Transzplant II.

2012-09-28 Péntek
Ma nagyon termékeny vagyok és két bejegyzést is gyártok. Főleg azért, mert már olvassátok az előzőt és ahhoz akarok kiegészítést fűzni.

Jött Dolgos doki (a félisten, aki érti, hogy mi miért történik) és jól meg akart győzni. "Attila, nem lesz jó ezzel a transzplant dologgal. Beszélnünk kell!" Gondolom a doktornőtől kapta a fülest, hogy már megint akadékoskodok. Azon nyomban neki is kezdtünk a csörtének, ott a folyosón, de mivel épp akkor kísértem ki Gábort a mentőbejárathoz, ezért szünetet tartottunk az esti vizitjéig. Ja, igen, Csorvási Gabi meglátogatott és hozott nekem sült tököt. Jót trécsiztünk. Kár, hogy csak ilyen rövid ideig volt. Hozzá kell tennem, hogy egész héten nincs senki, de ma estére Czangi is bejelentkezett, én meg szokás szerint olyan szeleburdi vagyok, hogy nem vettem észre az ütközést. Bocs Czangi!

Hol is tartottam? Szóval az Óperenciás tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr bejött Dolgos doki a szobánkba és megkezdődhetett a második felvonás.
Realizáltam, hogy lényegében 3 lehetséges főbb út van, ezek közül kell választani:

1. Kemoterápiás befejezés (transzplant nélkül)
2. Kemoterápia folytatása. Transzplant, ha esetleg újra előjönne a betegség.
3. Transzplant most

Ő a hármast javasolja, de számomra nem volt elég pártatlan az érvelése. Rá is szóltam, hogy kicsit túlzottan értékesítői megközelítést alkalmaz (meg akar győzni a saját igazáról). Ekkor korrigált, és kicsit nyitottabb lett, de továbbra is érezhető volt a transzplant elsőbbsége.

Elmondása szerint a legfontosabb azt látni, hogy kevert típusú leukémiáról van szó az esetemben. Ez azt jelenti, hogy nem tartozom a fő csapásirányokba, ezért nincsenek a betegségtípusomra érvényes elemzések, statisztikák. Abból kell kiindulni, hogy a betegségem erősebben ALL, mint AML. Mindkét kezelési módot figyelembe kell venni. Pont a keverék típus miatt nem lehet az ALL-re érvényes szabályokat, könnyítéseket (amit az előző posztomban idéztem) alkalmazni. Fuccs!

A kevert típusú leukémiák esetén a transzplantációt szokták javasolni, a transzplant két előnye miatt:
a. Normál kemoterápiás kezelésnél nem alkalmazhatnak olyan adagokat az egyes szerekből, amelyek olyan szinten tönkreteszik a csontvelőt, hogy az ne tudna felépülni. Transzplant előtti kondicionálás (eufemizmus: teljes kiirtás) során viszont olyan méreg-dózisokat alkalmazhatnak, amik a csontvelőt tönkreteszik, de a szerveket még nem károsítják. Ez jó tízszeres dóziskülönbséget jelent. És a magasabb dózisú méreg ugye nagyobb valószínűséggel irtja ki a betegség írmagját is.
b. A transzplantálás után, amikor a donor által adott új immunrendszer elkezd beindulni, az megtámadja az esetleges maradvány leukémiás sejteket is, mert ő helyesen felismeri, hogy azok hibás sejtek és elpusztítja őket. (graft versus leukemia effect)

Magyarul a transzplant önmagában is leukémia-gyilkos és sokkal erősebben, mint a kemók. Akkor szokták hagyni a beteget, hogy kemotrápiával befejezze, ha a betegsége az alacsony/közepes kockázatú kategóriába esik. (Pl. egy tiszta ALL) Ha magas kockázatú, akkor már a transzplantot javasolják. Engem magas kockázatúnak tartanak.

Tehát ő a transzplantot javasolja, de a kérdés az, hogy mikor. Egyrészt lehet most, másrészt lehet eltolni a betegség újra előkerüléséig. Két okot említett, hogy miért most javasolja:

• Egyrészt azért, mert én egy ritka HLA-típusba tartozó figura vagyok, akinek most van egy lehetséges donora. Korántsem biztos, hogy abban a pillanatban, amikor újra előjön a betegség, lesz donorom. (Inkább az a valószínű, hogy nem.) Most is 6 hónapba került, mire találtak.
• Másrészt azért, mert a betegség második előfordulása gyakran sokkal agresszívebb és rövidebb lefolyású, mint az első. Gyakran nem tudják elég gyorsan kezelni és megmenteni a visszaeső betegeket. (Sajnos ilyen történeteket én is hallottam a nővérektől)

Azaz nagy kockázatot vállalok, ha nem most akarom, hanem csúsztatom a transzplantot.

Ezzel lényegében indokolta, hogy a 3 út közül miért az azonnali transzplantot javasolja.

Volt még néhány kérdésem, ami már a transzplant előtti "kondicionálás" (irtás) keménységére vonatkozott. A kondicionálás kemény sugárterápiát és csontvelő-gyilkos kemoterápiát foglal magában a régi iskola szerint. Mint a neten olvastam, külföldön már bevett gyakorlat a kondicionálás könnyítése, ahol vagy nem használnak sugárterápiát, vagy kisebb kemó adagokkal dolgoznak. A teljes test besugárzás, amit ilyenkor használnak, másodlagos rákok kialakulását segítheti elő. A kisebb adagú kemoterápia pedig csökkenti a kondicionálás miatti mortalitást. Mindkettőre van a neten tudományos igényű cikk. Persze nem az én betegségemben, mert az kombinált. És ez volt, ahol dolgos elutasította a felvetést, mondván, hogy könnyíthetünk, ha annyira irtózom a sugárterápiától, viszont ekkor felvállalom, hogy ha később mégis előjön a betegség, akkor esetleg az én döntésem miatt történik majd.

Ennyi.
Összességében nem lettem okosabb, meghallgattam a Hematológiai osztály véleményét. A legjobb lenne megkérdezni hozzá egy harmadik felet, aki pártatlan véleményt adhat.

Na jó, későn van, megyek vízszintesbe. Pá!

Transzplant

2012-09-28 Péntek

Ma reggel a doktornő csak nagy sokára keveredett hozzánk, pedig már igen álmos voltam, vissza akartam feküdni aludni, amikor levizitált minket. Sokat nem vártam a vizittől, hiszen jó egy hete nem kapok semmi szert és szerintem még egy hét lesz, mire végre hazakeveredhetek. Szóval nézegetjük a sejtszámok alakulását, meg beszélünk a mellékhatások kezeléséről, de amúgy semmi komoly téma nincs.
Vagyis hogy ma volt. Bejelentette, hogy nagyon jó híre van, mert találtak nekem egy donort, aki ráadásul 11 antigénben stimmel az enyémmel a 12-ből, tehát igen jól egyezik az én immunrendszerem az övével. Persze még vizsgálják, de el akarta mondani nekem a jó hírt.
Hát a fene se tudja, hogy jó hír-e. Eddig abban a hitben éltem, hogy a transzplant engem nem érint, számomra nem valid opció. Most látszik, hogy igenis nyitott út lehet a transzplant is, tehát ahol most állok, onnan nézve ez a hír növelte a túlélési esélyeimet.
Viszont választás elé állít. Eddig mereven elutasítottam a transzplantot, most viszont egy kiértékelendő alternatívává vált. Egy olyan alternatívává, amiről rengeteg sekélyes információ áll rendelkezésre a neten, de nagyon kevés mélyebb adat, statisztika, amivel az esélyeimet számszerűsíteni tudnám. Régóta tudom már, hogy a helyi orvosoknak pedig nem érdekük a megfelelő tájékoztatás. Meg nem is szokásuk. A legtöbb beteg megy, mint a birka abba az irányba, amit az orvos mutat. Én viszont szeretem érteni, hogy mit miért csinálok. És van egy olyan sanda gyanúm, hogy az itteni orvosi karnak érdeke, hogy a transzplant részleg ki legyen használva, ne álljanak üresen az ágyak. Hiszen a működő ágyakra kapnak állami támogatást, a költségeik nagy része viszont fix, a működő ágyak számától független.
De ez semmi más, mint gazdasági számítás, megérzés amit a saját fejemben raktam össze.

Apropó sikeresség: a nem-rokoni donortól átvett őssejt transzplantáció sikeressége nemzetközi statisztikák alapján 50%. Ez persze nem azt jelenti, hogy az esetek felében a beteg elpatkol, mert léteznek vészforgatókönyvek (pl. levesznek és eltárolnak saját őssejtet, ha a próbálkozás sikertelen volna). Ennek ellenére nem jó gondolat, hogy egy pénzfeldobás valószínűségével jutok át a kezelésen.

És még egy gondolat. Idézek az egészségügyi közlönyből, mely részletesen leírja a betegségem felismerését, kezelését:
"Angol szerzők minden B-ALL-s beteg transzplantációját javasolják. Megítélésem szerint a beteg műtétre alkalmas állapotán kívül az indukciós kezelés eredményessége alapján indokolt a jelentős mortalitással járó beavatkozást elfogadni és javasolni. Minimális reziduális betegség kimutathatatlansága esetén a relapsus veszély kisebb, mint a transzplantáció rizikója."
Fordítok: Nekem is B-ALL-em van (kis kegészítéssel: az enyém némi myeloid vonásokat is hordozott) Az indukciós kezelés sikeres volt, a reziduális betegség még molekulárisan sem kimutatható nálam. Tehát jó közelítéssel érvényes rám a mondás: A kemoterápiát követően a betegség visszatértének valószínűsége kisebb, mint a transzplantáció kockázata.
Ezt mondja a közlöny. A doktornő viszont anno-anno a betegség elején még azt mondta, hogy a betegségem kevert jellege miatt esetemben csak a transzplantáció lehet üdvözítő.

Jaj de utálom ezeket az egymásnak ellentmondó érveket! De jó lenne, ha valaki a Szent Lászlótól független, de az ALL kezelésében jártas személy javaslatát, véleményét kikérhetném!

Ezután a bejelentés után már nehéz volt aludnom. Szerencsére a mostani kezelésem egész jól alakul. Ugyan van egy új mellékbetegség, amit eddig nem produkáltam (a szemem sarkaiban pici sebek nőttek), de szerencsére az sem vészes, nem fáj nagyon. Szájfájás nincs, de még mindig köhögök.
A sejtszámok a béka feneke alatt, várjuk az emelkedést.

Boldog szüüliinaapoot!

2012-09-26 Szerda

Fontos naphoz értünk tegnap. Csirke kétszeresen is 17 éves lett. Talán kissé már bölcsebb, mint 17-ként volt, bár ez korántsem biztos. :-)

Kapott egy nagyon szépen feldíszített tortát és persze ajándékokat is. Mindnek nagyon örült! Sajnos én nem tudtam ott lenni a nagy eseményen, pedig nagyon vágytam, hogy lássam, hogy a nehezen összevaterázott cuccoknak hogy örül. Egész nyáron titokban lestem a szavát és ha valamit megemlített, hogy "De jó lenne egy ...", akkor én azokat feljegyeztem és kicsit kifutva az időből, de beszereztem. De nem csak magamat akarom fényezni, mert Krisztina, Papa és Mama is kitettek magukért.

Ez itt a kis családom. (Sajnos nem lehettem velük)
Ne felejtkezzünk el Papáról és Mamáról, akik a helyszínt biztosították és az enni-innivalókat előállították. Boldog szülinapot Csirkének!

A torta egy külön történet. Már korábban megbeszélték Mama és a három gyerkőc, hogy Mami tortáját megint együtt díszítik fel. El is kezdődött a nagy szervezkedés, titkolódzás. Viszont sajnos az ünnepelt tudta nélkül nem volt megoldható, hogy a gyerekek eljussanak a cukrászkellékek szaküzletébe. Ezért - megint titokban - Csirke is be lett vonva, hogy Mama elvihesse a kölyköket. Szóval e titkolódzási háló eredményeképp végül a gyerekek az egyik nap reggel suli előtt felkeresték az üzletet és bevásároltak. Az eredmény mindjárt látható. Na ezért ne engedd meg a nagymamának, hogy szabad kezet adjon a gyerekeidnek egy cukrászboltban. :-)

A torta elölről...

...és hátulról.

Végül most nem is tudom, hogy Csirke szülinapját ünnepeltük-e vagy egy három, meg egy négyéves lurkó  közös szülinapját. :-)
Akárhogy is, szokatlanul sokszínűre sikerült a nagy mű. És persze minden gyerek részt vett benne, Zéti segített a tésztát sütni, Balus és Bendzsi pedig a díszítésért volt felelős.

Majd, miután mindenki összegyűlt, felköszöntötték az ünnepeltet:

Aki sorban kibontogatta az ajándékait:

Elsőként csodálatos interlock varrógépet, hogy ne legyen akadálya a ruhajavításoknak, készítéseknek.

Aztán egy crocs papucsot, szép rózsaszínt, vagy ahogy újabban mondják, pinket.
És persze a csokor virág is Csirkét illette.

Szóval hát sok képpel és kevés szöveggel ez volt a veleje a Csirke szülinapi bulijának. További részleteket sajnos nem árulhatok el, mert én magam sem tudok róluk. A családhoz közeli forrásból tudom, hogy a gyerekek egész nap izegtek, mozogtak, alig bírtak magukkal a nagy készülődésben, de jól viselkedtek. Az ezt követő vacsoráról képes-videós feljegyzés nem készült, állítólag azért, mert a gyerekek csúnyán csámcsogtak, miközben szeneslapáttal pakolták magukba a tortát. Kisebb fennakadást okozott még a marcipán-mobil tulajdonlásának és elfogyasztásának kérdése, ezt a gordiuszi csomót Csirke úgy oldotta fel, hogy a mobilt megtartotta magának.

Ezután még ma titokzatos csomag érkezett Csirkének címezve, az oldalán egy nagy gyümölcsprés képe díszelgett, de ez csak a félrevezetés céljából került oda. A titokzatos csomagot Csirke és Zéti nagyon óvatosan kibontotta és meglepetésükre találtak benne egy..egy húsdarálót! :-) Tudom, hogy nem tipikusan lányos ajándék, de hallottam még a nyáron, hogy a háztartásban szükségünk volna egyre és összekötöttem a kellemest a hasznossal. :-)

Egyébként én is megvagyok valahogy, sajnos még ma is tudtak romlani a sejtszámaim, úgy tűnik, a padlóig már meg sem állnak. Így aztán a mostani időszak nagyon kritikus, ügyelnem kell, hogy nehogy összeszedjek valamit. Szerencsére semmi baj nincs, minden rendben, kék a fű és én is stabil vagyok!

(Egy kis segítség az utolsó megjegyzéshez a magyarországi politikát kevésbé követőknek. A HVG szeptember 15-ei címlapjára utal az idézet. Szerintem nagyon kreatív, ötletes, ütős.

Kérlek ne kommenteljetek politikai témában!

Kérem várjon, leépülés folyamatban.

2012-09-24 Hétfő

Hogy mi van velem? Élek.
Szerencsére egyelőre a leépülés most lassabban zajlik, így egyelőre köszönöm jól vagyok. A lemezkék és a vörösvérsejtek már elértek a kritikus szintre illetve az alá, valamilyen okból a fehérvérsejtek egyelőre kitartanak. Talán ezért is van még erőm, nem jött még ki a szájfájás és kifejezetten jól érzem magam.

Próbálok jól és sokat enni, de ennek ellenére folyamatosan fogyok, már csak 93,5 kiló vagyok.

Remélem a lassú esés gyors helyrejövetellel párosul majd és nem ragadok itt. Szeretnénk jövő hét végén Csirkével Prágába repülni...

Mivel jól érzem magam, de a kórház udvarát már unom, ezért sétálok, de nem mindig ott, ahol a nővérkék gondolják. Végül is tartom a szavam és nem veszélyeztetem magam. Találtam egy olyan területet a kórházban, ami el van zárva a többiektől és nem látogatja senki. Ott érintetlenül nő a bozótos és a szép nyárfák, ott nincs letaposva a fű, és még a csipkebogyó is piroslik.
Szóval van a kórház mögött egy közönségtől elzárt terület, ami nem tudom kié lehet, de teljesen elhagyatott és ezért szép. Vagy legalábbis változatosság a sok aszfaltcsíkon való keringés helyett. Persze nagy fű és ezért jól kikészítette az aszfalthoz szokott bokámat, de sebaj. Gondolom biztos tilos oda menni, de hát ők hagyták nyitva a kaput, én csak kisétáltam :-) Egyébként tök biztonságos, mert ha be is zárnak, akkor is át lehet jutni onnan a szomszédos sportpályára, onnan meg a Könyves Kálmánra. Ismerd meg a kórházat mozgalmat fogok alapítani! :-)
Szóval tegnap voltam felfedező túrán. Ma már nem tudtam menni, mert a kapu csak a fűtőmű területén keresztül érhető el és az hétköznap tele van emberekkel. :-)
Majd hétvégén megyek megint!

Amúgy a napok reménytelen egyhangúságban telnek. Talán a szombat volt kivétel, mert jött mama és beszélgettünk. Sok finom kaját is hozott, épp ma fogytak el a halacska utolsó morzsái is.
A mai napomat azzal dobtam fel, hogy elmentem és ettem egy rántottát a Mirr-murr büfében. Finom volt, talán annak is köszönhetően, hogy ki voltam éhezve a rántottára. Reggelire itt mindig csak hideg kaja jut.
Ja, és az is fogyóban van. Már kész bevásárlólistával várom Papát, aki állítólag szerdán meglátogat.

Hát nem uncsi? Visszaolvasom magam és érzem, hogy kezd kifogyni belőlem a szufla, Minden egyes bejegyzés ugyanaz, mint az azt megelőző pepitában. Kórház, séta, kaja, stb. A család teljesen a háttérbe húzódott, mert én is csak mindenről másodkézből értesülök, nincsenek sajnos saját élményeim.

Verselek

2012-09-21 Péntek

Vége a hétnek. Ma már semmit se kaptam, se vizet, se mérget. De még "mérges" vagyok, mert a szerek csak lassan ürülnek. Próbálok sokat inni, hogy segítsem a folyamatot. És persze mozgok. Ma 4 kört sikerült megtenni. A tempó talán már kicsit visszafogottabb, de még azért megyek és ez a lényeg.
Egy körre csatlakozott hozzám Lenke is. Vártam már, mert vele jókat lehet beszélni. Pontosabban ő jókat beszél, amikor itt van. Néha azért enged megszólalni. :-) Jaj, de nagyon gonosz vagyok. :o) Bocs Lenke.

Szépen sütött a nap, talán ez volt, ami kicsalogatott a madárfészekből. Kifejezetten jó volt kint lenni. A az egyedül járt séták sajnos uncsiak, mert mindig ugyanazok az épületek és fák várnak, de akad azért mindig valaki, akit fel tudok hívni, hogy séta közben trécseljek egy kicsit.

Tényleg. Mégis kaptam ma valamit. Két csomag vért csorgattak be napközben. Ez is csak azt mutatja, amit eddig is tudtunk, hogy csúszok lefelé a lejtőn. A számban is érzem azoknak a sebeknek az előjeleit, amik akkor jönnek, ha nincs fehérvérsejt. Már ma kenegettem is őket egy picit, elővigyázatosságból.

Van új szobatársam. Sajnos őróla nem tudok olyan lelkendezőt írni, mint legutóbb Istvánról. Egaelőre még keressük az együttélés módját. Nagyon nehezen viselem, hogy horkol. Még jó, hogy itt van lehetőségem napközben aludni, mert ma a délelőttöt jószerivel végigaludtam. Bepótoltam az éjjeli kimaradást. Magának való és saját elmondása szerint nem szereti az okoskodókat. Én pedig állandóan jártatom a számat és okoskodnék. Mert ilyen vagyok. Mindent meg akarok érteni és mindenbe pofátlanul beleszólok. Ez a stílus nem mindenkinek jön be. Neki sem. Persze így én is visszahúzódtam a csigaházamba és nem szólok hozzá. Láthatóan ő ezt nem bánja.

Nem tudtam magamba tartani a dolgot, és elmondtam még tegnap Csirkének, hogy alig várom, hogy végre szülinapja legyen, mert vettem neki pár dolgot, és kíváncsi vagyok, hogy tetszeni fognak-e neki. Keddre esik a szülinapja, de már be vagyok sózva, pedig még egyik ajándékot sem láttam élőben. Ha ráér az ember, akkor az interneten mindent meg lehet vásárolni olcsóbban, mint a boltokban. És miből van nekem a legtöbb? Hát időből. (Ez István mondása volt, de nagyon megtetszett.) Na jó, nem fecsegek, mert ezt biztos Csirke is olvassa...

Más. Amint az engem jobban ismerők tudják, nem vagyok egy irodalmár. Bár könyveket szeretek olvasni, de a versek mindig távol álltak tőlem. A suliban is mindig kötelesség volt és nem élvezet, ha meg kellett tanulni valamit vagy verset kellett magyar órán elemezgetni. Szóval ez úgy eddig kimaradt a felnőtt életemből. Van viszont egy nagyon érdekes figura a kórházban. Ő egy takarítónéni, Évának hívják, már elhagyta a hetvenet, de nagyon kedves. Múltkor együtt utaztunk haza Tébányáig, mert ő Oroszlányból jár be ide dolgozni. Nahát, Éva fiatal korában sokat szavalt és emiatt sok verset megtanult. És betűről betűre emlékszik rájuk és a mai napig el tudja mondani őket. Ez hihetetlen! Az én agyam úgy működik, hogy mindent kidobál, ami nem fontos, amit nem használok. És most elárulok egy titkot, amit az olimpia nézésekor vettem észre, amikor Berki Krisztián aranyérmes lett lólengésben. Nem vagyok büszke rá, de az igazság az, hogy nem tudom a Himnusz szövegét. Persze az első mondatot még igen, de utána keverednek a fejemben a sorok. Ez szégyen, tudom és belátom.
Akárhogy is, felnézek Évára, hogy vissza tud emlékezni olyan dolgokra, amit 60 évvel ezelőtt tanult. És mivel nagyon ráérek, ezért megkértem Évát. hogy amikor az én szobámban sertepertél, akkor mondjok nekem egy verset. És így most újabb és újabb verseket ismerek meg minden egyes alkalommal. A legutóbb Heltai Jenőtől idézett, és én egyenesen ledöbbentem, hogy mennyi nyelvi lelemény, milyen játszi könnyedség sugárzik Heltai verseiből. Mintha verset írni olyan könnyű dolog volna.

Ezt szavalta Éva (szerintem nagyon jó):

Heltai Jenő: Háromtól hatig

Elmentem egyszer önhöz Édes
sok sok igérgetés után
e diszkrét célra Ön kibérelt
egy kétszobás lakást Budán.
Oh nem valék szerelmes Önbe
ettől nyugodtan alhatik
de hát nem tudtam mit csinálni
háromtól hatig.

Férjem ilyenkor nincsen itthon
a magány rossz tanácsadó
átmentem többször is Budára
ez ugye megbocsátható?
Ön oly szelíden tud susogni
ez engem úgy elandalít...
A végén a babája lettem
háromtól hatig.

A nagy szerelmi virradatra
hamar borult az alkonyat
eloszlott lassankint a mámor
tűzünk lassankint lelohadt.
Ritkábban mentem át Budára
Ön is csak néha-néha hítt
ilyenkor szörnyen untuk egymást
háromtól hatig.

Ma szakítottunk, hála Isten!
Szívem dobog, szemem ragyog.
Nem kell többé Budára mennem
szabad vagyok, szabad vagyok!
Derülten nézek a jövőbe
csak egy dolog nyugtalanít
hogy mit fogok ezután csinálni
háromtól hatig.

És ezt pedig csak mondta, hogy nézzem meg, de nálam ez viszi eddig a prímet:

Heltai Jenő: A modell

Egy egyszerű kültelki lányka
(Tizenhat éves, jó falat)
"Leszek modell!" Így szólt magában
És egy festőhöz fölszaladt.
Mert megfelelt az arc, a termet,
Így szólt a piktor: "Aktra termett
E karcsú test... e két halom...
Vetkőzz hamar le, angyalom!"
És mert a célhoz ez vezet,
A kis modell levetkezett.

Mit tudta ő, a balga gyermek,
A neveletlen vadvirág,
Hogy fölfedezve már a szappan,
És él vele a nagy világ.
Mert fogyatékos volt a teint-je, (teint: arcszín)
A piktor így szólt: "Ejnye! Ejnye!
E karcsú test... e két halom...
Izé... gyerünk csak angyalom,
Szebb lesz a váll, szebb lesz a kar,
Segítünk rajta csakhamar."

És karon fogta, ahogy illik,
A fiatal, de balga nőt,
A szomszédos fürdőszobába
Diszkréten átvezette őt.
Ott állott martalékra várván
A kád... fenékig csupa márvány!
Ami fürdőnek a jele,
Színültig vízzel volt tele.
Festőnk a kádra mutatott,
Köszönt és eltűnt: "Jó napot."

Elmúlt egy óra meg nehány perc –
A lány nem jön ki. Ej mi ez?
A piktor hosszasan eltűnődik:
"No, most már szörnyen tiszta lesz!"
Benyit, ijedten hökken vissza:
Ott áll a lány, a vizet issza
És keservesen sírni kezd:
"Én nem bírom kiinni ezt!
Ha mindig ennyit inni kell,
A fészkes fene lesz modell."

:-)

Csak blogolok

2012-09-19 Szerda

Ma érdekes dolog történt velem. Rájöttem, hogy mivel a blogba beleírom minden bánatomat, gondolatomat és nem igazán látom, hogy kik is olvassák, esetleg megbánthatok valakit az át nem gondolt bejegyzéseimmel.
Ez most nem történt meg, de ez nem nekem köszönhető, ha Szilvi felnőttségének, megértésének.
Történt ugyanis, hogy hosszú tépelődés után megállapodtunk Csirkével, hogy felhagyunk a Helen Doron látogatásával, egyelőre teljes mértékben szüneteltetve a gyermekek angol tanítását. Ennek leginkább anyagi okai vannak, komolyan vissza kell fogjuk a kiadásainkat azért, hogy hosszabb távon is fenntartható legyen a családi cash-flow.
Felhívtam Szilvit, aki a Helen Doron angol nyelviskola tatai-tatabányai vezetője, tulajdonosa, hogy sajnos pénzügyi okokból le kell mondjuk a nyelviskolát. Meglepetésemre azt mondta, hogy nemrégiben olvasta a blogomat és már számított / számítottak arra, hogy így fogunk dönteni. Megértik a helyzetünket és köszönik, hogy eddig őket választottuk és remélik, hogy ha rendeződnek a dolgok, akkor újra számíthatnak a gyerekekre. Szerintem ez egy nagyon korrekt mondás. Tényleg meglepődtem rajta, és most ha visszagondolok, mindig minden érvelésemet, gondolatomat, fájdalmamat beleírtam a blogba arról, hogy miért nem vagyok elégedett az angol oktatással. Arról viszont soha egy szót sem szóltam, hogy ha éppen elégedett voltam, vagy ha tényleg pozitívan lepődtem meg a gyerekek nyelvtudásán. Pedig volt ilyen alkalom is bőven, például a legutóbb a sikeres nyelvvizsgát követően Balunál, vagy akkor, amikor nyáron Bendzsit kérdezgettem a Balatonnál és rengeteg dolognak tudta a nevét angolul. Szóval igenis van hatása annak, hogy kiskoruk óta járnak tanfolyamra, még ha ezeket nem is hangsúlyoztam túl. Másrészt pedig biztosan szeretném / szeretnénk folytatni a dolgot, mihelyst az anyagiak előteremtése megoldódik.

Más. Reggel Csirke felhívott, hogy meglátott egy girhes macskát és én jutottam eszébe róla. :-) Mert hogy le volt fogyva szegényke, kicsit gebe volt, de látszott, hogy valamikor erős állat lehetett. Segítette az asszociációt az is, hogy kicsit kifele fordította a macska a lábait, amint szép nyugodtan cammogott a járdán. :-) Végül is nézzük a dolgok pozitív oldalát: eszébe jutottam Csirkének! :-)
Szóval le vagyok fogyva és gebe vagyok. Hát szépen vagyunk.

Orvosilag ma semmi értékelhető nem történt. Lassú leépülésem folyamatban van, a vörösvérsejt és a trombocita már kritikus szintre süllyedt, a fehérvérsejtek még tartják magukat. Ma kaptam az utolsó kezelést ebben a ciklusban, tehát most jön a legyengülés és újraerősödés. Remélem nem kapok el semmit és akkor ez 1-2 hét alatt lefut.

Voltam még 3 kört sétálni is. Már sajnos érezhető a leépülés a sétában is, mert egyrészt nem megy olyan jól, másrészt másfél kör után pihentem egy nagyot, mert éreztem, hogy szédülök. Valószínűleg ez már a HGB-hiány egyik következménye.

Képek

2012-09-18 Kedd

Az internet kapcsolatom egészen elképesztő dolgokat produkál most éppen, remélem azért sikerül feltöltenem nektek a képeket.

Ez itt Krisztina, a nővérem. Szép lassan kezd benőni a feje lágya, sokat változott, amióta kint van Londonban. Ő is segített az Olimpia és a Paralimpia lebonyolításában, ezért készülhetett ez a kép.

Papa a három gézengúzzal. A matrózos egyenpólót Papáék hozták Portugáliából.

Ezek az én jól nevelt fiaim.

Most épp megint szakadozik a mobilnetem, de azért remélem megmarad, amit nektek írok.

Reggel megkérdeztem a doktornőt a szemészeti műtét kérdésében. Azt a választ kaptam, hogy ha nem terhes a számomra, akkor inkább halasszuk a kezelések utánra a műtétet. Ez egyelőre elfogadható a számomra, remélem nem romlik a szemem és akkor minden rendben lesz.
Egyébként holnap kapom elméletileg az utolsó kezelést. Onnantól már "csak" leépülök és újra helyrejövök. Egyébként figyelmeztetett a doktornő is, hogy most következik a gödör, vigyázzak magamra. Ma már ki se mentem a kórházból!

Annál is inkább nem mentem ki, mert feljött Papa és ellátott mindenféle földi jókkal, no meg tegnap voltam boltban. De nagyon nem is lett volna mikor, mert háromig csepegett a cucc. Kaptam megint vért is, a leépülés kézzelfoghatóvá vált.
Próbálom védeni magam és a torkom. Csak meleg lötyiket iszok és gurgulázok Caphosol-al is. Remélem megúszom a torokfájást. A köhögés még megvan, változó intenzitású, de egyelőre nem vészes.

Szájfájás még (lekopogom) nincs. Ne is legyen. Az az egyik legrosszabb a mellékbetegségek közül.

Amúgy jól vagyok, rengeteget trécseltem ma Papával és még mentünk három és fél kórházi kört is délután. Most kellemesen el vannak fáradva a lábaim és a pocakom is tele van tejföllel, porcukorral és túrófánkkal (nyami!), szóval jól vagyok. Az egyedüllét azonban zavar. Főleg este. Nincs kihez szólni. Szó se róla, hiányzik a szobatárs.

Az agyamat sikerült Papa elmenetele után kiütnöm némi Mad Max nézegetéssel. Hihetetlen milyen régi film. Akkor készült, amikor én születtem.