt érezni, hogy fontos a véleményem és az a szaktudás, amelyet a projektek hosszú sorában összegyűjtöttem, igen is értékes. A kórházban üldögélve és semmit-téve, az emberben kialakul az az érzés, hogy értéktelen. Ez tudom, hogy fals, és azt is tudom, hogy hasonló érzés ér el mindenkit, aki hosszabb ideig esik ki a munkából (pl. álláskeresők, kismamák, stb.), de akkor is nehéz ellene küzdeni.
Ebben segítettek ezek a kis külön-egyeztetések munkáról és feladatokról.

Ma délután aztán hazatértem és azóta a kölykökkel vagyok. Kint voltunk a kertben locsoltunk aztán játszottunk, kipakoltam az autóból, és eljöttek Papáék is. Jól telt az idő, bár én igen kimerültem estére, valószínűleg a Workshop miatt.

No, már ennyit, elnézést ha nagyon uncsi vagy szokatlan lett volna a mai bejegyzés, de most a Stratisról szólt a két napom, ezért erről kellett szóljon ez a bejegyzés is.

Megyek aludni. Jó éjt!

Balcsi

2012-05-04 Péntek

Biztos tűkön ültök már, hogy mi is történt velem a napokban. Hát azt elmondhatom, hogy felgyorsult az életem.

A tegnap reggel ráugrottam piroscsíkra, mint elsődleges feladatra. (Piroscsík a gázos kis Fiesta, azaz egy autó). Szóval szegény Piroscsíkot nem gondozzák rendesen a gazdái, ezért fordulhatott elő, hogy eltört a rendszámtartó műanyag keret és Csirke még szerdán elhagyta Piroscsík hátsó rendszámát. Mivel több faluban is jártak aznap, ezért a rendszám felkutatását esélytelennek vettem és nekiláttam a kipótlás folyamatának.
Ha esetleg másokat is érint:

• Egy rendszámra csak egyszer kérhető pótlás, másodszorra már teljesen új rendszámot kell igényelni.
• Csak a tulajdonos (vagy meghatalmazottja) intézheti.
• Okmányirodában kell intézni
• ~13'000 Ft-ba fáj

Sebaj, Papa levette az első rendszámot, én el is kerekeztem csütörtök délelőtt a tatai okmányirodába. Ott tudtam meg a fentieket, meg még azt is, hogy aznap nincs ügyfélfogadás a tatai ocsmányirodában.

Hazafele tekervén még azon törtem a fejem, hogy átmenjek-e Tatabányára elintézni az ügyet? De otthon ráeszméltem, hogy ha átmegyek és elintézem ezt, akkor teljességgel lemaradok a Stratis számítógép selejtezésének licitjéről és nem tudok masinát venni.
A Stratis ugyanis néhány évente (kb. 2-3) leselejtezi a használt laptopjait. Itt lehet mindenféle hibás, hiányos, vagy csak egyszerűen kopott gépeket vásárolni, amelyeket már a tanácsadói munkában nem lehet hasznosítani (legfeljebb levélnehezékként). E gépek liciten kelnek el, melynek határideje esett csütörtök délre, ezért inkább nem rohantam Tatabányára Piroscsík ügyeit intézni.
Még licitálás előtt elintéztem pár dolgot, például küldtem foglalást Martfűre, mert a Csirke által nyert üdülési lehetőséget most, a pihenőm ideje alatt szeretnénk felhasználni. Szép nagy, négyágyas apartmanban fogunk lakni és Zétike kap egy plusz ágyat.
A licitet nagyon élveztem. Közben el is gondolkodtam, hogy vajon tényleg a gépek kellenek nekem, vagy csak a licit élvezete miatt vágtam bele. Persze hasznosak lesznek a beszerzett gépek (végül kettőt sikerült leütni), de egyáltalán nem létszükségletet elégítenek ki. Viszont licitálni és közben figyelni az órát nagy buli volt. Már csak a licitért is megérte a dolog.

Délután a kölykökkel játszottam megint, Zétit meg is fürdettem és könyvet is olvastam nekik az este. Jó volt együtt lenni. Még összeraktam pár dolgot, de a nagyját már lefekvés közben ötöltem ki, hogy mit nem szabad még elfelejteni másnap. Hamar volt a lefekvés tekintettel a mai korán kelésemre.

Igen, korán is keltem, hogy biztosan hét előtt a kórházba érjek vérvételre. Bőven időn belül értem ide, mert alig volt forgalom és Behemaci (ő a nagy családi autónk) meg csak úgy suhant az autópályán. Levették a vérképet és hamarosan dologtalanul fetrengtem az ágyamban várva a reggelit és az eredményt.

Szerencsére nemsokára megjött András (a szobatársam), mert mint kiderült, őt is hazaengedték előtte. Vele már könnyebben telt az idő, sokat beszélgettünk, mindenféléről. Aztán átestünk a reggelin és én már mindenem összepakoltam, de csak vártunk és vártunk.
Egyszer csak betoppant az Adminisztrátor, Marcsi, és már hozta is a zárójelentésemet. Ebben már szerepelt a mai vérképem és minden a legnagyobb rendben volt rajta. Valószínűleg azért kaptam a papírokat ilyen csöndben, és kérés-könyörgés nélkül, mert igen jól sikerült a vérkép.

Majd jött a segéd-doktor is és kiszedte a kanülömet, ezzel minden elkészült az induláshoz. Elindultam, még tankoltam is és aztán irány a Balcsi! Azért jöttem le ma ide, hogy holnap ne tatáról kelljen levezetni a földvári hotelbe, hanem a nagyobb részt már tegyem meg ma és másnap csak a kisebb része maradjon.

Itt minden csendes és nyugodt, alig vannak emberek és a lángosos sem üzemel. Voltam sétálni a szabadstrandon és kenesei strand felé is. Semmi újdonságot nem találtam, de jól esett a séta.  Ette egy fagyit is.

Már nagyon fáradt vagyok, ezért mára jegelem a gépelést.

A.

Feltételes szabadlábon

2012-05-02 Szerda

Ma kisebb fajta csoda történt a kórházban. Igazából én sem mertem hinni benne, hogy esetleg ma tényleg hazaenged a doktornő, de megtörtént!
A tegnapi vérképem is már kielégítő eredményeket mutatott, a maitól azt vártam volna, hogy ne essen. sajnos ez nem teljesült, mert a vörösvértestek száma minden vudu mágiám ellenére esett. Ennek ellenére engedett ma délután el a doktornő (valószínűleg azért, mert közben a fehérvérsejtek tovább emelkedtek, már bőven a normális szinten vannak).
A legfontosabb feltétel, hogy pénteken reggel hétkor vissza kell menjek a kórházba, hogy vért vehessenek. A doktornő szeretné látni, hogy a sejtszámok hogyan alakulnak, ezen belül őt természetesen leginkább a fehérvérsejtek száma érdekli. Ugyanis az utóbbi napokban fehérvérsejt-szaporítót kaptam szuri formájában esténként. Ha elhagyjuk ezt a szurit, akkor sem szabadna leesni a fehérvérsejtek számának.

Mivel napok óta most volt először, az időközben felgyűlt egyéb kérdéseimet is a doktornőre zúdítottam.
Egyik kérdésem arra vonatkozott, hogy a Martfűi pihenési lehetőséget szerinte inkább most, vagy inkább a most következő fázis után használjuk ki, tekintve, hogy azt június 30-ig fel kell használnunk?
A válasz szerint azt, hogy a következő fázis pontosan miből is fog állni, ők döntik el a most következő szünetem végén. Ezért nem tudja megmondani, hogy mikor lesz következő szünet. Ez kicsit ellentmond annak, hogy én a közlönyből kiolvastam az összes további kezelés tervét is, de az csak egy részleges egyezés alapján talált eljárás, senki soha nem mondta, hogy azt is fogják rajtam végrehajtani. Magyarul elfogadtam a doktornő mondását és akkor a mostani szünetben megyünk Martfűre.

Másik kérdésem arra vonatkozott, hogy lehet-e szó arról, hogy a nyáron legyen egy viszonylag hosszabb szabadság is. Én a magam részéről 4 héttel indítottam az alkut. A legutóbb 2 hétre voltam szabin, tehát ez volt az ő indulópontja. Ő a 4 hetet komplett kizárta, majd két és fél hétig merészkedett, ami lássuk be nem egy nagy engedmény, de már legalább közelít. Esélyesnek látom az alapján a 3 hétben való megegyezést. Hogy pontosan mikor is lenne ez, arról nem beszéltünk, de ha majd eldöntik, hogy milyen módon terveznek kezelni a jövőben, majd eldől ez is. Remélem nem csúszik szeptemberre...

Szóval a doktornő hazaengedett. Mivel pénteken vissza kell mennem és akkor még alkothat olyan mondást, hogy bent kell maradnom a hétvégére (Ó, bárcsak ne így lenne!), ezért most nem hoztuk haza a cuccot, csak a legszükségesebbeket mozdítottuk.
Papa hamar fel is ért értünk. (Ja, persze, nem említettem, hogy a mai vendégem Mama volt délelőtt.) És  se perc alatt haza is jutottunk. Papa és Mama visszaúton szokás szerint erősen agitáltak, de a kórházban már olyan Zen-állapotba kerül az ember, hogy nyugodtan végig tudtam hallgatni őket visszaszólás nélkül. Ilyenkor ez a legjobb megoldás.
Itthon nagy üdvrivalgás fogadott (amit el is vártam :-). A kölyköket jól megölelgettem és persze Csirkének is jutott az ölelésből és a pusziból. Nagyon szeretek itthon lenni.
Közben persze mosolygok, mert jó ezekre a dolgokra emlékezni. Százszor többet adnak, mint akár száz kórházi nap, akkor is ha süt a nap és hagynak sétálni. Visszaemlékezve a kórházi élet szürke és fárasztó az itthoni léthez képest.
Hogy mit csináltam még itthon? Hát, először is megcsodáltam a kertet. Szépen nőnek, szárasodnak a kikelt növények és Csirke nagyon szép kis virágoskertet rakott össze.
A kert után játszottam a két kisebbel. Baluval azért nem, mert angol órája volt, elvitte Mama. Egészen egyszerű játékot találtunk ki. Zéti kihozta az összegyűjtött kindertojásos kacatokat. A dobó (ezt a szerepet először én, majd Zéti látta el) megvárta, míg a többiek becsukják a szemüket és eldobott a fűbe néhány műanyag-figurát. A húsvéti tojáskeresés mintájára meg kellet keresne az elgurult figurákat. Természetesen Bendzsi nyerte mindig a játékot, Zétivel szemben azért, mert nagyobb, velem szemben pedig azért, mert gyorsabb. (Szó-ami-szó nem vagyok egy kapkodó idegbeteg mostanában).
Miközben játszottunk lassan átért Tatabánya felől hozzánk is az a vihar, ami már megáztatott egyszer minket, amikor még hazafele hozott Papa. Ugyan többször szemerkélt egy kicsit, meg gyönyörű fényhatásokban volt részünk, amikor a naplemente idejében a napocska bevilágított a felhők szoknyája alá, de sajnos komolyabb eső nem esett.
Az erő riogatásának hatására aztán bejöttünk az eresz alá és nekiláttunk társasozni. A választott játék a Szuperfarmer volt, ami jó választás, mert már Zéti is játszik, de még Bendzsi és Balu is élvezi. Sajnos nem játszottuk végig, de nagyon vezett Bendzsi. Azért szakadt félbe a játék, mert valami ólmos fáradtság tört rám. Lefeküdtem és 15 percet aludtam, de ez elég volt, hogy elűzze a fáradtságot. Talán a vörösvérsejtekből volt kevés, vagy tiltakozott a szervezett, mert a szokott időben nem vacsoráztam? Ki tudja, a lényeg, hogy elmúlt, 15 perc után hamar felkeltem és magamhoz tértem. Ezután már csak vacsi, és a lefekvés előtt óhatatlanul előkerülő házi feladatok foglalkoztattak minket.
Vacsira én egy óriási és ízletes hamburgert kaptam Csirkétől, sok salátával és minden földi jóval. Fel is faltam persze, így már csak a telítettség-érzet maradt nyomnak utána.

Na jó, kezdek fáradni, és halkan sírdogálok itt a blog írás közben. A sírdogálás oka még mindig az allergia, remélem ez most rendeződik, hogy hazatértem.

Legyetek jók, igyekezek majd a legutóbbi szabim alatt tapasztaltaknál gyakrabban írni nektek!

A munka ünnepe

2012-05-01 Kedd

A munka ünnepén rávettem nagy nehezen magam, hogy félretegyem az aktuális ügynökös regényemet és tanuljak egy kicsit. No még nem a spanyolnak álltam neki (majd azt is akarok), csak a Stratisban kötelezővé tett vizsgák egyikére akartam felkészülni. A cégben ugyanis van egy szabály, hogy bizonyos a tanácsadáshoz szükséges tudományokból le kell vizsgázni. Ezek amolyan alapvizsgák, amit egy-egy kijelölt kolléga állít össze a saját szakterületéről. Amit ma elkezdtem az a szolgáltatásmenedzsment, amelynek (és az alapjául szolgáló ITIL-nek) Szabi a nagy tudora. Nem bonyi a téma, mert már többször használtam ezt a tudástárat a munkában, de érdekes volt megint fárasztani az agyamat, érezni, hogy cukorhiánya van. Be kell vallanom azt utóbbi hónapokban nem sok esetben végeztem tartósan mély agymunkát. De jól esett egy kicsit "dolgozni".

A nap a szokásos rendben zajlott. Nem kaptam ma semmi kezelést. Elvették az egyik kötelező tablettámat, ami a kemó mellékhatásaink csökkentésére szolgált, már csak a vírusirtó maradt. És a sejtszámaim is minden téren emelkedtek, sőt, szinte megugrottak. Persze ez a tegnapi vérnek és trombitának köszönhető, ezért igazán csak a holnapi vérkép lesz a vízválasztó, abban kell először látnunk, hogy a sejtszámok tudnak tovább emelkedni ez után a nagy ugrás után is. Ha ez teljesül, akkor reményeim szerint holnap vagy  csütörtökön szabadulok.

Délután meglátogatott Gabika, Csirke unokatesója. Hozott mindenféle földi jót, mert nemrég érkeztek vissza a párjával Enyedről. Köszönöm az Enyedi finomságokat! A sütik módszeres elpusztítását megkezdtem.
Gáborral aztán sétáltam is egy nagyot itt a kórházban. Tó-kör ugyan nem jött ki belőle, de így is sokat sétáltunk. Séta közben mostanában mindig sírok, annyi pollen van a levegőben. Jókat beszélgettünk közben, sok volt a közös téma, sokat haladt előre Gábor a jövője alakításában. Gáborban az az érdekes, hogy annyira különbözik tőlem, amennyire csak lehet. Művész-zenész-dobtanár. Dobot tanít gyerekeknek, és amennyire megismertem, nagyon profi ebben, jól csinálja. Nem csak tanít, hanem terapeuta is, azaz sérült vagy elmaradott gyerekeket is terelget a zene felé. Annyira ellentéte az ő munkája, gondolkodása az enyémnek, hogy érdekes a számomra, időnként tanulhatok belőle. Én kocka vagyok és a logikus gondolkodásomból élek. Ő emberekkel (pontosabban emberpalántákkal) dolgozik, nem doksikat gyárt (elnézést a tanácsadói szakmától), hanem muzsikusokat (kis túlzással persze :-) és emocionálisan nagyon erős, amiben meg talán én kevésbé vagyok kiemelkedő.
Jó volt vele beszélgetni.

Este még faltam egy kis citrom szeletet, meg a gépet bűvölöm. Várom a hazamenetelt.