Szeretek

Tudjátok, az a jó az életben, hogy nem lehet kiszámolni. az élet csak feldobja a kártyákat és Te választasz. De hogy mit az gyakran nem csak Te döntöd el. A szerepek változnak, a kártyák keverednek és egyszer csak azon kapod magad, hogy nézel fel az égre, mosolyogsz, tele van a szíved boldogsággal és mindennek tudsz örülni.
Szóval van a racionalitás, vannak a komoly és fenséges gondolatok, amiket az ember táplál és elhiteti magával, hogy azok irányítanak és azok irányítják az ő lépéseit is. De néha jön az a nüansz, az az apró botlás, ami miatt elindulsz egy úton. Először még nyugtatgatod magad, ez nem kapcsolat, én csak élvezem a vele töltött időt. Én nem vagyok szerelmes, hiszen negyven évesen már eleget látott az ember ahhoz, hogy ne tudja valaki felkavarni csak úgy a belső rendet.
Hát de.
No nem kell féltsetek, ez nem az a mindent elvakító szerelem, amikor az ember feladja az alapértékeit. Az nem én vagyok és a lány akit választottam sem olyan típus. Neki is van gyermeke és szereti a saját lányát, nekem is itt van a három fiú. Hétközben gyakorlatilag nincs időnk, vinni kell a családot a vállamon. Munka, felelősség, házimunka, tanulás. De hétvégén akad egy-egy nap, amikor vele tudok lenni és ez éltet. Ezek a percek éltetnek, ezeket várom.
Ez más tekintetben is új képet vázol. Szeretem a gyermekeimet és velük fogok maradni. Nem dobom el őket semmilyen átmeneti és fényes lángolásért. Nem fogom odahívni a csajomat magamhoz és én sem akarom robbantani ami most működik. De ettől még a hétvégéket tölthetjük néha együtt kettesben vagy akár hatosban, ha rá tudom venni a fiúkat.
Balu elzárkózása, Bendzsi bezárkózása nem csak az anyjuk ellen szól. Egyben nehézséget jelentenek majd nekem is, ha meg akarom mozdítani őket. Pedig szeretnék szeretni és ehhez az is kell, hogy a gyerekek elfogadják egymást.
De egyelőre még türelmesnek kell lennem. Van egy természetes érdeklődés mindkét oldalról, idővel megismerik egymást.
Persze én sem ismerem a hölgyet még nagyon mélyen, de amit láttam, hallottam, az biztató. Ő is megjárta már a hadak útját és sokkal, de sokkal érettebb ember, bizonyos szempontból, mint amilyen akár magam is vagyok. Tudom tisztelni az önállóságát, a kitartását, azt hogy két lábon áll egyedülálló nőként ebben a világban és teljes anyagi függetlenséget biztosít magának és gyermekének. Tudom tisztelni azt, amennyire szereti a lányát és esetenként előbbre helyezi a gyermeke érdekeit, mint a sajátjait. Vonz, vonz mint ember, vonz mint nő, vonz mint egy jól összerakott logikai feladvány. Élvezem a vele létet. Újra embernek érzem magam tőle. Olyan élmények érnek, amik már nagyon-nagyon régen nem. Próbálok okos lenni és ne beleesni a forgó örvénybe. Próbálom nyújtani az élvezetet. Most már minden nap egy élmény. Élmény várni. Várni a hétvégét, amikor újra találkozunk. Pont úgy, ahogy Saint Exupéry írja:
"Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz (...). Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet."