Most egy hónapja, hogy Ildikó bejelentette, hogy szerelmes egy másik férfiba. Gondoltam számot vetek, hogy mi hogyan alakult ez alatt az időszak alatt.
Az első hét, majd a hazajövetel utáni egy hét voltak a legzűrösebb időszakok számomra. Az első héten nagyon meggyötört a tudat és a lelkem nagyon küzdött az ellen, hogy elfogadja az elkerülhetetlent. Majd a második hét békés nyugalomban telt, vártam mi lesz ha hazajön. A harmadik héten gyakori összeütközéseink voltak, amik nem tettek nekem jót. Végül elfogadtam és beláttam, hogy nem tudok vele zöld ágra vergődni, hogy minimalizálnom kell a találkozásaink számát, mert már nem értjük egymás szavát és nem tudunk együttműködni.
Pedig egy ideig hittem abban, hogy ha már nem leszünk egy pár, akkor legalább lehetünk barátok, akik együtt tudnak törődni a gyermekeikkel, még ha külön is váltak. Azt hittem, hogy én tudom másképp alakítani az eseményeket, hogy ne váltson utálatba a kapcsolat.
Tévedtem. A jó szándék nem elég.
Mostanra elég fagyos a kapcsolatunk Ildikóval a gyerekek körüli legfontosabb kommunikációra szűkült. Ez nem szokatlan, volt már ilyen akkor is, amikor még azt hittem, együtt vagyunk.
Szívből örülök, hogy talált magának szállást és hogy a hétvégén költözik. Pozitívan nyilatkozik a saját jövőképéről, de ha megemlítem az anyagi jellegű tartozásait, akkor bedurvul. Pedig én fizettem a Camino-ját és szeretném viszontlátni azt az összeget, amit még nem adott vissza.
Sokat javult a lelki állapotom az utóbbi időben és ebben nagyon sokat köszönhetek a gyermekeimnek. A két nagy az első perctől fogva kiállt mellettem és ez nagyon sokat jelentett nekem. Zéti sokáig nem fogadta el, hogy Mami elmegy, de mostanra rendeződött az ő helyzete is. Látszólag minden rendben a lurkókkal, persze nem tudom megmondani, hogy mi is megy végbe a lelkükben és annak milyen hatásai lehetnek, például a párválasztásukra évek múlva. Szeretném ha boldog kapcsolatokat alakítanának ki és megélnék azt a fajta boldogságot, amiből nekem is jutott, amikor ők még kicsik voltak. Büszke apa lehettem és hajtott az a tudat, hogy mindent meg kell tennem a családomért.
A szünet egy részében elutazunk Prágába és megint pár napot világot látunk. Ezalatt Ildikó elköltözik és reményeim szerint felszabadul néhány szekrény, amikre már régóta szükség lenne, hogy minden fiú cucca csak a saját szobájában legyen. Ne kelljen benyitni Baluhoz, amikor Zétinek szüksége van egy zoknira.
Aztán jönnek úgymond a szürke hétköznapok. Télen mi nem nagyon szoktunk utazni, több idő marad együtt, itthon lenni. Olvasgatni, játszani, tanulni. Tanulni annál is inkább, mert hamarosan Bendzsi és Zéti is felvételizik.
Nincsenek nagy terveim a hétvégékre, de biztosan fogunk néha azért kirándulni vagy futni is.
Szóval ez a jövőképem. A béke és a nyugalom. Az Ildikó által okozott állandó feszültség nélkül sokkal könnyebb lesz ezt fenntartani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése