Elment

Elnézést, hogy kimaradt egy hét, de van felmentésem.
Utaztunk. Prágában voltunk a fiúkkal és nagyon jól éreztük magunkat. Most pedig itthon lebzselünk, kicsit kipihenjük a sok rohanást. Néha jó egyszerűen semmit se tenni. Néha olyan nehéz egyszerűen semmit se tenni. Annyi teendőt látok mindig magam előtt, ha itthon vagyok, hogy ki sem látok belőle. Bűnnek tűnik az, hogy leüljön az ember és mondjuk csak könyvet olvasson a saját kedvtelésére.
Nem is erről akarok írni, csak most ezek jutottak az eszembe. A lényeg, hogy Ildikó tartotta a szavát és elköltőzött! Hurrá! Persze még csak folyamatban van a dolog, rengeteg cucca van és szét kell válogassa, ami az övé, de legalább már folyamatban van a dolog és fizikailag már nem itt hajtja esténként álomra a fejét. Megjött Christian is és most együtt vannak, tesznek vesznek.
Én maximálisan örülök ennek, hogy a továbbiakban nem nekem kell istápolnom ezt a nőt, nem kell elviseljem a depresszióit, nem kell hallgassam a kioktatásait. Sok élményt kaptam az elmúlt pár nap alatt és maximálisan megerősödtem a hitemben, az utamban.
Ezért is kértem meg ma, hogy hozza el Christiánt bemutatni. Bemutatni nekem és a gyerekeknek, mert a két nagyfiú korábban még nem találkozott vele. Hát most megláttuk. Nem szép dolog másról első blikkre véleményt alkotni, de nekem elég pozitív benyomásom alakult ki, ezért most megosztom. Christian egy végtelenül nyugodt, együtt érző, megértő ember, csak még nálam is lassabb. Viszont ugyanolyan rendezetlen az öltözete, mint az enyém szokott lenni.
Az összkép tehát pozitív, mindemellett még nem ismertem meg teljesen, de talán így nem kell féltsem a gyermekeimet. Ildikó el is kérte Zétit a ma estére és természetesen el is engedtem a kölyköt hozzájuk. Mert hogy Ildikó már Christiánnal lakik, itt Tatán egy albérletben. Ildikó csak az albérlet felét fizeti.
Van bennem egy érzés, hogy Christian miért illik Ildikóhoz és arról is, hogy mit keresnek és látnak egymásban. De ez most inkább a sajátom marad, nem akarok senkit sem megbántani. Elég annyit hozzá, hogy sok boldogságot kívánok nekik és azt, hogy tartsuk egymástól a kellő távolságot.
Az értékeim nem változtak. A fókuszban továbbra is a gyerekek vannak. Az ő boldogulásuk az elsődleges. Nem szabad elveszítsék az anyjukat. És ebben Ildikó sajnos nagyon rossz úton jár. Egyértelműen megkülönbözteti Zétit. Kiemelt figyelmet biztosít neki és Zéti sütkérezik is ebben a különleges szerepben. De ez a két nagyban irigységet válthat ki. Egyrészt rosszat tesz a testvérek közötti kapcsolatnak, másrészt pedig elrontja az amúgy is megtépázott harmóniát az anya-gyermek viszonyban.
Szóval, amit erősítenem kell Ildikóban és a gyerekekben (kiváltképp a két nagyban), hogy szükségük van egymásra. Ildikónak erőfeszítéseket kell tennie a két nagy megnyerésére és az anyai szerep újbóli betöltésére, még ha ez első körben tuti elutasításba is fog ütközni. Az elmúlt egy évben ugyanis Ildikó nem csak engem hanyagolt él, hanem a gyermekeit is. És ezt a gyermekei nagyon is érzik és tudják.
De bármit is tesz Ildikó, meg tud-e felelni az elvárásoknak vagy sem? Fel tudja e ismerni saját szerepét vagy megint megfutamodik és inkább kimenekül a szituációból? Nem láthatom előre. De azt tudom, hogy végig ő marad a gyermekek anyja és nekik szükségük van rá. Az anyát nem pótolhatja senki és semmi.