Egy nyugis nap

2012-04-29 Vasárnap

Nyugis napok sora folytatódik. A kórház továbbra is teljesen kihalt, és a 30 fok ellenére (ma tényleg igen meleg volt) alig voltak kint a betegek is a szabad levegőn. Saját beállítódásom alapján azt gondolnám, hogy nincs olyan ember, aki kihagyna ilyenkor egy sétát, de megint alig láttam embereket a kórházban.

A mai nap kiemelt (és egyetlen) vendége Csirke. Ő viszont olyan jól érezte magát otthon, hogy alig akart elindulni hozzám. Valamikor délután kettőkor érkezett meg, mert előtte még palacsintát sütött és készülődött hozzám. Bár utána meg sokat nyavalygott, hogy nálam nincs mit csinálni és unatkozik, szóval lehet hogy jobb hogy nem sietett.
Ameddig tél volt és hideg, örült ha a kórházba jöhetett, mert itt nyugi van, nem kell 3 gyereket kerülgetni. Amióta nyár van, inkább kapirgálna a kertben, vagy főzőcskézne valamit otthon, semmint hogy itt üljön a négy fehér fal között a kórházban. Valahol meg tudom érteni.

A mai nap nem a sportteljesítményekről szólt. Meg sem próbáltam tó-kört teljesíteni. Alig bírtunk a nagy melegben egyszer körbesétálni. Délelőtt is inkább könyvet olvastam az udvaron, semmint hogy tapossam az aszfaltot.
Nem messze tőlünk, a nővérszálló túlsó oldalán van egy ki liget. Egy kb. 50m*300m-es terület, ahol csak fák vannak, csiripelnek a madarak és nem látogatják a kórházban dolgozók, és a sétálók is csak körülötte keringenek. Tervem szerint ebbem a ligetben kerestem volna egy helyet, ahol árnyékban üldögélve olvashatnék, miközben nem cibál a szél és alattam puha fű terpeszkedik. Sajnos nem találtam olyan helyet, ami mindhármat teljesítené de olyat igen, ahol nem fújt a szél és árnyék volt. Itt telepedtem le egy kisebb, de sűrű lombozatú fa árnyékában könyvet olvasni. Egy második világháborús regényt olvasok egy német-angol kettős ügynök történetét (Cikk-cakk ügynök). Ezt eddig nem olvastam, de rémlik hogy filmen már láttam és akkor nagyon élveztem. Könyv formájában is érdekes, falom az oldalakat.

Ebéd után aludtam egy nagyot. Csirke érkezésére ébredtem. Csirkével sokat beszélgettünk, sétáltunk is egy kicsit és még társasoztunk is, szóval igazán nem lehet eseménytelennek nevezni a dolgot, tény azonban, hogy nem vetekszik egy kis kerti kapirgálás élményével.

A két társasozás közül az elsőt kint ejtettük meg a parkban, a rendészet melletti asztalnál játszottunk egy kör Zoolorettót. Csirkének egyébként ma piszkos szerencséje volt, mert ezt és a későbbi Catan menetet is ő nyerte.

Egyébként a sajtszámaimból csak a fehérvérsajt volt ma releváns, az viszont emelkedésnek indult végre, szóval nagyon remélem, hogy holnapra mindhárom sajttípusban előre tudok lépni.

Ma még egy nagyon fennkölt gondolat jutott az eszembe, amit megosztok veletek. Amit tanultam vagy inkább realizáltam az elmúlt trauma és újjászületés következtében, az az, hogy minden tulajdon csak annyit ér, amennyire az hasznos, vagy élményeket ad. Azt akarom ezzel mondani, hogy nagyon nem érdekelnek a hivalkodó dolgok, ha nem látom azok hasznát. Egy aranygyűrű, ami a szekrényben porosodik, semmi értéket sem képvisel. Egy csodaautó sem ér semmit, ha nem használja a család.
Egy nyaraló sem, ha nem használjuk.

Na jó, már ragadnak le a szemeim. Legyetek jók!