2013-05-21 Mi is van ma? Kedd
Üdv megfáradt vándor örülök, hogy ide tévedtél és a blogomat olvasod. Megint bent vagyok a kórházban, mert a Dolgos főorvos űr volt olyan szokatlanul rendes, hogy hazaengedett hétvégére. Vagy inkább fogalmazhattam volna úgy, hogy meghajlott a sejtszámok egyértelmű alakulása előtt? Ki tuda. Mindegy is. Lényeg, hogy hazamehettem és tegnap reggelig ott is voltam.
Élveztem nagyon az otthonlétet az idő csodálatos volt és ugyan a lábszáraim és a bokám még mindig úgy fájtak reggelenként, mint korábban, más komolyabb bajom nem volt. Egyébként tegnapra már egészen embernek kezdtem érezni magamat. Az étvágyam is jó volt, volt is erőm tenni-venni. Persze az erőt relatíve kell érteni, mert tíz perc fűkasza-cipelés után kidőltem, mint a kivágott fa.
Merthogy persze füvet is vágtam, szép hosszú overálban, nehogy egy elrepülő kődarab felszakítsa a bőröm. Persze biztos így sem szabadott volna, de akkor meg dögunalom lett volna az otthonlét. A vakítóan szép késő tavaszi napot elkerülve inkább délelőtt és késő délután tevékenykedtem. Könnyen barnulok, de ez egyben ugye most átok is, mert a bőröm ilyen állapotban érzékeny a napfényre. Fűnyírás mellett grilleztem is vasárnap. A megszokott fenyő épületfa mellé feltettem cseresznye ágakat is, ami a részben kiszáradt cseresznyefánkról származik. Tisztán észrevehető a különbség a kétféle fa között. Én már hozzászoktam a fenyőhöz, a gyors, de rövid tűzhöz, a nagy hőhöz, amit lead. A cseresznye viszont lassan ég, parázslik, apránként hamvad el. Másként kell használni.
Finom grillkolbászokat és csirkemellet sütöttem roston a jól megszokott saválló lapunkon. Nagyon finomra sikerült szerintem, de nem hallottam rossz szót azóta sem a sütésemről. Pedig fújt a szél is és ahogy említettem, kicsit szokatlanul égett a cseresznye, néha nem tudtam belőle kihozni azt a meleget, amit szerettem volna.
Kapirgáltam is és kiegyeltem a répát, mert már kezdenek megerősödni és veszettül sok van egy sorban. Ez tanulság magamnak, hogy nem szabad ennyi magot ültetni egy sorba, mert bár ki semmi piszoknak tűnik, mikor elszórjuk, de szépen nő, erősödik és aztán nincs szive az embernek kiölni annyi szép példányt. Mgé most is meghagytam egymás mellett 2-3 tövet, azt majd két hét múlva újra meg kell ritkítani, amikor már látszik melyik húz, melyiket érdemes megtartani.
Kapálgattam a zöldségesben és próbáltam kicsit jobban megismerni a földet és a növényeket. Eddig sajnos mindig elég kutyafuttában kertészkedtem, de érdekel a téma. Mit mivel lehetne kombinálni, mit hogyan kell kezelni, óvni. Az jól látszik, hogy bár dolgozni akarok, de szeretnék otthon is lenni és többet foglalkozni a kerttel.
Ahogy egy régi szakadt könyvünk címe mondta: "Nagy öröm a kiskert!" És így is van. Persze nem ártana azért a kerítést sem pótolni, mert az már kevésbé lesz öröm, ha a munkám gyümölcsét más fogja elfogyasztani. Nem mintha ellenemre lenne, hogy a szomszéd gyermekei egészségesen táplálkozzanak...
Kerítés ügyben megmondom mi van: semmi. Amióta bent vagyok nem igazán foglalkoztam a tátongó ürességgel, amit ott van. Nagyon úgy tűnik, hogy nem tudok semmit sem kiverni a szomszédból. Cserében ő sem belőlem, de ez nem vigasztal. A jogszabályok és a hivatalok nem támogatnak abbéli szándékomban, hogy legyen kerítés. Fizess paraszt!
Eldöntetné a kérdést, ha biztos munkám lenne, mert akkor azonnal kitermelem azt a pár százezer forintot, ami a dolog kóstál. De így? Szánjam rá a megtakarításaim egy részét? Lehet, hogy ez az egyetlen megoldás.
Amúgy Anyuka nagyon finomakat főzött, amikor otthon voltam és még Csirke is kitett magáért, csinált darázsfészket, míg mi kint a tóparton piknikeztünk.
Akarom mondani piknik. Egy ideje nyavalyogtam már Csirkének, hogy menjünk ki sütögetni valahol az erdőre, de süket fülekre találtam. Mindig volt valami oka annak, hogy miért ne most. A huszadik alkalom után aztán leesett a tantusz, hogy mi a csudának vesződök én ezzel a nővel, elmegyek nélküle. Ha sosincs kedve, akkor biztos meghúzódik neki mögötte valami ok, ami miatt nem akar jönni, de az én feladatom nem az okok feltárása, hanem a sült szalonna befalása. (Nyamm!!)
Így aztán megkértem Bendzsit, aki ebben a dologban társamul szegődött és jó partnerként intézkedett addig míg én az ebédet sütögettem a grillen, hogy rakja már össze azokat a dolgokat egy nagy kék szatyorba, amikre szükség lehet. Vittünk plédet, tűzgyújtó szerszámokat, késeket, kenyeret, zsírt, vizet. Sajnos szalonnát nem, mert úgy tudtuk, hogy nincs otthon. És mint utólag kiderült legközelebb érdemes metszőollót, kis fejszét vinni a tűzrevaló begyűjtéséhez. Szóval miután mindez megvolt, (Remélem nem hagyok ki semmi fontosat.) indultunk is a tópartra. A jelentkezési koreográfia a szokásos volt: Bendzsi jön: Hát persze!, Zéti válaszra sem méltat, mikor rákérdezek, Balu nem jön, ő inkább olvas. Úgy legyen. Akkor hárman megyünk. Ekkor leesett Balunak a tantusz, hogy várjál már, így kiesek valami fontos buliból? Na ne! És jött.
Szóval elmentünk mind a négyen, mi fiúk. A csajokat otthon hagytuk.
Lementünk a tópartra, ott hátul a volt szabad strandon van egy tűzrakó hely, ami kiváló, pont erre a célra való. Volt is némi tüzifa és szerencsére akadt nyárs is, így nem kellett magunknak faragnunk. (Jegyzet magamnak: A nyársakat majd érdemes lenne elkérni Papáéktól legközelebb.)
Tüzet raktunk, sütögettünk, ettünk. Kiraktuk a plédet, azon ettünk és utána azon kártyáztunk is. (Ja, ezek szerint vittünk kártyát is.) Jó volt. Annyira jó volt, hogy még a kölykök meg is dicsérték, hogy milyen jól érezték a pikniken magukat. Megyünk legközelebb is!
Ehhez kapcsolódik a kérésem, ha tudtok szép tűzgyújtó helyről, ahol lehet tűzrevalót gyűjteni és van víz is mosogatni, meg tüzet oltani, akkor lécci tegyétek már fel ide kommentként! Köszi
Így legalább lehet túrákat szervezni a tűzrakóhelyhez és eltölteni egy szép délutánt. Kizárólag fiúbuli!
(A lányok meg addig szőrteleníthetik a lábukat, vagy süttethetik a hasukat a napon, vagy inkább preferáltan süthetnek a megfáradt férfinépnek finomságokat! :-)
Visszafele Balu mackó az anyjának akart kedveskedni és szedett egy rakás bodzavirágot. Most érik, tele vele az erdő és az ösvények! Nagyon finom lötyit lehet belőle csinálni...
Szóval nem vittem GPS-t és ezért nincsenek koordinátáim, de ha valaki más is szeretne piknikezni, akkor a tűzrakóhely a minden tatai által ismert régi szabadstrandon van. Autóval is megközelíthető. Autóval Tatáról Remeteség felé haladva a Gottwaldtól 50 méterre vissza balra vezet egy út az erdőbe. Azon kb. kétszáz métert kell még jönni, ott lehet a csapnál parkolni. A városból pedig a tóparti sétaúton adja magát a dolog az erdei aszfaltos rész után, a csapnál.
Na, most hogy így megint megtöltöttem pár oldalt szöveggel és ezáltal elvettem Tőletek újabb súlyos perceket, azt hiszem befejezem. Még egy fél mondat a státuszról. Folyik belém a víz, lúgosítanak a második körre. Minden rendben.Két hét múlva karácsony. :-)
2013. május 21., kedd
2013. május 17., péntek
Fáj
2013-05-17 Péntek
Úgy tűnik nyomós ok kell ahhoz, hogy blogot írjak, mert jó ideje megint nem vettem kezembe a virtuális pennát.De most itt vagyok megint, hogy sírjak. Igen, sírjak a dögunalomról és most újfent arról, hogy fájnak a csontjaim. De valami rettenetesen.
Viszont még ezek előtt néhány újabb adalék a bokámon lakó seb állapotáról. Hát úgy történt, hogy először csak szépen, nyugodtan kezelgettük Betadinnal, ezzel a jódos fufukával (nem saját szó, itt használják). Amikor már kezdett varasodni, a doktronőm elrendelte, hogy kenegessem babapopsi-kenőccsel is (Neogranormon). (Ennek Csirke megörült,mert végre kaptam valami olyan szert is, amit ő ismert, én nem.) A Kenőcs viszont begyullasztotta a sebtájékot, elég ronda kezdett lenni, megduzzadt, vöröses színt vett fel, délutánonként forrósodott.
Erre elvették a kenőcsöt, kaptam antibiotikumot (Targocin), napi egyszer, öt napon keresztül és kezdődött a hidrogén-peroxidos kezelés. Az elméletileg fertőtlenít és szárít. Hát szárított is, de annyira, hogy a seb összeugrott, kvázi maga felé húzva a környéki bőrt.
Újabb változásként, amikor már nagy-nagyon rémisztően nézett ki a seb, azt tanácsolták, hogy mégse kezeljük hidrogén peroxiddal, maradjon csak a jódos szpré (Betadin). Azóta úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz a sebemnek, ha nem kezelem semmivel. Mára már szépen helyreállt, korrekt varratok vannak rajta és iszonyatosan tud viszketni, ami az én legjobb tudomásom szerint csak jót jelent.
Szóval összességében szerintem inkább időt veszítettünk a gyorsítási kísérlettel, mint nyertünk.
A csontfájás tegnap előtt kezdődött, de ma hajnalra érte el eddigi csúcspontját. Tegnapelőtt csak azt hittem, hogy olyan szerencsétlenül aludtam az éjjel, hogy elnyomtam az inakat és azért fájnak egy picit. Mára ez annyira kifejlődött, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájtak a lábaim. De kemény gyerek akartam lenni, azért csak hajnal háromkor fordultam nővérhez, hogy mentsen már meg, ha lehet. Kaptam egy fájdalomcsilit (szép zöld-sárga) azzal aludtam is 4 órát, csak a nővér ébresztett hétkor. (Ilyenkor örülök annak, ha Józsi a nővér, mert ő nem reggel 5-kor vesz vért, mint a többiek, hanem inkább hét fele.) Most épp nem fáj semmim, úgy tűnik ez a csontfájás inkább éjjel jelentkezik. Kicsit süsü vagyok, elnyomja az agyamat a fájdalomcsili.
Ez egyébként semmi rendellenest nem jelent. Amikor bemérgezik az embert, akkor a méreg bekerül a csontokba és és amikor a csontokban újraindul a termelés az fájdalommal járhat. Vagy valami ilyesmi. Van akinek rettenetesen fáj. Van, aki észre sem veszi.
Tehát akkor most örülni kéne, hogy újra mozgolódni kezdtek a csontvelőim, de ők még nem tudják, amit én tudok, hogy ebben a kezelési ciklusban 2 hét eltolással két mérgezés van és még csak az elsőn vagyok túl. Jövő hét elején újra kezelést kapok és akkor a most helyreállt sejtek le lesznek puffantva.
Osztok szorzok, gondolkozom, hogy miről kéne még beszámolnom nektek. Az egyik az alvás. Napközben is 2-3 alkalommal alszom 1-2 órát. Nem vészes, de a szervezet nagyon igényli, szinte követeli. Amikor Papáék jönnek vendégségbe, akkor szunyókálok egyet, amíg ők az ágy végében olvasgatnak, amikor Csirke jön, akkor próbálom megnyújtani az ébrenlétet amíg lehet, és azelőtt aludni mielőtt megérkezik és azután, hogy elment. De sok játékterem nincs, egyszerűen képes vagyok és beszéd közben is elnyom az álom.
Most bejött a segédnővér, hozta a zsemlét, amit itt reggeli gyanánt adnak. Szerintem valamikor még gyerekkorában citromba harapott és azóta nem feledi az ízét, mert még mosolyogni szinte nem is láttam. Összekaptunk már egy párszor a szekrények használatát és az influenzás munkavégzést illetően. A legújabb heppje, hogy nem csukja be maga után az ajtót, azért ki kell vánszorogjak az ágyból, hogy becsukjam én. Ó, a régi szép idők, amikor egy hétre Ildikó segédnővér keze alá kerültem a másodikon!
Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen hozzáállással végzi a dolgát és szerintem ne szolgáljon embereket ki az, aki ezt degradálónak érzi. Uff.
Sajnos szellemileg is érzem, hogy butulok. Beszélgettem a minap Emesével a Telekomból és mindegyre meg kellett kérdeznem egy-egy ember nevét, mert nem használom őket és kimentek a fejemből. Sebaj, úgy tervezem, hogy a kezelésem végét követően nem megyek azonnal "gályázni", hanem még egy ideig otthon leszek, felgyógyulok és tervben van, hogy végiglátogatom a rég nem látott barátokat, ismerősöket. Szóval reszkessetek! Merthogy, ha az eddigiekből ez nem lenne világos, vége a kemoterápiás kezeléseimnek és szeretnék visszaállni munkába ősztől.
Nyáron még sokat kirándulunk és a kerítés ügyét is rendbe akarom otthon szedni, majd amikor jönnek a rossz idők és csak unatkoznék a kertben, akkor dolgoznék újra. Vagyis hát ez az, amit Micimackó a mézesbödönökről gondol, aztán, hogy mi is van a bödönökben, (azaz hogy mikor mennyi melóm lesz), az még kiderül.
Azon gondolkozok, hogy mi jókat és szépet tudnék nektek mondani, mert már mégsem járja, hogy csak a saját fájdalmaimmal töltsem meg a blogot. Sajnos sok szépség nem történik itt velem, annál inkább mesélnek az otthoniak. Például Zétike szerint Apa a világ legerősebb embere. :-) Mert Apa fél kézzel át tudja állítani a gyerekbicikli kormányát és ülését is! Úgy ám! És még meglazítanom se kell a csavarokat hozzá. Szóval vigyázzatok velem! :-) Ő most van abban a korszakban, amikor a saját szülei az istenek.
Bendzsi nagyon ügyesen hegedül, bár mi nem sokat hallunk ki belőle, de a tanítónéni nagyon elégedett vele.
Macó a család ura, ő is ügyesen trombitál, nála néha lehet hallani a muzsikát is
Balu és Bendzsi is jó jegyeket hoz haza. Mi már korán megbeszéltük, hogy nem kell összetörjék magukat egy színjelesért, mi nem azt értékeljük, ha valaki négyest vagy ötöst kap. Persze ketteseket se hozzon.
Mostanában sokat olvasnak, Balu bele van esve a Harry Potterbe, már a negyediket rágja. Bendzsi inkább mindenevő, olvasott Harry Pottert, Szupernagyit, most a Robinson Crusoért nyaggatott legutóbb.
Na ennyit röviden. Kaptatok egy kis olvasnivalót, de látom itt az ideje egy kis rendrakásnak, aztán megyek megint aludni...
Úgy tűnik nyomós ok kell ahhoz, hogy blogot írjak, mert jó ideje megint nem vettem kezembe a virtuális pennát.De most itt vagyok megint, hogy sírjak. Igen, sírjak a dögunalomról és most újfent arról, hogy fájnak a csontjaim. De valami rettenetesen.
Viszont még ezek előtt néhány újabb adalék a bokámon lakó seb állapotáról. Hát úgy történt, hogy először csak szépen, nyugodtan kezelgettük Betadinnal, ezzel a jódos fufukával (nem saját szó, itt használják). Amikor már kezdett varasodni, a doktronőm elrendelte, hogy kenegessem babapopsi-kenőccsel is (Neogranormon). (Ennek Csirke megörült,mert végre kaptam valami olyan szert is, amit ő ismert, én nem.) A Kenőcs viszont begyullasztotta a sebtájékot, elég ronda kezdett lenni, megduzzadt, vöröses színt vett fel, délutánonként forrósodott.
Erre elvették a kenőcsöt, kaptam antibiotikumot (Targocin), napi egyszer, öt napon keresztül és kezdődött a hidrogén-peroxidos kezelés. Az elméletileg fertőtlenít és szárít. Hát szárított is, de annyira, hogy a seb összeugrott, kvázi maga felé húzva a környéki bőrt.
Újabb változásként, amikor már nagy-nagyon rémisztően nézett ki a seb, azt tanácsolták, hogy mégse kezeljük hidrogén peroxiddal, maradjon csak a jódos szpré (Betadin). Azóta úgy döntöttem, hogy legjobb az lesz a sebemnek, ha nem kezelem semmivel. Mára már szépen helyreállt, korrekt varratok vannak rajta és iszonyatosan tud viszketni, ami az én legjobb tudomásom szerint csak jót jelent.
Szóval összességében szerintem inkább időt veszítettünk a gyorsítási kísérlettel, mint nyertünk.
A csontfájás tegnap előtt kezdődött, de ma hajnalra érte el eddigi csúcspontját. Tegnapelőtt csak azt hittem, hogy olyan szerencsétlenül aludtam az éjjel, hogy elnyomtam az inakat és azért fájnak egy picit. Mára ez annyira kifejlődött, hogy egész éjjel nem tudtam aludni, annyira fájtak a lábaim. De kemény gyerek akartam lenni, azért csak hajnal háromkor fordultam nővérhez, hogy mentsen már meg, ha lehet. Kaptam egy fájdalomcsilit (szép zöld-sárga) azzal aludtam is 4 órát, csak a nővér ébresztett hétkor. (Ilyenkor örülök annak, ha Józsi a nővér, mert ő nem reggel 5-kor vesz vért, mint a többiek, hanem inkább hét fele.) Most épp nem fáj semmim, úgy tűnik ez a csontfájás inkább éjjel jelentkezik. Kicsit süsü vagyok, elnyomja az agyamat a fájdalomcsili.
Ez egyébként semmi rendellenest nem jelent. Amikor bemérgezik az embert, akkor a méreg bekerül a csontokba és és amikor a csontokban újraindul a termelés az fájdalommal járhat. Vagy valami ilyesmi. Van akinek rettenetesen fáj. Van, aki észre sem veszi.
Tehát akkor most örülni kéne, hogy újra mozgolódni kezdtek a csontvelőim, de ők még nem tudják, amit én tudok, hogy ebben a kezelési ciklusban 2 hét eltolással két mérgezés van és még csak az elsőn vagyok túl. Jövő hét elején újra kezelést kapok és akkor a most helyreállt sejtek le lesznek puffantva.
Osztok szorzok, gondolkozom, hogy miről kéne még beszámolnom nektek. Az egyik az alvás. Napközben is 2-3 alkalommal alszom 1-2 órát. Nem vészes, de a szervezet nagyon igényli, szinte követeli. Amikor Papáék jönnek vendégségbe, akkor szunyókálok egyet, amíg ők az ágy végében olvasgatnak, amikor Csirke jön, akkor próbálom megnyújtani az ébrenlétet amíg lehet, és azelőtt aludni mielőtt megérkezik és azután, hogy elment. De sok játékterem nincs, egyszerűen képes vagyok és beszéd közben is elnyom az álom.
Most bejött a segédnővér, hozta a zsemlét, amit itt reggeli gyanánt adnak. Szerintem valamikor még gyerekkorában citromba harapott és azóta nem feledi az ízét, mert még mosolyogni szinte nem is láttam. Összekaptunk már egy párszor a szekrények használatát és az influenzás munkavégzést illetően. A legújabb heppje, hogy nem csukja be maga után az ajtót, azért ki kell vánszorogjak az ágyból, hogy becsukjam én. Ó, a régi szép idők, amikor egy hétre Ildikó segédnővér keze alá kerültem a másodikon!
Nagyon nem mindegy, hogy ki, milyen hozzáállással végzi a dolgát és szerintem ne szolgáljon embereket ki az, aki ezt degradálónak érzi. Uff.
Sajnos szellemileg is érzem, hogy butulok. Beszélgettem a minap Emesével a Telekomból és mindegyre meg kellett kérdeznem egy-egy ember nevét, mert nem használom őket és kimentek a fejemből. Sebaj, úgy tervezem, hogy a kezelésem végét követően nem megyek azonnal "gályázni", hanem még egy ideig otthon leszek, felgyógyulok és tervben van, hogy végiglátogatom a rég nem látott barátokat, ismerősöket. Szóval reszkessetek! Merthogy, ha az eddigiekből ez nem lenne világos, vége a kemoterápiás kezeléseimnek és szeretnék visszaállni munkába ősztől.
Nyáron még sokat kirándulunk és a kerítés ügyét is rendbe akarom otthon szedni, majd amikor jönnek a rossz idők és csak unatkoznék a kertben, akkor dolgoznék újra. Vagyis hát ez az, amit Micimackó a mézesbödönökről gondol, aztán, hogy mi is van a bödönökben, (azaz hogy mikor mennyi melóm lesz), az még kiderül.
Azon gondolkozok, hogy mi jókat és szépet tudnék nektek mondani, mert már mégsem járja, hogy csak a saját fájdalmaimmal töltsem meg a blogot. Sajnos sok szépség nem történik itt velem, annál inkább mesélnek az otthoniak. Például Zétike szerint Apa a világ legerősebb embere. :-) Mert Apa fél kézzel át tudja állítani a gyerekbicikli kormányát és ülését is! Úgy ám! És még meglazítanom se kell a csavarokat hozzá. Szóval vigyázzatok velem! :-) Ő most van abban a korszakban, amikor a saját szülei az istenek.
Bendzsi nagyon ügyesen hegedül, bár mi nem sokat hallunk ki belőle, de a tanítónéni nagyon elégedett vele.
Macó a család ura, ő is ügyesen trombitál, nála néha lehet hallani a muzsikát is
Balu és Bendzsi is jó jegyeket hoz haza. Mi már korán megbeszéltük, hogy nem kell összetörjék magukat egy színjelesért, mi nem azt értékeljük, ha valaki négyest vagy ötöst kap. Persze ketteseket se hozzon.
Mostanában sokat olvasnak, Balu bele van esve a Harry Potterbe, már a negyediket rágja. Bendzsi inkább mindenevő, olvasott Harry Pottert, Szupernagyit, most a Robinson Crusoért nyaggatott legutóbb.
Na ennyit röviden. Kaptatok egy kis olvasnivalót, de látom itt az ideje egy kis rendrakásnak, aztán megyek megint aludni...
2013. május 11., szombat
Csipp-csöpp
2013-05-11 Szombat
Még csepeg a fejem felett a szerelékbe az antibiotikum (Targocin), arra várok aztán talán mehetek aludni.
Van a jobb lábamon egy kiterjedt sebes rész, amit úgy sikerült oda applikálnom, hogy elestem a bringával még múlt hét végén, amikor haza lettem engedve. Sajnos lassan gyógyul, ami nem lenne olyan nagy baj, ha időközben nem kapom meg a kezelést és ezért ne lenne a közeljövőben várható a sejtszámaim drasztikus esése. Az pedig éppen nem tenne jót a sebgyógyulásnak, így most azt a mágiát próbáljuk végrehajtani, hogy felgyorsítsuk a sebgyógyítást úgy, hogy a sebek elfogadható állapotba kerüljenek még az előtt, hogy a sejtszámok leesnének. Na hát ezt a bonyolítást okoztam magamnak azzal, hogy eldőltem a bringával.
Egyébként úgy estem le a bringáról, hogy nem szálltam ki az ülésből, hanem onnan lábujjhegyen állva próbáltam - álló helyzetben - függőlegesen tartani a bringát, ami nem sikerült maradéktalanul. :-)
Node sebaj, mert mindez akkor történt, amikor Zéti bebizonyította másodszorra is, hogy ő már nem baba, hanem kisfiú, mert már tud biciklizni. És tényleg. Az elinduláshoz még némi segítségre van szüksége, de a megállás már alapvetően megy és a haladás is tökéletes. Persze nem a héten vágunk neki valami hosszabb kerékpárostúrának vele, de a nyárra már tervezek hasonlót.
Visszatérve a kezelésemhez, hétfőn bejöttem és előlúgoztak, kedden és szerdán megkaptam a mérgeimet, azóta csak lúgozva vagyok (naponta kétszer egy liter) és Forinátot kapok (naponta négyszer, 6 óránként), ami arra jó, hogy megvédi a nyálkahártyáimat (gyomor, száj, orr, stb.). MEg arra is, hogy miatta este tíz előtt nem fekhetek le és reggel 4-kor már ébresztenek.
Mi volt itt Öcsi, tegnap Papa, azelőtt Csirke, holnap meg Czangi látogat, szóval van nyüzsi és ez nagyon jót tesz a hangulatomnak. Egyébként sok problémám nincs, csak a mérgezés napján éreztem magam szörnyen, fájt a fejem, hányingerem volt. Amióta a méregszint alábbesett, nincs komoly gondom.
Ez a kezelés egyébként szakasztott mása a tavaly november végi-decemberi kezelési ciklusomnak. Ha szeretnétek tudni mi vár rám, olvassátok vissza a tavaly év végi blogbejegyzéseket. Dióhéjban nem sok jó, a második kétnapos mérgezést követően extra alacsony vérsejtszámok következnek, amik miatt mindenféle bonyodalmak jelentkeznek, ez legutóbb szédülésben, teljes fizikai leépülésben öltött testet. DE aztán vége lesz és talán június közepétől szabad leszek már mint a madár.
Na nem viszem túlzásba, mert már le is csepegett és mehetek is végre aludni. Jó éjt!
Még csepeg a fejem felett a szerelékbe az antibiotikum (Targocin), arra várok aztán talán mehetek aludni.
Van a jobb lábamon egy kiterjedt sebes rész, amit úgy sikerült oda applikálnom, hogy elestem a bringával még múlt hét végén, amikor haza lettem engedve. Sajnos lassan gyógyul, ami nem lenne olyan nagy baj, ha időközben nem kapom meg a kezelést és ezért ne lenne a közeljövőben várható a sejtszámaim drasztikus esése. Az pedig éppen nem tenne jót a sebgyógyulásnak, így most azt a mágiát próbáljuk végrehajtani, hogy felgyorsítsuk a sebgyógyítást úgy, hogy a sebek elfogadható állapotba kerüljenek még az előtt, hogy a sejtszámok leesnének. Na hát ezt a bonyolítást okoztam magamnak azzal, hogy eldőltem a bringával.
Egyébként úgy estem le a bringáról, hogy nem szálltam ki az ülésből, hanem onnan lábujjhegyen állva próbáltam - álló helyzetben - függőlegesen tartani a bringát, ami nem sikerült maradéktalanul. :-)
Node sebaj, mert mindez akkor történt, amikor Zéti bebizonyította másodszorra is, hogy ő már nem baba, hanem kisfiú, mert már tud biciklizni. És tényleg. Az elinduláshoz még némi segítségre van szüksége, de a megállás már alapvetően megy és a haladás is tökéletes. Persze nem a héten vágunk neki valami hosszabb kerékpárostúrának vele, de a nyárra már tervezek hasonlót.
Visszatérve a kezelésemhez, hétfőn bejöttem és előlúgoztak, kedden és szerdán megkaptam a mérgeimet, azóta csak lúgozva vagyok (naponta kétszer egy liter) és Forinátot kapok (naponta négyszer, 6 óránként), ami arra jó, hogy megvédi a nyálkahártyáimat (gyomor, száj, orr, stb.). MEg arra is, hogy miatta este tíz előtt nem fekhetek le és reggel 4-kor már ébresztenek.
Mi volt itt Öcsi, tegnap Papa, azelőtt Csirke, holnap meg Czangi látogat, szóval van nyüzsi és ez nagyon jót tesz a hangulatomnak. Egyébként sok problémám nincs, csak a mérgezés napján éreztem magam szörnyen, fájt a fejem, hányingerem volt. Amióta a méregszint alábbesett, nincs komoly gondom.
Ez a kezelés egyébként szakasztott mása a tavaly november végi-decemberi kezelési ciklusomnak. Ha szeretnétek tudni mi vár rám, olvassátok vissza a tavaly év végi blogbejegyzéseket. Dióhéjban nem sok jó, a második kétnapos mérgezést követően extra alacsony vérsejtszámok következnek, amik miatt mindenféle bonyodalmak jelentkeznek, ez legutóbb szédülésben, teljes fizikai leépülésben öltött testet. DE aztán vége lesz és talán június közepétől szabad leszek már mint a madár.
Na nem viszem túlzásba, mert már le is csepegett és mehetek is végre aludni. Jó éjt!
2013. május 8., szerda
Csodabolygó
2013-05-08 Szerda
Idétlen idők óta írni akarok nektek. De tényleg. Magamban szoktam fogalmazni, amikor egy picit egyedül vagyok, hogy mit is kéne leírnom a blogba, mi minden szebbnél szebb és érdekesebb dolog történik velem nap mint nap. De aztán valahogy nem lesz belőle iromány. És itt a játék a bűnös. Már jópár hónapja játszom és kezdem megunni, no meg fogadalmat tettem Csirkének, hogy az utolsó ciklusomat követően abbahagyom, szóval nem is erről akarok írni. Le fogom tudni tenni, amikor már nincs szükség rá. De tényleg Ti vagytok azok, akikre így kevesebb idő jutott.
Sok zöldséget akarok nektek írni, így hát inkább azokat írom, ami mélyről jön. Imádok otthon lenni, nagyon jó volt otthon. Egy nagy csoda, ami sok kis eseményből mosolygásból, beszélgetésből áll össze. Persze nem minden fenékig tejfel, mert például még a kidőlt kerítést nem sikerült megjavítanunk, de összességében talán életem legboldogabb napjai ezek, mik két ciklus között lezajlanak. Most már rengeteget voltunk szabad téren, bicikliztünk, kertészkedtünk vagy csak lebzseltünk. Mindig ami jól esik. És ehhez az időjárás is ideális díszletet adott, ez a korai nyár lenyűgöző volt.
Csodálatosak a fiaim, külön-külön, de együtt még inkább. Imádom mind a hármat. Abban a korban vannak, amikor nagyon meghálálják a gondoskodást, amikor elfogadják a szeretetet, amit adsz nekik és adnak is vissza belőle. Kicsit már látom előre milyen lesz a kamaszkor és már félek az elzárkózástól, amikor már nem lesz kívánatos, hogy Apa és Mami mindent tudjon, mindenbe be legyen avatva. Balunál már néha ennek előjelei láthatóak, de még igazán nem vészes.
Közben elrabolt a fáradság és aludtam másfél órát. Kicsit jobb az állapotom. A délután nagyon rémes volt. Kínzott a hányinger, hiába kaptam két csillapítót. Fájt a fejem, zümm-zümm mondták benne a méhecskék. Állandóan kavarogtak a gondolataim, de semmi épkézláb nem jött ki belőlük. Ma van a kezelés második napja. Hétfőn jöttem vissza a kórházba, de hétfőn még csak előlúgosítva lettem. Majd kedden délelőtt nekiestünk a 24 órás metotrexátnak, ami ma délelőtt járt le. Aztán levezetésként 2 órában kaptam Onkospárt. Közben folyamatos lúgosítás. A végére totál kiütöttek, nagyon rossz hangulatot csináltak nekem.
Majd folytatom még holnap a mesélést! Pá!
Idétlen idők óta írni akarok nektek. De tényleg. Magamban szoktam fogalmazni, amikor egy picit egyedül vagyok, hogy mit is kéne leírnom a blogba, mi minden szebbnél szebb és érdekesebb dolog történik velem nap mint nap. De aztán valahogy nem lesz belőle iromány. És itt a játék a bűnös. Már jópár hónapja játszom és kezdem megunni, no meg fogadalmat tettem Csirkének, hogy az utolsó ciklusomat követően abbahagyom, szóval nem is erről akarok írni. Le fogom tudni tenni, amikor már nincs szükség rá. De tényleg Ti vagytok azok, akikre így kevesebb idő jutott.
Sok zöldséget akarok nektek írni, így hát inkább azokat írom, ami mélyről jön. Imádok otthon lenni, nagyon jó volt otthon. Egy nagy csoda, ami sok kis eseményből mosolygásból, beszélgetésből áll össze. Persze nem minden fenékig tejfel, mert például még a kidőlt kerítést nem sikerült megjavítanunk, de összességében talán életem legboldogabb napjai ezek, mik két ciklus között lezajlanak. Most már rengeteget voltunk szabad téren, bicikliztünk, kertészkedtünk vagy csak lebzseltünk. Mindig ami jól esik. És ehhez az időjárás is ideális díszletet adott, ez a korai nyár lenyűgöző volt.
Csodálatosak a fiaim, külön-külön, de együtt még inkább. Imádom mind a hármat. Abban a korban vannak, amikor nagyon meghálálják a gondoskodást, amikor elfogadják a szeretetet, amit adsz nekik és adnak is vissza belőle. Kicsit már látom előre milyen lesz a kamaszkor és már félek az elzárkózástól, amikor már nem lesz kívánatos, hogy Apa és Mami mindent tudjon, mindenbe be legyen avatva. Balunál már néha ennek előjelei láthatóak, de még igazán nem vészes.
Közben elrabolt a fáradság és aludtam másfél órát. Kicsit jobb az állapotom. A délután nagyon rémes volt. Kínzott a hányinger, hiába kaptam két csillapítót. Fájt a fejem, zümm-zümm mondták benne a méhecskék. Állandóan kavarogtak a gondolataim, de semmi épkézláb nem jött ki belőlük. Ma van a kezelés második napja. Hétfőn jöttem vissza a kórházba, de hétfőn még csak előlúgosítva lettem. Majd kedden délelőtt nekiestünk a 24 órás metotrexátnak, ami ma délelőtt járt le. Aztán levezetésként 2 órában kaptam Onkospárt. Közben folyamatos lúgosítás. A végére totál kiütöttek, nagyon rossz hangulatot csináltak nekem.
Majd folytatom még holnap a mesélést! Pá!
2013. április 29., hétfő
Kérdőív
2013-04-29 Hétfő
Sziasztok! Tudom régen írtam és most nem is rólam meg a családról lesz szó, hanem Csirke pszichológiai szakdolgozatáról. Eljutottunk odáig, hogy szükségünk lenne némi segítségre Tőletek.
Kérlek, ha van gyermeketek, töltsétek ki a mellékelt kérdőívet. Nettó 5 percnél nem igényel többet az életetekből. A kitöltés anonim.
Kérdőív link
Köszi,
Apamókus
Sziasztok! Tudom régen írtam és most nem is rólam meg a családról lesz szó, hanem Csirke pszichológiai szakdolgozatáról. Eljutottunk odáig, hogy szükségünk lenne némi segítségre Tőletek.
Kérlek, ha van gyermeketek, töltsétek ki a mellékelt kérdőívet. Nettó 5 percnél nem igényel többet az életetekből. A kitöltés anonim.
Kérdőív link
Köszi,
Apamókus
2013. április 20., szombat
Gerecse
2013-04-21 Vasárnap
Tegnap voltunk a Gerecse tízen és alig három óra alatt teljesítettük. Persze ez csak úgy lehetséges, hogy egyik gyereket se vittük magunkkal. Balu és Bendzsi Budapesten voltak zeneakadémián és az állatkertben, Zétit pedig kölcsönadtuk a nagyszülőknek megőrzésre. Ugyan már Zéti is teljesítette kétszer a tízest, de neki egy ekkora túra még mindig rengeteg nyavalygásba kerül, ezért jobbnak láttuk nem vinni magunkkal. Különben is, most én sem vagyok erőm teljében, Csirke vitte a hátizsákot szinte egész úton.
Be kell vallanom, nekem elég harapós volt a tempónk, de végül sikerült együtt maradnia a csapatnak. Bélussal és Beával, a barátainkkal, meg Bea bátyjával és annak fiával mentünk végig és hát persze a srácok mentek előre, és folyamatosan szólongattak, hogy szedjük már a lábunkat. Én is ezt csináltam gyerekkoromban... :-)
Rengeteg ember volt, mi 9 körül indultunk a legnagyobb tömegben. Az eleje könnyű tavaszi séta volt, majd jött a hegyre felmászás az árokban. Ott már tényleg bevásárlóközpontok karácsonyi embersűrűségére állt be a tömeg, sokan siettek volna, de a járható úton nem fértünk el túl sokan egymás mellett. Ennek ellenére nem volt vészes a dolog, ha valaki kifulladt, félreállhatott. Később már sokkal inkább túra-jellege volt, emberek ritkásabban jöttek, csicseregtek a madarak, minden szép volt. Majd pedig beértünk a célba és kaptunk kitűzőt, meg Túró Rudit is. Szokatlanul felszerelt volt az idei túra, mert az elején kaptunk vizet, a végén pedig édességet. Persze vittünk magunkkal mi is édességet, de végül abba nem is kezdtünk bele, csak Bea csokiját faltuk, ami a kisréti vadászháznál bontott fel.
Most már csak a bokáim, a vádlim és a fenekem jelzik nekem, hogy tegnap nagy túrán voltunk. Ez már nagy előrelépés, mert tegnap minden lépést megéreztem délután.
Délután, még a kölykök hazaérkezte előtt azzal foglalatoskodtam, hogy feltettem egy esőkabátot és két cipőt a Jófogásra. Itt nem kell fizetni a hirdetésért és reméljük, hogy valaki ráakad valamelyik tárgyra és megveszi tőlünk. Rengeteg ilyen használt, kinőtt, de még jó állapotú holmink van, próbáljuk őket szép lassan felpakolni a netre és eladni. Aztán miután megjött Balu és Bendzsi, nekiláttunk biciklit szerelni. Mostanában többször előfordult, hogy sötétben keveredtünk haza Papáéktól biciklivel és nem voltak felszerelve a lámpák. Ezeket pótoltuk most három bringán, Csirkéé még hátra van, de abból is amit felszereltünk, reparálni kell még, mert utána eltekertünk Papáékhoz, és Balu lámpája menet közben leesett. Valami nem kóser a rögzítésében. Zéti cangáját is megszereltem, hogy ne zörögjön annyira a hátsó sárhányó. Jó volt, bár arra jöttem rá, hogy a fiaim kifejezetten munkakerülőek lettek az utóbbi időben. Csak akkor jött meg kicsit a kedvük, amikor a saját drótszamarukat szerelhették. Balu szerelt is és ugyan ki kellett segítsem, de egész jól elboldogult, Bendzsi viszont inkább azt mondta, hogy nem megy és leült a padra.
Amúgy csütörtökön voltam orvosnál és jövő hét csütörtökig itthon lehetek. Ez megint egy hét adomány, részben annak köszönhető, hogy állítólag tele a kórház, részben pedig annak, hogy nem volt igazán szép a vérképem. Sőt! Szinte alig változott a két héttel ezelőttihez képest. A fehérvérsejtek még romlottak is. A doktornő valami vírusos fertőzést gyanít a háttérben, én semmi ilyesmit nem érzek, de nem akarom elkezdeni az utolsó ciklust, amíg nem lesznek stabilak a számok. Meglátogattam Gyulabát is, a legutolsó szobatársamat. Szegény még bent van, mert ugyan már többé-kevésbé kijött a kezeléséből, de még nem volt neki sem elég sejtje, hogy egy kontroll-biopsziát hajtsanak végre rajta. Nagyon rossz most neki, kapott egy olyan szobatársat, aki iszonyat hangosan horkol. De annyira, hogy alig hallottuk egymás szavát, mert a másik úriember akkor is aludt és horkolt, olyan hangerővel, mint egy fűrészgép.
Ma pedig grillezünk, Csirke már tegnap bepácolta a combot, amit vettem. Ebédre megsütjük, átjönnek Béláék is, és talán addigra a kölykök is hazakeverednek Mamáéktól. Délután pedig meglátjuk mennyire lesznek álmosak, mert ha nem nagyon, akkor kilátogatnék az agostyáni arborétumba. A föld napja keretében szemétszedés és ingyenes körbevezetés van délután négyig.
Tegnap voltunk a Gerecse tízen és alig három óra alatt teljesítettük. Persze ez csak úgy lehetséges, hogy egyik gyereket se vittük magunkkal. Balu és Bendzsi Budapesten voltak zeneakadémián és az állatkertben, Zétit pedig kölcsönadtuk a nagyszülőknek megőrzésre. Ugyan már Zéti is teljesítette kétszer a tízest, de neki egy ekkora túra még mindig rengeteg nyavalygásba kerül, ezért jobbnak láttuk nem vinni magunkkal. Különben is, most én sem vagyok erőm teljében, Csirke vitte a hátizsákot szinte egész úton.
Be kell vallanom, nekem elég harapós volt a tempónk, de végül sikerült együtt maradnia a csapatnak. Bélussal és Beával, a barátainkkal, meg Bea bátyjával és annak fiával mentünk végig és hát persze a srácok mentek előre, és folyamatosan szólongattak, hogy szedjük már a lábunkat. Én is ezt csináltam gyerekkoromban... :-)
Rengeteg ember volt, mi 9 körül indultunk a legnagyobb tömegben. Az eleje könnyű tavaszi séta volt, majd jött a hegyre felmászás az árokban. Ott már tényleg bevásárlóközpontok karácsonyi embersűrűségére állt be a tömeg, sokan siettek volna, de a járható úton nem fértünk el túl sokan egymás mellett. Ennek ellenére nem volt vészes a dolog, ha valaki kifulladt, félreállhatott. Később már sokkal inkább túra-jellege volt, emberek ritkásabban jöttek, csicseregtek a madarak, minden szép volt. Majd pedig beértünk a célba és kaptunk kitűzőt, meg Túró Rudit is. Szokatlanul felszerelt volt az idei túra, mert az elején kaptunk vizet, a végén pedig édességet. Persze vittünk magunkkal mi is édességet, de végül abba nem is kezdtünk bele, csak Bea csokiját faltuk, ami a kisréti vadászháznál bontott fel.
Most már csak a bokáim, a vádlim és a fenekem jelzik nekem, hogy tegnap nagy túrán voltunk. Ez már nagy előrelépés, mert tegnap minden lépést megéreztem délután.
Délután, még a kölykök hazaérkezte előtt azzal foglalatoskodtam, hogy feltettem egy esőkabátot és két cipőt a Jófogásra. Itt nem kell fizetni a hirdetésért és reméljük, hogy valaki ráakad valamelyik tárgyra és megveszi tőlünk. Rengeteg ilyen használt, kinőtt, de még jó állapotú holmink van, próbáljuk őket szép lassan felpakolni a netre és eladni. Aztán miután megjött Balu és Bendzsi, nekiláttunk biciklit szerelni. Mostanában többször előfordult, hogy sötétben keveredtünk haza Papáéktól biciklivel és nem voltak felszerelve a lámpák. Ezeket pótoltuk most három bringán, Csirkéé még hátra van, de abból is amit felszereltünk, reparálni kell még, mert utána eltekertünk Papáékhoz, és Balu lámpája menet közben leesett. Valami nem kóser a rögzítésében. Zéti cangáját is megszereltem, hogy ne zörögjön annyira a hátsó sárhányó. Jó volt, bár arra jöttem rá, hogy a fiaim kifejezetten munkakerülőek lettek az utóbbi időben. Csak akkor jött meg kicsit a kedvük, amikor a saját drótszamarukat szerelhették. Balu szerelt is és ugyan ki kellett segítsem, de egész jól elboldogult, Bendzsi viszont inkább azt mondta, hogy nem megy és leült a padra.
Amúgy csütörtökön voltam orvosnál és jövő hét csütörtökig itthon lehetek. Ez megint egy hét adomány, részben annak köszönhető, hogy állítólag tele a kórház, részben pedig annak, hogy nem volt igazán szép a vérképem. Sőt! Szinte alig változott a két héttel ezelőttihez képest. A fehérvérsejtek még romlottak is. A doktornő valami vírusos fertőzést gyanít a háttérben, én semmi ilyesmit nem érzek, de nem akarom elkezdeni az utolsó ciklust, amíg nem lesznek stabilak a számok. Meglátogattam Gyulabát is, a legutolsó szobatársamat. Szegény még bent van, mert ugyan már többé-kevésbé kijött a kezeléséből, de még nem volt neki sem elég sejtje, hogy egy kontroll-biopsziát hajtsanak végre rajta. Nagyon rossz most neki, kapott egy olyan szobatársat, aki iszonyat hangosan horkol. De annyira, hogy alig hallottuk egymás szavát, mert a másik úriember akkor is aludt és horkolt, olyan hangerővel, mint egy fűrészgép.
Ma pedig grillezünk, Csirke már tegnap bepácolta a combot, amit vettem. Ebédre megsütjük, átjönnek Béláék is, és talán addigra a kölykök is hazakeverednek Mamáéktól. Délután pedig meglátjuk mennyire lesznek álmosak, mert ha nem nagyon, akkor kilátogatnék az agostyáni arborétumba. A föld napja keretében szemétszedés és ingyenes körbevezetés van délután négyig.
2013. április 17., szerda
Jó
2013-04-08 Csütörtök
Na jó, hosszas győzködésetekre megint dalra fakadok, pedig mostanában minden szabad időmet elveszi ez az online társasjáték. Jó játék, szeretem.
Mi is van velem? Jól vagyok. Tök jól vagyok. De tényleg. Olyannyira, hogy készülök a Gerecse 20-ra. Ha minden igaz szombaton 20 km-t fogunk Csirkével gyalogolni a Gerecsében. Sajnos a kölykök nem jönnek, mert ők a zeneakadémiára és állatkertbe mennek Pestre, iskolai szervezésben. Szegény Zéti pedig itthon marad magnak, ha már mindenki csatangol. Merthogy közben Anyuka is nyakába veszi a lábát és rokonokat fog látogatni Hegykőn meg Ausztriában.
Az utóbbi napokban Csirkével minden reggel sétálunk egy kört a tó körül, ami kb. 8 km, sík terepen. Síksága miatt nem tökéletes felkészítés a Gerecsére, de ahhoz képest, amilyen fizikummal bírtam két héttel ezelőtt, amikor kikerültem a kórházból, a mostani állapotom hihetetlen fejlődést mutat. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: fel tudok állni a fotelből a kezem segítsége nélkül, tudok sokat magabiztosan gyalogolni, szédülés nélkül, elbírok súlyosabb terheket. Ezek mind nem mentek a kórházi leépülés után. Persze most újabb ciklus érkezik és megint várható leépülés. Már rémálmaim is vannak a kórházról. Hosszas fejtegetésbe nem kezdenék arról, hogy hogyan is sikerül összekuszálnom mindent az álmomban és ezzel elérnem, hogy az éjszaka közepén rémülten ébredjek fel és megörüljek annak, hogy Csirke hangosan horkol mellettem. Ugyanis a horkolás volt az, ami sehogyan sem illett az álmomba és ezért zökkentem ki. :-)
Csirke egyébként valószínűleg allergiás valamelyik fára, mert amióta kitört a tavasz, folyamatosan szipog, fújja az orrát. Persze a megoldást megint a győri orr-csodadoktornőben látja, csak azt felejti el, hogy tavaly is volt nála és akkor azzal indokolta a nem épp olcsó kezeléseket, hogy így többé nem fog bedugulni az orra. Na hát minden csoda három napig tart, itt egy picit tovább, három hónapig, de mihelyt megjöttek az őszi szelek, az orra elkezdett nem-szelelni és a varázs megtört. De miért is írok én a nagy nyilvánosság előtt a párom orráról? Mert ilyen, hajthatatlan.
Néhány aggasztó tünetet is mutatok az utóbbi napokban, tegnap megint vérzett az ínyem, ma reggel pedig arra ébredtem, hogy eldugult az orrom, majd kiderült, hogy a dugulást orrvérzés okozza. Ezekre ma úgyis fény derül, valószínűleg nem minden fenékig tejfel a vérképemben.
Ja, igen, ma megyek két hét után megint kontrollra Pestre a doktornőhöz. Csirke is jön, neki is dolga van Pesten. Most fogja a doktornő eldönteni, hogy mikorra hív be megint kórházba. Most az utolsó, záró ciklusa következik a kemoterápiának, ami előre láthatólag másfél hónapot fog igénybe venni. Van benne kétszer 5 nap kezelési időszak (5 nap kezelés, 9 nap pihi, újabb 5 nap kezelés), majd felgyógyulás. Remélem ez már nem fog nagyon leszedni a lábamról, de semmire sincs garancia. Fájni fog nekem, hogy itt kell hagynom ezt a vidám, csivitelő világot. Nagyon jó itthon. Nem túl termelékeny ez az élet, én belátom, de most pont erre van szükségem. Sok mozgásra, tiszta levegőre, jó kajákra, pihenésre.
A termelékenység hiánya abban csúcsosodik ki, hogy még mindig nem írtam meg Csirke szakdolgozatát, pedig szerintem nem lenne több 2-3 napnál. De egyszerűen nem tudom rávenni magam és itthon mindig akad valami kifogás, egy kis munka a kertben, amivel el lehet ütni az időt.
A kert egyre szebb. Sokat dolgozunk rajta, szinte minden nap kint vagyunk délután, amikor szép az idő. Sajnos ásni nem tudok igazán a kanül miatt, de persze így is ástam néhány ágyást, de Csirke is kitett magáért. De gereblyézek, kapálok, metszek, mindent amit lehet. Sokat tanultam Papától a metszésről, remélem nem felejtem el megint. Felállítottam az ugrálót, levágtuk a füvet, szóval tevékenykedünk folyamatosan. Húsvétkor, amikor hazakerültem a nagy esőzések hatására a jobboldali szomszéddal határos egyik régi kerítés, amit egy vályogház megmaradt fala jelentett, két szakaszon is leomlott. Így most szabadon lehet járni-kelni a szomszéd és köztünk. Ez azért igen zavaró, mert az egy nyolc tulajdonossal bíró osztatlan közös tulajdon. Szó se róla, mostanában jobban védünk minden ingóságot, rendszeresen zárjuk a fészert, de ami pozitívum, hogy eddig nem tűnt el semmi. Persze ettől függetlenül meg kell csináltassam a kerítést, mert tőlük ilyet nem várhatok. Vagyis persze várhatnék, csak soha nem lesz belőle semmi. Valami olcsó kerítés falazóanyagot keresek, kőkerítést szeretnénk, de a tégla ára az egekben van. Ez is egy a még nyakamon lévő feladatok közül.
Rokkantságom ügyében örvendetes fejlemény, hogy átalakítottuk a családi bt.-t és így más csak kültag vagyok. Elméletileg így már megkaphatom a járandóságomat, mert a beltagságom miatt utasították el eddig. Ez figyelmeztetés minden hosszabb betegségbe kerülő bt beltagnak! Hiába állapít meg az orvosi szakértő bizottság rokkantságot (az esetemben 80%-ost), a rokkantsági státuszt és a kapcsolódó rendszeres támogatást nem lehet megkapni, ha nem szűnt meg a foglalkoztatottságod. És a bt beltag foglalkoztatottnak minősül, akkor is, ha a bt nem csinál semmit. Felmerül a kérdés, hogy mirt nem szüntettem meg inkább a céget? Hát azért, mert még szeretnék dolgozni és a megszüntetés is annyiba kerül, mint az átalakítás. Harmadrészt pedig azért, mert ha újra el kezdek dolgozni, ott újra szükségem lesz egy bt-re és csak három év után lehetek megint evás. Szóval bonyi, de remélem most sikerült lerendezni az egészet és végre kapunk valami kis rendszeres támogatást az állambácsitól. Lényegében december óta egy fityinget sem kaptam. Egyelőre elvagyunk, egy korábbi befektetéses biztosításomat felbontottam, abból éldegélünk. Csirke is most bontja fel a sajátját, az megint kisegít minket pár hónapra.
Egyébként javaslom, hogy gondoljátok meg, hogy ha van ilyen unit-linked biztosításotok, akkor megéri-e még fenntartani és tovább fizetni, mert a befektetési egységek árfolyama mostanában nem növekszik, hanem igen volatilisen ugrál, ezért egyáltalán nem biztos, hogy többet kaptok vissza, mit amennyit befizettetek (figyelembe véve a biztosító által levont díjakat is). És persze ezek a biztosítások legtöbbször csak halálesetben fizetnek biztosítási díjat, például egy ilyen komoly betegségre sem fizet semmit.
P
Na itt megakadtam, mert a nagy fiaim felébredtek és lejöttek. És persze azon minutában elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki olvashatja a Harry Pottert. Mostanában folyamatosak a viták, eszik egymást kicsinyes ökörségek miatt. Nem tudnak éretten gondolkodni, kompromisszumot kötni és megbocsátani, mindenáron a saját érdeküket védik. Ha kell, foggal körömmel, de legtöbbször inkább csak kiabálással. Ami persze zavaró, tekintve, hogy a család többi része még alszik. No mindegy, fiús családokban ez állítólag normális.
A kölykök nagyon édesek egyébként. Balu nagyfiúnak, kis felnőttnek érzi magát. Tény, hogy igen magas, 39-es cipőt hord. Jó a hangja, szépen énekel. Lassan eljut a trombitával odáig, hogy már kezdem kihallani a dalt/zenét a fújásokból. A matek továbbra sem a zsánere.
Bendzsike inkább matek-orientált, de ő sem veszettül. Viszont nehezebben tanul verset, mint Balázs és Zéti. Majdnem egy héten keresztül tanultuk együtt a Himnusz első három strófáját. Meg kell vallanom én már az első versszakot se tudtam elmondani hibamentesen, de most már nekem is megy az első három. Bendzsi még mindig szopja az ujját, főleg, ha álmos, de akkor is ha unatkozik. Még mindig előfordul, hogy értelmes beszéd helyett nyöszörög inkább, ha nem tetszik neki valami. Ja, és tegnap sírt is, amikor nem kapta meg azonnal az általa vágyott szandált. Egyébként Baluval is előfordul még, hogy szopja az ujját, de sokkal kevesebbszer, mint Bendzsinél. Bendzsi ügyes a sakkban és szereti is, de semmiben nem emelkedik ki igazán, amit sajnálok kicsit, mert szerintem sokkal több van benne ennél. Persze saját példámon tudom, hogy nem feltétlen jó az az egyénnek, ha akár külső, akár belső késztetésre többet hoz ki magából a szükségesnél. Mert az ezzel járó stressz tönkreteszi az életét.
Zétike uralkodik az egész világon. Talán még az apján nem. De Mamit állandóan sakkban tartja a sírásaival, hisztijeivel. Nehéz eset az biztos. Amit sikerült az elmúlt két hétben elérni nála, hogy már önállóan hajlandó cipőt felvenni és kifújni az orrát, mert eddig ezekhez is felnőtt segítség szükségeltetett. Persze még mindkét témában előfordul visszaesés, főleg ha nem vagyok jelen és az anyját vagy Anyukát nyaggathatja. Zéti is nagy dumás, szóval nálunk olyan zaj tud néha lenni, mint egy belvárosi piacon. Szerencsére mostanában nem beteges, rendszeresen jár oviba, bár azzal még mindig nem értek egyet, hogy miért kell délben hazahozni, de erről lehetetlen az anyját meggyőzni.
A kutyatéma is rendszeresen felmerül, egyre inkább szem előtt van, Csirke és Bendzsi totál kutyabolond. Egyelőre még megúsztuk a kutya befogadását, és most a kerítés hiányában megint elnapolódott a kérdés, de ha a tendencia folytatódik, nem tudom tovább odázni a dolgot.
Na jó, már ennyit. Még rengeteg téma volna, de kezdődik a nap, vinni kell a kölyköket suliba, oviba.
Na jó, hosszas győzködésetekre megint dalra fakadok, pedig mostanában minden szabad időmet elveszi ez az online társasjáték. Jó játék, szeretem.
Mi is van velem? Jól vagyok. Tök jól vagyok. De tényleg. Olyannyira, hogy készülök a Gerecse 20-ra. Ha minden igaz szombaton 20 km-t fogunk Csirkével gyalogolni a Gerecsében. Sajnos a kölykök nem jönnek, mert ők a zeneakadémiára és állatkertbe mennek Pestre, iskolai szervezésben. Szegény Zéti pedig itthon marad magnak, ha már mindenki csatangol. Merthogy közben Anyuka is nyakába veszi a lábát és rokonokat fog látogatni Hegykőn meg Ausztriában.
Az utóbbi napokban Csirkével minden reggel sétálunk egy kört a tó körül, ami kb. 8 km, sík terepen. Síksága miatt nem tökéletes felkészítés a Gerecsére, de ahhoz képest, amilyen fizikummal bírtam két héttel ezelőtt, amikor kikerültem a kórházból, a mostani állapotom hihetetlen fejlődést mutat. Hogy csak a legfontosabbakat említsem: fel tudok állni a fotelből a kezem segítsége nélkül, tudok sokat magabiztosan gyalogolni, szédülés nélkül, elbírok súlyosabb terheket. Ezek mind nem mentek a kórházi leépülés után. Persze most újabb ciklus érkezik és megint várható leépülés. Már rémálmaim is vannak a kórházról. Hosszas fejtegetésbe nem kezdenék arról, hogy hogyan is sikerül összekuszálnom mindent az álmomban és ezzel elérnem, hogy az éjszaka közepén rémülten ébredjek fel és megörüljek annak, hogy Csirke hangosan horkol mellettem. Ugyanis a horkolás volt az, ami sehogyan sem illett az álmomba és ezért zökkentem ki. :-)
Csirke egyébként valószínűleg allergiás valamelyik fára, mert amióta kitört a tavasz, folyamatosan szipog, fújja az orrát. Persze a megoldást megint a győri orr-csodadoktornőben látja, csak azt felejti el, hogy tavaly is volt nála és akkor azzal indokolta a nem épp olcsó kezeléseket, hogy így többé nem fog bedugulni az orra. Na hát minden csoda három napig tart, itt egy picit tovább, három hónapig, de mihelyt megjöttek az őszi szelek, az orra elkezdett nem-szelelni és a varázs megtört. De miért is írok én a nagy nyilvánosság előtt a párom orráról? Mert ilyen, hajthatatlan.
Néhány aggasztó tünetet is mutatok az utóbbi napokban, tegnap megint vérzett az ínyem, ma reggel pedig arra ébredtem, hogy eldugult az orrom, majd kiderült, hogy a dugulást orrvérzés okozza. Ezekre ma úgyis fény derül, valószínűleg nem minden fenékig tejfel a vérképemben.
Ja, igen, ma megyek két hét után megint kontrollra Pestre a doktornőhöz. Csirke is jön, neki is dolga van Pesten. Most fogja a doktornő eldönteni, hogy mikorra hív be megint kórházba. Most az utolsó, záró ciklusa következik a kemoterápiának, ami előre láthatólag másfél hónapot fog igénybe venni. Van benne kétszer 5 nap kezelési időszak (5 nap kezelés, 9 nap pihi, újabb 5 nap kezelés), majd felgyógyulás. Remélem ez már nem fog nagyon leszedni a lábamról, de semmire sincs garancia. Fájni fog nekem, hogy itt kell hagynom ezt a vidám, csivitelő világot. Nagyon jó itthon. Nem túl termelékeny ez az élet, én belátom, de most pont erre van szükségem. Sok mozgásra, tiszta levegőre, jó kajákra, pihenésre.
A termelékenység hiánya abban csúcsosodik ki, hogy még mindig nem írtam meg Csirke szakdolgozatát, pedig szerintem nem lenne több 2-3 napnál. De egyszerűen nem tudom rávenni magam és itthon mindig akad valami kifogás, egy kis munka a kertben, amivel el lehet ütni az időt.
A kert egyre szebb. Sokat dolgozunk rajta, szinte minden nap kint vagyunk délután, amikor szép az idő. Sajnos ásni nem tudok igazán a kanül miatt, de persze így is ástam néhány ágyást, de Csirke is kitett magáért. De gereblyézek, kapálok, metszek, mindent amit lehet. Sokat tanultam Papától a metszésről, remélem nem felejtem el megint. Felállítottam az ugrálót, levágtuk a füvet, szóval tevékenykedünk folyamatosan. Húsvétkor, amikor hazakerültem a nagy esőzések hatására a jobboldali szomszéddal határos egyik régi kerítés, amit egy vályogház megmaradt fala jelentett, két szakaszon is leomlott. Így most szabadon lehet járni-kelni a szomszéd és köztünk. Ez azért igen zavaró, mert az egy nyolc tulajdonossal bíró osztatlan közös tulajdon. Szó se róla, mostanában jobban védünk minden ingóságot, rendszeresen zárjuk a fészert, de ami pozitívum, hogy eddig nem tűnt el semmi. Persze ettől függetlenül meg kell csináltassam a kerítést, mert tőlük ilyet nem várhatok. Vagyis persze várhatnék, csak soha nem lesz belőle semmi. Valami olcsó kerítés falazóanyagot keresek, kőkerítést szeretnénk, de a tégla ára az egekben van. Ez is egy a még nyakamon lévő feladatok közül.
Rokkantságom ügyében örvendetes fejlemény, hogy átalakítottuk a családi bt.-t és így más csak kültag vagyok. Elméletileg így már megkaphatom a járandóságomat, mert a beltagságom miatt utasították el eddig. Ez figyelmeztetés minden hosszabb betegségbe kerülő bt beltagnak! Hiába állapít meg az orvosi szakértő bizottság rokkantságot (az esetemben 80%-ost), a rokkantsági státuszt és a kapcsolódó rendszeres támogatást nem lehet megkapni, ha nem szűnt meg a foglalkoztatottságod. És a bt beltag foglalkoztatottnak minősül, akkor is, ha a bt nem csinál semmit. Felmerül a kérdés, hogy mirt nem szüntettem meg inkább a céget? Hát azért, mert még szeretnék dolgozni és a megszüntetés is annyiba kerül, mint az átalakítás. Harmadrészt pedig azért, mert ha újra el kezdek dolgozni, ott újra szükségem lesz egy bt-re és csak három év után lehetek megint evás. Szóval bonyi, de remélem most sikerült lerendezni az egészet és végre kapunk valami kis rendszeres támogatást az állambácsitól. Lényegében december óta egy fityinget sem kaptam. Egyelőre elvagyunk, egy korábbi befektetéses biztosításomat felbontottam, abból éldegélünk. Csirke is most bontja fel a sajátját, az megint kisegít minket pár hónapra.
Egyébként javaslom, hogy gondoljátok meg, hogy ha van ilyen unit-linked biztosításotok, akkor megéri-e még fenntartani és tovább fizetni, mert a befektetési egységek árfolyama mostanában nem növekszik, hanem igen volatilisen ugrál, ezért egyáltalán nem biztos, hogy többet kaptok vissza, mit amennyit befizettetek (figyelembe véve a biztosító által levont díjakat is). És persze ezek a biztosítások legtöbbször csak halálesetben fizetnek biztosítási díjat, például egy ilyen komoly betegségre sem fizet semmit.
P
Na itt megakadtam, mert a nagy fiaim felébredtek és lejöttek. És persze azon minutában elkezdtek vitatkozni azon, hogy ki olvashatja a Harry Pottert. Mostanában folyamatosak a viták, eszik egymást kicsinyes ökörségek miatt. Nem tudnak éretten gondolkodni, kompromisszumot kötni és megbocsátani, mindenáron a saját érdeküket védik. Ha kell, foggal körömmel, de legtöbbször inkább csak kiabálással. Ami persze zavaró, tekintve, hogy a család többi része még alszik. No mindegy, fiús családokban ez állítólag normális.
A kölykök nagyon édesek egyébként. Balu nagyfiúnak, kis felnőttnek érzi magát. Tény, hogy igen magas, 39-es cipőt hord. Jó a hangja, szépen énekel. Lassan eljut a trombitával odáig, hogy már kezdem kihallani a dalt/zenét a fújásokból. A matek továbbra sem a zsánere.
Bendzsike inkább matek-orientált, de ő sem veszettül. Viszont nehezebben tanul verset, mint Balázs és Zéti. Majdnem egy héten keresztül tanultuk együtt a Himnusz első három strófáját. Meg kell vallanom én már az első versszakot se tudtam elmondani hibamentesen, de most már nekem is megy az első három. Bendzsi még mindig szopja az ujját, főleg, ha álmos, de akkor is ha unatkozik. Még mindig előfordul, hogy értelmes beszéd helyett nyöszörög inkább, ha nem tetszik neki valami. Ja, és tegnap sírt is, amikor nem kapta meg azonnal az általa vágyott szandált. Egyébként Baluval is előfordul még, hogy szopja az ujját, de sokkal kevesebbszer, mint Bendzsinél. Bendzsi ügyes a sakkban és szereti is, de semmiben nem emelkedik ki igazán, amit sajnálok kicsit, mert szerintem sokkal több van benne ennél. Persze saját példámon tudom, hogy nem feltétlen jó az az egyénnek, ha akár külső, akár belső késztetésre többet hoz ki magából a szükségesnél. Mert az ezzel járó stressz tönkreteszi az életét.
Zétike uralkodik az egész világon. Talán még az apján nem. De Mamit állandóan sakkban tartja a sírásaival, hisztijeivel. Nehéz eset az biztos. Amit sikerült az elmúlt két hétben elérni nála, hogy már önállóan hajlandó cipőt felvenni és kifújni az orrát, mert eddig ezekhez is felnőtt segítség szükségeltetett. Persze még mindkét témában előfordul visszaesés, főleg ha nem vagyok jelen és az anyját vagy Anyukát nyaggathatja. Zéti is nagy dumás, szóval nálunk olyan zaj tud néha lenni, mint egy belvárosi piacon. Szerencsére mostanában nem beteges, rendszeresen jár oviba, bár azzal még mindig nem értek egyet, hogy miért kell délben hazahozni, de erről lehetetlen az anyját meggyőzni.
A kutyatéma is rendszeresen felmerül, egyre inkább szem előtt van, Csirke és Bendzsi totál kutyabolond. Egyelőre még megúsztuk a kutya befogadását, és most a kerítés hiányában megint elnapolódott a kérdés, de ha a tendencia folytatódik, nem tudom tovább odázni a dolgot.
Na jó, már ennyit. Még rengeteg téma volna, de kezdődik a nap, vinni kell a kölyköket suliba, oviba.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)